Pesti Napló, 1934. augusztus (85. évfolyam, 172–196. szám)

1934-08-01 / 172. szám

Szerda PESTI NAPLÓ 1934 augusztus 1 1 körülménynek számították Planettánál a két bűn­cselekmény halmazatát, továbbá azt a körülményt, hogy két lövést adtak le, úgyszintén a szövetségi kancellár személyének fontosságát az egész ha­zára. Enyhítő körülmény büntetlen előélete lehe­tett. Összeroppannak a vádlottak A védelem az utolsó percig reménykedett, hogy a két elítélt kegyelmet kap, s noha a rend­kívüli katonai törvényszék felállításáról szóló tör­vény értelmében kegyelemnek a halálraítélteknél nincs helye, a három ügyvéd mégis megkísérelte a kegyelmi kérvény benyújtását. Planetta és Holzweber a siralomházban várták az elnök dön­tését s teljesen összeroppantak, amikor negyedet­kor közölték velük, hogy a kegyelmi kérvényre el­utasító válasz érkezett. Öt perccel negyed öt óra után a fogházőrség elővezette a két halálraítéltet a tartományi tör­vényszék hátsó udvarára, ahol már állott a két akasztófa. Megjelentek a bíróság tagjai, az állam­ügyész és a három védő is s az ítélet felolvasása után Oberweger vezérőrnagy, a rendkívüli katonai törvényszék elnöke átadta, a másodrendű vádlot­tat, Holzweber Ferencet a pribékeknek. A kettős kivégzés A harmincéves volt őrmestert négy óra huszonöt perckor végezték ki. Planetta Ottót a kivégzés tartamára elvezették az udvarból, úgy­hogy nem kellett végignéznie bajtársa halálküz­delmét. Amikor a hóhér hat perc múlva jelentette, hogy az ítéletet végrehajtotta, elővezették Pla­netta Ottót s négy óra harmincöt perckor már ő is a bitófa alatt állott. Mind a két elítélt b­á­tran halt meg. Holzweber utolsó szavai ezek voltak: Németországért halok meg! Éljen Hitler!! — Planetta is ezzel a kiáltás­sal h­alt meg: »Éljen Hitler!« Háromnegyedötre befejeződött a hivatalos aktus s a kancellárgyilkos és a puccsistavezér holt­testét leemelték a bitófáról, hogy elszállítsák és elföldeljék. A kivégzés a nyilvánosság teljes kizárása mel­lett ment végbe s a hivatalos személyiségeken kí­vül senki sem lehetett jelen. Na megint összeül a katonai bíróság Szerdán délután a katonai rögtönítélő bíróság ismét összeül, hogy ítélkezzék a szövetségi kancel­lári hivatal megtámadóinak második vezére, Hudl Pál fölött, aki a felkelők csapatát őrnagyi egyen­ruhában vez­ette. Ugyancsak szerdán ü­l össze az innsbrucki rögtönítélő bíróság is, amely Hickl innsbrucki rendőrkapitány gyilkosát, a 27 éves Wurnig Frigyest vonja felelősségre. Wurnig tudvalevőleg múlt hét szerdáján, ugyanazon a na­pon, amikor a szövetségi kancellári hivatal elleni puccsot végrehajtották, agyonlőtte Hickl rendőr­kapitányt- Ma vagy s holnap az osztrák kormán hozzájárul Papén bécsi követi kinevezésihez Fontos változások az osztrák hivatalnoki karban • Újabb letartóztatások Dollfuss Engelbert, a tragikusan elhunyt oszt­rák kancellár lelki üdvéért szerdán a Bazilikában engesztelő szentmise volt, melyet nagy papi se­gédlettel Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás pontifikált. A Bazilika előtt díszszázad­ állott fel, az érkező előkelőségeket báró Hennet osztrák kö­vet fogadta. A Bazilikát zsúfolásig töltő közön­ség élén a kormányzó képviseletében vitéz Kár­páthy Kamilló tábornok, a honvédség főparancs­noka jelent meg, ott volt József és József Ferenc főherceg, Gömbös miniszterelnök képviseletében Darányi Kálmán államtitkár, nemkülönben Ke­resztes-Fischer és Kállay miniszterek, valamint a külügyminisztert képviselő Háry András. A diplo­máciai testület teljes számmal vonult fel a rek­viemre, melyen Bárczy István államtitkár, báró­­Apor Gábor követségi tanácsos, Sipőcz Jenő pol­gármester is megjelent, csakúgy, mint a képvise­lőház és a felsőház számos tagja, Nánássy-Megay altábornagy vezetésével a honvédség tiszti kül­döttsége, az osztrák kolónia tagjai, a Dunagőzha­józási Társaság küldöttsége s a különféle egyesü­letek reprezentánsai. Dollfuss-rekviem volt a belgrádi katolikus templomban is, ahol a király képviseletében Jeszics külügyminiszter jelent meg. Kedden dr. Dollfuss Engelbert lelki üdvéért a Westminster apátságban és a párizsi Notre Dame székesegyházban gyászistentiszteletet tar­tottak, amelyen megjelent a diplomáciai testület és az osztrák követség teljes számban. A meggyil­kolt kancellár emlékezetére emlékoszlopot és örök­mécsest állítanak fel a Ballhaus téren. Valószí­nűleg a kancellár emlékére a teret Dollfuss tér­nek nevezik el és róla fogják elnevezni azt a gyermeksegély- és nyaraltatási akciót is, amelyet annak idején ő kezdeményezett. Kedden kiegészítették az új osztrák kormányt. A földművelésügyi és erdőü­gyi tárcát Ben­der József alsóausztriai tartományfőnökkel töltötték be, közbiztonsági államtitkár­ pedig báró Hammer­stein lett. Tauschitz volt berlini követ a kancellár kívánságára újra átveszi berlini hivatalát. Jólértesült körökben úgy tudják, hogy szer­dán vagy csütörtökön az osztrák kormány meg­adja hozzájárulását Papén bécsi követi kinevezés­­éhez. Papen német alkancellár kedden Saar­vidéken fekvő wallerlangeni kastélyába érkezett. A Reichspost keddi vezércikkében azt kérdezi, vájjon sikerülni fog-e Papennek megteremteni működésének azt az előfeltételét, hogy az Auszt­ria elleni német rágalomhadjárat megszűnjék. A bécsi rendőrség szervezetében nagy változá­sok vannak. Steinhauss Ottó rendőrigazgató he­lyét, aki még ma is őrizetben van, Barber udvari tanácsos foglalja el, a lovasrendőrség eddigi pa­rancsnoka, Michal udvari tanácsos, ugyancsak tá­vozik helyéről. Miután dr. Seidel Jenő rendőrel­nököt szabadságolták és helyére dr. Skubl Mihály került, a bécsi rendőrség alelnöke dr. Presser ud­vari tanácsos lesz. Újabb letartóztatások kedden letartóztatták dr. Kernmayer karin­tiai volt tartományfőnököt, akinek a karintiai lázadás irányításában vezető szerepe volt. Általá­nos feltűnést keltett a Neues Wiener Journal keddi száma, amelyben bejelenti, hogy Nagelstock Walter főszerkesztő, aki a nemrég öngyilkos lett Lippovitz Jakabnak személyes jóbarátja volt s akinek szélsőjobboldali nézetei közismertek, meg­vált a lap kötelékétől és a rendőrség rendelke­zésére bocsátotta magát. Egész Ausztriában lázias tempóban folyik a hivatalnoki kar megtisztítására irányuló akció. A központi utasítás úgy szól, hogy sürgősen el kell távolítani a hivatalnoki karból az összes nemzeti szocialistákat és az állam valamennyi többi ellen­ségét. Ezeket a hivatalnsokokat fegyelmi vizsgálat lefolytatása után elbocsátják az állami szolgálat­ból és nyugdíjjogosultságukat is megvonják. Ki­vételes esetekben, ha a kitaszított tisztviselő ár­tatlan családja nyomorba kerülne, a feleség és a gyermekek számára kegydíj engedélyezhető. A tisztogatási akció nem áll meg a magasállású fő­tisztviselők előtt sem. Az akciót legkésőbben egy hónap alatt be akarják fejezni és akkor majd nyil­vánosságra hozzák az összes elbocsátott állami alkalmazott névsorát. Tavaszi történet Írta: Holló Jenő Mintha szerelemnek indult volna.. • Emberi tévedés... Tavaszodott, feslettek a rügyek s mint megpuhult, duzzadt kelevények ültek az ágakon, ők ketten a húsvéti vakációt töltötték a falun. Varga István tanár volt a fővárosban, a leány alig volt húszéves, orvosnak készült. Társaság híján egymáshoz kapaszkodtak. Apáik között még nagy volt a különbség. Varga János, a harmincholdas gazda, aki urat nevelt fiából, messziről megsüvegelte a jegyzőt. Hanem a fiú és a leány pajtásként jártak együtt, pedig a fő­városban sohasem találkoztak. Most­­ ebéd után sétáltak a sárga napsütésben. A falu tiszta volt, a házakat az ünnepre újra meszelték. Elbeszélget­tek. Hántották magukról a belsejüket leplező bur­kolatokat. Ez az egyenes út két ember közeledé­séhez. Elballagott előttük Szabó Péterné, öregasz­szony, púpos háttal. Kosarat vitt a karján, meg­görnyedt alatta. Köszöntötte őket: — Adjon Isten jónapot! — Ők visszaköszöntek. — Milyen sok ember jár itt hajlottan! Az öregek között már alig van egyenestestű. Ezt a leány mondta. Az öregasszony látása csalta ajkára a gondolatot. Talán kissé el is érzé­kenyedett. A férfi belekapott a szóba, folytatta: — Az a kosár pedig nem is lehet nehéz. Cepelt már Szabó Mari néni sokkal súlyosabb terhet is. Túl sokat cepelt, megszokta, hogy mindig gör­nyedten járjon s ha akarna sem tudna kiegyene­sedni. Tavaly, mikor itthon voltam, megpróbáltam a szántást. A lovak lassan mentek előre s én rá­feküdtem az ekesszarvára. Akkor az apám rám­szólt: — Menj innen fiam, nem elég mély a­ ba­rázda! Nem lehet egyenes testtel elég erőt kifej­teni, meg kell, hogy hajlítsd a derekadat!^— Én adtam az erőset , nem telt bele félóra, égett a mellem, sajgott a derekaim és kín volt a fölegye­nesedés. — Ha-ha-ha, nem szokta a cigány a szántást! — nevetett hangosan a leány. Körülöttük csend volt. Az embereik a mezőn, vagy a házakban dolgoztak, a falu vége felől az ébredő föld zsíros szagát teregette a szellő. — Pedig maga erősnek látszik Pista! — foly­tatta egy percnyi hallgatás után a leány. — Nem is érteim, hogy miért lett éppen tanár. Azok leg­nagyobbrészt cingár, vértelen emberek. — Maga miért akar éppen orvos lenni? Ilyen szép leánynak, mint amilyen maga, nincs szüksége rá, hogy saját maga tartsa el magát. — Hagyja csak!, mosolygott Ilonka. — Ma­napság jól jön a férjeknek, ha az asszony is hoz­zájárul a háztartáshoz, akármilyen szép is le­gyen! Én pedig régen, kisgyerekkoromban láttam meghalni egy legényt, a nevére is emlékszem, Barát Jánosnak hívták, nyolcéves lehettem akkor, összeverekedett a kocsima előtt s késsel szíven­szúrták. Senki sem segíthetett rajta, orvosért pe­dig a városig kellett volna futni. — Nem gondolnám, hogy maga valaha is vé­resmellű parasztlegényeket fog bekötözni! — Magam sem hiszem. De azóta folyton előt­tem a halál képe s akármennyire megszoktam is, hogy hullákon boncolok s egészen közömbösek előttem, ettől a képtől nem tudok szabadulni. Még most is látom: eltorzult arc, kidülledt szemek, mintha viaskodnának valami szemmel megverhető ellenséggel s az arcból egyre fogy s lassan eltű­nik a festék és a melegség, sárga lesz, aztán szürke, mint a föld. — Emlékszem arra az esetre, de akkor én már a városban diákoskodtam. Csak hallottam róla. — Én pedig nem tudtam elmozdulni, amíg csak el nem vitték a legényt. Tulajdonképpen azért kellett meghalnia, mert előtte való vasárnap táncolni hívta egyik barátja menyasszonyát és tánc közben szekfát ajándékozott neki. Ma már nem történik ilyesmi itt a falun sem! — Nem, fáradtabbak az emberek! — Szelídebbek. — Nem a szelídségen múlik ez, Ilonka! Nehe­zebb az élet. Nehezen harcolnak itt s ami az élet­gondokat illeti, azok itt éppen úgy változnak, mint a városban. A szerelem már nem az örök probléma, lehengerelte a holnap, a kenyér. Most már komolyan nézték egymást. A leány fiatal volt, karcsú és egészséges. Az ilyesmi­hez még szépségnek sem kellett lennie- A férfi i6 egészséges volt, szélesvállú, a­ homloka is széles s félfejnyivel magasabb volt Ilonkánál. S már ötö­dik napja, hogy együtt sétáltak. Akkor a férfi hirtelen megszólalt. Nem tudta volna abban a pillanatban logikusan megokolni beszédét. Nem is kereste az okot. Harmincéves volt­ az élete révben, félévvel azelőtt nevezték ki rendes tanárnak egy fővárosi iskolában. — Mit szólna, Ilonka, ha azt mondanám, hogy legyen a feleségem! Választ nem kapott. Hangos csaholással autó közeledett az országúton s mikor a közelükbe ért, egyszerre lefékezett. Nyikorogtak a féktől szorí­tott kerekek, a fekete kocsi ma­jdnem felborult a csúszástól. Ilonka még zavarodottan állt a kérdés­től találtan s már nyílott is az automobil ajtaja s magas, szőke fiú ugrott ki rajta. — Kezeit csókolom, Ilonka! Mosolyraszélesült arccal kapta el az elébe­nyu­jtott kezet, megcsókolta, aztán fölegyenesedett. Ilonka lenyelte a zavart, bemutatta őket egy­másnak. — Virág Miklós. — Varga István. A tanár szinte öntudatlanul nyújtotta a ke­zét, meglepetten állt s nem tudta, hova felejtse pillantását. Ilonka pedig mosolygott: — Ez az én jópajtásom, együtt járunk az egye­temre! — Egyenesen maga után jöttem, Ilonka ki­akartam próbálni az új kocsimat, két óra alatt meg­futotta az utat. * Varga István csak három héttel később tudott értelmet adni az eseményeknek. Már megint he­lyén volt, tanított és este magányosan ült laká­sában. Nem volt szerelmes Ilonkába, tíz évvel idősebb volt, mint a leány s talán a púpos Szabó Mari néni is közrejátszott a történtekben. A leány jegyezte meg, hogy mennyi görnyedt ember él ott a falun, ő is tudta ezt s akkor azt gon­dolta, milyen egészséges gyermekei lehetnének­ ettől a leánytól. Szinte elfeledte, hogy öregségükre azokat az embereket nem a betegség, hanem a ro­bot hajlította meg. Persze kora tavasztól késő ős®ig, kapa, kasza, sarló és mindig a föld felé kell hajolni, rágörnyedni a fekete rögre. Akkor őt is hívták autózni. — Elviszem magukat, üljenek be,— mondta Virág Miklós. Ilonka az első felszólításra beült, ő pedig va­lami fájdalmas szúrást érzett. Nem értette, ho­­­gyan lehet kedve a leánynak autózásra. Alig né­­hány perccel előbb tette elébe a legkomolyabb kérdést. Pedig nem az első nő volt, akivel talál­kozott. *­­ — Nincs kedvem autózni, Ilonka, meg levelet is kell írnom! Másodszor nem is hívták. Másnap a séta is elmaradt. Harmadnap is. Ünnep után visszautazott a fővárosba s most hirtelen eszébe jutott, hogy nem felelt a leány egyik kérdésére, hogy miért lett éppen tanár. A válaszban az egész belsejét kellett volna egyszerre kizárnia. Most­­már örült is hogy nem tette meg. A magánosság érzetét akarta elkergetni azzal, hogy gyerekeket tanít Korán meglepte, még az iskolában, gyerekkorá­ban. De Ilonka, ha meg is értette volna, hiába... Egyszer látott egy parasztlegényt és sohasem fog véresmellű parasztlegényt bekötözni. Hónapokkal később Ilonka öngyilkosságáról olvasott az újságban. Szomorú volt és arra gon­dolt, hogy egyik ember a halált hordozza magá­ban, a másik a­­magánosságot s egyiket sem le­het levedleni, mint a megunt ruhadarabot. Hiába tavasz, hiába ősz. Aznap a faluról beszélt a negyedik osztályban, a tavaszról, mikor a föld zsírszagú és újra éled az emberek ar­ca. Megtalálták Dollffuss politikai végrendeletét? Párizs, július 31. Az Intransigeant bécsi jelentése szerint Doll­fuss kancellár politikai végrendeletét megtalálták. A nagyjelentőségű okiratban Dollfuss kijelenti, hogyha netalán ő eltűnne a politikai életből, Ausztria politikai vezére Schuschnigg, katonai vezére pedig Starhemberg herceg­­legyen.

Next