Pesti Napló, 1934. november (85. évfolyam, 247-270. szám)

1934-11-03 / 247. szám

Szombat PESTI NAPLÓ 1934 november 3 háború után Európa ép eníiqlj: fizeti meg az árát; de hátha néni a liberalizmusért fizet az új Európa, hanem azért, atniért éztv a libera­lizmust nem tudta folytatni'! Meddő kérdés — a legjobb eset az; bogy választ kapunk rá, (X-től ilyent, Y-tól olyant) és .azzal se me­gyünk semmire. Az a régi ház... Az a régi nagyterem, amelynek pipa füstjében Jókái-regények és világíiörténelmi valóságok születtek,” a régi nagyság szellemét is lehelik — a történelmi magyar szabadelvűségét, amely époly mara­dandó, mint egyik legfényesebb képviselőjé­nek: Tisza Istvánnak emléke. Dr. Szarnák Jenő táblai tanácse’nok egyelőre a törvényszéken marad t)r. Gadó István és dr. Mendelényi László a jövő héten foglalják el új hivatalukat (Saját tudósítónktól.) A napokban megírtuk, hogy megtörténtek a régen várt kinevezések az igazságszolgáltatásban: dr. Gadó István táblai tanácselnököt kinevezték a budapesti bü tetőtör- vényszók elnökévé, dr. Mendelényi László kúriai bírót pedig a pestvidéki törvényszék elnökévé 'Egyidejűleg dr. Zsitvay Géza kúriai bírót kúriai tanácselnökké, dr. Kecskés Gábor és dr. Le'tner Emil táblabírókat és; dr- S: mák Jenő törvény­széki tanácselnököt táblai tanácselnökké nevez­ték ki. ­Most nagyjában megtörténtek az új beosztások is. Dr. Gadó István és dr. Mendelényi László «lőre* láthatólag hétfőn, november 5-én foglalják el új hivatalukat a budapesti, illetőleg a pestvidéki tör* vényszék élén. Dr. Zsitvay Géza a Kúriának azt a polgári tanácsát fogj§. vezetni, amelynek elnöki tisztjét már évek óta ellátta. A Táblán dr. Gadó István büntető tanácsának megürült elnöki szé­két dr. Harmatit Jenő táblai tanácselnök veszi át. A H- számú büntetőtanács elnöke — eddig dr. Harmatit Jenő táblai tanácselnök volt — a most kinevezett dr. Leitner Emil tanácselnök lesz. Dr. Kecskés Gábor táblai tanácselnök a VIII. számú büntetőtanáos vezetését veszi át. A kinevezések sorában a legnagyobb feltűnést dr. Szemák Jenőnek táblai tanácselnökké való ki­nevezése keltette. Ennek a feltűnésnek oka az volt, hogy dr. Szemák Jenő mint törv ny széki ta­nácselnök is a legfiatalabb veit az ország területin a törvényszéki tanácselnökök között s így te mé- szetesén még inkább ő a legfiatalabb a táblai ta­nácselnökök sorában. Dr. Szemák Jenő mindössze 40 éves és máris az igazságszolgáltatásban — ilyen korban — szinte párját ritkító karriert futott be: nagy tudására és bíró5 képzettségére való tekintet­tel táblai tanácselnökké nevezték ki- Rendkívül érdekes a legfiatalabb táblai tanácselnök pályája az igazságszolgáltatás terén: tizenöt évvel ezelőtt még ügyvéd és vár meg vei tiszteletkeli főügyész volt Máramaros vármegyében. A megszállás elején a máramarősi fogak adém ián jogakadémiai tanárrá nevezték ki. Később azonban letartóztatták a ro­mánok és kilenc hónapig vizsgálati fogságban tartották. Az 1921—22. évi nagy kolozsvári haza- árulási per egyik fővádlottja volt, de felmentet, ék és szabadlábra helyezték. Azonban örökre kiutasí­tották Románia területéről. Budapestre jött és nem sokkal később törvényszéki tanácselnöknek nevezték ki. Dr. Publik Ernő, »a jó bíró«, mellett működött mint szavazóbíró és Publik halála után átvette a tanács vezetését. Azóta működik a tör­vényszéken mint tanácselnök és nagy politikai és bűnügyekben — főként kommunista ügyekben — vezeti a tanácsot. Most azután táblai tanácselnökké nevezték ki. Bizonyára nagy érdeklődést fog kelteni a Pesti, Naplónak az az értesülése, hogy dr. Szemák Jenő, _az újonnan kinevezett táblai tanácselnök — egyelőre nem kerül a táblára. Az igazságügyi ha­tóságok úgy találták, hogy dr. Szemák Jenő egy­előre nélkülözhetetlen a törvényszéken és megkér­ték arra, hogy bizonyos határideig mén maradjon a törvényszéken és elnököljön régi tanácsában. így tehát dr. Szemék Jenő egyelőre a büntetőtör- vónyszeken marad, ő tárgyalja tovább a nagy kommunista bűnügyeket és csak egy bizonyos idő letelte után megy majd át a táblára. Ilyenformán dr. Szcmik Jenő nemcsak a legfiatalabb tanács­elnök, de ő az egyetlen, aki mint kinevezett táblai tanácselnök a büntetőtörvényszék tanácselnöki székében ül. Halottak karácsonya Séta a temetőben Irta: KARINTHY F..IQYES 1934, Mindszent. Olyan lesz ma estére ez a temető, mint decem­berben a barátságos szobák. Odakint' őszi köd, a homályban összehúzódó alakok suhannak, meg­annyi fázó és didergő, szomorú kísértet, az ucea során — idebent, a kőfalakkal körülzárt kertben gyertyák és mécsesek, fénypillangók röpködnek a friss virágok közt, röpköd és barátságosán hunyo­rog feléd sok sárga és kék szemecske, mintha ra­vaszul kacsintana: idegyertek, hazátlan, kósza lelkek, ha tudni akarjátok, mi az igazi élet. Nem az, ahová ti röpítettétek, görcsös kétségbeeséssel kapaszkodva belé, a ziháló tüdők, kapkodó szívek, megfeszült idegek bonyolult zakatolása, itt az igazi karácsony, a mi derült, harctalan, ráérős birodal­munkban. Csak gyertya és virág, ennyi az egész — mi már nem ajándékozzuk meg egymást, mert nincs mit adni egymásnak, s nincs is mit kívánni, mi bölcs és derült mosollyal alszunk, bölcsen és derülten és igazán nagyon boldogan. Alszunk és álmodozunk is, s hogy szépet álmodunk, arcunk mosolyán láthatjátok, de erről nem beszélünk nek­tek, mert úgyse értitek meg, mint ahogy mi se értjük meg immár tulajdon álmainknak azt a né­hány pillanatát, mikor — évente egyszer — meg­jelennek dombjaink fölött a ti rémült és eltorzult, sírásbafúló arcotok: ugyan miért sírtok? nem értjük! valami nagyon rossz lehet a ti álmotok. * Ilyenkor Mindszentek napján, halottak előes­téjén érzem és látom olyannak a temetőt, amilyen­nek mindig lennie kellene- Derült és vidám, ha mingyárt nem is nevető — szeretni is csak azért nem szeret, mert a széretésben van valami torz és szenvedő, a szeretés nemcsak gesztus; hanem hang is és libegős és erőlködés, szenvedés, élet: a ha­lotthoz tehát, aki már nem erőlködik, nem szen­ved, a nevetésnél is vidámabb mosoly illik. A hi­res székely »nevető sírok«-at tréfás és gúnyos, sőt hetyke felirataikkal, neai azért tartanám túlzot­taknak, mert a kegyeletet sértik, hanem azért, mert keserves viccelődésük nem illik olyan előkelő társaságba, ahol nem ismerik a keserűséget. Szá­munkra mulatságos látvány a fintorgó magnus- pofa, mert a miénkhez hasonlít, csak meg rémül­tebb és életbekapaszkodóbb, mint. a miénk, — de a halottak nem darwinisták, mert náli'k meg; szűnt a kiválogatódás és a létért való harc: ki vannak válogatva végkép,'S békét kötötték, olyan békét, ahol mindenki egyformán, diadalmasan győztes maradt, »legyőzvén a lázat, melynek neve élet«- A hírhedt sírvers »Itt nyer szem én, olvasd te, nyugodnál te, olvasnám én« téves szavakat ad a halott szájába: a halottnak eszeágában sincs cserélni az élővel, semmi ilyen jel nincsen, soha neM v-v&tt móg-adat :rá, Mdgy a hakrtf vissza sze­retné csinálni a dolgot: ezzel szemben nagyon is sok öngyilkosság bizonyítja, hogy az élő még a tehetetlen életösztön leküzdésére is vállalkozik, csakhogy a mérhetetlen előnyökhöz jusson, amik a cserével járnak. * Nem is vidámabb: kevésbé szomorú temetőket szeretek látni s szerenék látni (az volna igazán célszerű) kevésbé szomorú temetéseket. Véletlenül tegnap kísértem ki »utolsó útjára« egy nagyon, nagyon kedves, régi barátomat — akik szerény írásaimat olvasni szokták, talán még emlékeznek is rá, megírtam őt, néhány éve, a finom és művelt és bölcs öregurat, sakkpartneremet, aki mellesleg (a sakkozáson és derűs beszélgetéseken kívül) a világ egyik legismertebb bogárgyüjtője volt, há­romszázezer bogár maradt utána, színes, pompás bogarak, elevenebb külsővel, a gombostű örökké­való hegyén, mint mikor ott mászkáltak a por­ban s korhadt fakérgek között. Diszkrét, finom és csendes temetés volt D. igazgató temetése, ahogy kívánta s ahogy illett hozzá — de még így is túl- szomorú és leverő, ahoz a jókedélyű nyugalomhoz képest, ahogy néhány hete esak, közelgő halálá­ról beszélt nékem, két húzás közt, amikkel, még hozzá, meg is nyerte a partit (mindin megnyerte a partit, az ország fegyik legjobb sakkozója volt, mesterjátékos). »Látja, így lesz majd, két húzás közt, egyszer csak szépen lezökken majd a fejem — nem is kívánok szebbet, most, hogy unokáimat láthattam«. Hiába tiltakoztam, úgy lett, ahogy mondta — s szép, bölcs feje még a ravatalon is mintha helyeselte volna ezt az egyszerű megol­dást. * Nem is tudom, hogy magyarázzam meg —• eszemágában sincs holmi hejehujákra, torokra és áldomásokra gondolni a halottak eltakarításá­val kapcsolatban, ez épolyan túlzás volna, mint a hivatásos, fizetett siratok és jajgatok alkalma­zása. Még azt is elismerem, hogy a hozzátartozók­nak joguk van megfeledkezni a nyilvánosságról, mikor amúgy is visszatarthatatlan könnyeiknek utat engednek, utólszor pillantva a kedves, is­merős arc után, mely nem pillant vissza többé — bár bevallom, viszont nem voltam hajlandó minden további nélkül durva, kőszívű és gőgös szörnyetegnek minősíteni azt az ismerős urat se, aki legkedvesebbje temétésén tűnődő arccal, szá­raz szemekkel nézte a szertartást, nem adva meg magát, erőt véve magán, a halott iránti tapintat­ból, a nyilvánosság iránt^ tapintatból, utánozva a halottat, aki szinten nem sír és nem jajveszékeL De e két kivételes lehetőségen túl, ami egyfor­mán teszi jogává, ám nem teszi kötelességévé még a hozzátartozóknak se. hogy a_ nyilvános­ság előtt sírjanak — a többi jelenlévők szem­pontjából semmi értelmét sem látom, hogy szokás és hagyomány tehetetlen nehez-kedésSt követve_a gyászszertartások polgári képe (a vallásos más lapra tartozik) olyanféle hangulatot keltsen az emberben, ihlntha itt egy szigorú és mérges bíró dörgedelmes, súlyos marasztaló ítéletet olvasna az élők fejére, akik csak dőzsölnek és hejehujáz- nak, holott láthatják, mi lesz belőlük, tehát tes­sék kétségbeesni és érezd magad minél rosszab­bul és kínosabban, vagy ha nem, legalábbis csi­nálj olyan fancsali képet, mintha nyolc fogadat már kihiízták volna s a többit most fogják ki­húzni, Lélektanilag elemezve azt a halk, nyö­szörgő, beteg hangot, ahogy a közönség temeté­seken beszélgetni szokott, arra az eredményre jutottam, hogy az emberek összetévesztik a halált á meghalással — ez a nyöszörgés a hal­dokló ágya mellett érthető és helyénvaló, itt a halott jelenlétében minden jogosultságát elvesz­tette. * Manillában — ezt olvastam a minap — furcsa, fordított felfogás nyilatkozik meg a halottak iránti kegyelet divatjában- Abból indulva ki hogy gyászeset alkalmával nem a halottat kell vigasz­talni és élénkíteni, akit úgyse lehet, hanem az élőket: a hatóság úgy intézkedett, hogy éjszakára a tánc- és zenetilalmat csak azokra a házakra vo­natkozóan függesztette fel. ahol halott van: ezek­ben a házakban lehet énekelni és vig-adni, mert itt szükség van rá, a kivételes bánat miatt. Saj­nos, ezt a szép rendeletet legutóbb visszavonták, kiderült, hogy alattomos duhajok visszaéltek vele s akadt olyan vállalkozó, aki halottat, kölcsönzött vigadni akaró lumpoknak, mérsékelt díjazás elle­nében, hogy kijátsszák a törvényt. Túlzás, de mindenesetre jellemző. S hogy jó példával illusztrál’am a szabályt: hadd idézzek halottak szomorú napjáról szóló el­mélkedésem befejezéséül egy kedves »gyermek- száj t«, amit egy finom és okos anya bocsátott ren­delkezésemre. Az ablaknál álltak, ötéves kisfiával, temetés ment arra, a jellegzetes menet: elől, lépés­ben, a nyitott haloítaskocsi, közepém letakart ko­porsóval — közvetlenül a kocsi mögött talpig fe­ketében, sűrű. fekete fátyol baldachinja alatt a gyászoló özvegy. A kisfiú szájtátva nézte, aztán méltatlankodva szólalt meg: _ — Anyukám, hát a szegény halottnak gyalog kell menni! — Mit beszélsz?. •. Már hogy menne gyalog?— Kiről beszélsz? — Hát arról a néniről, aki a kocsi után megy. — 6 te bolond... Az nem a halott... az az öz­vegy... — Hát hol a halott? — Ott a kocsiban... Abba a ládába? Azt hittem, az a halott poggyásza. , ' Bizony mondom, ez a gyerek majdnem ráhibá­zott. Ami elő ebben a halottban, annak számára gyorsan, lerakni való poggyász "sak, amit ott a kocsiban visznek — halottabh nála a boldogtalan, aki roskadozva követi a kocsit. I I

Next

/
Thumbnails
Contents