Pesti Napló, 1934. október (85. évfolyam, 222–246. szám)
1934-10-02 / 222. szám
Budapest, 1934 85. évfolyam 222. szám Ára 16 fiílér (L) Kedd, október 2 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra . . . 4.5 pengő Negyedévre . 10.80 pengő Félévre.... 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a gályaudvarokon . 16 fillér ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap 32 fillér PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: VII. ker., Rákóczi út 54. Telefon : 455 - 50-től 57-ig «64—1», 464—19. Jegypénztár, hirdetési-, előfizetési-, utazási- és könyvosztály: VII., Erzsébet körút 18-20. Szerkesztőség Bécsben I., Kohlmarkt 7. Ma: Iparos és Kereskedő Napló (Melléklet) Gömbös miniszterelnök nagy rádiószózata a 3. oldalon VALUTAPOLITIKAI KÜZDELMEK ÍRTA: BUD JÁNOS Senki sem állíthatja, hogy az utolsó idők valutapolitikailag ne lettek volna eseménydíjak. Elsőinek az Egyesült Államok elnök© hozta izgalomba a világot ezüstbeszolgáltatási rendeletével. A nyugalom csak akkor állt helyre, amikor rájöttek, hogy az intézkedés inkább politikai, mint gazdasági jellegű. Jobbára engedmény volt a »silvermen«-ek, az ezüsttermelők felé. Nem kis meglepetést keltettek Németország intézkedései: a transzfer teljes megszüntetése és a több évre szóló moratórium felvetése. Szinte szokatlan volt a hang, ahogyan tárgyalta a külföld a német kormány intézkedéseit. De nem érdektelen az a vita sem, amely legújabban a francia frank körül folyik. A francia, külkereskedelem összezsugorodása váltotta ki azt az áramlatot, amely a világpiaci versenyképesség érdekében a frank aranyértékének csökkentésében keresi a megoldást A vita mér túlélés, legutolsó rádiószózatában a francia miniszterelnök is erőteljesen beleszólt és jellemző, hogy már »vörös« és »nem vörös« frontról beszélnek a valutapolitika terén. Annyi bizonyos, hogy az az egység, amely valaha átfonta a világ valutapolitikáját, lassan csak álom lesz- Helyette széttagoltság és teljes zűrzavar. Az államok meg vannak oszolva aszerint, hogy az aranyalapon állanak, avagy attól eltávolodtak. De ez sem elég. A politikai élet a maga szétszakadozottságával rávetíti képét a valutapolitikára. Itt is a »blokk«-ok veszik át a vezető szerepet. Van aranyblokk, igaz, hogy már mindössze öt ország vallja idetartozónak magát- Van sterlingblokk Angliával az élén és végül dollárblokk. Azután az államok hosszú sorozata következik, amelyek emberfölötti erővel küzdenek valutájukért, összhang azonban sehol. A valutakáosz ráüti bélyegét a gazdasági életre. A világ gazdasági összefonódottsága napról napra jobban meglazul. Az egyes gazdasági területek monetáris kényszerből mindinkább elkülönült életet kezdenek folytatni. Bármenynyire áltatja magját a világ, nincs ebben a gazdaságpolitikában öröm, megtévesztés az egész. Szomorú lesz ebből a felébredés, jelei máris mutatkoznak. A zilált valutaviszonyok komoly gazdaságterületeken megmerevítik a gazdasági életet- Ez elsősorban a külkereskedelem cselekvőképességének romlásában jut kifejezésre, amit rendszerint nyomon követ a gazdasági élet sorvadása. De mintha mégis érezné a világ, hová vezet a valutapolitikai zűrzavar. Erre vallanak azok a tervek, amelyek az egyes blokkokon belül szorosabb gazdasági együttműködést óhajtanak megteremteni. Szó van a »sterlingklikk«-hez tartozó államok gazdasági összefogásáról, s most vetődött fel az aranyblokk állami külkereskedelmi kapcsolatának kimélyítése- Ne fűzzenek ezekhez túl vérmes reményeket, a problémának jelentősége inkább abban van, hogy ezek a tervek, ha gyenge formában is, kísérletek a szétrombolt gazdasági szolidaritás helyreállítása felé. Mély tragikumot él át a világ. Nincs is ezen mit meglepődni, hisz az utolsó húsz év alatt minden megtörtént, hogy megrendüljenek azok az alapok, amelyeken felépültek az egészséges pénzrendszerek. Volt elég valutapolitikai vitaanyag a világháború előtt is, jórészt az élet váltotta ki a salaga fejlődésével. Az aranyvaluta klasszikus elindulásától sok átalakuláson ment át, de a változások anélkül mentek végbe, hogy érzékenyebben megsértették volna az alapelveket. Az aranyvaluta eredeti formájában az arany tényleges forgalmán épült fel s a pénzmennyiség úgyszólván matematikai egyenlege volt azoknak az aranymennyiségeknek, amelyek rendelkezésre állottak. A gazdasági élet ezt a merev rendszert keresztültörte. Anglia, ahol az aranyvalutarendszer megszületett, világarazdasági forgalmát ez alapon sohasem bonyolíthatta volna le,mert lehetetlen mennyiségű aranyat kellett volna beszereznie. Az angol gazdasági élet rugalmassága gyorsan megtalálta a megoldást a csekk és ezen felépülő elszámolási (klíring) rendszeren. Ez a rendszer odafejlődött, hogy Anglia mesébe illő gazdasági forgalmának 85 százalékát a tényleges fizetési eszközök kikapcsolásával bonyolítja le. A többi államoknak gazdasági ereje nem engedte meg az aranyvalutának, mint kizáróan fémvalutának a beiktatását. Az élet ellenben leleményes és keresztültöri magát a nehézségeken. Megszülettek ugyanis a különböző bankjegy fedezeti rendszerek. Eleget lehetett tenni ezúton a gazdasági élet pénzszükségletének, de az arany maradt a szilárd alap, amely minden kilengést megakadályozott és lehetővé tette ugyanakkor a bankjegyeknek aranyra való beváltását-Ahoz azonban, hogy az arany egyes gazdaságterületeken belül, valamint a világpiacon kellően teljesítse a hivatását, és meglegyen az összhang az egyes gazdaságterületek között, bizonyos előfeltételek voltak szükségesek. Kellett ehez az a nagy politikai nyugalom és egyensúly, amely — ha itt-ott meg is zavartatott — mégis hosszú évtizedeken át a világnak sajátossága volt. Szükség volt továbbá az egyes államok gazdasági és pénzügyi kiegyensúlyozottságára, ami jellegzetesen jutott kifejezésre a kiegyenlített fizetési mérlegekben. Végül elengedhetetlen volt az aranynak szabad mozgása, s az aranykészleteknek az egyes gazdasági területek között viszonylag eléggé összhangban való megoszlása. Ezeken az elveken ütöttek rést a világháború s az utána következő idők. Politikai nyugalomról beszélni ma egyenesen anachronizmus. A gazdasági és pénzügyi kiegyensúlyozottságot a világháború és a békekötések sok államterületre nézve derékon törték ketté. Ami pedig az arany szerepét illeti, itt is mély elváltozások történtek. Mindenekelőtt a háborúban résztvevő államok az aranyalap feladására kényszerültek, a háborús szükségletek ellátása pedig a soha nem ismert inflációnak vetette meg az alapját. A háborút viselő államokból elvándorolt, s az újonnan termelt arany éveken át egyes kiváltságos gazda,sági területek felé áramlott. Vezettek e téren az Egyesült Államok. Ahol felhalmozódott viszont az arany, ott aranyinfláció következett be. Az arany infláció élesen jutott kifejezésre a tolna-i mos áremelkedésben. A világ mindennek következtében ismét egy csalódással lett gazdagabb. Rendületlenül hitt az arany értékállandóságában. Volt is oka rá, mert nem érezte a hosszabb időközökben végbemenő értékváltozást. A világháború szomorú tapasztalattal szolgált, mert az arany vásárlóereje rövid pár év alatt a rendkívül megcsappant kereslet folytán a világháborúelőtti értékének 40%-ára esett vissza. Az Egyesült Államok látták az ebből származó bajokat, hatalmas deflációt indítottak meg, fel is emelték a világháború előtti érték 67%-ára az arany fémértékét. De itt megálltak. A végeredmény az, hogy a háborús inflációs politika a maga és az egyéb kivételes árkialakító tényezőivel továbbra is, mint residuum megmaradt. Ezt szenvedi most a világ és volt abban valamelyes naivitás azt hinni, hogy egy csapásra vissza lehet állítani a régi rendet. Valljuk ba őszintén, hogy abban, ami a valutapolitikában 1920 óta történt, sok a kísérletezés. A brüsszeli és génuai konferenciák klasszikusan állították fel a valutarendezések alapelveit, de nem számoltak azzal, hogy hiányoznak a feltételek a keresztülvitelre. Nem kutatták, hogy megvan-e a politikai és gazdaságikiegyensúlyozottság. Nem mentek bele az arany vásárlóerejének kivételes okok előidézte értékváltozásainak kutatásába és megszüntetésébe sem. Számolva a háború előidézte aranymegoszlással, hogy lehetővé tegyék a valutarendezéseket, mint kisegítőeszközt fedezettül az aranyértékű devizákat ajánlották, amivel azután alaposan élt a világ. Az orvosszer később a devizák alapján bekövetkezett többszörös jegykibocsátás lévén, komoly betegség forrásává lett. Ki is használja ezt most a kritika, csak figyelmen kívül hagyja, hogy az akkori helyzetben az egyetlen mód volt a gazdasági és szociális öszszeomlás meggátlására. Az 1920 után bekövetkezett valutarendezésekben mindennek következtében nem egy álképlet húzódott meg. Ilyen volt mindjárt a túlfűtött devizafedezet. Ugyancsak ide sorozható a font sterlingnek presztízsokokból a háború előtti színvonalon való stabilizálása. Káros hatását érezte Anglia s ettől a hibaforrástól szabadult, amikor az őt jellemző művészettel 1931 őszén eltért az aranyalaptól. Sokan azt hitték, hogy inflációt akar, pedig amit cselekedett, a világ egyik legmesteribb deflációja volt mindazoknak a kivételes tényezőknek elhárítására, amelyek gazdasági életében, mint a háború s az utána következő idők maradványai, éreztették káros hatásukat. De mindinkább nyilvánvaló lesz az a hibaforrás is, amely az aranyértéknek a dollár alapján való kialakulásából származik. Nem kisebb tekintély, mint Cassel mutatott erre élesen. A dollár vásárlóerejét ugyanis a valutapolitika célkitűzései szerint határozták meg, aminek következménye lett, hogy az arany alkalmazkodott a dollárhoz s nem a dollár az aranyhoz. Ennek révén mindazoknak a hibaforrásoknak a megrögzítése bekövetkezett, amelyek 1913-mal szemben a 150—160 százalékos indexszámban és az ehez alkalmazkodó arányértékben jutnak kifejezésre. A világháború utáni valutapolitikát bizonyos optimizmus hatotta át. Bizton hitték, hogy a különböző hibaforrásokat az új lendületet vett gazdasági élet kiküszöböli. Az Egyesült Államok által diktált, soha meg nem szűnő »prosperity« gondolata még ösztönzést is adott a további hibákra. Ezek főként a hitelélet körén belül jelentkeztek. Az alapot ehez azonban a pénzrendszerek adtákkimélyülve a bank- és hitelpénzek igénybevételének páratlan lehetőségeivel. Akármennyire vitatkoznak, a majdnem határt nem ismerő hitel-