Pesti Napló, 1932. június (83. évfolyam, 119–143. szám)

1932-06-01 / 119. szám

10 • Szerda PESTI NAPLÓ 1932 június 1 Papén — a dezignált német kancellár A centrum jobbszárnyának vezére koncentrációs kormányt akar alakítani — Híd a hivatalnokkormány s az új választások felé? Vad nemzeti szocialista tüntetések a militarizmus mellett Berlinben Sok sebesült, számos letartóztatás Berlin, május 31. (A Pesti Napló berlini szerkesztőségének telefonjelentése.) A német kormányválság ügyében Hindenburg­nak a pártvezetőkkel folytatott tárgyalásaihoz az utcai tüntetések adják a kísérő zenét. Ha nem is kell túlságos jelentőséget tulajdonítani azoknak az eseményeknek, amelyek most Berlin utcáin lezaj­lottak, valószínűnek kell tartani, hogy a tünteté­sek mögött a nemzeti szocialisták részéről bizonyos tervszerűség van. Erre vall úgy a tüntetések he­lye, mint az a körülmény, hogy a tüntetéseket éppen akkor fokozták legmagasabbra, amikor dr. Josef Göbbels, a nemzeti szocialisták legagresz­szívebb vezére eddig ismeretlen célokból a belügy­minisztérium épületébe ment. Maguk a tüntetések Berlin kellős közepén a hadügyminisztérium és az Unter der Linden környékén zajlottak le, itt vo­nultak fel a nemzeti szocialisták tömegei. Csak a rendőrség energiájának köszönhető, hogy a kilen­gések nem öltöttek súlyosabb formákat, bár így is számos sebesülés történt. Közben Hindenburg tovább tárgyalt a pártok vezéreivel. Délután a kisebb pártok vezéreire került a sor. Általános meglepetést kelt, hogy a köz­társasági elnök bukni hagyta Brüninget, anélkül, hogy már készen állott volna egy új kabinet, amely a mostani válságos időkben azonnal átve­hette volna a Brüning-kormány helyét. A mostani tanácskozások, az új kancellár keresése nagy mér­tékben hozzájárult a­hoz, hogy a nyugtalanság fokozódjék és olyan elemek gyakoroljanak befo­lyást a német válságra, mint a tüntetések horog­keresztes tömegei. Amíg a szociáldemokrata vezérek látogatása Hindenburgnál csak néhány rövid percig tartott, a nemzeti szocialisták vezérei egy óránál hosz­szabb ideig tartózkodtak a köztársaság elnökénél és igen megelégedetten távoztak el a megbeszé­lésről. A nemzeti szocialistáknak ugyanis nagyon megfelel a körülmények kívánt alakulása. Meg­szabadulnak a lausannei konferenciák terhétől, megvárják a külföldi kon­ferenciázások további lefolyását, kibontakozását és csak­ azután, amikor ezek a hullámok már némileg elsimultak és új helyzet állott elő, vállalják a kormányzást. A nemzeti szocialisták legfőbb feltétele — és ez a jelek szerint mindenesetre teljesül is — a ro­hamcsapatok feloszlatásának visszavonása, vagyis a nemzeti szocialisták privát hadseregének meg­engedése. Hogy ez a mostani körülmények között milyen veszélyt jelent Németország számára, azt n­em kell külön hangsúlyozni. Ugyanígy feltéte­lül szabták azt is, hogy az elkövetkezendő kor­mány nem fog kényszerrendeletekkel és új adók­kal laborálni, hanem más úton fogja az államház­tartás egyensúlyát biztosítani. Hogy ez miképpen lehetséges, az éppen olyan homályos, mint azok a célok, amelyek a mostani kormányválság inaugurálóinak agyában megszülettek. Hiszen hol csak egy példát említsünk, a porosz kormány már most is kijelenti, hogy a birodalom segítsége nélkül nem lesz abban a helyzetben, hogy a leg­közelebbi fizetési terminuskor a­ tisztviselői fizeté­seket teljesíteni tudja. Viszont egy nagyvonalú új pénzügyi politika nélkül, amely kényszerren­deletek nélkül aligha hajtható végre, a birodalom­nak nem lesz módjában a porosz kormány segít­ségére sietni. Az a kormány, amely most megalakul, nem lesz végleges, hanem csak eszközölni fogja a nem­zeti szocialistákkal való megállapodás alapján mindazoknak a rendeleteknek a felfüggesztését amelyek a nemzeti szocialisták gazdasági és pro­pagandisztikus lépéseit gátolják, vagyis az új vá­lasztásokon a nemzeti szocialisták agitációjuk tel­jes szabadságával és minden megkötő intézkedés nélkül mehetnek bele a választási küzdelembe. Ráskay László Papén körül csoportosul, elenyésző kisebbsége a pártnak. Papén szándékai és­­ miniszterei Papén nagy optimizmussal látott hozzá felada­tához és bízik abban, hogy sikerül megalakítania az új kormányt Már ki is szemelte minisztertár­sait, akikkel szerdán akarja megbeszélni, hajlan­dók-e belépni kormányába. Külügyminiszternek báró Neurath londoni nagykövetet, hadügyminisz­ternek Schleicher tábornokot, közélelmezési mi­niszternek Lüningk bárót, munkaügyi miniszter­nek dr. troerdelert, gazdasági miniszternek dr. Warmbold­ot, igazságügyminiszterne­k dr. Joelt és postaügyi miniszternek dr. Schäffelt szemelte ki. A belügyi tárca betöltése ügyében még nem tudta elhatározni magát, vagy Gayl báróval, vagy pedig Von der Osten-Warnitz báróval akarja be­tölteni ezt a tárcát. Nincs még pénzügyminiszter­jelöltje sem; ezt a tárcát talán Schwerin-Crosigkh grófnak ajánlja fel-A dezignált kancellár ötvenhárom éves. A westfáliai Werl városkában született. Eredetileg katonatiszt volt, s a düsseldorfi ötös ulánusok­nál szolgált 1911-ben bekerült a nagyvezérkarba, majd a háború alatt katonai attasé volt a wa­shingtoni német nagykövetségen. A háború után nyugdíjaztatta magát s a politikai pályára lé­pett Először 1921-ben választották meg az észak­vestfáliai kerületben porosz tartománygyűlési képviselővé. Papén igen gazdag ember s az ő tulajdonában volt a centrumpárt berlini lapja, a Germania részvénytöbbsége is. Ő a Germania felügyelőbizottságának elnöke. Ha sikerül megalakítani a Papen-kormányt, — amit politikai körökben nem tartanak valószí­nűnek — akkor az új kormánynak három olyan tagja is lesz, akiket Papén a lemondott Brü­ning­kormányból vesz át: Schäffel dr. postaügyi mi­niszter, aki a bajor néppárt tagja, Joel igazság­ügyminiszter és Warmbold gazdasági miniszter. Warmbold — mint ismeretes — május elején be­adta lemondását és kilépett a Brüning-kormány­ból. A belügyminiszternek kiszemelt Gayl báró valamikor porosz katonatiszt volt, jelenleg a ke­let-porosz földbirtokszövetkezet elnöke. Politikai­lag eddig csak egyszer szerepelt, amikor a há­ború után birodalmi főbiztos volt a keletporosz­országi népszavazásnál. Von der Osten-Warnitz, akit Papén szintén belügyminiszternek szemelt ki, nyugalmazott tartományi tanácsos, hetven­éves, a német nemzeti párt tagja. Pomerániában 3300 hektáros lovagi uradalma van. Viharos hossz a berlini tőzsdén A keddi nap legérdekesebb eseménye egyéb­ként az, hogy a berlini tőzsdén viharos áremelke­dés indult meg, amelyet kétségkívül a Brüning­kormány lemondása idézett elő. Úgy a nagyközön­ség, mint a spekuláció terjedelmes részvényvásár­lásokat hajtott végre s miután a piac több terü­letén már a délelőtti órákban darabhiány állott be, az átlagos áremelkedés az öt százalékot is elérte. Igen sok ipari érték 7—10 százalékos árnyereség­gel zárult. A részvénypiac feltűnő szilárdságával szemben a fixkamatozású értékekben nagy lanyha­ság uralkodott amit azzal magyaráznak, hogy a hossz-spekuláció eladta fixkamatozású értékpa­pírjait, hogy a felszabadult összegeken ipari rész­vényeket vásárolhasson. Véres verekedések A Wilhelmstrasséban és a hadügyminiszté­rium környékén kedden délben zajos nemzeti szo­cialista tün­tetések voltak. Amikor déli tizenkét órakor a Wilhelmstrasse felől jövet felvonult a díszőrség, hogy leváltsa a hadügyminisztérium őrségét, a hadügyminisztérium környékén több­száz főnyi nemzeti szocialista tömeg gyűlt össze és lelkesen tüntetett a militarizmus mellett. Az őrséget a skagerraki tengeri ütközet évfordulója alkalmából kedden tengerészkatonák szolgáltat­ták. A nemzeti szocialisták viharosan éltették a tengerészeket és tüntettek a kormány ellen. A rendőrség többször c­endre intette a tüntetőket, majd oszlásra szólította fel őket. A tömeg nem tágított s végül is gumibotokkal kellett megtisz­títani az utcákat. A birodalmi hadügyminiszté­rium épülete előtt őrségváltás közben újból meg­ismétlődtek a tüntetések s ekkor már csak kara­lappal tudták szétkergetni a nemzeti szocialistá­kat, akik közül többen kövekkel dobálták meg a rendőröket. A verekedéseknek több súlyos sebe­sültjük is volt, legnagyobbrészt nemzeti szocia­listák. A rendőrség részéről hárman szenvedtek súlyosabb sérüléseket Számtalan letartóztatás történt. Este Berlin keleti városrészében, az úgyneve­zett Andreas-termek előtt egy kommunista gyűlés kezdetekor többszáz nemzeti szocialista összetalál­kozott egy kommunista tömeggel. A két tömeg közötti politikai vita csakhamar valóságos ütkö­zetté változott. A politikai ellenfelek fütykösökkel, vastárgyakkal rontottak egymásnak s a verekedés folytatódott még a termekben is, amelyeknek belső berendezését a kommunisták és nemzeti szocialis­ták teljesen elpusztították. Egy ember súlyosan megsebesült, négy könnyebben. A rendőrség tizen­­hat embert letartóztatott. Koncentrációs tervek Berlin, május 31. (A Pesti Napló külön tudósítójától.) A centrumpárt jobbszárnyának vezére, Papén kedden este megbízást kapott Hindenburg elnök­től koncentrációs kormányalakításra. Papén elfo­gadta a megbízatást és megkezdte tárgyalásait a pártvezérekkel. Parlamenti körökben Papén meg­bízatását csak formaságnak tartják és nem hiszik, hogy akár neki, akár más politikusnak sikerülne összehoznia olyan koncentrációt, amelyben az összes polgári pártok résztvennének. A nem­zeti szocialisták és a középpártok között fennálló ellentétek kiküszöbölése lehetetlennek látszik. Hindenburg nyilvánvalóan csak azért adott megbízatást koncentrációs kormány alakítá­sára, hogy ezt a lehetőséget is kimerítse, mielőtt hivatalnokkormán­yt nevez ki, az új választások lebonyolítására. Hindenburg — mint ismeretes — már Brüning kancellár lemondásának tudomásul­vétele után kijelentette, hogy a pártvezérek meg­hallgatása után azonnal dezignálja az új kancel­lárt s ezt az ígéretét be is tartotta. Kedden este végetértek az elnöki audienciák. Hindenburg rög­­tön megbízta Panent az új kormány megalakításá­val. A dezignált kancellár eddig nem játszott vezető szerepet a német politikában, sőt a centrum­pártban sem. A centrum jobboldali szárnya, amely Csalás miatt báró Huszár aki valamikor Károly (Saját tudósítónktól.) A budapesti rendőrség kedden délután letartóztatta báró Huszár Zs­imondot, aki ellen a budapesti királyi büntetőtörvényszék csalás miatt körözőlevelet adott ki. A letartóztatott báró, aki szüleitől , komoly vagyont örökölt. A háború előtt a 14-ik huszár­ezred főhadnagya volt és Nyíregyházán élte a békebeli mágnásifjúság aranyéletét. A háború előtti időkben egy hadgyakorlat alkalmával a későbbi Károly királyt látta vendégül, aki kíséretével együtt a fiatal mágnás kasté­lyában szállt meg. Ez a főhercegi vendégeskedés annak­idején nagyban emelte a fiatal mágnás tekintélyét. Egy ízben azonban súlyos affér zajlott le a fiatal mágnás körül, akinek emiatt le kellett mondani tiszti rangjáról és ki kellett lépnie a hadseregből. Ekkor Amerikába ment, de a háború kitörésekor hazajött, bevonult katonának és ét fronton igen hősie­sen viselkedett. Visszanyerte rangját és egész sereg kitüntetéssel feldíszítve került vissza a háború után. A románok kivonulása után kellemetlen afférja tá­madt egy lószállításból kifolyólag, különböző vádak hangzottak el ellene. Ebben az időben vagyonának egy része már elúszott. A gavallér fiatalos élet, az amerikai kivándorlás és a lóversenyszenvedély fel­emésztette a vagyon tekintélyes részét. Az elmúlt évek­ben már egészen szerény viszonyok között élt és a kártyaklubok gyakori vendége volt. A játékasztal mel­lett azonban nem volt szerencséje, amit részben annak tulajdonított, hogy kevés pénzzel kellett próbálkoznia. Fivére, báró Huszár László nemrégiben magához vette és megbízta felsőgagyi birtokának kezelésével. Ettől kezdve hirtelen megváltozott báró Huszár Zsig­mond élete, újból nagylábon élt, költekezni kezdett. Ennek azonban rövidesen végeszakadt és báró Huszár Zsigmond ismét visszaesett régi szerény életkörülmé­nyei közé. Ismét feltűnt a nem éppen elsőrangú kártya­klubok játékasztalai mellett. Minden vágya az volt, hogy valamely megfelelő gazdag házassággal szanálja magát. Ezzel a vágyával kapcsolatban romantikus históriába keveredett. Meg­állapította, hogy körülbelül 100 évvel ezelőtt Nyíregy­házáról Amerikába vándorolt egy Vay báró, aki soha többé életjelt nem adott magáról. Amerikában új ne­vet vett fel, teljesen elamerikásodott és sikerült is neki nagy vagyont szereznie. A kivándorolt Vay báró egyik leszármazottja, Pierpont Morgannak, a világhírű bank­cégnek egyik igazgatója lett. Ennek a leánya, Mrs. Kelley elhatározta, hogy felkutatja a régi magyaror­szági arisztokrata rokonságot és az ősi családfa meg­mentése érdekében valamelyik magyarországi rokona­ letartóztatták Zsigmondot, királyt látta vendégül vál lép házasságra. Mrs. Kelleynek ezt a kutatását óhajtotta volna Huszár báró vágyai teljesülésére ki­használni. Mrs. Kelley Budapestre jött, a Vay-család­dal és a vele rokonságban álló Huszár báró famíliájá­val felvette az érintkezést. Igénybe vett itteni tudóso­kat is és minden lehetőt elkövetett, hogy magyarországi származása eredetét kimutathassa. Magyarországi k­­ta­tása során ismerkedett meg Mrs. Kelley Huszár Zsig­mond báróval, aki sok reményt fűzött ehez az ismeret­séghez. A kutatás eredménytelenül végződött, legalább­­is ezt a következtetést vonta le magának Mrs. Kelley, aki erre visszautazott Amerikába. Huszár Zsigmond báró utolsó reménysége is szerte­foszlott, ezek után már csak kártyában találta örömét. Nap-nap után a kártyaklubokba járt és ebben a szen­vedélyes állapotban keveredett olyan üzletkötésekbe, amelyek miatt ellene bűnvádi feljelentést tettek. Maga a kárösszeg nem jelentékeny és az érdekeltek állítása szerint a szóbanforgó kis összeget a családtagok nyil­ván ki fogják egyenlíteni. Amerika résztvesz a világgazdasági konferencián Washington, május 11. Az államdepartement közli, hogy az Egyesült Álla­mok kormánya hallgatólagosan­ elfogadta az angol kor­mány javaslatát és résztvesz a világgazdasági konferencián. gyomor- és bélzavarok, máj- és lépduzzadás, hát-és derékfájás ellen a természetadta »Ferenc József« keserűvíz, naponként többször bevéve, hathatós segítséget nyújt. Tudományos megfigyelések be­igazolták, hogy a Ferenc József víz alhasi meg­betegedések eseteiben gyorsan és mindig enyhén hat A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárak­ban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható.

Next