Pesti Napló, 1933. június (84. évfolyam, 123–145. szám)

1933-06-01 / 123. szám

2 Csütörtök PESTI NAPLÓ 1933 .június 1 Bél-infectiort ál Igmandi gyorsan segít. Mert pár óra alatt gyomrot-kelet tisztít megtartott közép- és keleteurópai agrárkonferen­ciákon Magyarország eddig is ugyanezeket a kö­veteléseket hangoztatta. Elismerés a szovjetnek s a szovjet elismerése A kisantant külügyminisztereinek nyilván nem került nagy fáradságába a fenti program kidol­gozása, hiszen a gazdasági programok mai adott­ságai nagyon szűk területre korlátozzák a meg­oldási lehetőségeket. Annál körülményesebb volt annak a közös gondolatnak megtalálásaa és lerög­zítése, amellyel a kisantant 60 egyes államokkal való viszonyát akarja hosszú lejáratúra szabá­lyozni. A tanácskozáson bevezetésképpen megálla­pították a külügyminiszterek, hogy — mint az már a konferenciákon szokás— a három ország­ külpoli­tikája valamennyi szomszédos állammal szemben teljesen azonos. Ebben nincsen semmi rendkívüli. Már valamivel meglepőbb az a Vterig elismerés, amelyet Szovjet-Oroszországnak juttatott a követ­kező maidat: Az állandó tanács elégtétellel álla­pítja meg, hogy a leszerelési konferencián több kérdéssel kapcsolatban az orosz tanácsköztársaság és a kisantant közös álláspontot foglaltak el. A kisantant éppen ezért bizalommal tekint a Szovjet-Oroszországgal való kapcsolatának fejlődése elé. A konferencia köreiben a nyilatkozat után bizonyosra veszik, hogy a kisantant részéről Szov­jet-Oroszország elismerése most már csupán rövid idő kérdése lehet. Ezzel szemben Lengyelország­nak meg kell elégednie azzal a langyos megálla­pítással, hogy »a kisantant változatlanul a közös érdekeken nyugvó baráti politikát folytatja a len­gyel köztársasággal szemben«. A többi szomszé­dos államok nevét — a kisantantnak hét szom­szédja van — éppen csak hogy megemlítették. Ami azonban az egyszerű megemlítés után követ-­­kezik a konferenciáról kiadott jelentésben, az — illetékes helyről nyert értesülésem teréüt — elsősorban Magyarországnak szól. Eredetileg úgy tervezték, hogy ezt az ü­zenetet — korlátozottabb és kevésbé általános formában — nyíltan is Ma­gyarországnak fogják címezni, utólag azonban a diplomáciai tartózkodás mégis legyőzte a prágai konferencia »új stílusát«, és az üzenet így sok címzettnek szól, mett me­t címzetlen maradt, új megfogalmazásban. Némiképpen általánosabb lett. Ez a körülmény azonban sem­mit sem von le rend­kívüli érdekességéből. Közép-Európa új megszervezése .A kisantant általános politikája — mondja a kon­ferencia határozata — kimondottan békepolitika, amely mindig hű marad a népszövetségi egyezményhez és sohasem fogja megengedni, hogy a genfi intézmény illetékességét és tevékenysé­gét korlátozzák. Ez a politika egyik legfőbb cél­jának tartja, hogy valamennyi szomszédjával benső­séges politikai és gazdasági együttmű­ködésben éljen. A kisantant éppen ezért újból fel­szólítást intéz valamennyi jószándékot nemzethez és azt kéri, hogy tartsák szem előtt a szerződések tiszteletének, a nemzetközi jognak, a döntőbírósági egyezményeknek politikáját, haladjanak a leszerelés útján, a biztonsági szükségletek által meghatározott keretek között. A kisantant három állama nem fenyeget egyetlen szomszédos országot sem. A kis­antantnak semmi érdeke, hogy bármely más országgal akármilyen politikai vagy ka­tonai konfliktusba keveredjék. A három állam lojálisan végrehajtja valamennyi nemzetközi kö­telességét és immár szándéka, hogy az elvállalt köte­lezettségeket a jövőben is tiszteletben fogja tartani. A háromm állam uniójának nincs egyéb célja, minthogy kiindulópontja legyen Közép-Európa új és békés megszervezésének és eh­ez bár­mely más állam is csatlakozhat azzal a céllal, hogy végre megvalósuljon Közép- és Délkele­t-E­­urópa valamennyi nemzetének konstruktív, politikai és gazdasági együttműködése. A kisantant három állama meg van győződve róla, hogy egyesegyedü­l ezen az úten járva lehet tartósan megőrizni a népszövetségi egyez­mény érvényét és a békét. A kisantant őszintén és lojá­lisan követi ezt a politikát mindenkivel szemben, de egyben el van szánva arra is, hogy osztatlan egy­ségével és a rendelkezésre álló összes eszközökkel védelmezze meg a három or­szág közös érdekelt minden lehetséges veszély ellen. Amikor a kisantant állandó tanácsa első kötelező évi ülése alkalmából mindazt közli, azzal a szándékkal jár el, hogy megértesse valamennyi euró­pai állammal; ez a kisantant végleges poli­tik­á­ja, amely barátságos, de egyben szilárd is min­denkivel szemben és továbbra is szilárd fog maradni, bármiképpen változzék a nemzetközi helyzet.« A kettészakadt Európa A hivatalos magyar politika illetékes veze­tője és a magyar parlament bizonyára meg fogja találni a módot arra, hogy a kisantant prá­gai konferenciájának e határozatával kellő for­mában foglalkozzék. Egy fontos tényt azon­ban jó előre le kell szögezni. A kisantant három kül­ügyminisztere azzal a szándékkal ült össze Prá­gában, hogy Közép-Európa politikai szervezetét a maga szempontjából és a maga eszközeivel évekre biztosítsa. A kisantantpolitikusok ismé­telten hangoztatták, hogy a gazdasági válság le­győzésének elengedhetetlen feltétele Európa h hosszúlejáratú politikai stabilitása. Az európai ál­lamokat két szembenálló csoportra osztó tragikus konfliktus a prágai konferencián így azután tel­jes élességével bontakozott ki. A békeszerződések revízióját hirdető csoport jelszava: »Gazdasági rendet és újjáépítést a revízió által«. A sta­tusquo őrzőinek hitvallása: »Gazdasági rendet és újjáépítést a revízió nyugtalan kísérletein­ek kiküszöbölésével«. E szembenállás talán még so­hasem volt olyan nyílt, mint a prágai konferen­cia határozatai után amelynek súlyát — és ezt nyomatékosan hangsúlyozni kell — súlyos hiba lenne lebecsülni. E pillanatban még csak sejteni lehet, vájjon van-e egyáltalában kivezető út ebből a deprimált­an éles ellentét-káoszból, mert lelkük mélyén át kis­ántant államférfiai elismerik ugyan Magyarország követeléseinek érzelmi, sőt talán reális igazságát is, de ennek az elismerésnek az adott viszoyok között egyelőre alig lehet gyakorlati következmé­nye. A kétfelé szakadt Európa gyötrelmes problé­mái nem oldódtak meg a prágai konferencián. Sz­ó R. D Özv. Seidner Emilné a maga és Ilona leánya, ra fogtvérei, síágornéi, sógorai és a rokonok r­evében , mély fájdalo­ttnnal megtört szívvel jelenti, hogy eh forrón szeretett férje, a drági jó apa, a szerető testvér Selynez Imit , Seidner plakát, és címzegyár alapítója és az 1927. évig volt főnöke május hó 81.-én, 55 éves korában hosszas szenvedés­e után elhunyt. Drága halottunk temetése a rákoskeresztúri izr. temetőim júli­s 2-án déli 1 óratól lesz. Részvétlátogatások mellőzését kérjük. Nézze HH "a SÁ, W * -t, mielőtt bárhol villatelket vásárol. „Balaton Lifla -*" , a parcellázási iroda központja, Budapest, VI., Teréz körút 26. Magyar író sorsa Urak ha nem bánnátok egyet szólnék, Házatokban minap szék­et tekinték, Sehol én csak egy könyvet sem láthatok, Finten serleget, ostáblát láthatok. Oly igém féltek ti­ lám az papságtól, Hogy nem tanultok ez pogán királytól, Az vitézség meg lehet az pennától, Bár ne félnétek így az bibliától. (Ilosvai Selymes Péter: Ptolemeus királynak históriája.) A magyar nemzet pedig oly rest a maga nyelvén való könyveknek olvasásában, hogy igen kevesein talál­tatnak, kik egész életükben is egy avagy két magyar könyvecskét átolvastak volna. Kinek vagyon is látatja. Mert mivel sokan deákul sem tudnak s a magyar írá­sokat sem akarják olvasni, amikor csak alávaló dolog­ról kívántatik is valakivel beszédbe eredni, mint a né­mák hallgatnak avagy szégyennel kell elindított beszé­düket félbeszakasztani. Némelyek a restség mellé negéz é­dességet is toldannak. És amit effélék deáknyelvben kap­nak, immár szégyenlik olvasni a magyar írásokat. Aki akarja, próbálja meg, kérjen némelyektől magyar köny­veket olvasni; azt felelik, hogy könyvtartóikból is kivet­nék inkább, hogysem mint magyar könyvet tartanának avagy olvasnának. (Laskai János nyírbátori református prédikátor: Hit­től szakadásnak teljes megorvoslása, lfra.) Bizonysága voltam sola külföldi főiskolákat meg­járt ifjak rakodt és széles ösméreteiknek. De alig hogy hazatértek amazok ősi mezejükre, nem tudom, micsoda ki­magyarázhatatlan d­alolás foglalta el őket. A könyv­tárt fegyverek tolták ki, a szép tudományokat a vad­kergetés,­­ az elmélkedést az agarászat. Alig hogy kiér­tek emezek csendes parochiájukra, és elvadultak mint az erdei apró marhák, megtompult elméjük, erkölcsök oly hozzá­egyenesedett a hallgatók erkölcséhez, hogy azt csak a viselet különböztette, és hogy a külföldi for­májukból egészen kivetkezzenek, karcsúságukat felcse­rélték potrohossággal. (Kármán József: A nemzet csinosodása.) Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországban! Itt azok, a­kik külső formájukról maecénásoknak látsza­nak, nem hogy szeretnék a nemzeti tudományokat, ha­nem annak pártfogóit is gyűlölni láttatnak. De sok ilyen koppóháziakat találnának a két hazában , a­hol a kávéházakba, csoporttal csiripol a nemesi gavallérség, a bibliothekák pedig és Lesekabinótak néma csendességgel veszteglenek. Az urak udvaraiba divisiónként koslolnak a jobbágyok zsírjával hizlalt kopók, a Musák pedig és a Musák baráti nem esmélik azokat. A tanultak éhen fáradoznak a nemzet dicsősége mellett; a hazájok vesz­tett koppókupecek bársonybugyogóba járnak. Ime ennyi pénzes uraság között egy buzgó hazafi meg nem szabadul­hat a tömlöcből, a melybe étet a Musáknak, hazájának , dicső nemzetének szeretete vetette. Ne csudálkozzon te­hát senki, hogy világ hallatára azt kiáltom: Az is bolond, a ki poétává lesz Magyarországban! (Csokonai Vitéz Mihály: Tempeföi, II. felvonás, X. je­lenés.) Epések lesznek talán szavaim; de keserű, kínos em­lékezetek támadnak lelkemben. Mert gondolkodom a népről, mely Zrinyit, az írót el tudta feledni; mely Fa­­ludit, míg élt, nem ismeré, mely Révairól hallani nem akart; mely Baróti Szabót és Virágot meg nem siratta­; s melynek kebelében az ötvenhat évet szakadatlan munka közt eltöltött Kazinczy nyomorúságban élt és holt... Két rendbeli folyóírásai, részvétlenség miatt, mindjárt kezdetben elakadtanak; nyomtatott számos művei tizenegy millió népesség közt vevőt nem lelte­nek; legnagyobb becsű kéziratainak nyomtatót nem ta­lált, s halálig tartott fáradozásai jutalmát nem arat­hatta az országban, hol annyi idegen gazdag táplálást nyer magának. (Kölcsey Ferenc: Emlékbeszéd Kazinczy felett.) Minden hazafiságom­ mellett is sokszor e sóhajtás tör ki keblemből. Csak ne itt születtem volna a vi­lágra! Olyan ritkán találni itt embereket, kik a nyers magyarságból magukat felküzdötték volna, és balvég­zetem éppen ezek közé vetett. Sokszor elgondolom, mily dicső dolog költészetet űzni a felvilágosodott és rokonérző emberek között, művelt barátok társaságá­ban . . . (Kisfaludy Károly: Levél Gadl Györgyhöz, 1823.) A szolgabíró felszólítja az öreg bírót, hogy vegye meg a »Zalán futásá«-t. öreg bíró: Mondok: micsoda az a Zalán futása? Szolgabíró: Az egy vers, egy könyv, egy jaggyar könyv, öreg Gírd:­ Egy vers, egy könyv, egy magyar könyv. Szolgabíró: Igen, igen, milliomadiál is! ide öt fo­rintot Zalán futásáért, vagy nekihuzatom kendet, mint a békát. Nos, bot vagy öt forint? Sreg bíró: Bot, uram, bot, mindhalálig inkább, mint öt forint. (Vörösmarty Mihály: Mondolat, ifjúkori kísérletek közt.) ... be kell vallanunk, miként az Irodalmi munka talán seholsem jutalmaztatik kevésbbé, mint éppen ha­zánkban. Míg az irodalmi pálya más országokban a lé­­lét s vagyonosság ösvényeinek tekintetik, s azokat, kik rajta kitűntek, befolyáshoz s méltósághoz vezeti, addig a magyar írónak sorsa hasonló a bányászéhoz, ki, mi­dőn bomlokja izzadságában a mély aknák kincseit fel­hozza, mindenkit gazdagít, de maga örökre szegény marad. (Eötvös József: Beszéd a magyar irók segély­egylete alapító közgyűlésén, 1861 november 11-én.) Háborúban azt mondták, tillaárom haj Most keveset adunk rád, tillaárom haj! !­étke­ időn azt vetik, Másra kell a pénz nekik, tillaárom hajt Ne volnék csak ilyen vén! tillaárom haj! Srótollam letenném, tillaárom haj! 8 beszegődném maholnap Csizmadia-inasnak, tillaárom haj! (Arany János: írószobám.) Akkor is úgy volt: frász törhette ki A Dal és Szépség nyugtalan magyarját, Mert úgy van igaz m­agyarság szerint, Ahogy vudarok és gazok akarják. Mert úgy van most is, kis szamár gazok Fojtják el, fogják az Isten növényét. Magyar és vátesz, ez éppen elég, Hogy honi késsél szent szívén döföljék, (a­ly Endrét néhai Vajda János.) összeválogatta: Komlós Aladár

Next