Pesti Napló, 1932. november (83. évfolyam, 246-269. szám)

1932-11-03 / 246. szám

Csütörtök PESTI NAPLÓ 1932 november 3 Róma ünnepel Irta: Ruttkay György Róma, november. Olaszország ünnepli a fasizmus születésenap­­ját, a »Marcia su Roma«, Róma megvétele, tize­dik évfordulóját. Ünnepel az olasz föld, ünnepel az olasz ég, amely felhők fehér ráncai nélkül te­ríti ki mélykék sátrát a császárok romjai, a pá­pák kupolái és a fasiszták új alkotásai fölött és az október végi nap a koranyár üdítő enyheségé­vel mosolyog le róla, a múlton is, a jelenen is. Az ünnepi hangulat lüktető életet, vad tem­pót ad a városnak. A pályaudvaron százával vár­ják a zsúfoltan érkező vonatokat, a hatalmas modern lokomotívok mögött sötétzöldre lakkozott szalonkocsik haladnak, amelyeknek borvörös füg­gönyökkel takart ablakai mögött a tartományok és városok előkelőségei utaznak. A túlsó sínek is tele vannak szalonkocsikkal, amelyeket éppen takarítanak, kék­ vonatokkal, dohánybarna háló­kocsikkal, a perronon feketeinges, feketebojtos, zsinóros sapkájú milicia fogad, éljenez és felvo­nul katonás marsban. Az uccák zsúfolva. A friss feketekávé illatú gyalogjárón nincs hely, a guardia reale három­szögletű csákós őrei udvariasan, de határozottan szólítják fel a gyalogosokat, hogy menjenek át a túlsó oldalra, mert itt, a keskeny járdán, az egyik oldalon kell menni az egyik irányba, a másikon, a másikba,­­ mint egykor a mi dunai hidainkon. A kávéházak előtt nem akad egyetlen üres hely sem; a színes szalmafonatú székek el vannak fog­lalva mind, szaporabeszédű, hangos olaszok ülnek rajtuk és nézik a száguldó és vad, mélydúgású autókat és a rengeteg, feketeinges milíciát, amely erre a hétre idecsődült, egész Olaszországból, ün­nepelni. Egyenruhában vannak a rokkantak, a háborús nyomorékok is,­­ mert ez az ünnep nem­csak a győztes fasizmus ünnepe, hanem azoké is, akik hozzásegítették a győzelemhez. A hatalmas utcai árbocokon trikolór, nem­zetiszínű zászlók, szőnyegek az ablakokból is. A hotelek hab­jaiban tolongó tömeg és aki reggel érkezett, boldog, ha estére szobához jut. Az üzle­tek kirakataiban gusztusos holmi, a nacionalista decennium csalogató jelszavaival: »Produzione Italiani«, és arcképeivel a férfiúnak, akinek Olaszország ezt a tíz évet köszönheti: Mussoli­­ninek. Mussolini ülve, állva, írva, szónokolva, íróasztala mellett, palazzo­k erkélyein, gyalog és lovon,­­mindenütt ő, egy kicsit az ő ünnepe is ez, nemcsak az irányzaté, amelyet hozott. A könyv­­kereskedések kirakatai tele vannak a róla írott életrajzokkal, — azt mondják, háromezer könyv jelent meg róla — a zeneműkereskedésekből el­tűnt Verdi, és Giuseppe Blanc szerzeményei lát­hatók bennük, aki a Giovinezzá­ t komponálta, — és a »Balilla­«-t és a »Le­­marcia delle Legioni«-t és a »Bimbe d’Italia«-t, és mindegyik művét »II Duce«-nak ajánlotta fel. Az egyik kirakatban lát­ható a régi, a háború előtti Olaszország térképe, és rögtön mellette a háború utáni megnagyobbí­­totté, — ugyanúgy, mint nálunk Magyarországon, csak, sajnos, megfordítva. A másikban Mussolini, mellette, jóval kisebb kiadásban az olasz király, másik oldalán, a királlyal egyforma nagyságban, Diaz tábornok. Az uccákon friss ibolyát és har­matos piros rózsát árulnak, zenekarok szólnak, az emberek mosolyognak, jókedvűek és bizako­dók. Avval a példátlan ügyességgel, amellyel Olaszországot tíz év óta kormányozzák, ezekben a napokban nemcsak milícia vonul fel és nemcsak zászlókat tűznek ki a házak tetejére, egymásután mutatják be a fasiszta munka legutolsó eredmé­nyeit. Milánó és Turin között új autó-országutat építettek, Róma és Viterbo között új vasút ké­szült, a mestre-i híd mellett autópályát kezdtek, amelyen az autók ezentúl továbbmehetnek, Mestre-n túl, Velencéig és két hónap alatt eltöröl­ték a föld színéről a Piazza Venezia csúnya kör­nyékét, lebontották az ócska házakat, úgyhogy ma a római főtérről új, rövid és egyenes út nyílik a Colosseumig. Figyelmeztettek, hogy a holnapi felavatás előtt Mussolini ma megnézi a munkálatokat. Dél­után két órakor gyér tömeg állott a Palazzo Ve­nezia környékén, ahol Mussolini dolgozik. Any­­nyian lehettek, ácsorgók és kíváncsiak, mint valaha nálunk, mikor híre járt, hogy »jönni fog a király«. (Ferenc József, — ném Károly.) A ritka embersorokban kettesével tétlenül unatkoztak a félrecsapott csákós királyi gárdisták, de már, ha a túlsó oldalra akarsz menni, megfogja karodat egy-egy civilruhás fiatalember és visszaparancsol a helyedre. A kocsiút szabad és szabadon is kell, hogy maradjon. Nem kell sokáig várni, nagy csapat ember jön ki a palazzo kapuján, nem az élükön, hanem közöttük, az első sorban: Mussolini. Közönyösen, élénk gesztusokkal kísérve beszédjét, halad kísé­rői között. Ami legfeltűnőbb rajta: kisebb, zömö­­kebb, mint a képeiről hinni lehetne. Széles kék szalaggal díszített keskenykarimájú szürke kala­pot visel, féloldalt elől mélyen lehajtva, az arca feltűnően sápadt, az utolsó napok ünnepi fára­dalmai, utazásai, úgy látszik, őt is kimerítették. Nagy, hosszú lépésekkel megy előre, kihúzott derékkal jár, karjai széles himbálásokkal, nagy ívben kísérik léptei ritmusát. Fekete selyemin­get visel, hosszú, fekete nyakkendővel, vastag, sötétszürke öltönyt, kétsorgombos kabáttal, amelynek baloldalán, színes szalagon kerek ér­demrend függ. Kísérőihez beszél, de nem néz rá­juk, a tömeget fürkészi, amely, a föld alól, íme, egyszerre megszaporodott és hangos tapssal, kéz­felemeléssel, kendőlobogtatással üdvözli. Amerre elhalad, felhangzik a ritmikus kiáltás: »Du-ce! Du-ce«, — amelynek olyan a hangsúlya, mint mi­­nálunk a futballversenyeken a nézők buzdítása: »Tem-pó! Tem-pó!« Mussolini nem felel a tömeg­nek, nem integet, nem mosolyog, nem emeli meg a kalapját. Széles mozdulatokkal helyesel és he­vesen kifogásol, úgyhogy az is tudja, mit beszél, a­ki ötven méternyire áll tőle. Csak amikor befe­jezi a szemlét és eltávozik, mielőtt kocsijába száll, egyszer, magasba emeli jobbkezét, búcsú- és üd­vözletképpen. A tömeg tapsol és éljenez. És ő, bár száz ember is van a kíséretében és a hivatalos autók serege sorakozik fel, egyedül ül bele fekete­­lakk limousinójába, amely sima és gyors siklás­sal, mint a hal a víz mélyén, eltűnik az egyik si­kátorban. Két vad motorbicikli kíséri puffogó robajokkal. Egy perc múlva nem tudja senki, hogy ő ül benne, a mélyén, a magányos diktátor. MUSSOLINI A FASIZMUS TÍZÉVES FORDULÓJÁN felavatja a Piazza Venezia és Colosseum között épült új utat mert az állomások neve be van írva a dynamikus hangszóró­val egybe­épített 4+1 csöves Európavevő skáláján. A MAGYAR KARDVÍ­VÁS ANGOL RAJON­GÓJA, Corble őrnagy most Budapesten asszó­­zik a magyar vívókkal és tanulni kíván az itteni mesterektől Félmilliárd összegű értékpapírja van a kincstárnak (Saját tudósítónktól.) A legfőbb állami szám­vevőszék kimutatása szerint 1930. év végével az államadósságok összege 1.729.196.711 pengőt tett ki. Az 1930—31. költségvetési évben az állam újabb 260^92.160 pengő adósságba keveredett, de ugyan­ebben az évben 95.8 millió pengőt törlesztett is, úgyhogy 1930—31. év végén az állam itt kimutatott adóssága 1.891.379.528 pengő volt. Nem érdektelen a számvevőszéknek az a ki­mutatása sem, hogy az állam tulajdonában lévő értékpapírok álladéka 1930. év végén 267.1 millió pengő volt, míg az 1930—31. költségvetési évben 228 millió pengő értékű újabb értékpapírokat szer­zett az állam, úgyhogy 1931. év végén az­­állam­nak kerek számban 195 millió pengő értékű érték­papírállománya volt.

Next