Pesti Napló, 1933. július (84. évfolyam, 146–171. szám)

1933-07-01 / 146. szám

Szombat PESTI NAPLÓ Hivatalnok urak... A századparancsnok úr a csepeli báróban — Szabad-e intelligens tisztviselőket reggel héttől este kilencig napszám mellett dolgoztatni ? Egy műper és a­mi előtte történt (Saját tudósítónktól.) A boldog békeidők egyik nagy színpadi sikere volt Földes Imre drá­mája, a Hivatalnok urak. Mintha ennek a szín­darabnak az alakjai éledtek volna újra abban a harcban, amelyet egy egész sereg­tisztviselő in­dított most különböző bíróságok előtt a J­eiss Manfréd acél- és fémműves részvénytársaság ellen. Magyarország egyik legnagyobb vállalata áll harcban most tizenöt volt alkalmazottjául, akik azt vetik a hatalmas részvénytársaság szemére, hogy őket kiszipolyozta, munkaerejüket kizsák­mányolta és kiuzsorázta. Ez az ügy nem egy­szerű házi perpatvar, amelyhez a nyilvánosság­nak semmi köze nincsen, ez a per széles perspek­tívát nyújt mélyebb, általánosabb és égetően fon­tos problémák felé. Arról van szó ebb­en az ügy­ben, hogy meddig terjed a munkaadó és az al­kalmazott szerződési szabadsága, vannak-e hatá­rai a szembenálló felek egyenlőtlen küzdelmének és törvényes rendelkezés hiányában meddig a ha­tárig szabad rendelkezni, milyen mértékben szabad kihasználni az alkalmazottak munkaerejét? A magyar bíróság örökké dicsőséges érdeme,­­hogy nem zárkózik el a nehéz téma megoldása elől és pótolja azt, amit a törvényhozás elmulasz­tott. Az igazságszolgáltatás, amely annak idején a gazdasági lehetetlenülés elvének felállításával megakadályozta az egyik fél anyagi romlásával járó szerződések kikövetelését, amely jóval a tör­vényhozás intézkedése előtt megalkotta és életbe­léptette a valorizációs elméletet, most megint út­törő munkát végez, amikor a munkaszabadság m­aga kérdésével akar megbirkózni. _ Nincsen értelme annak, hogy mind a tizenöt pert ismertessük, hiszen valamennyi­­egy kapta­fára megy. Vegyük elő ezek közül az ügyek közül Czirbesz Tamás nyugalmazott vasúti ellenőr ügyet, aki Weiss Manfrédékkal szemben 2500 pengő meg­ítélését kér. A front és az időgép Czirbesz Tamás 32 hónapig volt a fronton, mint szá­rzadparancsnok, érettségizett ember és­­ a nagy leépíté­sek idején állás nélkül maradt. Megismerkedett a mun­kanélküliség minden gyötrelmével, az álláskeresés po­koli hajszájával és végül­­ alkalmaztatást kapott. A századparancsnokból, a vasúti tisztből gyári mun­kás lett. Egy jó ismerőse beajánlotta a csepeli gyárba, ahol előterjesztette igazolványait, bizonyítványait és ezek után felvették, mint egyszerű munkást, napi hat pengő napszám mellett. Mint a többi munkás, ő is iga­zoló lapot kapott, amelyet fel kellett mutatnia, mielőtt a gyár területére lépett, vagy azt elhagyta. Mint a többi munkásoknak, neki is oda kellett tennie a kartonlapot az időgép alá, amely nyomtatott betűkkel pontosan je­lezte minden nap, hogy mikor kezdte és mikor hagyta abba a munkát. De nem csak 15 volt így, egész Kolónia alakult ha­sonló, intelligens emberekből, akik csak ilyen módon, mint munkások tudták megélhetésüket biztosítani. Czir­besz is, társai is többnyire a gyár irattárában voltak be­osztva s hogy mi volt a feladatuk, azt majd később fog­juk részletezni. És ez a kis kenyér sem tartott sokáig. Egy napon Czirbeszt és társait is elbocsátották mert takarékoskodni kellett és ezek után adta be Czirbesz kollégáival együtt a keresetet a gyár elllen. Ebben előadták azt, hogy reggel 7-től este 8-ig,­­0-ig voltak az irodában. Minden más munkásnak csak nyolc órát kellett naponta dolgozni, nekik tizenhármat. Minden asztalos, lakatos, kézilány különóradíjat kapott, ha munkaidejét jobban igénybe­vették. Csak éppen ők, akik idegölő szellemi és fizikai munkát végeztek, részesültek mellőzésben, nekik soha nem fizették meg a különórákat. A tisztviselők az időgéppel lebélyegzett munkás­igazolványuk alapján kiszámították azt, hogy alkalmaz­tatásuk ideje alatt hány különórát dolgoztak és most azt kérték a bíróságtól, hogy utólag ítélje meg nekik az ezért járó összeget. Egyszerre ind­ult meg a tizenöt per és valamennyi más bíróhoz került. Valamennyi ügy­ben egységes volt a kereset és ugyanaz volt a gyár véde­kezése is és ezekben a perekben a különböző bírák más­más álláspontra helyezkedtek, 15 per­c 15 bíró Voltak olyanok, akik a különóra díjazásának jogos­ságát elismerték, voltak olyanok, akik mereven elzár­­kóztak előle és akadtak olyan bírák is, akik a közép­úton foglaltak állást. Ezek szerint a különórát díjazni kell, de nem kérheti a pótdíjat az, aki hosszú időn keresztül teljesített szolgálatot anélkül, hogy a külön­órák honorálását nyomban igényelte volna. A gyár ezekben a perekben arra az álláspontra he­lyezkedett, hogy különórát csak az ipari munkásoknak szokott fizetni, a tisztviselői kar különórázásért fize­tést nem igényelhet. Igaz, hogy Czirbeszéket a mun­káslétszámba vették fel, ők azonban mégis hivatalnoki munkát végeztek és ezek szerint nem jár nekik a kü­lön honorárium. Kívánságuk már csak azért sem jo­gos, mert valahányszor egy-egy intelligensebb embert a munkáslétszámba felvettek, de különösen az irattári alkalmazottaknál, az az irodavezető, aki őket alkal­mazta, kifejezetten kiemelte, hogy a munkaidő meg­határozva nincsen, hanem tart addig, amíg az aznap kiosztott munkát el nem végezték és a túlórázásért semmiféle díjazást felszámítani nem lehet. Amit tehát Czirbeszék tettek, arra a megállapodás értelmében kö­telezve voltak, legfeljebb, ha a munkát túl soknak talál­ták, otthagyhatták volna állásukat, vagy ne vállalták volna el a beosztást, utólag azonban ilyen jogosulatlan igényekkel elő nem állhatnak. A gyárnak ugyanis rendkívül kiterjedt levelezése van. Az adminisztrációs munkát csak úgy lehet elvé­gezni, ha minden egyes akta, minden egyes számla vagy értesítés azonnal a helyére kerül. Ezért fontos érdek volt az, hogy az anyagot még aznap feldolgozzák, mert másként az egyes ügyek intézésével megbízott referensek az ügy pontos állásáról teljes tájékoztatást sohasem szereztek volna. Ezért volt az irattárban külön­leges munkaidő kikötve, a délután négy órakor aláírt levelek másolatát még aznap le kellett ira­tározni, kü­lönben az üzem zavartalan folytatásában fennakadás állott volna be. Czirbeszék viszont hivatkoztak a gyárban kifüggesz­tett munkarendre, amely szerint Csepelen a rendes mun­kaidő reggel héttől délután háromig tart. Kétségtelen ezek szerint, h­ogy az ezen felül eltöltött munkaidőért őket túlóradíj illeti meg. Tagadták, hogy az időntúli munka díjazásáról a felvételük alkalmával vagy később lemondtak volna. Úr vagy munkás? A budapesti központi járásbíróság mint m­unkaügyi bíróság a gyárnak adott igazat és a keresetet elutasí­totta. Az ítélet indokolása­ szerint a hosszú időn keresz­tül minden tiltakozás nélkül teljesített túlórázás munka­díját utólag követelni nem lehet. Ez ellen a határozat ellen a tisztviselők egy részé­nek ügyvédje, dr. Weisz A. Lajos fellebbezéssel élt a budapesti törvényszékhez. Beadványukban elmondták azt, hogy a díjazás, ellenőrzés, munkábalépés szem­pontjából a gyári munkásokkal teljesen azonos elbírá­lásban részesültek, tehát rájuk nézve is mindaz a kikö­tés, amit a gyári munkarend a közönséges ipari mun­kásokra nézve tartalmaz, irányadó. Ezt a munkarendet a hatóságnak be kell mutatni és a jóváhagyás után az ipartörvény értelmében kötelező szerződéssé válik a gyár és az alkalmazottai között. Ez a munkarend pedig nekik ad igazat, hiszen eszerint a munkások tevékeny­sége délután három óráig tart. Rámutattak arra, hogy ha a gyár olyan munkarendet terjesztett volna a ható­ság elé, amely szerint a munkások reggel héttől este kilencig kötelesek dolgozni, ezt a szolgabíróhivatal kétségtelenül elutasította volna és nem hagyta volna jóvá. JvX­,, Ettől is eltekintve a helyzet az, hogy például Czir­besznek minden reggel fél hétkor kellett bemennie, hogy az előző napi postát szétossza és ellenőrizze. Egész nap irattározták ezeket az okmányokat és ezenfelül ők adták a napi munkáihoz szükséges és az egyes osztályok által telefonon vagy küldönc útján bekívánt iratokat. Félórás ebédidő megszakítással kora reggeltől délután négy óráig tartott ez az idegölő munka, amely idő alatt még csak le sem ülhettek. Amikor már a gyár többi részében el­csendesült a zaj, négy órakor hozták az aláírt postát. Ezer és ezer levélről, számláról, értesítésről volt szó. Ezeket szortírozni kellett, borítékolni, rendeltetési helyük szerint csoportosítani, a vonatkozó aktákhoz hozzásze­relni. Minden nap este nyolc óráig, néha azonban kilenc óráig is eltartott, amíg ezzel készen lettek és ekkor me­hettek csak haza. Magának Ozirbesznek, mivel Budapesten a Hermina úton lakott, reggel öt órakor kellett felkelnie, hogy idő­ben kiérjen a gyárba, este pedig jóval kapuzáró után került mindennap haza. Nem volt ideje, hogy családjá­nak vagy magának éljen, vasárnap és ünnepnap is reg­geltől délután kettőig bent kellett lenni. Szabad-e ...? Ez a munka olyan idegölő és az az ellenérték, ame­lyet a gyár ezektől az intelligens tisztviselőmunkásoktól a napszám ellenében megkövetelt, olyan aránytalan, hogy a jó erkölcsökbe ütközik és egyenesen munkauzsora. Ha igaz is volna tehát, hogy ezt a munkát minden, időbeli korlátozás nélkül vállalták el az alkalmazottak, akkor is érvénytelen ez a kikötés, mert nagyobb gazdasági szer­vezetnek az elnyomott fél kizsákmányolására irányuló tevékenységét jelenti. A budapesti törvényszé­k Schwicker-tanácsa azután bizonyítást rendelt el, amelynek során kihallgatták a gyár egyes irodavezetőit. Ezek előadták, hogy Czirbe­széke nyomban felvételük alkalmával figyelmeztették arra, hogy munkaidejük addig tart, amíg a napi anya­got fel nem dolgozzák és ők ezt a hatpengős napszám ellenében kifejezetten elvállalták. Így azután a törvényszék az alsóbíróságok döntését helybenhagyta és a kerestet szintén elutasította. Az ítélet ellen Czirbeszék felülvizsgálati kérelem­mel éltek. Ebben kifejtették, hogy a művelt nyugaton heti negyvenhat óra a munkaidő és ezt most szállítot­ták le nemzetközi egyezménnyel negyven órára. Ha ná­lunk nincs is ilyen törvény a munkaidőre nézve, azért köztudomású, hogy mindenhol nyolc óra munkaidő van életben. Ez a szokásos és megengedhető mérték az al­kalmazott munkaerejének igénybevételére. Ezt jelenté­kenyen túllépni nem lehet, mert hiszen akkor arról is lehetne beszélni, hogy egy-egy munkaadó a nap huszon­négy óráját leköti a maga számára. Nem is lehet a munkaidőt ilyen szertelen módon kiterjeszteni a köz­érdek szempontjából sem, mert hiszen, ha egy-egy em­berrel kétszer annyi munkát végeztetnek, mint ameny­nyire köteles volna, akkor ez egy másik ember kenyér­telenségét jelenti. Éppen ellenkezőleg az a közérdek, hogy minél több ember jusson kenyérhez, tehát ne egy emberrel végeztessenek két embernek való munkát, ha­nem arra tényleg két személyt alkalmazzanak. 1933 július 1­4 Közérdek és uzsora A leghatározottabban vitatták, hogy a gyár eljárása a munkások kizsákmányolását és kényszerhelyzetük rosszhiszemű kiaknázását jelenti, hiszen a munkás még csak nem is emelhet ez ellen szót, mert akkor nyomban elbocsátják és még azt a kis keny­­erét is elveszti. A gyár viszont leszögezte a sa­ját álláspontját, amely szerint a közérdek az, hogy a mai gazdasági helyzetben minden vállalat tárgyi berendezésének és személyzeté­nek munkaerejét a lehető legnagyobb mértékben igénybe vegye, ellenkező esetben egy vállalat sem volna verseny­­képes, az üzemeket egymásután b­­ kellene csukni és ez még jobban kimélyítené a munkanélküliséget. A gyár üzleti tevékenységének fentartása­­egyenesen parancsoló­lag követeli meg azt, hogy a munk­avállalásra vonatkozó megállapodások létesítésénél teljes szerződési szabadság illesse meg a munkaadót, mert ellenkező esetben a ter­melés megakad. A gyár tehát a fellebbezési bíróság dön­tésének helybenhagyását kérte. A budapesti ítélőtábla Szőke-tanácsa legutóbb fog­lalkozott az üggyel. A Tábla szenzációs határozatában a fellebbezési bíróság döntését feloldotta és bizonyítást rendelt el arra nézve, hogy a munk­á­soknak felvett tiszt­viselők tudták-e alkalmaztatásuk idején, hogy munkáj­­uk előreláthatólag naponta mennyi időt fog igénybe­venni, van-e aránytalanság az általuk végzett munka és az érte kapott ellenszolgáltatás között, arra való figye­­lemmel, hogy a túl hosszú munkaid­ő és az érte fizetett napi bér nem vezethetett-e a felpe­resek munkaerejének a jó erkölcsökbe ütköző kihasználásához. A Tábla állás­pontja szerint ugyanis, ha megállapítható az, hogy a munkarend a felperesekre is érvény­ben volt, vagy hogy őket teljesen határozatlan munkaidő mellett, olyan kö­rülmények között alkalmazta a gyár, hogy nem tudtak vagy nem is tudhattak arról, hogy munkájuk napról napra és rendszeresen jóval túl fog terjedni a kiszabott munkaidőn, ez munkaerejük ellenérték nélküli kizsák­mányolását jelentené, miért is ebben az esetben jogosul­tak a túlórázásért díjazást követelni. A Tábla álláspontja szerint ez­ek az alkalmazottak a túlóradíjhoz való igényüket nem vesztették el amiatt, mert másfél éven keresztül nem követelték ennek díja­zását. A mai gazdasági pangás il­ején és az általános munkanélküliség mellett ugyanis ez a tartózkodásuk érthető és emiatt még ne­m lehet arrt mondani, hogy ez­zel a túlóradíjakról lemondottak volna. A Tábla határozata után az iratok lementek a bu­­dapesti törvényszékre, amely most rendelte el a tény­állás tisztázása tekintetében a fürtek által bejelentett tanúk kihallgatását. . • A műper és a tizenötödik Hozzátartozik azonban mogt valami ehez az ügyhöz. A tizenöt felperesből ma­ már csak tizen­négy keresi az igazát. A tizenötödikkel a gyár ki­egyezett. Ez a szerencsés ember ítőO0 pengőt kapott azért, hogy a pertől álljon el. A gyár azonban ki­kötötte, hogy a pert azért tovább kell folytatni, de csak névlegesen. A kiegyeze­tt tisztviselőnek a gyár egyik ügyvédjét kellett képviseletével meg­bíznia és most folyik a per tovább, ennek a tiszt­viselőnek a nevében, de mind a hét ügyvéd a gyár rendes jogi képviselője. Ez a per ma már a Kúria előtt fekszik és ennek a megállapodásnak az volt a célja, amint Czirbeszék állítják, hogy így a gyár kúriai döntést tudjon provokálni egy kormányoz­­ható ellenféllel szemben, amely határozatot azután, a többi perekben fel lehessen használni. Ezért a többi érdekeit tisztviselők külön be­adványban felhívták a munkaügyi tanács figyel­mét az ügyre és a felvetett kérdés horderejére. Szerintük ugyanis nem egé­eztethető össze Magyarország legnagyobb vállalatának tekinté­é­lyével az, hogy elbocsátott alkalmazottaival szem­ben műperrel operál Vajda József Gyilkosság hertzsóval (Saját tudósítónktól.) A Kúria pénteken tár­gyalta azt az érdekes hátterű lieügyet, amely, özvegy Ströckl Károlyné 60 éves budapesti ma-­­gánzónő titokzatos halála után támadt. Ströcklné 1931 áprilisában meglátogatta Székesfehérvárott unokahúgát, Czinder Sándor autó­hivarozó felesé­gét A gyomorbajos asszony karlsbadi sót hozatott. A gyógyszert elcserélték keresővel. Ströckb­e 35 gramot vett be a méregből és megh­alt. A székesfehérvári ügyészség gyilkosság bűn­tette címén indított eljárást a Czninder-házaspár és a fiatalkorú cselédlány ellen. A súlyos vádat arra alapították, hogy Czinderék több előkelő biz­tosító intézetnél akarták biztosítani Ströcklné éle­tét, majd egy biztosítónál meg is kötötték az 5000 dolláros biztosítást. Bár súlyos anyagi viszonyok között éltek, havonta 123 pengős módosítási illeté­ket fizettek. A székesfehérvári törvényszék, bár súlyos gyanúokokat talált a vádlottakkal szemben, Czin­dernét csupán emberölés vétségében mondotta ki bűnösnek és ezért 5 hónapi fogházra ítélte. A cse­lédleányt egy évi próbára bocsátotta, Czindert pedig bizonyítékok hiányában felmentette. A Tábla 15 napi fogházra mérsékelte Cizinderné bün­tetését. A Kúria alaki oko­k miatt megsemmisítette az ítéletet és utasította a Táblát, hogy intézzen hivatalból kérdést az érdekelt biztosító társaság­hoz, kíván-e semmiségi panasszal élni az első fok­­kon hozott ítélettel szemben. A tárgyalást elna­polták. A has testsér­ge májtájféki fájdalmak, emésztési nesl­ézségek, gyo­morbélhurut és sárgaság­a természetes. Ferenc József keserűvíz­­használata által meslszürrltethetők és az agy, a szem, tüdő vagy szív felé irányuló vértálu­lások ellensúlyozhatók.

Next