Pesti Napló, 1934. június (85. évfolyam, 122–145. szám)

1934-06-02 / 122. szám

Szombat PESTI NAPLÓ 1934 június 2­4 Dr* Szíszífusz * A sárosdi doktor, Kerbolt László könyvet írt A beteg falu címmel. Azt mondja, hogy ez »a magyar falu szo­ciális és közegészségügyi rajza*. Hát az. De ezenfelül oly szomorú gondolatoknak tárháza, hogy olvasmányul csak erős idegzetű embereknek ajánlhatnám. — Ennek a népnek el kell pusztulnia, — ez az első impresszióm a könyv elolvasása után. Azután pedig az jut az eszembe, hogy módosítani kell azt a régi nótát, amely szerint »szerencsétlen az az anya, kinek fia csizmadia«, — mert ma még a csizma­diánál is szerencsétlenebb a doktor. Vájjon mit gondol és mit érez az orvos, aki tudja, hogy mit kellene csi­nálni, de azt is tudja, hogy abból, amit tenni kellene, csak nagyon keveset lehet megtenni! Nem érvényesít­hető, meddő a tudományának kilenctizedrésze. Minden­nap újrakezdeni a harcot az ostoba, de legyőzhetetlen valóságokkal, várjon hogyan lehet? Csak úgy, ha a doktor nem hisz a valóságok legyőzhetetlenségében. Kerbolt doktor huszonöt év óta él a faluban, nyi­tott szemmel, ami nagy dolog, és éber lelkiismerettel, ami még nagyobb dolog. Tudja is, érzi­k a falu min­den baját. Saját tapasztalatait adja elő, de olykor át­adja a szót más jószemű megfigyelőknek is, igen he­lyesen, mert ezek kitűnő tanúk arra, hogy amit el­mond, az nem helyi, hanem meglehetősen általános jelenség. Például a lakásviszonyok ismertetésénél dr. Váradi Sándor községi orvost is megszólaltatja, aki ezeket mondja: »Nálunk a lakás, az otthon a durva­ság melegágyává lett. Ha még oly gazdag is a pa­raszt, ha még annyian vannak is a családtagok, egyet­lenegy szobában élnek, főznek, szaporodnak és halnak meg. Legyen ott ragályos beteg, tüdőgyulladásos cse­csemő, magával tehetetlen aggastyán, haldokló, vagy Snászéjszakás fiatalok, még csak eszükbe se jut, hogy­­a másik szobát, az elsőt ig­énybe vegyék. Az orvos biz­tatására kisül, hogy ott nincs is kályha (néha még kémény sincs), vagy ha van, be nem gyújtanak, mert árt a bútornak, pedig az igazi ok nem is a bútor, ha­nem a tüzelőanyag, azt féltik... A szemetet, minden­féle piszkot szétkenik a csizmával s behintik homok­kal; így, láthatatlan lévén, nem létezik számukra... Az ágynemű tarka (az nem piszkolódik), hónapokig nem váltják... A szoba levegőjének tisztátalansága felülmúl minden képzeletet... Ez a gázkeverék teszi hatnyává a csecsemőt és sorvasztja, gyilkolja a népet.« Így állunk a »jó, falusi« levegővel. S hogy állunk a vízzel? Ezt már Kerbolt doktor mondja el: »A jelleg­zetes falusi kút egy földbeásott gödör, melyet újabban betongyűrűkkel raknak ki, csak azért, hogy a fala be ne dőljön. Környéke feltöltve nincs , így a fölös víz visszafolyik a kútba, vagy pocsolyává, gyűlik össze, a baromfiak és sertések számára. Nyáron gyakran a kút mellett van a nagymosás. Hogy a gyerekek pajkosságból mindenféle szemetet, elhullott állatokat dobnak a kútba, az mindennapos dolog falun­. Csoda-e, ha volt falu, ahol mindenki megkapta a haszifuszt? És mi történik a fertőző betegségekkel? Ezeket lehe­tőleg eltitkolják a doktor előtt, főként ha az, akinek családjában ilyen megbetegedés történt, italt, kenyeret, húst vagy tejet árul,­­ mert hiszen az óvóintézkedések rontanák a forgalmat. Ha nagy a baj és emiatt az or­vos erélyesen intézkedik, általános a felháborodás el­lene, a mindent elkövetnek az intézkedések kijátszá­sára. De mit lehet intézkedni például ott, ahol tíz-tizen­két család lakik egy parasztházban? Ha beteg a gyer­mek, az anyja ápolja, de az anya mos, főz, az állatokat eteti, é­s mielőtt az egyik munkát abbahagyva a má­sikba fogna, nem mossa meg a kezét, s még kevésbé gondol a fertőtlenítésre. Járványkórház! Az van ugyan, egy-két ággyal, de a betegek nem igen kívánkoznak bele, s ha az orvos oly elszánt ember lenne, hogy bevitetné a beteget, azt a járványkórházban ki ápolná, ki etetné. És ki fizetné ennek a költségét! A falusi járványkórház, Kerbolt doktor szerint, a legtöbb helyen­­legfeljebb arra lehet jó, hogy elhelyezhessünk benne egy nyári éjszakára egy beteg vándort, kit valahol a község határában vagy valamelyik "gazdaság istállójában találtak meg«. Mit csináljon ebben a helyzetben a doktor, akinek a legtöbb esetben magának sincs egészségi szempontból kifogástalan lakása! Mit tehet az orvos, aki egyre job­ban elproletarizálódik, s akinek ellátása rosszabb, mint a jegyzőé, sőt rosszabb, mint a tanítóé! Hogyan vegye fel a küzdelmet azokkal a rettenetes valóságokkal, me­lyek senyvesztik és pusztítják a népet! Az egyetemtől, a klinikáktól, az egyre fejlődő tudományosságtól elsza­kadva, s a szegénység, nyomorúság és ostobaság ör­vénylő vizeire kidobva, hol a saját léte sincs biztosítva, mihez kezdjen, mit tegyen! Már huszonöt esztendővel ezelőtt háborgatott ez a gondolat, s ezért vettem bele az Elemi Népoktatás En­ciklopédiája első kötetébe egy nagy tanulmányt arról, hogy a tanítónak együtt kell dolgoznia az orvossal; a gyermekek legtöbb fertőző betegsége könnyen felismer­hető, a tanító tehát felhívhatja az orvos figyelmét a beteg gyermekre és megakadályozhatja a baj terjedé­sét. Még jobb, ha van a faluban egy intelligens nő, ki az egészség védelmére jól ki van tanítva. Enélkül a doktor szerepe körülbelül olyan, mint a patikáé, a gyó­gyítás eszköze­­ is, ott van a faluban, jelen van,­­ de a legtöbb beteg lehetőleg nem veszi igénybe... És ma már nincs is egészen magára hagyva az or­vos: itt van a fővárosban a Közegészségügyi Intézet, mely tífusz, diftéria, stb.-s fertőző betegségek gyanúja esetén minden falusi doktornak is rendelkezésére áll, s »posta fordultával« megküldi neki az abszolút biztos laboratóriumi vizsgálat eredményét, ingyen. Az ország oly kicsiny, hogy a Közegészségügyi Intézet keze min­denüvé elér... Ha szabad egy furcsa, de találó hason­lattal élni, neki köszönhető, hogy a tudomány és a fa­­lusi praxis közt nincs elvágva a köldökzsinór. De a falusi doktor munkája még mindig sziszifuszi. Lehet-e a népet megmenteni akarata ellenére? Ahol a borjú élete fontosabb, mint a gyermeké, mit lehet tenni! Ha az apa, anya egészen természetesnek tartja, hogy a gyermekek nagy részének meg kell halnia, ki lehet-e erőszakolni, hogy a gyermekek s általában a betegek meg­se haljanak meg oly nagy számban, mint eddig! Tudom, hogy Keresztes-Fischer Ferenc állította be f elsőnek az állami költségvetésbe a »falusi egészségvédő-e sem« című tételt, mely azelőtt eszébe se jutott senkinek. Tudom, hogy már van egy-két »mintajárás«, tudom, hogy már vannak egészségvédőnők, sőt egészségvédelmi körzetek. De látom azt is, hogy közegészségügyi kérdé­­sekben az intelligensek közönye és a nem-intelligensek ostobasága oly óriási, hogy hozzá képest a Himalaya csak vakondtúrás. De minél inkább kételkedem az ered­ményben, annál jobban bámulom és tisztelem azokat, akik hisznek benne. Akinek a szívműködése rendetlen, úgyszintén az, akinél a vérnyomás emelkedé­sének tünetei mutatkoznak, úgy érhet el eről­ködés nélkül megfelelő könnyű székelést, ha reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes­en Ferenc József* keserűvizet iszik. Ellenzéki vezérek a belügyminiszternél Tanácskozások a választójogi reformról és a fővárosi szanálási tervezetről (Saját tudósítónktól.) A belügyminiszter pén­teken délben hosszabb megbeszélést folytatott Ernszt Sándorral, a kereszténypárt egyik vezető­jével, akivel elsősorban a fővárosi szanálási ter­vezetet tárgyalta meg, tekintettel arra, hogy Űr­napján Wolff Károlyt, a fővárosi kereszténypárt elnökét már tájékoztatta. Ernszt Sándor több mint félórát töltött a belügyminiszternél és a ta­nácskozás után a következőket mondotta a Pesti Napló munkatársának: — A belügyminiszter úrral elsősorban a vá­lasztójogra vonatkozó kérdésekről tárgyaltam. Óriási anyag a választójogi reform ügye, mert véleményem szerint a választójogtól függ a ma­gyar nemzet további fejlődése és sorsa. A minisz­ter­i úrral folytatott beszélgetésem alapján az a be­nyomásom, hogy ez időszerint még nincs kész ter­vezet, egyelőre csupán gondolatok merültek fel.­­ Kifejtettem a miniszter ú­r előtt pártom álláspontját és hangsúlyoztam, hogy az új vá­lasztójogot úgy kell megalkotni a titkosság alap­ján, hogy az a, magyar alkotmány szellemében biztosítsa az előrehaladást. Mi mindenkor a szo­ciális előrehaladást hirdetjük. Nem akarunk olyan kormányzatot, mint amilyen ma néhány külföldi országban van. Ernszt Sándor után Rassay Károly jelent meg a belügyminiszternél, aki ugyancsak a választójog kérdéséről tárgyalt vele. A belügy­miniszter Rassay Károlyt hosszabban tájékoz­tatta a választójogi, majd pedig a fővárosi szar­gálási tervről. A tanácskozás után Rassay Ká­roly a hírlapíróknak csak annyit mondott, hogy a belügyminiszterrel a dolog természete szerint az aktuális politikai kérdéseket is megvitatta, ezek között a szegedi polgármesterválasztás ügyét is. Erre nézve biztosította a belügyminisz­ter, mint Szeged egyik képviselőjét, hogy a sze­gedi polgármesteri állás betöltése a törvény ál­tal megszabott határidő­­kitolása nélkül és minden erőszakos pártpolitikai beavatkozás nélkül tör­tént meg. A fővárosi szanálási tervezetre vonatkozólag Rassay Károly a következőket mondotta: — A belügyminiszter ismertette velem a fővá­ros szanálási tervezetét, ami számomra nem je­lent meglepetést. Annak idején már kifejtettem, hogy a főváros szanálására vonatkozó rendelke­zés csak általánosságban mozoghat, mert a fővá­ros háztartási ügyei annyira komplettak, hogy részletekre kiterjedő szanálási tervet készíteni nem is lehet. Ma igazoltnak látom azt az aggodal­mat, hogy az ilyen felhatalmazás teljesen egyet jelent az autonómia felfüggesztésével. A belügyminiszter délután fogadta Friedrich Istvánt, a fővárosi keresztény ellenzéki párt vezé­rét és hosszabban tárgyalt vele a szanálási ter­vezetről. Friedrich a megbeszélésekről a követke­zőket mondotta: — A belügyminiszter ismertette velem a ki­adandó szanálási tervet, amely három főirányban mozog. Először a közigazgatási ágazatra vonatko­zik, másodszor az üzemi, végül a közszolgáltatási kérdésekre vonatkozólag tartalmaz intézkedéseket. A közigazgatási részben a belügyminiszter főleg a státusrendezés útján akar megtakarításokat elérni­ Az üzemeknél dologi kiadásokra vonatkoz­nak a megtakarítások és racionalizálni akarja az üzemeket. A közszolgáltatások terén pedig a kor­mány bizonyos tarifarevíziókat akar keresztül­vinni, amelyek — mint a miniszter mondja — igazságosabban fognak bánni a főváros közönségé­vel, így például meg akarja szüntetni azt a lehe­tetlen állapotot, hogy aki több villamosáramot fogyaszt, egy bizonyos mennyiségen túl mintegy büntetőpénzt fizet. Egyébként a miniszter a köz­érdekű vállalatok ellenőrző és felügyelő bizottsá­gának is némi befolyást akar biztosítani a ki­adandó tervezetben, ami szintén nem meglepetés, mert köztudomású dolog, hogy ennek a bizottság­i h­atásköre már eddig is kiterjedt a főváros üzemeire. Ha tehát a tervezett intézkedések csak­ugyan megjavítják a főváros gazdálkodását, ak­kor ezeket végeredményben mindenki csak helye­selheti. Meg kell tehát várni az első eredményt, mielőtt további véleményt mondunk. Minden külön értesítés helyett. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy felejt­hetetlen, jó férjem, jóságos édesapánk, apósom, nagy­apám Kovács Sándor pestszentlőr­inci ingatlanirodatulajdonos életének 61-ik évében hosszas szenvedés után itt­hagyott bennünket. Drága halottunkat e hó 3-án, vasárnap d. u. 3 órakor a pestszentlőrinci zsidótemető halottasházából helyezzük örök nyugalomra. Gyászolják özvegye, gyermekei, veje, unokája és a rokonság. ­ A fájdalomtól porig alázva jelentjük, hogy a leghűségesebb hitves, a legforróbban szerető anya DR. KOVÁNYI JENŐNÉ szl­l. Engelmann Margit a sors kifürkészhetetlen akaratából május hó 30-án tragikus hite­­­telenséggel elhunyt. Földi maradványait az újpesti sírkertben megboldogult édesatyja , mellé helyeztük pénteken délután örök nyugalomra. Áldás és béke lengjen porai felett! Dr. Kovfinyi Jenfi férje, Tamás egyetlen fiacskája. Részvétlátogatások mellőzését kérjük. Minden külön értesítés helyett ! Szívben és lélekben megtörten jelentjük, hogy a legjobb, leg­önfeláldozóbb és legszeretőbb férj, apa, testvér, nagyapa és rokon Kadosa Lipót életének 71-ik évében, ez év május 31-én elhúnyt. Drága, felejthetetlen halottunkat e hó 3-án vasárnap d­r. 11 óra­kor helyezzük örök nyugovóra a rákoskeresztúri szr. temetőben. Ösv. Kadosa Lipótné szül. Schwitzer Cornélia felesége, Imre, Anna, Ilonka, Margít gyermekei, Dóczi Miksáné, Stern Bertalanná, Fülöp Mózesné test­vérei, dr. Kadosa Imréné szül. Jánossy Irén menye, dr. Klein Ferenc veje, Janika unokája. Minden külön értesítés helyett. Dr. Schengut Emil a maga, Agnes leánya és özv. dr. Heller Zsigmondné nevelő-nagyanya, valamint a gyászba borult egész család nevében a legmélységesebb fájdalommal jelenti, hogy for­rón szeretett hűséges gyermeke JUDIT ígéretes élete 19-ik évében, rövid súlyos szenvedés után május 31-én elhúnyt. Drága halottunkat június hó 3-án déli egy órakor kísérjük a rákoskeresztúri szr. temetőben korán elvesztett édesanyja mellé örök nyugvóra. Szelíd lelke örök álma felett el nem múló fájdalmunk virraszt. Néhai dr. Sebestyén Ödön síremlékét az e hó 3. napján, vasárnap délelőtt 10 órakor avatják fel a rákoskeresztúri szr. temetőben. 1/b szakasz, 12/a sor, 6. sír.­tt gyászoló család !

Next