Pesti Napló, 1933. július (84. évfolyam, 146–171. szám)
1933-07-01 / 146. szám
Szombat PESTI NAPLÓ Hivatalnok urak... A századparancsnok úr a csepeli báróban — Szabad-e intelligens tisztviselőket reggel héttől este kilencig napszám mellett dolgoztatni ? Egy műper és ami előtte történt (Saját tudósítónktól.) A boldog békeidők egyik nagy színpadi sikere volt Földes Imre drámája, a Hivatalnok urak. Mintha ennek a színdarabnak az alakjai éledtek volna újra abban a harcban, amelyet egy egész seregtisztviselő indított most különböző bíróságok előtt a Jeiss Manfréd acél- és fémműves részvénytársaság ellen. Magyarország egyik legnagyobb vállalata áll harcban most tizenöt volt alkalmazottjául, akik azt vetik a hatalmas részvénytársaság szemére, hogy őket kiszipolyozta, munkaerejüket kizsákmányolta és kiuzsorázta. Ez az ügy nem egyszerű házi perpatvar, amelyhez a nyilvánosságnak semmi köze nincsen, ez a per széles perspektívát nyújt mélyebb, általánosabb és égetően fontos problémák felé. Arról van szó ebben az ügyben, hogy meddig terjed a munkaadó és az alkalmazott szerződési szabadsága, vannak-e határai a szembenálló felek egyenlőtlen küzdelmének és törvényes rendelkezés hiányában meddig a határig szabad rendelkezni, milyen mértékben szabad kihasználni az alkalmazottak munkaerejét? A magyar bíróság örökké dicsőséges érdeme,hogy nem zárkózik el a nehéz téma megoldása elől és pótolja azt, amit a törvényhozás elmulasztott. Az igazságszolgáltatás, amely annak idején a gazdasági lehetetlenülés elvének felállításával megakadályozta az egyik fél anyagi romlásával járó szerződések kikövetelését, amely jóval a törvényhozás intézkedése előtt megalkotta és életbeléptette a valorizációs elméletet, most megint úttörő munkát végez, amikor a munkaszabadság maga kérdésével akar megbirkózni. _ Nincsen értelme annak, hogy mind a tizenöt pert ismertessük, hiszen valamennyiegy kaptafára megy. Vegyük elő ezek közül az ügyek közül Czirbesz Tamás nyugalmazott vasúti ellenőr ügyet, aki Weiss Manfrédékkal szemben 2500 pengő megítélését kér. A front és az időgép Czirbesz Tamás 32 hónapig volt a fronton, mint szárzadparancsnok, érettségizett ember és a nagy leépítések idején állás nélkül maradt. Megismerkedett a munkanélküliség minden gyötrelmével, az álláskeresés pokoli hajszájával és végül alkalmaztatást kapott. A századparancsnokból, a vasúti tisztből gyári munkás lett. Egy jó ismerőse beajánlotta a csepeli gyárba, ahol előterjesztette igazolványait, bizonyítványait és ezek után felvették, mint egyszerű munkást, napi hat pengő napszám mellett. Mint a többi munkás, ő is igazoló lapot kapott, amelyet fel kellett mutatnia, mielőtt a gyár területére lépett, vagy azt elhagyta. Mint a többi munkásoknak, neki is oda kellett tennie a kartonlapot az időgép alá, amely nyomtatott betűkkel pontosan jelezte minden nap, hogy mikor kezdte és mikor hagyta abba a munkát. De nem csak 15 volt így, egész Kolónia alakult hasonló, intelligens emberekből, akik csak ilyen módon, mint munkások tudták megélhetésüket biztosítani. Czirbesz is, társai is többnyire a gyár irattárában voltak beosztva s hogy mi volt a feladatuk, azt majd később fogjuk részletezni. És ez a kis kenyér sem tartott sokáig. Egy napon Czirbeszt és társait is elbocsátották mert takarékoskodni kellett és ezek után adta be Czirbesz kollégáival együtt a keresetet a gyár elllen. Ebben előadták azt, hogy reggel 7-től este 8-ig,0-ig voltak az irodában. Minden más munkásnak csak nyolc órát kellett naponta dolgozni, nekik tizenhármat. Minden asztalos, lakatos, kézilány különóradíjat kapott, ha munkaidejét jobban igénybevették. Csak éppen ők, akik idegölő szellemi és fizikai munkát végeztek, részesültek mellőzésben, nekik soha nem fizették meg a különórákat. A tisztviselők az időgéppel lebélyegzett munkásigazolványuk alapján kiszámították azt, hogy alkalmaztatásuk ideje alatt hány különórát dolgoztak és most azt kérték a bíróságtól, hogy utólag ítélje meg nekik az ezért járó összeget. Egyszerre indult meg a tizenöt per és valamennyi más bíróhoz került. Valamennyi ügyben egységes volt a kereset és ugyanaz volt a gyár védekezése is és ezekben a perekben a különböző bírák másmás álláspontra helyezkedtek, 15 perc 15 bíró Voltak olyanok, akik a különóra díjazásának jogosságát elismerték, voltak olyanok, akik mereven elzárkóztak előle és akadtak olyan bírák is, akik a középúton foglaltak állást. Ezek szerint a különórát díjazni kell, de nem kérheti a pótdíjat az, aki hosszú időn keresztül teljesített szolgálatot anélkül, hogy a különórák honorálását nyomban igényelte volna. A gyár ezekben a perekben arra az álláspontra helyezkedett, hogy különórát csak az ipari munkásoknak szokott fizetni, a tisztviselői kar különórázásért fizetést nem igényelhet. Igaz, hogy Czirbeszéket a munkáslétszámba vették fel, ők azonban mégis hivatalnoki munkát végeztek és ezek szerint nem jár nekik a külön honorárium. Kívánságuk már csak azért sem jogos, mert valahányszor egy-egy intelligensebb embert a munkáslétszámba felvettek, de különösen az irattári alkalmazottaknál, az az irodavezető, aki őket alkalmazta, kifejezetten kiemelte, hogy a munkaidő meghatározva nincsen, hanem tart addig, amíg az aznap kiosztott munkát el nem végezték és a túlórázásért semmiféle díjazást felszámítani nem lehet. Amit tehát Czirbeszék tettek, arra a megállapodás értelmében kötelezve voltak, legfeljebb, ha a munkát túl soknak találták, otthagyhatták volna állásukat, vagy ne vállalták volna el a beosztást, utólag azonban ilyen jogosulatlan igényekkel elő nem állhatnak. A gyárnak ugyanis rendkívül kiterjedt levelezése van. Az adminisztrációs munkát csak úgy lehet elvégezni, ha minden egyes akta, minden egyes számla vagy értesítés azonnal a helyére kerül. Ezért fontos érdek volt az, hogy az anyagot még aznap feldolgozzák, mert másként az egyes ügyek intézésével megbízott referensek az ügy pontos állásáról teljes tájékoztatást sohasem szereztek volna. Ezért volt az irattárban különleges munkaidő kikötve, a délután négy órakor aláírt levelek másolatát még aznap le kellett iratározni, különben az üzem zavartalan folytatásában fennakadás állott volna be. Czirbeszék viszont hivatkoztak a gyárban kifüggesztett munkarendre, amely szerint Csepelen a rendes munkaidő reggel héttől délután háromig tart. Kétségtelen ezek szerint, hogy az ezen felül eltöltött munkaidőért őket túlóradíj illeti meg. Tagadták, hogy az időntúli munka díjazásáról a felvételük alkalmával vagy később lemondtak volna. Úr vagy munkás? A budapesti központi járásbíróság mint munkaügyi bíróság a gyárnak adott igazat és a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint a hosszú időn keresztül minden tiltakozás nélkül teljesített túlórázás munkadíját utólag követelni nem lehet. Ez ellen a határozat ellen a tisztviselők egy részének ügyvédje, dr. Weisz A. Lajos fellebbezéssel élt a budapesti törvényszékhez. Beadványukban elmondták azt, hogy a díjazás, ellenőrzés, munkábalépés szempontjából a gyári munkásokkal teljesen azonos elbírálásban részesültek, tehát rájuk nézve is mindaz a kikötés, amit a gyári munkarend a közönséges ipari munkásokra nézve tartalmaz, irányadó. Ezt a munkarendet a hatóságnak be kell mutatni és a jóváhagyás után az ipartörvény értelmében kötelező szerződéssé válik a gyár és az alkalmazottai között. Ez a munkarend pedig nekik ad igazat, hiszen eszerint a munkások tevékenysége délután három óráig tart. Rámutattak arra, hogy ha a gyár olyan munkarendet terjesztett volna a hatóság elé, amely szerint a munkások reggel héttől este kilencig kötelesek dolgozni, ezt a szolgabíróhivatal kétségtelenül elutasította volna és nem hagyta volna jóvá. JvX,, Ettől is eltekintve a helyzet az, hogy például Czirbesznek minden reggel fél hétkor kellett bemennie, hogy az előző napi postát szétossza és ellenőrizze. Egész nap irattározták ezeket az okmányokat és ezenfelül ők adták a napi munkáihoz szükséges és az egyes osztályok által telefonon vagy küldönc útján bekívánt iratokat. Félórás ebédidő megszakítással kora reggeltől délután négy óráig tartott ez az idegölő munka, amely idő alatt még csak le sem ülhettek. Amikor már a gyár többi részében elcsendesült a zaj, négy órakor hozták az aláírt postát. Ezer és ezer levélről, számláról, értesítésről volt szó. Ezeket szortírozni kellett, borítékolni, rendeltetési helyük szerint csoportosítani, a vonatkozó aktákhoz hozzászerelni. Minden nap este nyolc óráig, néha azonban kilenc óráig is eltartott, amíg ezzel készen lettek és ekkor mehettek csak haza. Magának Ozirbesznek, mivel Budapesten a Hermina úton lakott, reggel öt órakor kellett felkelnie, hogy időben kiérjen a gyárba, este pedig jóval kapuzáró után került mindennap haza. Nem volt ideje, hogy családjának vagy magának éljen, vasárnap és ünnepnap is reggeltől délután kettőig bent kellett lenni. Szabad-e ...? Ez a munka olyan idegölő és az az ellenérték, amelyet a gyár ezektől az intelligens tisztviselőmunkásoktól a napszám ellenében megkövetelt, olyan aránytalan, hogy a jó erkölcsökbe ütközik és egyenesen munkauzsora. Ha igaz is volna tehát, hogy ezt a munkát minden, időbeli korlátozás nélkül vállalták el az alkalmazottak, akkor is érvénytelen ez a kikötés, mert nagyobb gazdasági szervezetnek az elnyomott fél kizsákmányolására irányuló tevékenységét jelenti. A budapesti törvényszék Schwicker-tanácsa azután bizonyítást rendelt el, amelynek során kihallgatták a gyár egyes irodavezetőit. Ezek előadták, hogy Czirbeszéke nyomban felvételük alkalmával figyelmeztették arra, hogy munkaidejük addig tart, amíg a napi anyagot fel nem dolgozzák és ők ezt a hatpengős napszám ellenében kifejezetten elvállalták. Így azután a törvényszék az alsóbíróságok döntését helybenhagyta és a kerestet szintén elutasította. Az ítélet ellen Czirbeszék felülvizsgálati kérelemmel éltek. Ebben kifejtették, hogy a művelt nyugaton heti negyvenhat óra a munkaidő és ezt most szállították le nemzetközi egyezménnyel negyven órára. Ha nálunk nincs is ilyen törvény a munkaidőre nézve, azért köztudomású, hogy mindenhol nyolc óra munkaidő van életben. Ez a szokásos és megengedhető mérték az alkalmazott munkaerejének igénybevételére. Ezt jelentékenyen túllépni nem lehet, mert hiszen akkor arról is lehetne beszélni, hogy egy-egy munkaadó a nap huszonnégy óráját leköti a maga számára. Nem is lehet a munkaidőt ilyen szertelen módon kiterjeszteni a közérdek szempontjából sem, mert hiszen, ha egy-egy emberrel kétszer annyi munkát végeztetnek, mint amenynyire köteles volna, akkor ez egy másik ember kenyértelenségét jelenti. Éppen ellenkezőleg az a közérdek, hogy minél több ember jusson kenyérhez, tehát ne egy emberrel végeztessenek két embernek való munkát, hanem arra tényleg két személyt alkalmazzanak. 1933 július 14 Közérdek és uzsora A leghatározottabban vitatták, hogy a gyár eljárása a munkások kizsákmányolását és kényszerhelyzetük rosszhiszemű kiaknázását jelenti, hiszen a munkás még csak nem is emelhet ez ellen szót, mert akkor nyomban elbocsátják és még azt a kis kenyerét is elveszti. A gyár viszont leszögezte a saját álláspontját, amely szerint a közérdek az, hogy a mai gazdasági helyzetben minden vállalat tárgyi berendezésének és személyzetének munkaerejét a lehető legnagyobb mértékben igénybe vegye, ellenkező esetben egy vállalat sem volna versenyképes, az üzemeket egymásután b kellene csukni és ez még jobban kimélyítené a munkanélküliséget. A gyár üzleti tevékenységének fentartásaegyenesen parancsolólag követeli meg azt, hogy a munkavállalásra vonatkozó megállapodások létesítésénél teljes szerződési szabadság illesse meg a munkaadót, mert ellenkező esetben a termelés megakad. A gyár tehát a fellebbezési bíróság döntésének helybenhagyását kérte. A budapesti ítélőtábla Szőke-tanácsa legutóbb foglalkozott az üggyel. A Tábla szenzációs határozatában a fellebbezési bíróság döntését feloldotta és bizonyítást rendelt el arra nézve, hogy a munkásoknak felvett tisztviselők tudták-e alkalmaztatásuk idején, hogy munkájuk előreláthatólag naponta mennyi időt fog igénybevenni, van-e aránytalanság az általuk végzett munka és az érte kapott ellenszolgáltatás között, arra való figyelemmel, hogy a túl hosszú munkaidő és az érte fizetett napi bér nem vezethetett-e a felperesek munkaerejének a jó erkölcsökbe ütköző kihasználásához. A Tábla álláspontja szerint ugyanis, ha megállapítható az, hogy a munkarend a felperesekre is érvényben volt, vagy hogy őket teljesen határozatlan munkaidő mellett, olyan körülmények között alkalmazta a gyár, hogy nem tudtak vagy nem is tudhattak arról, hogy munkájuk napról napra és rendszeresen jóval túl fog terjedni a kiszabott munkaidőn, ez munkaerejük ellenérték nélküli kizsákmányolását jelentené, miért is ebben az esetben jogosultak a túlórázásért díjazást követelni. A Tábla álláspontja szerint ezek az alkalmazottak a túlóradíjhoz való igényüket nem vesztették el amiatt, mert másfél éven keresztül nem követelték ennek díjazását. A mai gazdasági pangás ilején és az általános munkanélküliség mellett ugyanis ez a tartózkodásuk érthető és emiatt még nem lehet arrt mondani, hogy ezzel a túlóradíjakról lemondottak volna. A Tábla határozata után az iratok lementek a budapesti törvényszékre, amely most rendelte el a tényállás tisztázása tekintetében a fürtek által bejelentett tanúk kihallgatását. . • A műper és a tizenötödik Hozzátartozik azonban mogt valami ehez az ügyhöz. A tizenöt felperesből ma már csak tizennégy keresi az igazát. A tizenötödikkel a gyár kiegyezett. Ez a szerencsés ember ítőO0 pengőt kapott azért, hogy a pertől álljon el. A gyár azonban kikötötte, hogy a pert azért tovább kell folytatni, de csak névlegesen. A kiegyezett tisztviselőnek a gyár egyik ügyvédjét kellett képviseletével megbíznia és most folyik a per tovább, ennek a tisztviselőnek a nevében, de mind a hét ügyvéd a gyár rendes jogi képviselője. Ez a per ma már a Kúria előtt fekszik és ennek a megállapodásnak az volt a célja, amint Czirbeszék állítják, hogy így a gyár kúriai döntést tudjon provokálni egy kormányozható ellenféllel szemben, amely határozatot azután, a többi perekben fel lehessen használni. Ezért a többi érdekeit tisztviselők külön beadványban felhívták a munkaügyi tanács figyelmét az ügyre és a felvetett kérdés horderejére. Szerintük ugyanis nem egéeztethető össze Magyarország legnagyobb vállalatának tekintéélyével az, hogy elbocsátott alkalmazottaival szemben műperrel operál Vajda József Gyilkosság hertzsóval (Saját tudósítónktól.) A Kúria pénteken tárgyalta azt az érdekes hátterű lieügyet, amely, özvegy Ströckl Károlyné 60 éves budapesti ma-gánzónő titokzatos halála után támadt. Ströcklné 1931 áprilisában meglátogatta Székesfehérvárott unokahúgát, Czinder Sándor autóhivarozó feleségét A gyomorbajos asszony karlsbadi sót hozatott. A gyógyszert elcserélték keresővel. Ströckbe 35 gramot vett be a méregből és meghalt. A székesfehérvári ügyészség gyilkosság bűntette címén indított eljárást a Czninder-házaspár és a fiatalkorú cselédlány ellen. A súlyos vádat arra alapították, hogy Czinderék több előkelő biztosító intézetnél akarták biztosítani Ströcklné életét, majd egy biztosítónál meg is kötötték az 5000 dolláros biztosítást. Bár súlyos anyagi viszonyok között éltek, havonta 123 pengős módosítási illetéket fizettek. A székesfehérvári törvényszék, bár súlyos gyanúokokat talált a vádlottakkal szemben, Czindernét csupán emberölés vétségében mondotta ki bűnösnek és ezért 5 hónapi fogházra ítélte. A cselédleányt egy évi próbára bocsátotta, Czindert pedig bizonyítékok hiányában felmentette. A Tábla 15 napi fogházra mérsékelte Cizinderné büntetését. A Kúria alaki okok miatt megsemmisítette az ítéletet és utasította a Táblát, hogy intézzen hivatalból kérdést az érdekelt biztosító társasághoz, kíván-e semmiségi panasszal élni az első fokkon hozott ítélettel szemben. A tárgyalást elnapolták. A has testsérge májtájféki fájdalmak, emésztési neslézségek, gyomorbélhurut és sárgasága természetes. Ferenc József keserűvízhasználata által meslszürrltethetők és az agy, a szem, tüdő vagy szív felé irányuló vértálulások ellensúlyozhatók.