Pesti Napló, 1934. március (85. évfolyam, 48–72. szám)

1934-03-01 / 48. szám

Ma. Orvosi Napló (Ingyen külön melléklet) Budapest, 1934 85. évfolyam 48. szám Ara 16 fitte r (ß) Csütörtök, március 1 ELŐFIZETÉSI ARAKs Egy hóra . 4.— pengő Negyedévre . 10.80 pengő Félévre ... 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken es a pályaudvarokon 16 fillér Ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap .... 32 fillér PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉGI I Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL! Erzsébet körút 18—20 ss. TELEFÓN: 455—50-től 455-57-ig, 464-18 és 464—19. Szerkesztőség BéoabefM L, Kohlmarkt 7. M mandsúriai koronázás Irta: Rátz Kálmán Ma, március elsején Pu-Yit. Mandsúria állam­főjét császárrá koronázzálk a »Hosszú Tavasz vá­rosában«: Csangcsunban, vagy aHogy újabbau ne­vezik. Hszinkingben, az i>Üi Fővárosban«• Érdekes életpálya ér ideiglenes állomásra ezzel az aktus­sal, de nem kevésbé érdekesek azok a hatóerők is. melyeknek összetevői a trón lépcsőjéig vitték el a huszonnyolcéves ifjút, aki innét talán eljut egy másikhoz az ősi pekingi sárkánytrónhoz is. Pu-Yi volt már egyszer császár, — az akkor még hatalmasabb és osztatlanabb kínai birodalom császára. 1908-ban kétéves korában lett azzá, Hszuán-Tung, azaz »Alkotmány Hirdető« néven, mint az elhunyt Kung-Sin császár unokaöccse. Ato­kor már meglehetősen rosszul állt a császárság ügye. A gyermek nevében kormányzó szülők, a Csüng hercegi pár betetőzte az elődök hibáit, úgy­hogy amikor 1911-ben kitört a forradalom, az öt­éves császár töredelmes vallomást tett rossz kor­mányzatáról és javulást ígért. Legalább is az ő nevében adta ki az anyacsászárnő a bűnbánó proklamációt, majd mikor ez sem használt, kihir­dette a köztársaságot. Ennyi megbánást hono­rálva, a köztársaság meghagyta Pekingben a kis császárnak palotáját háremével és többezer eunuch jávai, s a gyermek ismét eredeti egyszerű Pu-Yi nevét vette föl. Az ígért évjáradékot ugyan következetesen »elfeledték« folyósítani neki a kü­lönböző köztársasági kormányok, de ez nem je­lentett nagyobb bajt, mert a »tiltott városrész« császári kincseiből mindenre futotta­Pu-Yi szerény, csöndes ifjúvá serdült. Politi­kai ambíciói nem voltak és egyhangú napjait az angol dr. Johnston irányításával jobbára törté­nelmi ós humanista tudományok tanulmányozása töltötte ki. Félénken kerülte a nyilvánosságot, már csak a bizonytalan fellépését részben előidéző rossz látása miatt is, amely szembaja súlyosbodá­sával évről évre fokozódott. Ám minden vissza­vonultsága sem tudta megakadályozni, hogy ő, az utolsó »Mennyek fia«, nagytervű és becsvágyó politikusok labdájává ne legyen — már tízéves korában. Jüa,n-Si-Kai diktátor halála után, 1916-ban az oreg császársági reformátor, Kang-Jü-Vei, Csang­Hszun tábornok seregére támaszkodva elérkezett­nek látta az időt a monarchia visszaállítására. E restaurációs kísérlet azonban balul ütött ki. Csang-Hszun zsoldosai a köztársasági csapatokkal »vívott« ütközetben ágyúlövéseket is adtak le, úgyhogy egy gránát valóban eltalált egy lakó­házat, amelyben három polgár tartózkodott és azok közül az egyik halálát lelte. Vér folyt már tehát és eképpen Csang-Hszum, anélkül, hogy »arca« elvesztésének veszélye fenyegethette volna, megállapította, hogy az ellenfél áz erősebb és el­menekülhetett, mialatt zsoldosai az ellenséghez masíroztak át. Pu-Yi tizenhárom napos uralkodás után ismét magánemberré lett, mely mivoltát a győztesek — báb szerepével tisztában lévén — továbbra is honorálták. ' Ismét békésen élhetett nevelőjének felügyelete alatt nyolc éven át a detronizált császár, aki 1922-ben, tizenhatéves korában (»hivatalosan« tizenhétéves volt, mert Kínában »egyéves» a gye­rek már születésekor) a bájos Hung-Csint, Csili­tartomány egykori kormányzójának lányát, fele­ségül véve szívesen lemondott volna minden to­vábbi »közéleti« szereplésről. Ámde nem hagyták! 1924-ben Feng-Jü-Hsziang, a »keresztény tá­bornok« foglalta el Pekinget. Feng szintén egye­síteni akarta a pártviszályoktól darabokra szag­giabott Kínát, persze a saját hatalma alatt. Pu-Yi útjában volt és száműzte Pekingből. Az életét féltő exesászár az exterritoriális követségi ne­gyedbe menekült és ekképpen vált Japán eszkö­zévé. Három hónapon át Joshizava japán követ oltalmazta, aki végül is rávette, hogy végképpen a japánok védelme alá helyezze magát. 1925 feb­ruár 25-ikének éjszakáján Pu-Yi, a »Mennyek fia«, közönséges III. osztályú vagonban Tiencinbe uta­zott, ahol szintén a koncessziós negyedben béreltek számára házat a japánok. Ugy látszott, hogy e bús akkorddal ér véget Pu-Yi közszereplése a tiencini egyszerű magán­Pu-Yi-t ma koronázzák Mandsúria császárává ház elhagyatottságában. Ám 1931 szeptember 18-án Japán elérkezettnek látta az alkalmat arra, hogy évtizedek óta fékezett vágyainak megvalósítására törjön Ázsia szárazföldjén és 1932 elején, amikor Joshizava külügyminiszter lett, visszaemlékezett a tiencini japánnegyed remetéjére. A bábú-trón­követelő, a kínai generálisok egykori labdája, pár nap múlva már japán hadihajó fedélzetén volt, útban Dairen mandsúriai kikötő felé. És 1932 március 9-én a japánok pompás ünnepségek kö­zött beiktatták a meghódított Mandsúria régensi tisztébe. Mik lehették Joshizava góndolatari, amikor Mr. Henry Pu-Yit mandsúriai árnykirálynak ki­szemelte! Mily elgondolások irányítják japán Ázsiai-politikáját! Némi világot e kérdésekre, 1932 július 1-én, négy hónappal Mandsúriának »autonóm« országgá való kikiáltása után Araki hadügyminiszter nyi­latkozata vetett a Lytton-bizottság előtt: »Mandsú­ria és Mongolia: »Man-Mon«, Japán részére élet­fontosságú védelmi vonal. Japán léte és ennek folytán életérdekeinek megvédése szorosan kap­csolódik Mandsúria sorsához«. Egészítsük ki Araki válaszát a japán előre­törés legújabb szakaszainak ismertetésével és . megértjük majd Pu-Yi szerepét, valamint a mára I kitűzött koronázás jelentőségét is. Japán expanziós törekvéseinek végokai közis­mertek: túlnépesedés, piac és ipari nyersanyag­báziskeresés, valamint a »Kvodo«, a »császári út* ideológiája, amely a meghódított Ázsia élén álló Japán világuralmát tűzte ki végcélul. Mennyire jutott el Japán e törekvések meg­valósításában Ázsia szárazföldjén? 1932 decemberében Szu-Ping-Ven chailári (Barga) tábornok csapatainak Szibériába való átszorításával a japán Kvantung-sereg Mandsúria ura lett. 1933 elején pedig Djehol (Belső-Mongo­lia) elfoglalásával a japánok hozzáláthattak az Áraki által említett mandsú-mongol »védelmi vo­nal« megszervezéséhez. Heilungkiang mandsú tartomány mongollakta vidékét, Bargát, ekkor Csingan-tartomány néven Mandsúria negyedik (mongol) tartományává tették, mialatt japán kül­döttek erőteljes akcióba léptek Belső-Mongolia független hercegségeinek japán protektorátus alatt államegységbe való tömörítése érdekében. Nem okozott tehát meglepetést a tavaly de­cemberben érkezett hír, mely szerint Belső-Mon­gólia (Dzsehoil, Csahár és Szüyjüan kínai határ­tartományok) 1933 december 6-án •»Nyugat­Mongolia« néven kikiáltotta függetlenségét. A két nyugati é6 négy keleti belső-mongol »meng«­ből (szövetség) három keleti, és pedig Cseh-Mu, Csoszotu és Csaovutah, már Csingán tartomány megalakulásakor csatlakozott Mandsúriához. Most a negyedik, Hszilinkwoleh főnökhelyettese: Teh­Vang fogott hozzá japán támogatással a két nyu­gati törzs megnyeréséhez. Mindezeknek megnye­rése nagy előnyt jelent Japánnak, mert a Felkelő Nap lobogója ezáltal mélyen előre bekerül Ázsia szárazföldjébe, minthogy Teh-Vang törzse Csahár tartomány kétharmadát bírja, míg a két nyugati: ülantszab ós Jedetcu Észak-, illetőleg Nyugat­Szüyjüan tartományokat lakja. Nagy segítségére van a japánoknak itt az el­hányt Dalai Láma riválisa, az emigráns Pancsen Láma (elhalálozását tévesen jelentették), aki Kína északnyugati határvidékének nagy lámaista biro­dalmában való egyesítését várja Nippon fiaitól. 1933 novemberében, a Pancsen Láma elutasí­totta a kínai kormány követeléseit ós a bevonuló japán lovasság védelmie alatt — melynek bejöve­telét egy japán pénzzel »lázadó« helyi tábornok provokálta ki — a Tienchichben ülésező harmadfo delegációs gyűlés mongol vezetői megegyeztek az elszakadás proklamálásában. így lett Dolonor fő­várossal »önálló« Nyugat-Mongolia is és így ju­tott Japán egy lépéssel ismét előre a Tanaka­Araki által megjelölt úton. Belső-Mongolia de facto birtokba vételével Japán nemcsak Külső-Mongoliát, a szovjet befo­lyása alatt álló »Népköztársaság« határát érte el, de a már két év óta véres polgárháborúban ver­gődő Szinkiang (Kínai-Turkesztán) közelébe is el­jutott. A Pancsen Láma és a Japán ügynökök itt az Urumosi alól elvert dungán-tábornokkal: Ma­Csung-Jüannal dolgoznak együtt. Valószír.ű, hogy Szinkiang, amely már csak névleg tartozik Kína befolyása alá, két részre fog szakadni: délen Kas­gár vidékét a Tibetből előtörő angol befolyás fogja érdekkörébe vonni, míg az északi teriiletek nagyrésze a japánoké lesz, akik Dzsungáriáért esetleg még az oroszokkal fognak néhány véres játszmát játszani. Mert az oroszok, — most már közvetlenül is fenyegetve — sem tétlenek. Külső-Mongóliában erős és részben motorizált mongol-orosz lovasság várja a fejleményeket, míg Szinkiangban szovjet­barát mohamedánok harcolnak úgy a japán, mint az angoil párt ellen. A japánok nagy ügyesen itt egy Pu Yi No. 2-vel, az ozmánli Abdul Kerim her­ceggel játszatják el a trónkövetelő szerepét, míg mongol híveik Urgában és Sainpeitszeben igye­keznek a vöröseknek zavart támasztani. És a japán ék egyre élesebben.rajzolódik ki Kelet-Szibéria déli határain... Magának Pu-Yinak, az új császárnak nem sok része van a dolgok kiéleződésében, Egykor mint

Next

/
Thumbnails
Contents