Pesti Napló, 1932. szeptember (83. évfolyam, 195–219. szám)

1932-09-01 / 195. szám

2 Csütörtök PESTI NAPLÓ 1932 szeptember 1 sürgősebben tudomására hozza a német kormány követeléseit Herriot miniszterelnöknek. Saiwt Pierre (Guernesey-sziget), augusztus 31. Herriot miniszterelnököt értesí tették, hogy tá­volléte alatt a külügyminisztériumba német jegy­zék érkezett a birodalmi őrsé fi újjászervezése tár­gyában. A miniszterelnök a Minőtaure nevű hajó fedélzetén az újságírók előtt kijelentette, hogy a kérdésről mindaddig nem nyilatkozik, amíg a jegyzéket szerda este Cherbourg kikötőjében kéz­hez nem vette. Valószínű, hogy Herriot miniszter­elnök e jegyzéket a holnapi minisztertanács elé terjeszti. Cherbonrg, augusztus 31. Herriot szerda este ideérkezett, hogy Cham­berlainnal találkozzék. A találkozás után Herriot és Chautemps az éjszaka folyamán különvonattal Párizsba tér vissza. Chamberlain a Giröndia fedélzetén Chcr­bonrgba érkezett, ahol partraszállásakor Herriot kabinetfőnöke és Luchaire fogadták. A Saar-vidéhet haladéktalanul visszaköveteli Papén Saarbrücken, augusztus Papén kancellár szerdán nagyjelentőségű elvi nyilatkozatot tett a saarvidéki kérdésben és le­szögezte, hogy a Saar vidéket sürgősen vissza kell csatolni Németországhoz. A saarvidéki társadalmi egyesületek szövetsége szeptember 11-én kongresz­szust tart Koblenzben s Papén kancellár ebből az alkalomból üzenetet intézett a Saarvidék lakos­ságához. Az üzenet, amelynek szövegét már most nyilvánosságra hozták, a következőképpen hang­zik: — Magam is saarvidéki származású vagyok s egyik legfontosabb feladatomnak azt tartom fele­lősségteljes állásomban, hogy minden irányban lehetőségek titán kutassak, amelyeknek segítségé­vel minél előbb vissza lehet Csatolni a Saarvidé­ket Németországhoz. A saarvidéki kérdés az utóbbi időben Európa és a világ közvéleményének érdeklődés« előtérbe került s az ottani állapotokat és viszonyokat ez a közvélemény most már oly éles fényszóróval világítja meg, hogy nem lehet többé összevissza hazudozni és félrevezetni a vi­lágot a saarvidéki lakosság nemzetiségét és kíván­ságait illetően. Egészen .fölösleges büntetés lenne, ha továbbra is fenntartanák a versaillesi szerző­désnek azt a rendelkezését, hogy a Saarvidék ti­zenöt évig nem csatlakozhat az anyaországhoz. A saarvidéki lakosság kívánságait nem lehet többé meg nem hallgatni és meghamisítani. A saarvi­déki helyzet való megismerése egyre nagyobb körökben terjed s anélkül, hogy illúziókban ringat­nánk magunkat, kijelenthetem: bizton remélem, hogy most már rövidesett sikerül majd oly meg­oldást találni az önkénymen problémává avatott Saar-kérdésben, amely m^jfelel úgy a Saarvidék, mint egész Németország pJiaratának. 'V. • Hindenburg nem fogadja Gorlngéket A német nemzetiek megtagadták Hitleréket —| Schleicher szabadságra megy Berlin, augusztus 31, Papén kancellár Schleicher hadügyminiszter­rel és Gayl belügyminiszterrel visszaérkezett Neudeckből és minisztertanácsot hívott össze. A minisztertanácson Papén részletes jelentést A dr. Bajusz Györgyné Kossányi Edith és tanártársainak 8 osztályos leányliceuma. Érettségii Latin érettségi! Félbe iitlakis! (VI., Izabella ucca 62. Andrássy út sarok. Ant. 208-16) t* V tett a neudecki konferenciáról. A minisztertanács jóváhagyóan tudomásulvette a konferencia ered­ményét, majd rátért az új gazdasági program életbeléptetéséhez szükséges rendeletek megvita­tására. Az ú.i gazdasági szükségrendeletek meg­szövegezése több napot vesz igénybe s a rendele­teket valószínűleg csak a jövő hét elején bocsát­ják ki. A minisztertanács szombatig permanen­ciában marad, hogy tető alá hozza a szükségren­deleteket. A birodalmi gyűlés nS elliöke, a nemzeti szo­cialista Göring, táviratban _engedélyt kért Hin­denburg elnöktől, hogy Neudeckben meglátogat­hassa. Az elnök táviraton válaszolt, amelyben megköszönte' Göring szá®6kátj de köziig hogy a 2 AKNÁS REKORD hazai sxenekre as MeAlls fofytoHégű Kályha. Ára 60 p-tsi leszállítva, felszerelve. Árjegyzéket ingyen küld: Batst®?© v áL yh 0­nKSEPleilrK gyára Vilmos császár út 39. (Hajós ucca sarok) Tekintse meg mintaraktárunkat, hol a világhírű fatüzeléaű ZEPHIR kályhák ia láthatók. jövő hét folyamán ismét Berlinben lesz és kirí addig a látogatás elhalasztását. A parlament elnöksége nagy izgalommal vette tudomásul Hindenburg elnök táviratát. Göring kapitány és a három alelnök szerdán délután ösz­szeültek. hogy megbeszéljék, mi legyen a parla­ment válasza Hindenburg táviratára. A német nemzeti párt egyébként megtagadta a közösséget a nemzeti szocialista párttal és a centrummal. Graef, a birodalmi gyűlés egyik al­elnöke, a pártvezetőség utasítására közölte Göring kapitánnyal, a parlament elnökével, ho(;y pem vehet részt az elnökség akciójában, amely­nek az a célja, hogy a parlament együttartására bírja Hindenburg elnököt. Schleicher befegsége Berlin, augusztus 31. Schleicher birodalmi véderőminiszter epo­hólyagbántalmakban szenved ós holnap rövid üdü­lési szabadságra utazik. Afanyérnél és az evvel járó béldugulás, repedés, kelés, gya­kori vizelési inger, derékfájás, mellszorulás, szív­dobogás és szédülést rohamoknál a természetes »Ferenc József« keserűvíz használata kellemes megkönnyebbülést eredményez. A belső bajok Orvosai az igen enyhe hatású Ferenc József vizet sokszor mindénnapi használatra reggel és est a egy-egy félpohárnyi mennyiségben rendelik. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerü?letekben kapható. A híres Oreg Irta: Papp Károly Néhány évvel ezelőtt egyszercsak meghívott magához a híres öreg. Azt írta, hogy szeretne ki­csit a segítségemre lenni, mert úgy, hallja, igen gyámoltalan íickó vagyok. Látogassam meg. Persze, igen megörültem. Nagyon tiszteltem, ezerettem is őt. Sokat olvastam tőle, csupa bájos irónia volt minden sora; s egy-egy könyve után jóidéig halkan elfütyörésztem magamban 'az örömtől, amit okozott, s a bánattól, hogy magam még semmit sem csináltam, talán nem is fogok sohasem ... Ah, hiába! Nagyon imádtam a koszálast, a bort. Vidám-részegen szerettem végigtámolyogni az Andrássy úton, különösen szép tavaszi délelőt­tön, s megszólítani az embereket. — Hova-hova, emberkéim? Mindég csak munkába, ej, mindég csak munkába!! Ha valakibe belekapaszkodtam, nem akartam elengedni. S aztán sírtam: — Jaj, ne haragudja­tok a szegény naplopóra! Különösen a tábornokokat szerettem mulat­tatni. Mert hogy olyan komolyan, szigorúan, éke­sen, pirosan mentek az uccán. Vidám részegséggel kiáltottam: — Édes Kard koma, hova, hova? —• Meg akartam őket mindig Ölelni. — A jó Krisztus- bocsásson meg nektek, meg nekem, öljétek már meg ezt a szegény nap­lopót! Vidám, de nem tudja, miért. Még a bor, ami benne van, azt is másoktól koldulta! A vége persze mindig csak az lett, hogy a. rendőrök vittek el. S az őrszobán sírdogáltam, marcangoltam magam, hogy megint elment egy nap, megint csak ittam, a tábornokokat ölelget­tem és sírtam. Nagyon sóvárogtam már, hogy jönne valaki, aki jól megrázná az üstökömet: hé! Emberfia! Csinálj már valamit! Ahogy a híres Üreg levelét megkaptam, min­gyárt az járt az eszemben: hátha ő lesz az a va­laki! Gazdag ember rémítőn, talán ád egy szo­bácskát a svábhegyi villájában. Bezár majd oda, aztán elém teszi a papirost: no most, fickó! Írj, >agy lőjjed főbe magadat! — S talán még egy csinos pisztolyt, is tesz elém... Ügy éreztem, a híres Öreg el tudna bánni ve­lem. Tekintélye lenyűgözne, s dolgoznék. Mi volna neki, hogy eltartson engem maga mellett? Azzal indultam útnak, hogy mindezt majd szé­pen, alázatosan megmondom neku De ahogy bementem a gazdag lakásba, és a sok szép;-drága holmit megláttam, gondoltam: eí, wm kell ő neki szólni, megteszi ő magától is! Egészen biztosan azért hivatott! Hiszen megírta: segíteni szeretnék magán ... Az,öreg a verandán fogadott: Nagy, tágas, világos veranda volt, csiszolt üvegablakokon át ömlött a tavaszi nap a pálmákra, pelargóniákra, meg a hatalmas délszaki páfrányokra. Nagy karos­székben ült. Szellemes, nagy fején ide-odakuszálta hosszú ősz haját a szellő, ami a kert felől fújdo­gált. Fáradtnak látszott, igen törődöttnek. A ka­rosszék, amely magába ölelte, úgy tiint előttem: sokkal erősebb, hatalmasab, mint ő maga. Mingyárt megsajnáltam. Ej no, szegénykém! — gondoltam. — Megelevenítlek én mingyárt! Csak nem vagy beteg, galambocskáin?! — Persze, korántsem merten» ily testvéries bizalmassággal közeledni hozzá, inkább csak tisztelettudóan, alá­zatosan mosolyogtam. Leültetett maga mellé. — Na, mi újság? Beszéljen valamit magáról! De én a kezét néztem. Eres, vézna, bágyadt kéz. Aztán a szemét. Nché?,, sötét szeniliéjú. gya­nakvó, kiábrándult két szem. Ej, csak nem fogok ilyen kéznek, ilyen két szemnek az én kósza, so­vány életemről panaszkodni! No még csak ez hiányozna! Egyszerre úgy találtam, hogy semmi, éppen semmi bajom! Elfeledtem lelki mardosásaimat, sí­rásaimat. Nem akartam másra emlékezni életem­ből, csak vidám, részeg sétáimra! Nem is beszél­tem neki másról. De úgy belemelegedtem, oly vi­dám, nagyszerű képet festettem szabad, kósza éle­temről, hogy egyszerre csak látom ám: igen szót­lanul hallgat az öreg. Aztán egyre több, apró kis csillám remeg a szeme feketéjén: a sóvárgás, az irigység. El is szégyeltem magam mingyárt. Nem akar­tam többé semmit magamról szólni. Gyorsan elkezdtem az öreg könyveiről be­szélni. Eleintén nehezen ment. Féltem, hogy hízelgés­nek tűnne, akármilyen őszintén gondolom is. Le­l'esütöttem a szememet, úgy beszéltem. A hosszú, halk. boldog fiityiirészgetéseimről, amiket írásai­nak köszönhettem. No lám! Kitűnt, hogy valami­kor régen ő maga is éppen ilven fütyürészgetve írta őket! Ez megnyugtatott. Most már csak nem lát hízelgőnek? Felvetettem a szemem, s jól belemelegedtem a figuráiba. Törődött, gyanakvó arcán lassan, fáj­dalmas derű világolt át. Szavam nyomán feléb­redt benne mind az idő, midőn ezeket az alakokat írta. Küszködő ifjúsága, nyugodt férfikora, a ke­mény munka sok-sok eleven dús éve egymásután vonultak át arcán; letörölték homloka ráncait, szeméhen a titkolt sóvárságot ábrándozás vál-i totta fel, biggyedt, keserű szája elpuhult, kemény, szakállas álla meglágyult... De azért még néha gyankvón nézett ráni s a sokat átéltek s túléltek kérdése lebegett szája körül; én pedig egészen megmámerosodtam a hatástól, amit rajta láttam.­Most már, hogy ennyire fel tudtam kelteni ifjúságát, gondtalanul repültem át újra meg újra a távolságot, ami kettőnk élete, dolga közt volt. Úgy éreztem, mind közelebb húzom őt magamhoz, behúzom őt egészen magamba, egész odáig, ahol már nincs se öregség, se ifjúság, se híresség, se végtelenség, se gazdagság, se szegénység... De mintha túlságos soknak találta volna lel­kességemet, amit munkája iránt éreztem. Egy* szerre keményen legyintett. Én elhallgattam, ő meg motyogni kezdett, inkább csak magamagá­nak: hogy már kiöregedett. Már nem ízlik neki semmi. Az írás se. öregsége, s a szörnyű, testben­lélekben koldus, rothadó világ kétkedővé teszik. Most ő sütötte le a szemét, de szigorúan. El­elfordította fejét, s keményen nézett ki a kertbe. S így folytatta: hogy már évek óta csak babrál, csak piszmog, úgy érzi, nincs már szükség rá, tíz írásaira, egyáltalán az írásra semmi szükség. S ha mégis írna, hát jolbb, ha helyet ád a fiatalok­nak, úgyis öly kevés a hely! A tisztelt, szeretett öregnek ez a gyöngesége, lemondása egész felizgatott! Hogy nincs szükség őrá?! Hogy ő adjon helyet a fiataloknak?! Szid­tam a fiatalokat! Azok csak részegen kóvályognak az Andrássy úton, a tábornokokat ölelgetik! Az­tán szétmállanak a lelkimardosástól, megmér­gezte őket a nyomorúság, csak tántorognak a belső s külső nyomortol, semmi erő bennök, semmi hit! Legyintései egyre kisebbek lettek. Az én iz­galmam meg egyre nőtt. Kértem, könyörögtem, hogy ne hagyja abba az írást! Követeltem tőle! Akkor egy ideig elhallgattunk. Majd ő lassan felkelt, s összehúzott szemöldökkel, kissé gör­nyedten, de határozottan bement a szomszéd szo­bába; s egy füzettel tért vissza. Legutolsó munkája volt abban. Nehézkesen, még mindig kissé gyanakvón be-* szólni kezdett róla. miközben ujjaival, mintha formálni akarta volna alakjait. Aztán olvasni kezdett a füzetből- Saját sorai lassan-lassan mosolyra késztették. Majd, midőn néhány oldalt elolvasott, szelíd, mosolygó fölény­nyel nézett rám. — Igen, — mondta — dolgoznom kellene! Ezt még érdemes lenne végigírni. Aztán elgondolkodott. Hosszan nézett ki a kertbe, majd egyszerre felállt: — Ügy érzem, — mondta — most jól fog menni a munka! Barátságosan kezét nyújtotta, s elbúcsúztunk. Már lenn voltam az uccán, mikor eszembe ju­tott; ej, ej, elfeledte a szegény Öreg, hogy segíteni akart rajtam! No, de nem baj. Legalább tovább dol­gozik, én. meg csak tovább fütyörészek! Igaz, jó lett volna, ha legalább egy pohár borral megkí­nál, de ezt se bántam sokáig...

Next

/
Thumbnails
Contents