Pesti Napló, 1933. április (84. évfolyam, 74–97. szám)
1933-04-01 / 74. szám
Ma: Asszony Napló és külön Gyermek Napló Budapest, 1933 U 84. évfolyam 74. szám Ára 16 fillér Szombat, április 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra . . . 4.5 pengő Negyedévre . 10.80 pengő Félévre. . . . 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon . 16 fillér ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap 32 fillér SZERKESZTŐSÉG: Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL: Erzsébet körút 18—20. sz. TELEFON: 455—50-től 455-57-ig, 464-18 és 464-19. Szerkesztőség Bécsben: I., Kohlmarkt 7. A bürokratizmus csodabogarai írta: Lingauer Albin A destrukció terén, eredményesség szempont-jából, manapság a bürokratizmus viszi el a pálmát. Nagy sikerei vannak a bujtogatásnak is. De azt legalább nyakon lehet csípni, mikor az amúgyis kesergésre hajlókat dühíti, bizakodásukat irtogatja és a felsőbbség iránt való tiszteletüket fürészelgeti. De mikor a bürokratizmus dühít, irtogat és fürészel, hozzáférhetetlen a rendőri beavatkozás számára. Hiszen pusztító munkájához a Hatalomnak, a Hozzáértésnek, a Csalhatatlanságnak, sőt a Gondviselésnek a jelmezébe öltözik. Gőgje hamar rákoppint a kézre, mely utánanyúl, hogy leálcázza. A magyar közvélemény évtizedről évtizedre rosszmájúbb lesz. Ingerültebb és kaffogóbb. Vége egykori nyájasságának. Valamikor a szalmalángos magyar közvélemény szinte még életükben szentté avatta sorsának intézőit. Wesselényiről, felsőbüki Nagy Pálról, Deák Ferencről, Széchenyiről még életükben legendákat költött. Nekik tulajdonított mindent, amiből valami kedvező fordulat fakadt. Ma ellenben a közélet vezető embereinek inkább csak a gyengéiről vesz tudomást a fáma, semmint a sikereiről. Erőfeszítéseit nem veszi számba, de annál inkább a családi kellemetlenségeit, az valami bajait. Az alkotások haszna felől kevés szó esik. De annál több a kivitel apró hibáiról és kényelmetlenséget okozó részletrendelkezéseiről. Átment a közönség vérébe az ócsárlás vágya. Nincs az a kormány, amelyiket a sárga földig le ne tennének. És ezt a csúnya elfajulást kettőnek köszönheti a magyar közélet. A túlhajtott centralizációnak és a bürokratizmus túltengésének. A centralizációnak azért, mert ma az a közhit, hogy minden csipp-csupp ügyecskében maga a miniszter határoz. Minden apró rendeletrészletet maga a miniszter tervez ki. A bürokratizmusnak pedig azért, mert ennek a fakezén alakul át szekatúrává az a sok becsületes jószándék, amit tehetséges államférfiak eredetileg segítségnek és orvoslásnak szántak. A mi közönségünk már nem is gondol arra, hogy különbséget kellene tennie a kormányzás és a bürokratizmus cselekedetei között. Hozzája az államhatalom, illetőleg a kormányzás minden intézkedése a bürokratizmus kezén keresztül jut el. És ha ott útközben a csillapítószer izgatószerré változik át, ezért az átváltozásért már nem a bürokratizmust, hanem a kormányt teszi felelőssé. Úgy képzeli, hogy a bürokratizmus pontosan azt cselekszi, amit a kormány akar. Nem tudja, hogy maga a kormány is sokszor fogcsikorgatva dühöng a bürokratizmus ellen, melynek makacsságával és balkezűségével azonban, ő se tud megbirkózni. Az agyonadminisztrált társadalomnak a közvéleményét így aztán tulajdonkép a bürokratizmus bőszíti fel a kormányok ellen. A bürokratizmus gőgje és élhetetlensége ingerli és destruálja oda a közhangulatot, hogy egyre kevésbé tud hinni, bizalmat előlegezni, várni, egyetérteni és összefogni. Szerintem, amíg nem akad egy elszánt kormány, amelyik rendet csinál a bürokratizmus portáján, addig nem lesz nálunk megnyugvás. És nem tud megteremtődni a kibontakozó munkához elengedhetetlen atmoszféra. Erős hitem, hogy az végzi a legjobb munkát, aki rányitogatja a szemeket a bürokratizmus kártevéseire. Mert csak az ellene felzendülő közhangulat lesz majd képes rászorítani a kormányokat arra, hogy leoperálják Magyarország testéről a bürokratizmus kinövéseit. Odahordom a közönség szemei elé a bürokratizmus furcsábbnál furcsább csodabogarait. És látom, hogy a közönség meglepően reagál rá. Cikkeim nyomán a levelek halmazát kapom, amelyben küldözik nekem a csodabogarakat. Adagolok belőlük mára is kettőt. * Adva van X. Y. gazdag földbirtokos. Idősebb, magános hölgy. Jótékony lelkének sugallatára hallgatva elhatározza, hogy 1200 holdas birtokából alapítványt csinál, hogy abból halála után egy gyermekvédelmi intézetet létesítsenek. Az alapítólevelet elkészíti. A kormány az alapítványt hálás köszönettel veszi tudomásul. Pár hónap múlva a hölgy pecsétes felszólítást kap, hogy fizessen 60.000 pengő illetéket. Az általa tett alapítvány után. Éspedig azért, mert itt nagy összegről szóló jogügylet jött létre. Utána tehát, a jogügyletek természetrajza szerint, illetéket kell fizetni. Mivel azonban az intézmény, mely a hatalmas ajándékot kapta, egyelőre még nem létezik, hanem majd csak az alapító halála után kel életre; ennélfogva természetes, hogy a megajándékozotton még nem lehet illetéket bevasalni. Az illeték ellenben bizonyos határidőn belül okvetlen befizetendő. Mivel pedig érette a kincstárral szemben a jogügyletet kötő felek egyetemlegesen felelősek, természetes, hogy az illetéket ez esetben a másik félen kell behajtani. Vagyis az ajándékozón. Fizessen tehát X. Y. úrhölgy 30 napon belül 60.000 pengőt, különbeni végrehajtás terhe alatt stb. stb. A jótékony alapító nagy szemeket leereszt erre a furcsa köszönetre. És hát fellebbez. Persi?» elutasítják. Mert a törvény betűjénél a bürokratizmus nem mer okosabb lenni. Csupán annyi szívességre hajlandó, hogy a 60.000 pengő illeték fejében nem árverezteti el az alapító feje alól a vánkost és kamrájából a kenyeret. Hanem »kíméletesen« rátáblázza az illetéket a jótékony úrhölgy birtokára. Nem használ semmi tiltakozás. Az intézkedést legfelsőbb fokon is jóváhagyjál". Mire X. Y. úrhölgy ügyvédje azzal kezd fenyegetőzni, hogy visszavonják az egész alapítványt. Erre aztán megenyhül a szigor. Megszületik a kegyes közvetítő megoldás: kegyelmi úton, »méltányosságból« elengedik az alapítónak az illetékfizetést. Szívességből kivételképpen felmentik ama kötelezettség alól, hogy éhen kelljen halnia amiatt, hogy birtokát halála után közjótékonyság céljaira ajánlotta fel. * F. István, jómódú gazda, az osztrák határ mentén lakik. Egyik leánya Burgenlandba ment férjhez. Meghal a felesége. Szekfű nevű tehenét ráhagyja burgenlandi lányára. A megözvegyült gazda beballag a kilet képviselőjéhez: » — Átcsempészhetném a határon a tehenet, de egyenes úton járó, bíróviselt ember vagyok* nem illenék rossz példát mutatnom. Tudom, azér'j*n, hogy a marhakivitelhez miniszteri engedély kell. Annak pedig sokféle igazolvánnyal és tamsítvánnyal van kirakva az útja. Kérem, legyen segítségemre, hogy az engedélyt megkaphassam. A képviselőnek tetszik a jóravaló beszéd Elviszi a kérvényt a minisztériumba. Ottan visszaküldik igazolás, véleményezés végett. Mikor aztán visszajut, még vagy háromszor lesznek a különböző hatósági szervekhez. Kérnek állatorvosi bizonyítványt. Főbírói hozzászólás" Mikor mindez már megvan, felszólítják a gazdát, hogy fizessen be valamiféle illetéket. Mikor ez is megtörtént, eszükbe jut ola.Van, hogy vajon csakugyan örökség kedvéé: viszi-e ki F. bácsi ,a tehenet, nem pedig üzletkötés kedvéért? Kedvük szottyan ellenőrizni a dolgot. Megnézetik a hagyatéki iratot. Persze közben hónapok telnek el. Végre mikor ezt is rendben találják, értesítik a képviselőt, hogy F. gazda kérése teljesül: az engedélyt megkapja. Néhány nap múlva a képviselő autón megy valahova és az orsz. ,úton találkozik F.-gazdával. _ Nos, István, hallom, végre megjött az engedély. Hát vitte-e már a tehenet Burgenlandba! — Dehogy vittem, — feleli szomorúan István. — Hát miért nem vittel — Mert közben megborjadzott az istenadta. Az engedély pedig nem szól a borjára. Kezdhetem újra az egészet. A képviselő egyet nevet, aztán nekiforditja autóját a határállomásnak. Ott felkeresi a vámőrszázadost. Elmeséli neki a bolond esetet Együtt odamennek a határsorompóhoz, oda kéretik az osztrákok parancsnokát. Annak is elmesélik az esetet. ...És másnap F. gazda Szekfűje borjassul együtt odaát volt Burgenlandban. Pecsétes írás nélkül ugyan, de mégis átkerült a határon. Átsegítette a határközegek józan belátása. Mert azok méltányolni tudtak, hogy előzékenynek kell lenni a határ mentén az olyan fehérhollóval szemben, amelyik nem akar csempészni. A példa azonban rávilágít, hogy mi a különbség a bürokratikus és a józan elintézés közt. Mert íme, a bürokrácia megtanítja csempészni azt is, aki nem akar. A józanság ellenben leveszi a csempészés ódiumát még az ilyen apró, rosszindulat nélkül való csempészésről is, ha azt látja, hogy a szemhunyásra egy jószándékú ember megsegítése végettvan szükség. Ma délelőtt tízkor megkezdődik Németországban a zsidóbojkott, de csak egy napig tart Göbbels feltűnő bejelentése a bojkott korlátozásáról — Kik ellenzik a bojkottot? — A zsidók eltávolítása az igazságszolgáltatásból s az áruházakból drámai jelenetek közt folyt le — A sportba is bevonult az antiszemitizmus Berlin, március 31. (A Pesti Napló berlini szerkesztőségének telefon jelentése.) A nagy bizonytalanság és idegesség ellenére meglepő nyugalomban telt el a német főváros bojkott előtti utolsó éjszakája. Pénteken éjféltájban Berlin utcái alig mutatnak más képet, mint normális napokon. A színházak jól látogatottak. A Deutsches Theaterben zsúfolt ház volt, a vendéglőkben és kávéházakban is szép számban akad közönség. Nagyobbszabású tüntetéseket csak a német nemzeti párt különböző csoportjai rendeztek, de ezek a tüntetések nincsenek összefüggésben a bojkottal, hanem Bismarck születésének évfordulóját ünneplik a német nemzetiek fáklyás menettel. Schacht a bojkott ellen A nemzeti szocialisták már a késő délutáni órákban a nagy berlini tereken óriási hangszórókat szereltek fel, amelyek este fél kilenctől tíz óráig a különböző bojkottrendelkezéseket és a bojkottra vonatkozó beszédeket közvetítették az öszszegyűlt közönségnek. Objektíve meg kell állapíni .