Pesti Napló, 1934. február (85. évfolyam, 25–47. szám)
1934-02-01 / 25. szám
» Traunstein gyászban . Nem lehet tudni, milyen idők következnek reánk a jövőben, jó lesz tehát idejében megtanulni, hogy mi az az »egyházi tilalom?« Marx Jakab trieri kanonok, mikor egy félszázaddal ezelőtt közzétette az interdictumról szóló tanulmányát, értekezését azzal fejezte be, hogy az egyházi tilalomnak az a neme, mely egy egész városra kiterjed, »kommt gegenwärtig kaum je in Anwendung«. Nos, a müncheni érsek tegnap egyházi tilalom alá helyezte Traunstein városát, arra az időre, míg, a náciv uralom által fogházra ítélt traunsteini plébános visszasem kapja szabadságát. A középkorban igen nagy jelentőségű volt az ilyen tilalom. Azok, akiket a tilalom sújtott, nem járulhattak a szentségekhez, bűneik alól nem kaptak feloldozást, a ha meghaltak, csak elásták őket a temetőn kívül valahol, de egyházi temetésben nem részesülhettek. A templomok harangjai elnémultak, kapui ki nem nyíltak, a nép istentiszteletre nem mehetett. A vallásos élet minden külsőségét is nagy fegyelemmel megtartó nép irtózatosan súlyos büntetésnek tartotta az egyházi tilalmat, melynek segítségével a hadsereg nélküli pápa, gyakran győzedelmeskedett császárokkal és királyokkal szemben is. Az újabb korban azonban ritkán vetettek egyházi tilalom alá valamely területet; ezt a büntetést ma már inkább csak egyes emberekkel szemben alkalmazzák, mégpedig bizonyos bűnökkel szemben »automative«, azaz az ítélet kihirdetése vagy közlése nélkül, így Interdictum alá kerül, aki a húsvéti gyónást elmulasztja, — aki csak polgári házasságot köt, — aki elvált férfival vagy nővel köt (természetesen polgári) házasságot, — aki visszatartja azt a hagyatékot, melyet elhalt szülője az egyháznak szánt, — az a pap, aki fogadást tétet valakivel, hogy halála után az illető pap temetőjébe fog temetkezni, — aki papot fenyegetve kerget, — akik nem védik az egyházat, noha ez tisztükhöz tartoznék, — az a pap, aki püspökének meggyilkolásában bűnrészes, — az az orvos, aki betegeit nem inti, hogy hivassanak papot is, stb. stb. Azokat a tilalmakat, melyek helyi jellegűek, azaz valamely megjelölt terület minden lakosára vonatkoznak, a bázeli zsinat óta a pápák fokozatosan enyhítették, — annyira, hogy az ilyen egyházi tilalomban ma már inkább csak az egyház helytelenítő és rosszaló magatartása jut kifejezésre, de a lxívek egyenként alig érzik a büntetés súlyát. Az a büntetés, melyben Traunstein városa részesült, a következő pontokban foglalható össze: 1. Nem szabad harangozni; a templomokban az orgonaszó, minden zene és ének tilos. 2. A hivők jelenlétében naponként csak egy misét szabad mondani. A többi misét a papok a hivők kirekesztésével, zárt ajtók mögött mondhatják. 3. Az esküvőknél mellőzik az ünnepélyes szertartást s a feleket csak összeadják, de meg nem áldják. 4. A temetést a legegyszerűbb szertartással, ének nélkül végzi a pap. 5. A városban a tilalom alatt nem lehet papot szentelni. Ezeknél súlyosabb tilalmakat is bocsáthatott volna ki a müncheni érsek, az év öt nagy ünnepének kivételével teljesen eltilthatta volna a miséket s a haldoklók kivételével mindenkit eltilthatott volna a szentségektől, de ily szigorú intézkedéseket nem tett. Majd ha élesebb összeütközésbe is kerül a náci uralom az egyházzal, akkor talán súlyosabb tilalmak is lesznek. Ebben az egész dologban az a legérdekesebb, hogy a tilalom olyan hívőket is sújt, akik abban az ügyben, mely miatt a büntetést kiszabták, semmi szerepet sem játszottak. Miután a katolikus egyház tanításai szerint a megkeresztelt hívő csak saját bűneiért bűnhődik, az egyház erkölcstanának ezzel az individualizmust oly tisztán érvényesítő alapelvével hogyan egyeztethető össze a helyi interdictum, azaz valamely terület összes lakóinak büntetése, csupán azon a jogcímen, hogy az illető területen jelen vannak? Az ilyen tilalom ugyanis helyhez kötött, azaz ha az interdictum alatt levő város lakója átmegy egy másik városba, amint a saját városának határát átlépi, már mentesül a tilalom «Hai A kérdés elég fogas, még a legjobb keresztény bocherek számára is. És itt nem hiába használom ezt a szót: »booher«, mert az az érzésem, hogy a helyi interdiktum gyökere (mint a legtöbb keresztény intézményé). Valahol Izraelben vagyon. A jó zsidó számára elő van írva, hogy meddig méhet szombaton; az a hely, melyen belül mozogni lehet, néhol madzaggal vagy dróttal körül is van kerítve. Aki e vonalat átlépi, az a guidó :a tilosban megy» az Interdictum alatt levő kereszténn'' pedig a megjelölt vonal átlépésével 'a titosból: jön ... De hagyjuk most a zsidókat és maradjunk a keresztény katolikusoknál* A hittudós urak nagyon szellemes magyarázatokkal szolgálnak arra nézve, hogy az egyház igenis sújthat büntetéssel olyanokat is, akik ártatlanok. Egy ily tételt védelmezni szörnyen nehéz, sőt én úgy vélem, hogy lehetetlen is. Én tehát a magyarázatot azon kezdeném, hogy azok, akik az interdictum révén ártatlanul bűnhődnek, nem ártatlanok, hanem bűnösök. Egy ily magyarázat, feltéve, hogy helytálló, sokkal jobban beleilleszkedik a keresztény erkölcstan rendszerébe. Azt mondja a hittudós: az egyház nemcsak büntet, hanem, nevel is; az interdictum, mely a bűnöst és ártatlant sújtja, a bűnöst bünteti, az ártatlant pedig neveli. — Nem jó. »Az ártatlant büntetéssel nevelni.«s elfogadhatatlan, ha van jobb magyarázat is. Azt is mondja a hittudós: a keresztény társadalom oly szervezet, melynek tagjai a szolidaritás bizonyos kapcsolatában vannak egymással, így a társaság egyes tagjainak bűneiért a többiek is lakolnak. Azonban ez a mitgefangen-mitgehangen ebre, — ebből nem kérek. Inkább ajánlom a következő, a katolicizmus szellemével jobban megférő magyarázatot. Traunsteinban a katolikus papot — az egyház meggyőződése szerint igazságtalanul — elítélték és becsukták; ez azért van, mert most náci bíráskodás van. Az ítélet és a pap fogvatartása által az egyházat jogsérelem érte, tehát bűnt követtek el, melyben nemcsak a náci-bíróság, a náci-kormány és a náci-jogalkotás bűnös, hanem az interdictum alá vont területen mindenki, aki 1. a náci-pártra szavazott; 2. a náci-párttal együttérzett; 3. a náci-párt ellen nem küzdött teljes erejéből; 4. a náci-párt megbuktatására minden erkölcsileg megengedhető földi és mennyei eszközt fel nem használt, a felvilágosítás, intés, kérés eszközeit ki nem merítette, s aki 5. A jogsárelem előtt a bűn elkerüléséért nem eleget és nem elég buzgón imádkozott. Ennek az öt pontnak a keretében bűnössé és büntethetővé válik az egész Traunstein, s nem kell magyarázni, hogy »miért bűnhődnek az ártatlanok«, mert így tekintve a dolgot, Traunsteinban a csecsszopó kisdeden ket s az elmebetegeket kivéve, senki sem ártatlan. Vagy van talán valaki, aki merne az Úr színe elé állni ezekkel a szavakkal: »Én mindenben ártatlan vagyok?« Azt hiszem, ilyen ember nemcsak a most gyászba borult Traunsteinban, de az egész világon nincsen. A francia Landry nyerte Németország fedettpálya teniszbajnokságát a német Cramm felett aratott győzelmével ? V Csütörtök PESTI NAPLÓ 1934 február 14 Dollffuss kancellár kiáltványban jelentette be a döntő harcot a horogkeresztes terror ellen Bécs, január 31. (A Pesti Napló tudósítójától.) Dolffuss kancellár szerdán kiáltványt intézett az osztrák néphez, amelyben a megújult terrorra való hivatkozással bejelenti, hogy a kormány most már könyörtelenül hozzálát az állam ellenségeinek kiirtásához. A kiáltvány rájuttat arra, hogy január folyamán a politikai merénylet rendkívül elszaporodtak s legutóbb is meggyilkoltak politikai okokból egy vámtisztet a bajor határon. A politikai harc ilyen barbár tüneteire Ausztria történetében még sohasem volt példa, — mondja a kiáltvány — érthető tehát, ha a hazafias érzelmű lakosság türelme elfogyott s Tirolban a nép az önvédelem és önsegély módszereihez folyamodik. A kormány ily körülmények között elhatározta, hogy most már nem lesz tekintettel senkire és semmire és könyörtelenül megindítja a harcot az állam ellenségei ellen. A kancellár ezután bejelentette, hogy megbízta a közbiztonsági ügyek legfőbb vezetőjét, Fey helyettes kancellárt, tegye meg haladéktalanul mindazokat az intézkedéseket, amelyeket szükségesnek tart az állam és a lakosság abszolút biztonságának védelmére. Felhatalmazta őt különösen arra is, hogy a megbízhatatlan állami alkalmazottak eltávolításáról szóló szükségrendeletet a szövetségi, tartományi és községi közbiztonsági szervekkel szemben is alkalmazza. Felszólította ezenkívül a személyi ügyek kormánybiztosát, kezdje meg haladéktalanul a most életbe léptetett új hivatalnokrendelet alapján a köztisztviselői kar megtisztítását. Utasítás ment egyidejűleg az összes alárendelt hatóságoknak is, hogy támogassák tevékenységükben Fey alkancellárja és a személyi ügyek kormánybiztosát s saját hatáskörükben is érvényesítsék a köztisztviselői kar megtisztítására irányuló törekvéseket. Aki szabotálni próbálja ezeket a rendelkezéseket, a legszigorúbb büntetésben részesül. A kiáltvány végül felhívja Ausztria hazafias érzelmű lakosságát, legyen segítségére a kormánynak, hogy felépíthesse a szabad, boldog, német és keresztény Ausztriát. Anglia — Ausztriáért London, január 31. Az alsóházban Mander képviselőnek arra a kérdésére, hogy minő engedményeket tettek a Népszövetség európai vezető tagjai Ausztriának függetlensége biztosítására, Sir John Simon külügyminiszter utalt a stresai határozatokra, amelyek értelmében a Népszövetség vezető európai tagjai, köztük Anglia is, hajlandóknak nyilatkoztak legtöbb kedvezmény érettségi jogukról lemondani az Ausztria és más Duna-államok között kötendő előnyvámegyezményekkel kapcsolatban, továbbá Anglia garantálta az osztrák nemzetközi kölcsönt. Mander: Tett-e az angol kormány bizonyos meghatározott árucikkekre különleges engedményeket? Sir John Simon: Éhez tárgyalások volnának szükségesek. A belügyminisztérium fegyelmi bírósága kényszernyugdíjazásra ítélte Makláry Dezső miskolci főszolgabírót A súlyos ítélet oka a sajószentpéteri községi túlköltekezés (Saját tudósítónktól) A belügyminisztériumban működő fegyelmi bíróság rendkívül súlyos ítéletet hozott Makláry Dezső miskolci főszolgabíró fegyelmi ügyében. A fegyelmi bíróság a főszolgabírót a szolgálat alól való felmentésre, vagyis kényszernyugdíjazásra ítélte. A fegyelmi bíróság ítélete még nem érkezett meg a főszolgabíró felsőbb hatóságához, úgyhogy Borsod megye és Miskolc társadalma, sőt maga az érdekelt főszolgabíró is a Pesti Napló tudósításaiból értesül a súlyos ítéletről. A fegyelmi ügy előzménye évekre nyúlik vissza, arra az időre, amikor országszerte nagyarányú beruházásokat eszközöltek a községek is. Sajószentpéter község is nagyszabású beruházási terveket igyekezett megvalósítani. Az akkori főjegyző, Tóth Bertalan több építkezést és beruházást végre is hajtott. Túlköltekezett arcoilban, ami SaióMoniméterre súlyos hátrányokkal járt. Megindult a fegyelmi vizsgálat, amelynek eredményeképpen Tóth Bertalan jegyzőt, Borsod megye fegyelmi választmánya kényszer nyugdíazásra ítélte. Amikor ezt a fegyelmi ítéletet meghozták, akkor választották meg a vármegye alispánjává Bonis Aladárt és nem sokkal később kinevezték főispánná vitéz Borbély Maczky Emilt. Úgy a főispán, mint az alispán is határozott kijelentést tett arra nézve, hogy minden téren purifikálni fognak. Minden illetékes tényezőnek az volt az álláspontja, hogyha a vezető jegyzőt kényszernyugdíjazásra ítélték a túlköltekezés miatt, akkor nem maradhat megtorlás nélkül Makláry Dezső miskolci, előzőleg sajószentpéteri főszolgabíró eljárása sem, aki a jegyzőnek felettes hatósága volt. Bónis alispán elrendelte a főszolgabíró ellen a fegyelmi eljárást, és a fegyelmi választmány ezer pengő pénzbüntetésre ítélte. Dr. Szepesi Orbán tisztifőügyész, aki már akkor isa kényszernyugdíjazásra tett javaslatot, megfellebbezte az ítéletet, amely a belügyminisztérium elé került. A belügyminisztérium súlyosbította az ítéletet és Makláryt kényszernyugdíjazásra ítélte. Az ítélet Miskolcon, ahol Makláry meglehetősen közszeretetnek örvend, nagy meglepetést fog kelteni.