Pesti Napló, 1932. augusztus (83. évfolyam, 171–194. szám)
1932-08-02 / 171. szám
4 Kedd PESTI NAPLÓ 1932 augusztus 21 P. p. C. * Ennyit mindenki tudott franciául — régente. P. p. c. az annyi, mint pour prendre congér: a gazdag francia három szóval fejezi ki azt, amit a szegény magyar eggyel: elbúcsúzni. 1925 május elseje óta ritkán hiányzott a Pesti Napló-161 a csillagos cikk és sohasem azért hiányzott, mintha nem lett volna megírva; szünetnap tehát, az ünnepnapokat kivéve, nem volt, a vasárnapok és ünnepnapok pedig szintén nem teltek el tétlenséggel, mert egyéb dolgokat is el kellett intézni; és 1925 május elseje óta megjelent tizenkét kötet, már ki van nyomva, de még nem jelent meg további négy kötet, — ezekre is kellett valamennyi idő; tanítottam is hetenként négy-öt órát, a fővárostól száznyolcvankilenc kilométernyire és közben ötvenöt városban személyesen is szórakoztattam a közönséget. Ezek után egy kis pihenő ugyebár megengedhető! Hogy félreértés ne legyen: szabadság, az volt. Azonban mi az, hogy szabadság? Szabad nem dolgozni vagy dolgozni. Minden érdekem ellenére mindig ez utóbbit választottam; ha szanatóriumban nyaggattak, akkor is elvégeztem a napi feladatot, mintha semmi sem történt volna velem. Ha külföldön jártam, nem mehettem oly messze, hogy kézirataim pontos megérkezéséről ne gondoskodtam volna. Erről annyi év után csak azt mondhatom, hogy a debizisten nem volt érdemest. Persze, nem azért buzogtam, mintha nem értem volna fel ésszel, hogy pihenni szükséges. Azonban maga a pihenés oly bonyolult valami, amit magyarázgatni tudok, de egészen megérteni nem vagyok képes. Az élet neveltje vagyok, semmivel sem jobb, mint aminővé az élet formált, s az élet elijesztett engem azoktól az emberektől, akik azt mondják, hogy »agyondolgozzák magukat, és noha valójában soha egy percig sem erőlködtek a munkában, a munka- és kötelességteljesítés mártírjaiként minduntalan sajnáltatják magukat szerető családjukkal, hízelgő alantasaikkal és tájékozatlan főnökeikkel. Tele van velük a város, sőt az ország végeláthatatlan sorokba beállni? Azt már nem! Aki panaszkodik, hogy fáradt, az nekem gyanús, kivéve ha favágó vagy zsákhordó, vagy sebész az illető. És mit jelent pihenni? Azt jelenti, hogy semmit sem kell csinálni? Ebben benne vagyok mindennap este tizenegytől másnap reggel addig, míg a szomszéd lakó fel nem kiabál, ami négy és hat közt szokott megtörténni. (Sajnálom szegényt, mert Isten ezért külön meg fogja büntetni a másvilágon.) Hatórai semmittevés körülbelül elegendő naponként. És azután elmúlik néhány óra a vegetációhoz szükséges dolgokkal is: mosakodás ,vagy fürdés, öltözködés, táplálkozás... Lopnak is az időmből mindennap egy két órát, néha többet... De még mindig marad vagy tíz-tizenkét óra naponként. És miután ezek a cikkek egyáltalán nincsenek »megírva«, hanem csak úgy jönnek ki a kabát ujjából, ezekre legföljebb ötven vagy hatvan perc kell, ugyebár és így még mindig bőven jut idő a semmittevésre. »Csak valljuk be a dolgot úgy, amint van!» Hát hogy van? Mingyárt megmagyarázom. Tényleg kevés időt igénylő és csekély dolog egy ilyen nem is irodalmi munkát elvégezni. De kérem, habár igaz az, hogy a gyermek egy perc alatt születik meg, az is igaz, hogy az anyja egy napig, vagy még tovább vajúdik vele (az asszonyok azt mondják, hogy ez nem nagyon kellemes, sőt fárasztó dolog), továbbá igaz az is, hogy a gyermek ugyan egy perc alatt születik meg, de hogy megszülethessek, ahol előzetesen kilenc hónapig kell fejlődnie. Több ezer évvel ezelőtt történt, hogy ráütöttek egy kalapáccsal Jupiternek a fejére, s az öreg római főisten fejéből kipattant Minerva felnőtten, sőt teljes fegyverzetben.. Ez azonban csak egyszer történt, ilyesmire azóta nincs precedens, azóta minden ismeretet szerezni kell, olvasással, utánanézéssel, nagyon gyakran utánajárással, töprengéssel, vizsgálódással, néha okos, néha ostoba emberek beszédének végighallgatásával, tapasztalati kipróbálással, sibivel, ha csupa olyan dologgal, ami mind időt vesz igénybe. Sőt talán túlzás nélkül lehet mondani, hogy ez is valami olyasféle, mint amit úgy hívnak, mint munka. Akik közelről nézik, azt szokták rá mondani, hogy »az ilyen élettől az Isten óvjon minden jótét lelket!« Azonban a csuka nem tehet róla, hogy nem tud repülni, s a pacsirta alkalmasint nagyon csodálkozik rajta, hogy a csuka sohasem fullad bele a vízbe. Mindenkinek megvan a maga természetes eleme és abban kell élnie. Úgy érezem tehát, hogy akkor vagyok elememben, ha valamit csinálok és abba fáradnék bele nagyon hamar és talán végzetesen, ha semmit sem kellene csinálnom vagy nem lenne szabad semmit se csinálnom. Az úgynevezett »pihenés« tehát tényleg bonyolult dolog és sokszor egyéni. A világon a legjobb pihenő olyasmivel foglalkozni, amit nagy kedvvel csinál az ember; ebbe nem lehet belefáradni, mert az, amibe belefárad az ember, abban a pillanatban már nem kedvvel végzett munka. Miután e világon két ember sincs, aki teljesen egyforma volna, az emberek munkakészsége és pihenőszükséglete sem egyforma. Van olyan óra, melyet évenként csak egyszer kell felhúzni, és van olyan is, mely minden tizenkét órában elakad, ha újra fel nem húzzák. Nem lehet azonban azt mondani, hogy az az óra pontosabb és értékesebb, melyet évente csak egyszer kell felhúzni. Oly embernek, ki nemcsak ülő, hanem szellemi munkát is végez, megfigyelésem szerint általában nagyon jót tesz, ha akár egyhuzamban, akár kéthárom részletben évenként legalább hat hétre teljesen kikapcsolódik rendes munkaköréből. Tüdőnkön ki-bejár a levegő és ha egészen más vidéknek a levegőjét szívjuk egypár hétig, nagyon felüdül a testünk. Agyunkon ki-bejárnak a gondolatok; ha azok egypár hétig egészen más eszmekörből jönnek, mint amelyet megszoktunk, ettől nagyon felüdül a lélek, általában. Bizonyára lesznek kivételek is. A levegőváltoztatást most mindenesetre megcsináljuk, s a mindennapra szükséges munka tartalmát is lehetőleg megváltoztatjuk és tredukcióm lesz ebben is, a kor szellemének megfelelően, a lehetőség határáig. Akikről néha kellemetlen dolgokat szoktam mondani, egy kis pihenőt hasznak. Azok pedig, akik ezeket a sorokat már úgy megszokták, mint egy öreg rokonnak vagy régi jó barátnak a mindennapi látogatását, remélhetőleg el fogják nézni, ha néhány hétig e cikkek megjelenésében esetleg rendetlenség és hiányosság fog mutatkozni. A pörtschachi győzelem magyar és osztrák szemmel Nyilatkoznak a magyar és osztrák játékosok (Saját tudósítónktól.) A bizonytalan jelen ezer fontos és rohanó eseménye mellett is szenzáció erejével hatott az a nagyarányú győzelem, amit a magyar bridzsezők arattak a Hágában olyan fényes sikerrel szerepelt Stern—Uhrvater—Pollack— Fleischmann osztrák csapat felett. A budapesti ítészek Klub »Kvart Major« teamje — Ferenczi György—Cohen Rafael—Keleti Andor—Klór László — egy ötödik játékossal, Leitner Ferenccel »Irvint Major«-csapatra kiegészítve, olyan briliáns formában, olyan fölényes stílusban győzték le az osztrák hírességeket, ami minden kétséget kizárólag bizonyítja, hogy a legjobb magyar bridzsnivó világviszonylatban is a legelsők közé tartozik. A kalábriász és a tarok ősi hazája megtanult bridzsezni és ebben is bajnok lett. A legutolsó nap — 140 leosztás után — 10.950 pont előnnyel ült le játszani a magyar csapat és 40 leosztásban közel 3000 pontot leadott, úgyhogy végeredményben »csak« 8030 ponttal győzött. Aminek megvan a maga magyarázata. A győzők tiszteletére rendezett »Gesellschaftsabend und, Gala-Fest« ugyancsak az utolsó estére volt kitűzve, de azért a magyar csapat már előző este elment ünnepelni. Az ünneplés — különböző bárokban és az Inselwirt-nél (különben kitűnő bort mér) — reggeli négy óráig tartott. Ezzel szemben strandolni is kell, tehát a magyar matadorok délelőtt tízkor már lenn voltak a strandon. Utána egy bő, ha nem is a magyar ínyeknek készült ebéd következett. Végül délután háromkor, amikor a karinthiai nap legforróbb sugaraival nyilazta a várost és egész Pörtschach a lefüggönyözött szobák menedékében hűsölt, bágyadtan, álmosan, fáradtan ült le játszani a magyar csapat. És megközelítőleg sem játszott úgy, mint az első négy napon. Az osztrákok viszont meglepően jól játszottak. Mindazt értékesítették, amit a mérkőzés folyamán a magyaroktól tanultak. Például már nem adtak könnyelmű információs kontrákat és licitjükön erősen meglátszott . Culbertson hatása-Este a magyar és osztrák színekkel fellobogózott Weizer Bárban osztották ki a díjakat. A magyar csapat tagjai arany plaketteket kaptak és egy ezüst serleget, Pörtschach város vándordíját. A serleg végleges elnyeréséhez két egymás utáni győzelem szükséges, tehát a magyar csapatnak jövő nyáron védeni kell a serleget Pörtschachban. * Az este folyamán győzőket és legyőzötteket sorban megkérdeztem, hogy mondják el véleményüket a küzdelemről és egymásról. Dr. Paul Stern, az osztrák csapat kapitánya és az osztrák bridzsszövetség elnöke ezt mondta: — Nem tagadom, hogy győzelemre számítottunk, de álmunkban sem gondoltunk arra, hogy Magyarország egy ilyen erős csapatot tud kiállítani. Mi legalább még nem játszottunk egy ilyen erős csapattal. A magyarok jobbak voltak nálunk és azt hiszem jobbak, mint akármelyik csapat, amelyik Hágában szerepelt. Talán a Goodsmith fivérek csapata egyenrangú velük, de lehet, hogy ebben tévedek. Ausztriának van még egy csapata, amelyik erősebb a miénknél. Szeretném, ha a magyarok ezzel a csapattal szemben mutatnák meg, hogy mit tudnak. Persze mi is számítunk egy revansra és akkor remélem, hogy jobban fogunk szerepelni. Cpt. Pollack angol pilótakapitány, a Hágában nyertes pár »jobbik fele« mondta: — A magyarok elsőrangú játékot produkáltak. Helytelen és unfair dolog volna kifogásokat keresni. Az eredmény világosan beszél. Jobbak voltak nálunk és ezt letagadni nem lehet. Európai viszonylatban feltétlenül a legjobbak között kell keresni a magyarok helyét. A Hágában szerepelt teamek közül például egy csapat sem veheti fel velük a versenyt, bár én tudom, hogy Angliában sokkal jobb csapatok is vannak, mint az, amelyik Hágában negyedik lett. Egy angol—amerikai— magyar bridzsmérkőzés feltétlenül érdekelné a bridzsvilágot. Hogy miért győztek a magyarok? Mert jobban licitáltak, mint mi! Simon Uhrvater, aki üzleti útjain már négy világrészben bridzsezett, mondta a következőket: — Már sokfelé játszottam, de kevés jobb bridzset láttam, mint amit a magyarok produkáltak. Kétségtelen, hogy a licitálási módszerüknek köszönhetik győzelmüket, mert lejátszásban azért mi sem vagyunk az utolsók. Nagy érdeklődéssel nézek egy revansmérkőzés elé és remélem, hogy akkor visszaadjuk a kölcsönt. L. Fleischmann, a Hágában győztes pár magyar származású »másik fele« mondta: — Ennél jobb csapatot Európában nem ismerek. Az angolokat és az amerikaiakat még nem láttam, velük tehát nem hasonlítgatom össze a magyar teamet, de nem hiszem, hogy azok jobbak lennének. Lehet, hogy Európában van néhány olyan jó csapat, mint az önöké, de közve hiszem, hogy jobb akadna. Ez a csapat jobban licitált és jobban játszott, mint a mienk. Gratulálok. * A »győzők« csak az első nap voltak izgatottak, csak az első nap küzdöttek lámpalázzal. Az utolsó napon már csodálkoztak, hogy az osztrákok vissza tudtak szerezni 3000 pontot. Azért ez a nagy nyugalom kissé erőltetett volt, mert belül mind égtek az örömtől. És az utolsó 40 leosztás »szépséghibája« is fájt egy kicsit. Szebb lett volna 15 000 ponttal győzni. A magyar csapat tagjai különben a következőket mondták győzelmükről: Ferenczi György: Amikor a bécsi versenyről hazautaztam, már akkor megmondtam, hogy tulajdonképpen nem mi győztünk Bécsben, hanem Culbertson. A magam részéről ezt újra megismételhetem. Az osztrákok kitűnő lejátszók, bár ellenjátékban talán mi valamivel jobbak vagyunk. A versenyt azonban a licitálás döntötte el. A magyar csapat licitje, dacára annak, hogy minden játékosnak vannak bizonyos egyéni sajátosságai, elsősorban Culbertson rendszerén alapszik. Culbertson rendszere a játék logikáján épül fel és művészi eszközt ad a jó játékos kezébe. Mi rengeteget köszönhetünk az ő rendszerének és ezt eltagadni ostobaság volna. Keleti Andor: Sajnálom az utolsó nap 3000 pontját, sajnálom, hogy a végén kissé elkönnyelmüsködjük a dolgot. Szebb lett volna nagyobb pontszámmal győzni, de azt hiszem, ezzel is meg lehetnek elégedve otthon. Azt hittük, hogy az osztrákokban erősebb ellenfélre találunk, de így sem volt könnyű a győzelem. Szívósan, keményen kellett küzdeni, hogy licitálási fölényünk a pontszámokban is megmutatkozzék. Én különben inkább a gyakorlattal, mint a teóriával foglalkozom, ha így is állíthatom, hogy a magyar csapat licitje feltétlenül Culbertson hatása alatt áll. Mi sokat átvettünk tőle, rendszerének legfontosabb pontjait sorra elfogadtuk és legfeljebb csak a magyar ízlésnek megfelelően kissé megváltoztattuk. Talán leghelyesebb azt mondani, hogy mi magyarosított Culbertsont játszottunk. És főleg ez hozta meg a győzelmet. Klór László: Fentartás nélkül örülök a győzelmünknek. Abban a reményben jöttünk Pörtschachba, hogy kemény küzdelem után fogunk győzni, de erre a nagy pontkülönbségre mi sem számítottunk. Az osztrákok kitűnő lejátszóknak bizonyultak, de licitben feltétlenül mi vagyunk a jobbak. És mi határozottan Culbertson iskolát játszunk. Természetesen megengedünk bizonyos kilengéseket, de hiszen maga Culbertson mondja, hogy rendszerét nem szabad mereven alkalmazni. Mi tehát még ebben is az ő hívei vagyunk. Remélem, hogy a közeljövőre tervezett revánsig tovább fejlődünk és újra győztesként kerülünk ki az osztrákokkal való küzdelemből. Cohen Rafael: Örülök, hogy túl vagyunk az osztrák »mumuson«, mert végre tudjuk, hogy nincs félnivalónk. Azt hiszem, hogy ez a tudat jövő küzdelmeinkben csak segíteni fogja az esélyeinket. Ez persze nem elbizakodottságot jelent. Az osztrákok szépen és fairen játszottak és az eredmény mindennél többet mond. Győztünk, mert jobban licitálunk, mint ők. A mi licitünknek Culbertson rendszere képezi az alapját. Ehez persze nem ragaszkodunk teljes egészében, de hiszen nincs olyan jó játékos, aki betűről betűre követne bármilyen rendszert. Az alap azonban Cuberlson, akinek sokat köszönhetünk. K. S.