Pesti Napló, 1934. február (85. évfolyam, 25–47. szám)

1934-02-01 / 25. szám

Ma. Orvosi Napló (Ingyen külön melléklet) Budapest, 1934 85. évfolyam 25. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 4.— pengő Negyedévre 10.80 pengő Félévre 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér Ára 16­ilLér (B)­ Csütörtök, február 1 ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap 32 fillér PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG , Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL« Erzsébet körút 18—20. sz. TELEFON: 455—50-től 465-57-ig, 464-18 és 464—19. Szerkesztőség Becskeni I„ Kohlmarkt 7. DOLLFUSS OSZTRÁK KANCELLÁR FEBRUÁR 7-ÉN BUDAPESTRE ÉRKEZIK Ami nálunk elképzelhetetlen Abban a parlamentben, amelyet ő válasz­tatott és amelyben csak egy párt van képvi­selve, az övé, Hitler beszédet mondott, mely­nek egyik tétele ez volt: »ki kell irtani a pol­gári hiperintelligenciát«. Többféle ellenveté­sünk is lenne ez ellen a felszólító tőmondat ellen, így, hogy rögtön az elején kezdjük, va­lahogyan nem tetszik nekünk ez a szó, hogy irtani. Főként kormányprogramban nem. Irtani? D­e miért és mit? Vagy nem elégszer és nem eleget irtottak itt ebben az Európában 1914 óta. Mit akar még Hitler irtani? Miért? Kormányoknak építeniök kell, nem irtani. Lehet sáskát irtani, van arankairtás, de intel­ligencia irtás? Irtás nem lehet kormányzati jelszó, talán még a Harmadik Birodalomban sem. De gyerünk tovább. Tisztelettel: mi az, hogy polgári intelli­gencia? Ez számunkra új. Mi nem tudunk disztingválni polgári és mágnás, polgári és proletárint­elligenciák közt. Mi nem ismerünk külön polgári, külön földműves- és k­ülön bicik­lista intelligenciát. Intelligencia csak egyféle van. Ami vagy van, vagy nincs. Ha van, ak­kor jó, de ha nincs, akkor... Hiperintelligencia. Lefordítjuk ezt a mű­szót magyarra Túlértelmiség. De éppen ez nincs. Valaki lehet túl ostoba, de túlintelli­gens? Az ember sosem lehet elég intelligens és ha a Harmadik Birodalom kancellárja mégis betegségnek nevezi (azt mondta róla: »mindenütt a beteges tün­eteket keresi. ..«), szóval, ha Hitler betegségnek észleli a polgári hiperintelligenciát, akkor az ez ellen a beteg­ség ellen való egyetlen gyógyszer, még több intelligencia. Intelligencia ellen csak még több intelligenciával lehet védekezni. Ez az egyetlen mód. Azonban... Akárhogyan is igyekezett Hitler determi­nálni azt a fajtájú intelligenciát, amit ő ki akar­ irtani (talán ezt is sterilizációval?), a tá­madás éle és íze mégis olyan, mintha benne egy az egész intelligencia elleni harag, de leg­alább is duzzogás lenne. Mért? Megértenők, hogy Hitlerben, aki egyszerű munkásból küz­dötte fel magát a kancellárságba (amit mi erényének tudunk be és­ sosem hibájának), van valami ideges elfogultság a szobatudósok, a könyvmolyok, a snobok, az elméletemberek ellen. Legyen nyugodt, nem csak ő benne. Pártja, amely ma minisztereket és más biro­dalmi méltóságokat számít magába, eredeté­ben nyersen népi volt. De még így is. Ez a tipikusan kispolgári eredetű párt, amelynek első kombattánsai a német sörházak padjaiba voltak elgyökerezve,, útközben magába asszi­milált mindenféle intellektueleket. kávéházi írókat, kicsorbult társadalomtudósokat, helye­zetten intellektueleket. A félelmetes hatalmú Göbbels valamikor Gundolf (a pregnánsan nem árja Gundolf) Goethe-szemináriumainak volt lelkes és megértő hallgatója. A párt ma­gába olvasztott elnyomott (joggal vagy jog­talanul elnyomott — más kérdés),­ drámaíró­kat, kísérleti színházi rendezőket, ambiciózus hírlapírójelölteket, úgy ahogy forrongásának és erjedésének korában bármely orosz forra­dalmi párt is. Az úgynevezett Kaffeehauslite­rat, a kávéházi irodalmár, aki a jobb, de leg­alább is a más időktől várta a nyomdafesték dicsőségét, gyakori volt a nácik sorában. Sa­ját pártjának ezt az oldalszárnyát, a portyázó irodalmi nácicsapatot akarta támadni Hitler? Ha igen, akkor ám beszélt volna pontosabban és ne mondott volna olyan szavakat, amelyek értelmezése tág és kínos. Támadni a polgári hiperintelligenciát, még­hozzá vezéri parancs­hangon támadni azt, ez félreértésekre adhat alkalmat a nácifegyelembe annyira bedreszí­rozott Németországban. És ez a félreértés kí­nos, lehet. Hiszen .. Hiszen Németország Goethe hazája. Schilleré,­ Kleisté. Ha Hitler nem veszi rossz néven, Heineé is. Azután Kanté. De Bach, de Wagner, de Nietzsche, de Thomas Mann, de — rossz néven ez se vétessék — Einstein. Ezek minden németek voltak. Leibniz, Les­sing, Schopenhauer, Behring, Koch — és újra ne vetessék rossz néven — Ehrlich. Költők, filozófusok, muzsikusok, kutatók. Ilyen hazá­ban az intelligencia, de ha csak az intelligen­cia egy része ellen is beszélni, még akkor is vakmerő cselekedet, ha aki ezeket a szavakat mondta, kancellár, sőt, ami e pillanatban ott hatalmilag még többet jelent, diktátori nép­vezér. A huszonegy egyetem Németországá­ban és ha akárcsak partikulárisan is beszélni intelligencia ellen ... De van a kérdésnek még más oldala is. Az intelligenciát akár kasztgőggel felülről le­nézni, akár osztálygyűlölettel alulról támadni egyszerűen nevetséges. Mert az intelligencia nem osztálytulajdonság, nem osztályjelleg, nem is osztálykiváltság. Hanem az embernek Istentől kapott géniusza. Az, ami az emberből embert csinál. Egyesek cerebrális gőgjükben visszaélhettek ezzel a szóval, hogy intelligen­cia (amit nagyon rosszul tettek), de az intel­ligencia sokkal általánosabb valami, semmint azt így első hallásra hinni lehetne. Mert ret­tentő félreértés, hogy intelligenciára csak az íróasztal mellett vagy a kutató laboratórium­ban van szükség. Nem csak egy könyv meg­írásához, egy szimfónia dirigálásához, egy színdarab rendezéséhez, egy új vegytani ered­mény eléréséhez van szükség intelligenciára. Nem­ csak Schopenhauer volt intelligens, de a Schopenhauer-olvasók is. Akik az ő munkáit olvasták, megértették, magukévá tették és azoknak visszhangot adtak. Intelligencia kell egy autó szerkesztéséhez, egy kabát kiszabá­sához, egy­­hold föld megműveléséhez. Min­dent lehet jól vagy rosszul végezni, minden munkát és aki az ő munkáját, ha az a legsze­rényebb is, jól végzi, intelligens, aki rosszul, csorbán, balkézzel végzi, inintelligens ember. Ostoba, lusta, lelkiismeretlen, értelmetlen. Hitler, akármilyen hatalmas is legyen, még Hitler sem adhat széles néptömegek számára fölmentést az intelligencia alól. Okosnak lenni, a mai világban szinte kötelező. A jelszó veszedelmes. Veszedelmes, mert az embereket felelőtlenségre buzdítja. Az az államférfiú, akinek csipkelődő megjegyzései vannak az intelligencia számára, ha tudatta­­lanul is, már izgat az intelligencia ellen. Ezzel -1 1­1 egész sereg embert felment az alól az elemi kötelesség alól, hogy elméjét művelje és tudá­sát gyarapítsa. Mind többen fognak beleme­nekülni a gondolatnélküliség kényelmébe és valahányan ezt megteszik, ezzel le is mondtak emberi önkormányzatukról, önfegyelmükről és önbírálatukról, akaraterejükről és cselek­vési határozottságukról. De lemondtak szemé­lyiségükről és egyéniségükről is. Hogy ezt neponálják más kezébe, a pártvezérébe, aki így nem meggyőződött csapatnak, hanem vak bábuknak, húsvér gépeknek lesz komman­dánsa. Az intelligencia alól való feloldozás, egy olyan világnéz­et, amely az intelligenciát megteszi morális kisiklásnak, végeredmény­ben csak egy hasznavehetetlen társadalmat fog kitermelni. Hasznavehetetlent a haladás, a fejlődés,­ a nemzeti és a polgári előbbrejutás szempontjából. Az ilyen társadalmakra szük­ségük lehet a diktatúráknak, helyesebben a diktátoroknak, mert a diktatúrákban mindig csak a diktátoroknak lehet valamire szüksé­gük, de nem azoknak a nemzeteknek, amelyek szabad emberek történelmi gyülekezeteinek vallják magukat. Angliában és Franciaor­szágban elgondolhatlan lenne egy ilyen hitleri pejoráció az intelligencia ellen. Szerencsére minálunk is, ahol legutóbb Bethlen István és Gömbös Gyula olyan kemény határozottság­gal, akkora kategorikus imperatívusszal nyi­latkoztak a diktatúra ellen és a magyar alkot­mányosság ezeresztendős történelmi életfor­mái mellett Ez a mi népünk pedig az értelem nem­zete. De hogy is ne lenne az, amikor a szabad­ság nemzete. A szabadság értelmi kincs, arra mindig értelemmel kellett ráeszmélni, azt min­dig érvekkel kellett kivívni. Pusztaszertől végig minden ország és nemzetgyűlés, minden diéta és tábla az érvek arénája volt. Wer­bőczy, Rákóczi, Kossuth, de valamennyien, akik itt nagyok voltak és a nagyságban hal­hatatlanok lettek, az értelem hősei voltak. Magyarországon elképzelhetlen, hogy valaki, aki az élen halad, bármely ürüggyel is az in­telligencia, de ha annak csak egy része ellen is foglaljon állást, mint azt most Hitler meg­tette a hitleri Németországban. Betű, tudás, értelem nálunk mindig érték volt és a magyar nép mindig felfelé kívánkozott a tudásban és az ismeretekben, de sosem menekült ezek elől és ezek alól. Nálunk tudni: erény. És köte­lesség. De kényesnek tartjuk Hitler beszédét az egész mai világ számára. Ez a mai világ­há­ború utáni világ. Keletkezésében az ököljogot ismerte (az igazságtalan békeszerződések ér­telemellenesek voltak és ököljogra bazírozód­tak) és éppen ezért veszedelmes dolog ezt a mai világot az intelligencia megvetésére, ha csak mellőzésére is nevelni. Ellenkezőleg... Ezt a mai generációt fel­­­kell világosítani. Szelídebb és polgáribb erkölcsökre nevelni, őket az értelem szelíd kormányzásához szok­tatni. Ami nem is lesz olyan nehéz. Mert ret­tenetes lelki kifosztottságában ez a mai hábo­rú utáni nemzedék éhes és szomjas a tudásra. Nézzünk szét Európaszerte és itt mindenütt falánk betűfogyasztókat fogunk találni. A mai ember, talán éppen azért, mert a háború és következményei őt olyan hosszú ideig ki­zárták a kultúrából, igenis polgárjogot akar

Next