Pesti Napló, 1933. augusztus (84. évfolyam, 172–197. szám)

1933-08-01 / 172. szám

10 Kedd PESTI NAPLÓ 1933 augusztus I Tessék kivágni és eltenni A Filléres Klasszikus Regényekből havonta egy kötet jelenik meg. Az első kötet — Flaubert i Madame Bovary című világhírű regényét — a négy augusztusi szelvény bemutatása és 90 fillér befizetése ellenében kapják meg olvasóink. A szelvények beválthatók a Pes4i Napló főkiadóhivatalában, Erzsébet körút 18—20. és fiókkiadóhivatalában, Vilmos császár út 62., a dohány­tőzsdékben, IBUSz ujságpavillonokban és a rikkancsoknál Gavrila jugoszláv szenátor nyilatkozik a Pesti Naplónak a magyar-jugoszláv közeledésről Miért nem kapnak útlevelei Magyarországra a jugoszláviai magyarok? Belgrád, július 31. (A Pesti Napló "belgrádi szerkesztőségének telefónjelentése.) Jugoszláviában is nagy feltűnést keltettek a \Pesti Naplónak azok a cikkei, amelyek kifogásol­tak, hogy a jugoszláviai magyarok nem jöhetnek Magyarországra. Különösen Gavrila Emil szená­tor felszólalása adott nagy nyilvánosságot ennek a problémának s a politikus egyéni súlya is biz­tosíték arra, hogy ezt a kérdést elintézik. Fel­kerestük Gavrila Emil szenátort, aki ebben az Ügyben a következőket mondotta; — Bár egyes itteni körökben nem volt nép­szerű, hogy szóvátettem a kérdést a szenátusban, mégis felszólaltam, mert békés atmoszférát igyek­szem teremteni a két szomszéd, állam között Tény, hogy mindkét részről bizonyos nehézségeket kell kiküszöbölni. így itt van elsősorban az optáns­birtokosok kérdése, akiknek földje átnyúlik ma­gyar területre. Ezeket a jugoszláv optán­sokat nem engedik át a hataron túl a ma­gyar területre és ott nem művelhetik meg földjü­ket Erre vonatkozott az egyik közbeszólás. A má­sik dolog, amit Magyarország szemére vetnek, hogy a horvát emigránsokat támogatja — az itte­niek tudomása szerint. Tény az, hogy itt is van­nak hibák, amelyeket ki kell küszöbölni, vannak dolgok, amelyeket korrigálni kell és altkor a két ország között létrejön a szükséges jóviszony. Jugo­szláviában elsősorban a kereskedelem érdekében meg kell könnyíteni az útlevelek kiadását, de emellett a kisebbségek számára más könnyítéseket is lehet majd szerezni. Tethát mindkét országnak meg kell fontolnia a dolgot. — Beszédem után odajött hozzám Jeftics kül­ügyminiszter és érdeklődött a dolgok iránt. Azt mondta, hogy ő nem is tudott minderről. Megkér­dezte, hogy ki az a köztisztviselő, aki nehézsége­ket okoz az útlevelek kiállításánál. Én megmon­dottam, hogy a Matkovics Dobrioa, a dunai bán. A miniszter erre kijelentette, hogy informálódik majd az ügyben, mert ő is hibásnak tartja ezt az eljárást. Ügy tudom egyébként, hogy miniszter­tanács elé kerül a dolog. Elmondta még a szenátor, hogy tulajdonkép­pen mi birta őt rá a felszólalásra. Felkereste őt egy régi kocsisa, Csikós András nagybecskereki magyar, aki most nyomorban van és ezért támo­gatásért fordult hozzá A bajbajutott emberen úgy igyekezett segíteni, hogy a szenátus elnökétől se­gélykiutalást kért számára, sőt a segélyt a magáé­ból is megtoldotta. Ez juttatta eszébe a problémát és azt is, hogy nemcsak ezen az egy szegény ma­gyaron, hanem általában az egész magyar kisebb­ség helyzetén is javítani kell. T. Gy. Francia lapok érdekes jelentései Gömbös és Mussolini tárgyalásainak eredményeiről Párizs, július 31, (A Pesti Napló tudósítójától.) A Paris Soir római tudósítója azt távira­tozza lapjának, hogy olasz politikai körökben Gömbös Gyula miniszterelnök és Mussolini római tárgyalásainak az eredményét a követ­kezőkben foglalják össze: 1. Magyarország és Olaszország lojálisán megtesznek mindent, ami elősegítheti kölcsö­nös kereskedelmi forgalmuk növelé­sét A kérdés részleteinek megtárgyalása a szakértők feladata. 2. Olaszország teljes mértékben támogatja Magyarországnak azt a kívánságát, hogy k a­tonai és politikai egyenjogúsá­got kell kapnia. Magyarország, amely­nek a békediktátum csak harmincötezer főnyi zsoldos hadsereget engedélyezett, ugyan­olyan jogokat kér a maga számára, mint amilyen jogokkal szomszé­dai, a kisantantállamok rendel­keznek. Olaszország a négyhatalmi egyez­mény keretén belül ós a békeszerződésben elő­írt eljárás segítségével akarja keresztülvinni Magyarországnak ezt a kívánságát. Várakozás Párizsban Párizs, július 31. Párizei diplomáciai körökben a legnagyobb érdeklődéssel várják a küszöbönálló magyar-olasz gazdasági tárgyalásokat, annál is inkább, mint­hogy ezekkel a tárgyalásokkal majdnem teljesen párhuzamosan folynak a román-olasz gazdasági megbeszélések is, amelyeket az a körülmény tett szükségessé, hogy a román-olasz kereskedelmi szerződést felmondották. Ügy a román-olasz, mint a magyar-olasz tárgyalások legfontosabb problé­mája az a kérdés, — mondják ezekben a párizsi körökben — mennyi magyar és román gabonát akar átvenni Olaszország. Kezdődő érelmeszesedésnél a természetes Ferenc József keserűvíz úgy az al­hasi pangást, mint a renyhe emésztést megszünteti és a magas vérnyomást leszállítja. Búcsúzni nem lehet Irta: Köves Tibor »Egész délután dolgoztam, gondolkoztam és így lassan elérkeztem ahoz a pillanathoz, amelyik­ben leírhatom számodra a fejemben oly sok nap óta érlelődő szavakat. Csak amióta távol vagyok tőled, csak azóta merek az életemre úgy gondolni, mint valami egészre, mint valami vonalra, ös­vényre, amelyik valahonnan kiindult és valahol folytatódni fog. És ilyenkor, ha így gondolkozom, nem úgy tekintelek téged, mint a drága személyt, akinek a haja, a mosolya, az egész lénye az enyéim volt, hanem mint valami erőt, egy nagy tényezőt az életemben, okot, amelyrlek okozatai vannak — mint szépségeknek és tapasztalatoknak, bölcse­sógnek és fájdalomnak az eszközét. Miért van ez? Talán mert önző és hiú vagyok? Vagy inkább, mert ebben a pillanatban valahogy képesnek ér­iem magamat arra, hogy behatoljak a dolgok személytelen lényegébe? Hirtelen teljes élességgel tűnik fel előttem, hogy annál a személynél, aki a te nevedet viseli és a te életedet éli, sokkal fon­tosabb az, aki velem bizonyos dolgokat cseleke­dett, aki számomra feltárt bizonyos tapasztalato­kat. Azt hiszem, ugyanez igaz terád nézve is és mennél több idő választ majd el minket a közös életünktől, annál inkább ilyen szemmel fogsz te is vizsgálni engemet. Szeretném, ha az a? emlék, amelyik benned tovább él énrólam, a szerelem emléke volna s emléke mindannak, amit ez a sze­relem megmozgatott lelkedben, szellemedben, nem pedig az én személyemnek az emléke. Igen sok érzés, gondolat, amelynek te voltál öntudatlan felidézője, jelentéktelennek látszott előttem közös életünk végtelen örömében, olvary­nyira, hogy nem is óhajtottam ezeket közölni ve­led, mert nevetségesen ünnepélyesnek, »Öntudatos­nak« tűntek volna fel. Azt sem tudom most el­mondhatom-e mind maradéktalanul; sok közülük barátságunknak, hogy úgy moDdjain, mellékter­méke. De mégis, egyet-mást fel kell fednem előt­ted. Teljes jogod van ahoz, hogy tudd, milyen módon fogsz élni velem egész életemen keresztül. Abban az ostoba mondatban kell összegeznem az egészet, hogy te megtanítottál arra, hogyan kell egy nőnek éreznie a férfi iránt, akit szeret. A férjemhez való viszonyomat annyira megzavarta először az éretlenségem, majd az iránta való köte­lességeimre vonatkozó mindenféle elképzelésem, hogy ösztön-életem teljesen elnyomott, csonka lett Ez az első férfi, akit szerettem^ többször megbántott, félreismert, én szintúgy őt s ekkor mindketten sajátmagunkba menekültünk, ö két­ségbeesve és igen őszintén megpróbált ismét el­jutni hozzám, hidat verni a szakadék felé, de nem találta meg a helyes módot. Ügy gondolta, hogy erélyes kézzel, jól megfontolt programmal vezet­heti majd házaséletünket, ö választotta meg tár­saságunkat, irányította a barátainkhoz fűző kap­csolatokat. Amikor nem voltunk egy -véleményen, ellenszenveimről bebizonyította, hogy oktalanok, vonzódásaimról, hogy felszínesek és felszólított, hogy változzam meg. Amit mondott, mindig észszerű, okos és igaz, volt Am sokkal gyorsabban gondolkozott, mint én és soha nem várta be, amíg magam is eljutok a helyes eredményhez, amíg magam helyesbíteni az eredményt. Tanított arra, hogy hogyan kell élnem és így nem volt alkalmam megtanulni az életet. Túlgyakran kért és követelt bizonyos dol­gokat, amelyeket éppen ezért képtelen lettem önként felajánlani. Dacos lettem, önfejű, vissza­utasító. Elfelejtettem, hogy amikor az ember sze­ret, egyetlen óhaja, hogy adjon. Különösképpen azonban, bár magamban jól tudtam, hogy aelyte­lenül viselkedem, nem voltam képes segíteGi a dolgon. Lassan, amint egyre sűrűbb összekocca­násaink után egy sarokba elvonulva tépelődtem házaséletünk felett, kezdett marcangolni az öavád. Nem próbáltam elhinni, hogy nekem van igazam és arra a gondolatra kellett jutnom hogv a ter­mészetemnél fogva kicsinyes és kislelkű vnyok, hogy csak saját magamat szánom. Az életemnek ezen zavarossága és bizonytalansága mrgb'r; í->tta önbizalmamat is. Képtelen voltam öse'ekedni. el­határozásra jutni saját ügyeimben. M'nden sze­mélyes, vagy külső kérdés végtelenül bonyolultnak tetszett és oly sok lehetőséget látszott rejteni magában, Ihogy csak a legkínosabb elemzéssel jutottam valami megoldásig. Azt már alig hittem, hogy én helyesen tudok ítélni, a férjem utasítá­saitól pedig egyre jobban féltem. S hogy mene­külhessek a mindennapi életnek ettől a kínos álla­potától, képzeletemben állandóan a legromantiku­sabb menekülési módokat találtam ki. Ha egy férfit vonzónak és érdekesnek találtam, azonnal azt gondoltam, hogy ő azt akarja mondani nekem: »Tudom, hogy nem boldog, de azt is látom, milyen hősiesen viseli ezt el és kérem, engedje meg, hogy vigasztalásul felajánljam csodálatomat amit sza­vakkal nem fejezek ki, de amit ön úgy is megért«. És be kell vallanom, hogy néha valóban bátorí­tottam barátaimat arra, hogy úgy érezzék, ez a kimondatlan, titkos megértés valóban létezik kö­zöttünk. Ekkor jöttél te. És nyomban a cselekedet, az ellenállhatatlan vágyódás utánad. Megéreztem, hogy veled nem játszhatom romantikát és hogy veied mindenen keresztül kell mennem, ha nem akarok mindent föladni. Figyeltem önmagamat. Ám ez a figyelem nem volt sem akarat, sem irá­nyítás, még annyira sem, mint az orvos figyelme, akinek puszta tekintete tanáos. Figyeltem maga­mat, először csodálkozva, azután ujjongva. Ügy tűntél fel nekem, mint valami zavartalanul har­monikus létezés, amelynek közelében megszűnik életem nagy ellensége: a bizonytalanság. Hogyan fejezzem ki magamat? Ügy tűntél fel előttem, mint aki szövetségben áll a helyes válaszokkal, aki két szomszédos vendéglő közül habozás aélkül nyit be a kellemesebbekbe, két szomszédos lakás közül habozás nélkül választja az egészsége­sebbet. két elhaladó autó közül a kényel­mesebbiket. Soha sehol nem értek minket apró balesetek, nem tűnődtünk hpbo'/va és kény­szeredetten. hosry bová menjünk. Bizonyosra vet­tem, hogy ösztönös rokonsánr fűz azokhoz az embe­rekhez akik a lesriobbat csinálják a maguk mes­terségében, akár művészek, akár mesteremberek, mert bizonyára ez is létezik: a n?m tévedők fajtája. Akkor, szinte észrevétlenül, magam is átol­vadtam ebbe a harmóniába. Nem akartál tani« tani, megváltoztatni, csak elindítottál bennem

Next

/
Thumbnails
Contents