Pesti Napló, 1934. december (85. évfolyam, 271-294. szám)

1934-12-01 / 271. szám

Szombat PESTI NAPLÓ 1984 december 1 Vármegyei lajstromon alapuló választójogi tervezet is készül a belügyminisztériumban Hírek a Gömbös—Wolff-tárgyalásokról és Ernszt Sándor állásfoglalásáról (Saját tudósítónktól.) A politikai körök érdek­lődése belpolitikai vonatkozásban a választójog felé is irányul. Az ellenzéki képviselők körében érdekes tárgyalásokról tudnak, amelyek Gömbös Gyula és Wolff Károly között folytak. Wolff a kereszténypárt egy részének megbízásából tárgyalt a miniszterelnökkel. A tárgyaláson, mint jól infor­­mált politikai körök mondják, elsősorban fővárosi problémák szerepeltek, de ezzel kapcsolatban fel­merült a választójogi reform kérdése is. Úgy tud­ják, hogy Wolff Károly a fővárosi politikában szabadkezet nyert és a miniszterelnök Wolff el­gondolásainak támogatását is kilátásba helyezte a kormánypárt városházi csoportja útján. A meg­beszéléseken Wolff Károly városházi elgondo­lásai kapcsolatba kerültek a kereszténypártnak a választójogi reformmal szemben elfoglalandó álláspontjával. A hírek szerint, amennyiben a kormánypárt Wolff Károly városi elgondolását támogatja, úgy országos vonatkozásban a keresz­ténypárt komolyan közelednék a kormány poli­tikája felé. • A kereszténypárt egy részében az az álláspont alakult ki, hogy a vármegyei lajstromon titkos szavazás felel meg leginkább a párt érdekeinek. A vármegyei lajstrom elgondolását támogatja Ernszt Sándor is és különösen reá való tekintettel merült fel az utóbbi napok tárgyalásain a vármegyei lajstrom gondolata. Ernszt Sándor továbbra is intranzigens álláspontot kívánna elfoglalni orszá­gos politikai viszonylatban a kormánnyal szemben és a hozzá közelállók azt hangoztatják, hogy a ke­reszténypártnak a közeljövőben még fokozottabb ellenzéki­ aktivitást kellene kifejtenie. Ernszt Sán­dor és hívei, mintegy 5­6 képviselő, állítólag nem tartják magukra kötelezőnek Wolff Károly tár­gyalásait és a miniszterelnökkel történt megálla­podásait- Ernszt és csoportja a választójog kérdé­sében a megyei lajstrom alapján áll és az ő meg­nyerésének céljával hozzák kapcsolatba a parla­ment folyosóján elterjedt azokat a híreket, ame­lyek szerint Gömbös Gyula miniszterelnök utasí­totta a belügyminisztérium törvényelőkészítő osz­­­tályát, hogy a megyei lajstromos választási rend­szer alapján kidolgozott reformtervezetet is ké­szítse el. Megkezdte tanácskozását Ausztria új rendi parlamentje Bécs, november 30. (A Pesti Napló tudósítójától.) Ausztria új parlamentjének képviselőháza, a szövetségi gyűlés, péntek délelőtt tartotta alakuló ülését a parlament dísztermében. Tizenegy órakor bevonult a kormány, majd gróf Hoyos Rudolf, az államtanács és a szövetségi gyűlés közös elnöke megnyitotta az ülést. Kijelölte a jegyzőket és rendfenntartókat, majd e szavakkal kezdte: »A haza mindenekelőtt.« Ezután hódolattal emlékezett meg Dollfuss kancellárról. Felszólította az új törvényhozókat, hogy a régi demokrácia el­avult módszereivel szakítva, az új idők szellemé­ben végezzék feladatukat. Befejezésül az osztrák Himnusz szavait idézte: »Isten áldjon. Isten óvjon mindörökké. Ausztria«. ... Utána Schuschnigg Irancellár emelkedett ezé­­lásra. Ő is Dollfuss kancellár emlékének hódolt.­­­r­ Az­ a,csapás, — mondta — melyet előre meg­­font­tolt eltökéltséggel intéztek egész Ausztria el­len, nem tudta megakadályozni, hogy az új Ausztria szelleme és állami megújításának alap­zata töretlen erővel benne maradjon. Hangsúlyozta ezután, hogy új törvényhozó testületeknek gyors és készséges szellemben kell dolgozni. Áttért a külpolitikára és kijelentette, hogy Ausztria békében és barátságban akar élni valamennyi állammal Különös nyomatékkal han­goztatta, hogy­­Ausztria német és az is marad. Fel­tétlenül meg akarja oltalmazni és védeni Ausztria fennállását- Fontos, hogy Ausztriának meg­legyen a szükséges felszereltsége ahoz, hogy védelmét biztosíthassa. Ebből a célból szükség van arra, hogy a rendőrséget és a csendőrséget­ megerősítsék. Ezenkívül egységes testneveléssel és sportszerű kiképzéssel, rendszeres hazafias iskoláztatásban kell részesíteni az ifjúságot, amivel szívükbe olt­ják az új Ausztria tudatát. Alapvető fontosságúnak kell tekintenünk — mondotta végül — az Olaszországgal és Magyar­­országgal ez év tavaszán megkötött megállapodá­sokat. A kölcsönös árucserére­­vonatkozó irány­zatot, amely a két állam természeti termelési fel­tételeiben adva van, ez az egyezmény határozott módon elő fogja mozdítani. Ezzel kapcsolatban meg kell emlékeznem az­ olasz kormányfő kezde­ményezéséről, aki Olaszország, Ausztria és Ma­gyarország között a gazdasági érdekek igazságos kiegyenlítését megkezdte. Őt, valamint a magyar kormányfőt is köszönet illeti meg a kezdemé­nyező együttműködésért a megkezdett úton. ki éjszakai élet kokainárus és okmányhamisító „professzor úr"-át rendőrkézre juttatta a véletlen (Saját tudósítónktól) Pénteken a főkapitány­ságon dr. Benárd Vilmos rendőrfőtanácsos letar­tóztatta az éjszakai világ egyik hírhedt alakját, Boér István 25 éves ügynököt, akiről nem is sej­tették, hogy az utóbbi két év alatt a visszaélések ■­­*­. .. . . egész sorozatát követte el. A véletlen vezette nyomra a rendőrséget. Mint jelentettük, letartóz­tattak egy Tóth Andor nevű férfit, aki egész sereg álnéven élt a fővárosban és hamisított takarék­könyvekkel szélhámoskodott. Igazi nevét ma sem Levéltöredék írta: Pásztor Árpád ...Csodálkozol, hogy Pállal felbontottam el­jegyzésemet. Azt írod, hogy nem érted a dolgot, mert tudod, hogy mennyire szerettem őt és hogy Pál is mennyire szeretett engem. Ezt az eljegy­zést — írod — mindenki örömmel köszöntötte és éppen ezért érthetetlen, hogy semmi se lett be­lőle. Mi történt, hogy eshetett ez meg? Magyaráz­zam meg neked. Kedves Micim, jó, megmagyarázom. Legalább is megkísérlem. De kérlek, ne terjeszd’... Bocsáss meg ezért az utolsó gonosz mondatért. Csak ki­csúszott a tollamból és nem akarlak megbántani vele. Te vagy az első, akinek elmondom, hogy mi történt köztem és Pál között. Őszintén szólva, még neki se mondtam meg, csak visszaküldtem a gyűrűjét és néhány rövid sorban megírtam, hogy nem leszek, nem lehetek a felesége. Indokolás nincs Elképzelheted a rohamot, az ostromot, amely ezután következett. Százszor is­ elmondta, hogy még a halálraítéltnek is megindokolják az ítéletet, de én hajthatatlan maradtam és a gye­rekes »csak!« szócska mögé bújtam éppen olyan csökönyösen és makacsul, mint a­ gyermek.­ Pál kért, rimánkodott, fenyegetőzött, de „végül is be­látta ,’ogy min­den­ hiábavaló és otthagyta Obla­­dist., ' ‘ Mert Obladisban történt­.' ' V­­ Most is látom, hogy megy le a hotelből a he­gyi úton, az utolsó kanyarodónál megáll, vissza­fordul, még vár egy­ jelt, egy intést, hogy talán mégis... De én egy ablakfüggöny mögött moz­dulatlanul álltam és hagytam menni... menni vissza a közönyös világba azt, akivel az én kis, külön világomat akartam még pár hete is felépí­teni. Még csak szomorú sem voltam, még csak nem is sajnáltam. A forró szerelem helyett szí­vembe tárgyilagos hidegség költözött és minden gondolatom azt mondta, hogy okosan, helyesen cselekszem. Pedig huszonnégy óra előtt még úgy éreztem, hogy Pál nélkül nincs élet, nincs halál. Boldog voltam, szerelmes, menyasszony. A délelőtti verő­fényben Pállal ragyogó kedvben sétáltam ki a Bhhöne Aussicht felé, szívemet, tüdőmet teleszív­tam a virágos rétek havasi illatával, a messze hegyek havas körképével. Alattunk, felettünk mély fenyveserdő. Vidám semmiségeket mondva egymásnak, értünk így a hegyi úton a széles ir­táshoz, ahol a lezúgó patak partján a kereszt al­ján levő padra ültünk. Csend volt, ezerhangú, megnyugtató, ünnepi csend, amilyennel csak a természet ajándékozza meg híveit. Kezem Pál kezébe simult, átadtuk ma­gunkat annak a néma mámornak, amelyet csak két szerelmes közelsége teremt meg minden szó, minden magyarázat nélkül. Egyszerre csak mögöttünk magasan különös zajt hallunk. Szabálytalan, de gyors időközökben egy súlyos test könnyed zuhanását és felpattanó gobaját. Tudom, hogy érthetlen ellentmondásokat rév vasai és épitős atésték­a ingyen. CHMURA , IV., Ferenciek tere 3 tudják. Mielőtt átkisértése volna az ügyészség fog­házába, még egyszer kihallgatta dr. Barabás Béla rendőrka­pitány, a­ki mialatt összecsomagolta a Tóth-ügyban kihallgatott tanuk aktáit, csak úgy odavetve kérdezte: — Ki segített magának a hamisításokban? . A rendőrkapitány nem is várt választ és ő le­pődött meg legjobban, amikor Tóth így felelt: — A Boér Pista... Mialatt a szélhámost a rabszállító autó átvitte a Markó uccába, már detektívek mentek ki a vá­rosiba felhajszolni Tóth bűntársát, Boér Istvánt. Csütörtökön sikerült is elfogni az egyik éjszakai mulatóhelyen. Boér töredelmes vallomást tett, el­mondta, hogy ő tanította meg Tóthot arra, hogyan kell vegyszerrel kivenni a takarékkönyvekből az eredeti szöveget. Azután büszkén elmondotta, hogy tulajdonképpen miből él most már két éve.­­ Boér jó családból származik. Szülei kereske­delmi iskolába íratták, de rossz tanuló volt, nem jutott el az­ érettségiig. Egy-két évig mint ügynök hányódott a fővárosban, azután rájött arra, hogy szélhámosságból könnyebb az élet. Először orvos­­tanhallgatónak mondotta magát, ebben az időben gyűjtőívekkel házalt a fővárosban és fantasztikus célokra gyűjtött. Ez nem sokat hozott a konyhára, de elég volt arra, hogy megéljen. Amikor­ már úgy látta,­­ hogy nem lehet sokat keresni a gyűjté­sekkel, előléptette magát. Mindenfelé orvosként szerepelt, doktor urazták. Az új cím arra volt jó, hogy kisebb-nagyobb kölcsönökkel lehetővé tegye a munka nélküli életet. Pár hónappal ezelőtt kine­vezte magát egyetemi magántanárrá és az éjsza­kai mulatóhelyeken mindenfelé professzor úrnak nevezték. Nagy megbecsülésnek örvendett és való­ságos legendák keletkeztek­­arról, hogy fiatalember létére milyen ragyogó pályát futott már be és hogy regényes körülmények között sikerült neki megszerezni a magántanári képesítést. Az új cím már jól jövedelmezett. A »profesz­­szorról« a lebujokban tudták, hogy jó pénzért tud kokaint szerezni és azt is tudták, hogy mindig nála van a pravaz fecskendő: négy-öt pengőért akár­kinek morfiumot fecskendez be. Ez az üzlet jól jövedelmezett, különösen­ akkor, amikor egy másik szélhámossággal párosította. Okmányokat hamisí­tott. Ha valakinek születési bizonyítványra volt szüksége és nem tudta megszerezni gyorsan,­ mert esetleg Debrecenbe, vagy Szegedre kellett volna írni és bevárni, amíg Budapestre küldik, csak Boér »tanár ,bárhog« , kellett fordulni­ A módszer egyszerű volt./Valamelyik ismerőse részére kivál­totta a születési, bizonyítványt Vagy és azt az ok­mányt, amelyet a megrendelő kért, vegyszerrel le­mosta az eredeti feljegyzéseket és az így üressé tett blankettára ráhamisította azokat az adatokat, amelyeket kívántak tőle. Néha állást is vállalt. Nem tanári állást, ha­nem, ügynöknek állt be vállalatokhoz. Itt sem akart dolgozni, csak arra volt jó az állás, hogy megrendelőlapok kerüljenek hozzá, ezekkel azután végigszélhámoskodta Budapestet. A főkapitány­ságon most állítják össze azoknak a neveit, akiket Boér az utóbbi két év során becsapott. Gyengélkedés idején, különösen ha a rosszullétet szorulás vagy keresztfájás fo­kozza, az enyhe és igen kellemes természetes .«Ferenc József- keserűvíz mindig puha, könnyű székürülést és kielégítő emésztést szerez, írok le, de rögtön megértesz. Majdnem önkéntele­nül megfordultunk és rémülten láttuk, hogy egy sok mázsás, óriási szikla szakadt le valahol fent és mint gumilabda, amellyel a végzet keze játszik, ugrál le az erdőirtáson. Rettenetes erővel pattan fel, amikor földet ér a lejtőn és borzalmas súlyos­ságában is könnyedén szökés- Egyenesen felénk! — Rollstein! — kiabálta Pál és mint a villám ugrott fel helyéről és szaladt el az ívekben zuhanó, felpattanó szikla útjából. Egy szava se volt hozzám, egy mozdulata nem volt felém. Én megdermedve a rémülettől, tágra­­meredt szemmel álltam és vártam, hogy mi lesz? Mindez pillanatok alatt játszódott le. Az óriás kő zúgott, zuhogott, mély árkokat vágott a kemény földibe, a­hól sziklára ért, ott szikrát csiholva maga alatt pattant fel borzalmas erővel hatalmas távol­ságokat ugorva. Már itt volt előttem, már csak behunyhattam a szemem, azt hiszem, összekupo­rodtam, a szívverésem, a lélekzetem kihagyott... most! Mi lesz velem?... halálos, végtelen pillanat, előttem egy ütődő robaj, most pattant fel... mi lesz?... nem láttam, de értettem, hogy felettem csap el, egy pillanat ezredrésze... alattam hangzik a rémes ugrás... felnyitottam a szemem, meg­menekültem. Pál biztonságos messzeségben tőlem sápadtan kiabálta: — Hála Istennek! Ekkor éreztem, hogy nem lehetek a felesége, hogy visszaküldöm jeggyűrűjét. Erre az emberre nem bízhatom a sorsomat!

Next