Pesti Napló, 1934. február (85. évfolyam, 25–47. szám)

1934-02-01 / 25. szám

» Traunstein gyászban . Nem lehet tudni, milyen idők következnek reánk a jövőben, jó lesz tehát idejében megtanulni, hogy mi az az »egyházi tilalom?« Marx Jakab trieri kanonok, mikor egy félszázaddal ezelőtt közzétette az interdictum­ról szóló tanulmányát, értekezését azzal fejezte be, hogy az egyházi tilalomnak az a neme, mely egy egész városra kiterjed, »kommt gegenwärtig kaum je in Anwendung«. Nos, a müncheni érsek tegnap egyházi tilalom alá he­lyezte Traunstein városát, arra az időre, míg, a náci­v uralom által fogházra ítélt traunsteini plébános vissza­­sem kapja szabadságát. A középkorban igen nagy jelentőségű volt az ilyen tilalom. Azok, akiket a tilalom sújtott, nem járulhattak a szentségekhez, bűneik alól nem kaptak feloldozást, a ha meghaltak, csak elásták őket a temetőn kívül vala­hol, de egyházi temetésben nem részesülhettek. A temp­lomok harangjai elnémultak, kapui ki nem nyíltak, a nép istentiszteletre nem mehetett. A vallásos élet min­den külsőségét is nagy fegyelemmel megtartó nép irtó­zatosan súlyos büntetésnek tartotta az egyházi tilalmat, melynek segítségével a hadsereg nélküli pápa, gyakran győzedelmeskedett császárokkal és királyokkal szem­ben is. Az újabb korban azonban ritkán vetettek egyházi tilalom alá valamely területet; ezt a büntetést ma már inkább csak egyes emberekkel szemben alkalmazzák, mégpedig bizonyos bűnökkel szemben »automative«, azaz az ítélet kihirdetése vagy közlése nélkül, így Interdic­tum alá kerül, aki a húsvéti gyónást elmulasztja, — aki csak polgári házasságot köt, — aki elvált férfival vagy nővel köt (természetesen polgári) házasságot, — aki visszatartja azt a hagyatékot, melyet elhalt szülője az egyháznak szánt, — az a pap, aki fogadást tétet vala­kivel, hogy halála után az illető pap temetőjébe fog temetkezni, — aki papot fenyegetve kerget, — akik nem védik az egyházat, noha ez tisztükhöz tartoznék, — az a pap, aki püspökének meggyilkolásában bűnrészes, — az az orvos, aki betegeit nem inti, hogy hivassanak papot is, stb. stb. Azokat a tilalmakat, melyek helyi jellegűek, azaz valamely megjelölt terület minden lakosára vonatkoz­nak, a bázeli zsinat óta a pápák fokozatosan enyhítet­ték, — annyira, hogy az ilyen egyházi tilalomban ma már inkább csak az egyház helytelenítő és rosszaló magatartása jut kifejezésre, de a lxívek egyenként alig érzik a büntetés súlyát. Az a büntetés, melyben Traun­stein városa részesült, a következő pontokban foglal­ható össze: 1. Nem szabad harangozni; a templomokban az or­gonaszó, minden zene és ének tilos. 2. A hivők jelenlétében naponként csak egy misét szabad mondani. A többi misét a papok a hivők ki­rekesztésével, zárt ajtók mögött mondhatják. 3. Az esküvőknél mellőzik az ünnepélyes szertartást s a feleket csak összeadják, de meg nem áldják. 4. A temetést a legegyszerűbb szertartással, ének nélkü­l végzi a pap. 5. A városban a tilalom alatt nem lehet papot szentelni. Ezeknél súlyosabb tilalmakat is bocsáthatott volna ki a müncheni érsek, az év öt nagy ünnepének kivéte­lével teljesen eltilthatta volna a miséket s a haldoklók kivételével mindenkit eltilthatott volna a szentségek­től, de ily szigorú intézkedéseket nem tett. Majd ha élesebb összeütközésbe is kerül a náci­ uralom az egy­házzal, akkor talán súlyosabb tilalmak is lesznek. Ebben az egész dologban az a legérdekesebb, h­ogy a tilalom olyan hívőket is sújt, akik abban az ügyben, mely miatt a büntetést kiszabták, semm­i szerepet sem játszottak. Miután a katolikus egyház tanításai szerint a megkeresztelt hívő csak saját bűneiért bűnhő­dik, az egyház erkölcstanának ezzel az individualiz­must oly tisztán érvényesítő alapelvével hogyan egyez­tethető össze a helyi interdictum, azaz valamely terü­let összes lakóinak büntetése, csupán azon a jogcímen, hogy az illető területen jelen vannak? Az ilyen tilalom ugyanis helyhez kötött, azaz ha az interdictum alatt levő város lakója átmegy egy másik városba, amint a saját városának határát átlépi, már mentesül a tilalom «Hai A kérdés elég fogas, még a legjobb keresz­tény bocherek számára is. És itt nem hiába használom ezt a szót: »booher«, mert az az érzésem, hogy a helyi inter­diktum gyökere (mint a legtöbb keresztény intéz­ményé). Valahol Izraelben vagyon. A jó zsidó számára elő van írva, hogy meddig méhet szombaton; az a hely, melyen belü­l mozogni lehet, néhol madzaggal vagy dróttal körül is van kerítve. Aki e vonalat átlépi, az a gu­idó :a tilosban­ megy» az Interdictum alatt levő keresz­ténn'' pedig a megjelölt vonal átlépésével 'a tito­sból­: jön ... De hagyjuk most a zsidókat és maradjunk a keresztény katoliku­soknál* A hittudós urak nagyon szellemes magyarázatok­kal szolgálnak arra nézve, hogy az egyház igenis sújt­hat büntetéssel olyanokat is, akik ártatlanok. Egy ily tételt védelmezni szörnyen nehéz, sőt én úgy vélem, hogy lehetetlen is. Én tehát a magyarázatot azon kez­deném, hogy azok, akik az interdictum révén ártatla­nul bűnhődnek, nem ártatlanok, hanem bűnösök. Egy ily magyarázat, feltéve, hogy helytálló, sokkal jobban beleilleszkedik a keresztény erkölcstan rendszerébe. Azt mondja a hittudós: az egyház nemcsak büntet, hanem, nevel is; az interdictum, mely a bűnöst és ár­tatlant sújtja, a bűnöst bünteti, az ártatlant pedig ne­veli. — Nem jó. »Az ártatlant büntetéssel nevelni.«­s elfogadhatatlan, h­a van jobb magyarázat is. Azt is mondja a hittudós: a keresztény társadalom oly szervezet, melynek tagjai a szolidaritás bizonyos kapcsolatában vannak egymással, így a társaság egyes tagjainak bűneiért a többiek is lakolnak. Azonban ez a mitgefangen-mitgehangen ebre, — ebből nem kérek. Inkább ajánlom a következő, a katolicizmus szelle­mével jobban megférő magyarázatot. Traunsteinban a katolikus papot — az egyház meg­győződése szerint igazságtalanul — elítélték és becsuk­ták; ez azért van, mert most náci­ bíráskodás van. Az ítélet és a pap fogvatartása által az egyházat jog­sérelem érte, tehát bűnt követtek el, melyben nemcsak a náci-bíróság, a náci-kormány és a náci-jogalkotás bűnös, hanem az interdictum alá vont területen min­denki, aki 1. a náci-pártra szavazott; 2. a náci-párttal együttérzett; 3. a náci-párt ellen nem küzdött teljes erejéből; 4. a náci-párt megbuktatására minden erkölcsileg megengedhető földi és mennyei eszközt fel nem hasz­nált, a felvilágosítás, intés, kérés eszközeit ki nem me­­­rítette, s aki 5. A jogsárelem előtt a bűn elkerüléséért nem ele­get és nem elég buzgón imádkozott. Ennek az öt pontnak a keretében bűnössé és bün­tethetővé válik az egész Traunstein, s nem kell magya­rázni, hogy »miért bűnhődnek az ártatlanok«, mert így tekintve a dolgot, Traunsteinban a csecsszopó kisdeden ket s az elmebetegeket kivéve, senki sem ártatlan. Vagy van talán valaki, aki merne az Úr színe elé állni ezekkel a szavakkal: »Én mindenben ártatlan va­gyok?« Azt hiszem, ilyen ember nemcsak a most gyász­ba borult Traunsteinban, de az egész világon nincsen. A francia Landry nyer­te Németország fedett­pálya teniszbajnokságát a német Cramm felett aratott győzelmével ? V­­ Csütörtök PESTI NAPLÓ 1934 február 1­4 Dollffuss kancellár kiáltványban jelentette be a döntő harcot a horogkeresztes terror ellen Bécs, január 31. (A Pesti Napló tudósítójától.) Do­lffuss kancellár szerdán kiáltványt intézett az osztrák néphez, amelyben a megújult terrorra való hivatkozással bejelenti, h­ogy a kormány most már könyörtelenül hozzálát az állam ellenségeinek kiirtásához. A kiáltvány rájuttat arra, hogy ja­nuár folyamán a politikai merénylet­ rendkívül elszaporodtak s legutóbb is meggyilkoltak politi­kai­ okokból egy vámtisztet a bajor határon. A politikai harc ilyen barbár tüneteire Ausztria tör­ténetében még sohasem volt példa, — mondja a kiáltvány — érthető tehát, ha a hazafias érzelmű lakosság türelme elfogyott s Tirolban a nép az önvédelem és önsegély módszereihez folyamodik. A kormány ily körülmények között elhatározta, hogy most már nem lesz tekintettel senkire és semmire és könyörtelenül megindítja a harcot az állam ellenségei ellen. A kancellár ezután bejelentette, hogy meg­bízta a közbiztonsági ügyek legfőbb vezetőjét, Fey helyettes kancellárt, tegye meg­ haladéktala­nul mindazokat az intézkedéseket, amelyeket szükségesnek tart az állam és a lakosság­ abszolút biztonságának védelmére. Felhatalmazta őt külö­nösen arra is, hogy a megbízhatatlan állami al­kalmazottak eltávolításáról szóló szükségrendele­tet a szövetségi, tartományi és községi közbizton­sági szervekkel szemben is alkalmazza. Felszólí­totta ezenkívül a személyi ügyek kormánybizto­sát, kezdje meg­ haladéktalanul a most életbe lép­tetett új hivatalnokrendelet alapján a köztiszt­viselői kar megtisztítását. Utasítás ment egyide­jűleg az összes alárendelt hatóságoknak is, hogy támogassák tevékenységükben Fey alkancellárja és a személyi ügyek kormánybiztosát s saját hatáskörükben is érvényesítsék a köztisztviselői kar megtisztítására irányuló törekvéseket. Aki szabotálni próbálja ezeket a rendelkezéseket, a legszigorúbb büntetésben részesül. A kiáltvány végül felhívja Ausztria hazafias érzelmű lakosságát, legyen segítségére a kor­mánynak, hogy felépíthesse a szabad, boldog, né­met és keresztény Ausztriát. Anglia — Ausztriáért London, január 31. Az alsóházban Mander képviselőnek arra a kérdésére, hogy minő engedményeket tettek a Népszövetség európai vezető tagjai Ausztriának függetlensége biztosítására, Sir John Simon kül­ügyminiszter utalt a stresai határ­ozatokra, ame­­lyek értelmében a Népszövetség vezető európai tagjai, köztük Anglia is, hajlandóknak nyilatkoz­tak legtöbb kedvezmény érettségi jogu­król lemon­dani az Ausztria és más Duna-államok között kö­tendő előnyvámegyezményekkel kapcsolatban, to­vábbá Anglia garantálta az osztrák nemzetközi kölcsönt. Mander: Tett-e az angol kormány bizonyos meghatározott árucikkekre különleges engedmé­nyeket? Sir John Simon: Éhez tárgyalások volnának szükségesek. A belügyminisztérium fegyelmi bírósága kényszernyugdíjazásra ítélte Makláry Dezső miskolci főszolgabírót A súlyos ítélet oka a s­aj­ós­zentpéteri községi túlköltekezés (Saját tudósítónktól) A belügyminisztérium­ban működő fegyelmi bíróság rendkívül súlyos ítéletet hozott Makláry Dezső miskolci főszolga­bíró fegyelmi ügyében. A fegyelmi bíróság a fő­szolgabírót a szolgálat alól való felmentésre, vagyis kényszernyugdíjazásra ítélte. A fegyelmi bíróság ítélete még nem érkezett meg a főszolga­bíró felsőbb hatóságához, úgyhogy Borsod megye és Miskolc társadalma, sőt maga az érdekelt fő­szolgabíró is a Pesti Napló tudósításaiból értesül a súlyos ítéletről. A fegyelmi ügy előzménye évekre nyúlik vissza, arra az időre, amikor országszerte nagy­arányú beruházásokat eszközöltek a községek is. Sajó­szentpéter község is nagyszabású beruházási terveket igyekezett megvalósítani. Az akkori fő­jegyző, Tóth Bertalan több építkezést és beruhá­zást végre is hajtott. Túlköltekezett arcoilban, ami Sa­ióM­onim­éterre súlyos hátrányokkal járt. Meg­indult a fegyelmi vizsgálat, amelynek eredménye­képpen Tóth Bertalan jegyzőt, Borsod megye fe­gyelmi választmánya kén­ysze­r ny­ugd­í­azá­sra ítélte. Amikor ezt a fegyelmi ítéletet meghozták, akkor választották meg a vármegye alispánjává Bonis Aladárt és nem sokkal később kinevezték főispánná vitéz Borbély Maczky Emilt. Úgy a főispán, mint az alispán is határozott kijelentést tett arra nézve, hogy minden téren purifikálni fognak. Minden illetékes tényezőnek az volt az állás­pontja, hogyha a vezető jegyzőt kényszernyug­díjazásra ítélték a túlköltekezés miatt, akk­or nem maradhat megtorlás nélkül Makláry Dezső mis­kolci, előzőle­g sajószentpéteri főszolgabíró eljá­rása sem, aki a jegyzőnek felettes hatósága volt. Bónis alispán elrendelte a főszolgabíró ellen a fegyelmi eljárást, é­s a fegyelmi választmány ezer pengő pénzbüntetésre ítélte. Dr. Szepesi Orbán tisztifőügyész, aki már­ ak­kor is­a kényszernyugdíjazásra tett javaslatot, megfellebbezte az ítéletet, amely a belügyminisz­térium elé került. A belügyminisztérium súlyos­bította az ítéletet és Makláryt kényszernyugdí­jazásra ítélte. Az ítélet Miskolcon, ahol Makláry meglehetősen közszeretetnek örvend, nagy meg­lepetést fog kelteni.

Next