Pesti Napló, 1933. augusztus (84. évfolyam, 172–197. szám)
1933-08-01 / 172. szám
10 Kedd PESTI NAPLÓ 1933 augusztus 1 Tessék kivágni és eltenni A Filléres Klasszikus Regényekből havonta egy kötet jelenik meg. Az első kötet — Flaubert Madame Bovary című világhírű regényét — a négy augusztusi szelvény bemutatása és 90 fillér befizetése ellenében kapják meg olvasóink. A szelvények beválthatók a Pesti Napló főkiadóhivatalában, Erzsébet körút 18—20. és fiókkiadóhivatalában, Vilmos császár út 62., a dohánytőzsdékben, IBUSz újságpavillonokban és a rikkancsoknál Gavrila jugoszláv szenátor nyilatkozik a Pesti Naplónak a magyar-jugoszláv közeledésről Miért nem kapnak útlevelet Magyarországra a jugoszláviai magyarok? Belgrád, július 31. (A Pesti Naplóbelgrádi szerkesztőségének telefonjelentése.) Jugoszláviában is nagy feltűnést keltettek aPesti Naplónak azok a cikkei, amelyek kifogásolták, hogy a jugoszláviai magyarok nem jöhetnek Magyarországra. Különösen Gavrila Emil szenátor felszólalása adott nagy nyilvánosságot ennek a problémának s a politikus egyéni súlya is biztosíték arra, hogy ezt a kérdést elintézik. Felkerestük Gavrila Emil szenátort, aki ebben az ügyben a következőket mondotta: — Bár egyes itteni körökben nem volt népszerű, hogy szóvátettem a kérdést a szenátusban, mégis felszólaltam, mert békés atmoszférát igyekszem teremteni a két szomszéd, állam között Tény, hogy mindkét részről bizonyos nehézségeket kell kiküszöbölni, így itt van elsősorban az optánsbirtokosok kérdése, akiknek földje átnyúlik magyar területre. Ezeket a jugoszláv optánsokat nem engedik át a határon túl a magyar területre és ott nem művelhetik meg földjüket Erre vonatkozott az egyik közbeszólás. A másik dolog, amit Magyarország szemére vetnek, hogy a horvát emigránsokat támogatja — az itteniek tudomása szerint. Tény az, hogy itt is vannak hibák, amelyeket ki kell küszöbölni, vannak dolgok, amelyeket korrigálni kell és akkor a két ország között létrejön a szükséges jóviszony. Jugoszláviában elsősorban a kereskedelem érdekében meg kell könnyíteni az útlevelek kiadását, de emellett a kisebbségek számára más könnyítéseket is lehet majd szerezni. Tehát mindkét országnak meg kell fontolnia a dolgot. — Beszédem után odajött hozzám Jeszics külügyminiszter és érdeklődött a dolgok iránt. Azt mondta, hogy ő nem is tudott minderről. Megkérdezte, hogy ki az a köztisztviselő, aki nehézségeket okoz az útlevelek kiállításánál. Én megmondottam, hogy a Matkovics Dobriva, a dunai bán. A miniszter erre kijelentette, hogy informálódik majd az ügyben, mert ő is hibásnak tartja ezt az eljárást. Úgy tudom egyébként, hogy minisztertanács elé kerül a dolog. Elmondta még a szenátor, hogy tulajdonképpen mi bírta őt rá a felszólalásra. Felkereste őt egy régi kocsisa, Csikós András nagybecskereki magyar, aki most nyomorban van és ezért támogatásért fordult hozzá A bajbajutott emberen úgy igyekezett segíteni, hogy a szenátus elnökétől segélykiutalást kért számára, sőt a segélyt a magáéból is megtoldotta. Ez juttatta eszébe a problémát és azt is, hogy nemcsak ezen az egy szegény magyaron, hanem általában az egész magyar kisebbség helyzetén is javítani kell. T. Gy. Búcsúzni nem lehet Írta: Köves Tibor »Egész délután dolgoztam, gondolkoztam és így lassan elérkeztem ahoz a pillanathoz, amelyikben leírhatom számodra a fejemben oly sok nap óta érlelődő szavakat. Csak amióta távol vagyok tőled, csak azóta merek az életemre úgy gondolni, mint valami egészre, mint valami vonalra, ösvényre, amelyik valahonnan kiindult és valahol folytatódni fog. És ilyenkor, ha így gondolkozom, nem úgy tekintelek téged, mint a drága személyt, akinek a haja, a mosolya, az egész lénye az enyéim volt, hanem mint valami erőt, egy nagy tényezőt az életemben, okot, amelynek okozatai vannak , mint szépségeknek és tapasztalatoknak, bölcseségnek és fájdalomnak az eszközét. Miért van ez? Talán mert önző és hiú vagyok? Vagy inkább, mert ebben a pillanatban valahogy képesnek érzem magamat arra, hogy behatoljak a dolgok személytelen lényegébe? Hirtelen teljes élességgel tűnik fel előttem, hogy annál a személynél, aki a te nevedet viseli és a te életedet éli, sokkal fontosabb az, aki velem bizonyos dolgokat cselekedett, aki számomra feltárt bizonyos tapasztalatokat. Azt hiszem, ugyanez igaz terád nézve is és mennél több idő választ majd el minket a közös életünktől, annál inkább ilyen szemmel fogsz te is vizsgálni engemet. Szeretném, ha az az emlék, amelyik benned tovább él énrólam, a szerelem emléke volna s emléke mindannak, amit ez a szerelem megmozgatott lelkedben, szellemedben, nem pedig az én személyemnek az emléke. Igen sok érzés, gondolat, amelynek te voltál öntudatlan felidézője, jelentéktelennek látszott előttem közös életünk végtelen örömében, olyanynyira, hogy nem is óhajtottam ezeket közölni veled, mert nevetségesen ünnepélyesnek, »Öntudatosnak« tűntek volna fel. Azt sem tudom most elmondhatom-e mind maradéktalanul; sok közülük barátságunknak, hogy úgy mondjam, mellékterméke. De mégis, egyet-mást fel kell fednem előtted. Teljes jogod van ahoz, hogy tudd, milyen módon fogsz élni velem egész életemen keresztül. Abban az ostoba mondatban kell összegeznem az egészet, hogy te megtanítottál arra, hogyan kell egy nőnek éreznie a férfi iránt, akit szeret. A férjemhez való viszonyomat annyira megzavarta először az éretlenségem, majd az iránta való kötelességeimre vonatkozó mindenféle elképzelésem, hogy ösztönéletem teljesen elnyomott, csonka lett Ez az első férfi, akit szerettem, többször megbántott, félreismert, én szintúgy őt s ekkor mindketten saját magunkba menekültünk, ő kétségbeesve és igen őszintén megpróbált ismét eljutni hozzám, hidat verni a szakadék felé, de nem találta meg a helyes módot. Úgy gondolta, hogy erélyes kézzel, jól megfontolt programmal vezetheti majd házaséletünket, ő választotta meg társaságunkat, irányította a barátainkhoz fűző kapcsolatokat. Amikor nem voltunk egyvéleményen, ellenszenveimről bebizonyította, hogy oktalanok, vonzódásaimról, hogy felszínesek és felszólított, hogy változzam meg. Amit mondott, mindig észszerű, okos és igaz, voltam sokkal gyorsabban gondolkozott, mint én és soha nem várta be, amíg magam is eljutok a helyes eredményhez, amíg magam helyesbítem az eredményt. Tanított arra, hogy hogyan kell élnem és így nem volt alkalmam megtanulni az életet. Túl gyakran kért és követelt bizonyos dolgokat, amelyeket éppen ezért képtelen lettem önként felajánlani. Dacos lettem, önfejű, visszautasító. Elfelejtettem, hogy amikor az ember szeret, egyetlen óhaja, hogy adjon. Különösképpen azonban, bár magamban jól tudtam, hogy helytelenül viselkedem, nem voltam képes segíteni a dolgon. Lassan, amint egyre sűrűbb összekoccanásaink után egy sarokba elvonulva tépelődtem házaséletünk felett, kezdett marcangolni az önvád. Nem próbáltam elhinni, hogy nekem van igazam és arra a gondolatra kellett jutnom hogy a természetemnél fogva kicsinyes és kislelkű vagok, hogy csak saját magamat szánom. Az életemnek ezen zavarossága és bizonytalansága megborította önbizalmamat is. Képtelen voltam cselekedni, elhatározásra jutni saját ügyeimben. Minden személyes, vagy külső kérdés végtelenül bonyolultnak tetszett és oly sok lehetőséget látszott rejteni magában, ahogy csak a legkínosabb elemzéssel jutottam valami megoldásig. Azt már alig hittem, hogy én helyesen tudok ítélni, a férjem utasításaitól pedig egyre jobban féltem. S hogy menekülhessek a mindennapi életnek ettől a kínos állapotától, képzeletemben állandóan a legromantikusabb menekülési módokat találtam ki. Ha egy férfit vonzónak és érdekesnek találtam, azonnal azt gondoltam, hogy ő azt akarja mondani nekem: »Tudom, hogy nem boldog, de azt is látom, milyen hősiesen viseli ezt el és kérem, engedje meg, hogy vigasztalásul felajánljam csodálatomat amit szavakkal nem fejezek ki, de amit ön úgy is megért. És be kell vallanom, hogy néha valóban bátorítottam barátaimat arra, hogy úgy érezzék, ez a kimondatlan, titkos megértés valóban létezik közöttünk. Ekkor jöttél te. És nyomban a cselekedet, az ellenállhatatlan vágyódás utánad. Megéreztem, hogy veled nem játszhatom romantikát és hogy veled mindenen keresztül kell mennem, ha nem akarok mindent föladni. Figyeltem önmagamat. Ám ez a figyelem nem volt sem akarat, sem irányítás, még annyira sem, mint az orvos figyelme, akinek puszta tekintete tanács. Figyeltem magamat, először csodálkozva, azután ujjongva. Úgy tűntél fel nekem, mint valami zavartalanul harmonikus létezés, amelynek közelében megszűnik életem nagy ellensége: a bizonytalanság. Hogyan fejezzem ki magamat? Úgy tűntél fel előttem, mint aki szövetségben áll a helyes válaszokkal, aki két szomszédos vendéglő közül habozás nélkül nyit be a kellemesebbekbe, két szomszédos lakás közül habozás nélkül választja az egészségesebbet, két elhaladó autó közül a kényelmesebbiket. Soha sehol nem értek minket apró balesetek, nem tűnődtünk habogva és kényszeredetten, hozy hová menjünk. Bizonyosra vettem, hogy ösztönös rokonságg fűz azokhoz az emberekhez akik a leghjobbat csinálják a maguk mesterségében, akár művészek, akár mesteremberek, mert bizonyára ez is létezik: a nem tévedők fajtája. Akkor, szinte észrevétlenül, magam is átolvadtam ebbe a harmóniába. Nem akartál tanutani, megváltoztatni, csak elindítottál bennem Francia lapok érdekes jelentései Gömbös és Mussolini tárgyalásainak eredményeiről Párizs, július 31. (A Pesti Napló tudósítójától.) A Paris Soir római tudósítója azt táviratozza lapjának, hogy olasz politikai körökben Gömbös Gyula miniszterelnök és Mussolini római tárgyalásainak az eredményét a következőkben foglalják össze: 1. Magyarország és Olaszország lojálisan megtesznek mindent, ami elősegítheti kölcsönös kereskedelmi forgalmuk növelését A kérdés részleteinek megtárgyalása a szakértők feladata. 2. Olaszország teljes mértékben támogatja Magyarországnak azt a kívánságát, hogy katonai és politikai egyenjogúságot kell kapnia. Magyarország, amelynek a békediktátum csak harmincötezer főnyi zsoldos hadsereget engedélyezett, ugyanolyan jogokat kér a maga számára, mint amilyen jogokkal szomszédai, a kisantantállamok rendelkeznek. Olaszország a négyhatalmi egyezmény keretén belül és a békeszerződésben előírt eljárás segítségével akarja keresztülvinni Magyarországnak ezt a kívánságát. Várakozás Párizsban Párizs, július 31. Párizsi diplomáciai körökben a legnagyobb érdeklődéssel várják a küszöbönálló magyar-olasz gazdasági tárgyalásokat, annál is inkább, minthogy ezekkel a tárgyalásokkal majdnem teljesen párhuzamosan folynak a román-olasz gazdasági megbeszélések is, amelyeket az a körülmény tett szükségessé, hogy a román-olasz kereskedelmi szerződést felmondották. Úgy a román-olasz, mint a magyar-olasz tárgyalások legfontosabb problémája az a kérdés, — mondják ezekben a párizsi körökben — mennyi magyar és román gabonát akar átvenni Olaszország. Kezdődő érelmeszesedésnél a természetes Ferenc József keserűvíz úgy az alhasi pangást, mint a renyhe emésztést megszünteti és a magas vérnyomást leszállítja.