Pesti Napló, 1935. január (86. évfolyam, 1–26. szám)

1935-01-01 / 1. szám

Újévi szám — (Ma: Iparos és Kereskedő Napló) Ara 24 iiiié r (E) Budapest, 1935 86. évfolyam 1. szám Kedd, január 1 ELŐFIZETÉSI ARAK» Egy hóra 4.— pengő Negyedévre 10.80 pengd Félévre 21 60 pengd Egyes szám ára Badapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér Ünnepnapokon 24 fillét Vasárnap..... 82 tillói SZERKESZTŐSÉG ÉS KIAD Ó HI VATALí VII. ker., Rákóczi át 54. Telefon : 455 50-161 5J-1« »81—18, »64—19 Jegypénztár, hirdetési-, előfize­tési-, utazási- éa könyvosztályi VII., Erzsébet körút 18- 20. Szerkesztőség Bécsben i I., Kohlmarkt 7. Hiszünk 1935-ben 1935. Saar-kérdés megoldása. 1935. Ma­gyarország és a kisantant helyzete. 1935. Kis­antant és a római egyezmény. 1935. Francia­olasz paktum. 1935. Leszerelési probléma. Mint láthatjuk, nem üres kézzel jön az esz­tendő, szorgalmi feladatot épp an eleget ró ki erre a megkínzott — megkínzott, de remény­kedő, de bizakodó — nemzedékre. A sok probléma közül időrendben is elsősorban fon­tos a Saar-kérdés. Amelyet meg kell oldani. Nagy irányelvében, alapvonalaiban, elvi el­gondolásában máris megoldódott, hátra van azonban a kivitel, a gyakorlat, a hogyan és a miként. Éppen úgy nem tűr halasztást, hogy rendeződjék végre a Dunavölgyének problé­mája, aimi magyarul annyit jelent, hogy a kis­antant teremtsen élhető viszonyt Magyaror­szággal, olyan lehető atmoszférát, amely nem­zeti igényének sérelme nélkül legalább gazda­sági megegyezést produkálhat, olyan lehető atmoszférát, amely Trianonban az utódálla­moknál letétbe helyezett magyar kisebbsége­ket nem sorvasztja el gazdaságilag és nem kínozza meg kulturálisan. Ugyanilyen fontos és éppen a dunai kérdéssel szorosan össze­függő a most vajúdó francia-olasz paktum, amely békét hozna a Közép-tengerre, de ugyanakkor Franciaországon át- a kisantan­tot is tűrhető viselkedésre kényszerítené egy­formán Olaszországgal, Magyarországgal és mindkettő bérátjávaí, Ausztriával szemben. Ami pedig a leszerelést illeti... Japán,'az ó-év végén nuondta fel a tengeri egyezményt. A béke labilis, ez a háború utáni, ez a békétlen béke minden pillanatban felborulhat és éppen ezért van itt szükség generális rendezésre, amely másként, mint általános egyenlő és kö­telező leszereléssel sem józanul el nem gon­dolható, sem fantáziával el nem képzelhető. Akadályok ? Az 1935-ös akadályok egytől egyig 1919-ből valók, amikor egy példanélküli béke­tárgyaláson, olyan béketárgyaláson, amelyen nem tárgyaltak, hanem diktáltak és amelyen mindenről volt szó, csak békéről nem, lehetet­len országhatárokat cirkalmaztak. Ha a Hold­ból hoztak volna le diplomatákat, azok is a Föld történelmének és rajzának több ismere­tével húzták volna meg az új határvonalakat. Ha a Marsról jöttek volna le emberek és ő rá­juk bizatott volna, hogy rendezzék a dolgokat, azok is több szaktudással és a dolgok mélyebb ismeretével rendezték volna a háború utáni szuverénitási, jogi, fegyverkezési, de főként gazdasági kérdéseket. Sehol semmi felelősség­érzés. Mindenütt csak indulatok, szenvedé­lyek, beidegzett képzetek és elfogultságok, lángoló dühök és dühödt bosszúk és az egész fölött annak a lángoló és lihegő órának meg­merevítése, mintha nem mindenki tudta volna, hogy jönnek másnapok, jönnek holna­pok, a világ dolgozni akar és fog. Ahogyan az utópisztikus diktatúrák ezer esztendőkre ren­dezkednek be és egyformán tagadják azt, ami előttük volt és ami utánuk lesz, éppen úgy a párizskörnyéki békék zöld asztalainál törté­nelmet és tanulságot feledve valahogy úgy képzelték, hogy ezek lesznek az országok utolsó határai, ez a végső elrendezkedés a tör­ténelemben és elhelyezkedés az életben. Meg­változhatatlan békeszerződések és megmásít­hatatlan határok. Mintha nem lett volna ko­rábban ezer és ezer békeszerződés, amit fel­bontottak, átszövegeztek, megreformáltak, határok, amelyeket kijavítottak vagy eltöröl­tek volna. Clemenceautól fel- és lefelé min­denki azt hitte, hogy ő a Messiás, ó' hozta és mondta ki az utolsó szót, amin soha, és mil­lenniumok sem fognak tudni változtatni. Eredmény? Kari'katurisztikusan, ugyan­akkor kegyetlenül '"^«rvíscE Ichftíotler Igenis, a jobb élet felé haladunk! Kétezer évvel ezelőtt a kereszténység nyilat­koztatta ki először, hogy minden ember egyenlő. A kereszténység nem ismert elnyomottakat és elő­jogokkal rendelkezőket, legyőzötteket és győztese­ket, és nem ismert többé kasztokat. Ezzel végetért egy olyan világ, melynek filozófiai rendszerei in­kább csak logikai elméletekre, mint az egyszerű emberiességre épültek. Ezzel szemben a primitív egyházaknak egy szociális eszme volt a célkitűzé­sük. Bár a történelem folyamán voltak a civilizá­cióban bizonyos visszaesés! korszakok, mégis azt liiszem, hogyha összeállítjuk a mérleget, állandó nyereséget állapíthatunk meg. Az emberiség, ha egy lépést tesz hátrafelé, utána megint több lépést tesz előre. Most ismét útban vagyunk az »emberi kapcsolatok birodalmat felé. Az a társadalmi szerv, melyet »kormánynak« nevezünk, a társa­dalmi és gazdasági rend eszközeivel törekszik ugyanarra a célra, melyet az egyház a társadalmi és szellemi rend eszközeivel kíván elérni. Ha összehasoalítiijk e-gyh,iz és az állam követeléseit az embetuk érdekében, például az Egyesült Államokban, akkor azt tapasztaljuk, hogy ezek azonosak. Valamennyiüknek az a célja, hogy elérjék a »létfeltételek javulását«. A piimi­tív egyház a görögök és rómaiak pogány etiká.ia ellen harcolt. Ma is készen állunk a harcra a mo­dern civilizációban megmaradt vcg 'ntj elemek ellen. Nagyobb méltányosságot kell teremtenünk a gazdasági és szociális kapcsolatokban és az em­beri közösség elemeinek életviszonyai között egyensúlyt kell teremtenünk. Elismerjük az egyénnek azt a jogát, hogy igyekezzék helyzetét javítani, érdekeit istápolni Jl Pesti Napló számára írta : FRANKLIN D. ROOSEVELT, az Egyesült Államok elnöke és pályafutását az életben biztosítani, — de csak addig, ameddig ezzel nem okoz kárt felebarátai­nak. Ugyanakkor azonban kollektiv munkára is felszólítjuk az embereket, ami teljes összhangban van a kereszténység tanításával. Az új nemze­dék hajlandó felajánlani segítségét. Lehet, hogy még nem készült fel annyira a különböző vallás sok parancsainak követésére, mint az előző gene­ráció, de őszintén hiszem, hogy a különböző val­lások számithatnak erre a nemzedékre és sokkal erősebb támaszát találják benne a szociális hely­zet megjavításának, mint ahogy azt az előző nemzedék általában hinné. A fiatalság nem tud belenyugodni abba a botrányos állapotba, hogy beérkezett emberek csakis a saját hasznukkal törődnek és e cél el­érésére nem kimilik mások pénzét sem. Azt sem tűrheti, hogy a kormányt bolonddá tartják ezek az emberek, akiknek kárhozatos tevékenysége sérti a törvény sze lemét, ahelyett, hogy azt betű szerint betartaná. Az új generáció cselekvést akar: olyan cselekvést, melyet egy kollektív kor­mány irány ' At egyének nevelése útján ée amely véget fog vetni ezeknek az állapotoknak. Az új generáció nem elégszik meg a szavak­kal, amikor arról van szó, hogy harcolni kell a kollektív gyilkosság aljas formája, a lincselés ellen, mely ismét kezd feltűnni. Jól tudjuk, hogy a lincselés gyilkosság és kiáltó megszegése an­nak a parancsolatnak, amely azt mondja: »Ne ölj!« Minden körülmények között feltétlenül megbocsáthatatlan az, ha valaki tűri a lincs­rendszert­De kezd már kifejlődni az új Amerika. Olyan kormányra van szüksége, mely elég erős ahoz. országhatárok, hegyláncok elhelyezkedésének és vizek folyásának megcsúfolása, néprajzi adottságok lekicsinylése, történelmek és kul­túrák megbántása és megcsorbítása. És szuve­rén tudatlanság mindarról, ami termelést és fogyasztást, kínálatot és keresletet, hitelt, pénzforgalmat és árucserét illet. Máikonyos konjunktúra, tébolyult infláció, ideig-óráig tévedésbe ejthetik a világot, amely azonban gyorsan rájött arra a böjtre, ami rája vár, nem is annyira a hadisarcok, mint inkább a békesarcok miatt. Amelyek alatt értjük a gaz­dasági kötöttségeket, a lehetetlen vámrend­szereket, adóztatási módszereket, kiviteli és behozatali tilalmakat, rendeleteket és rendel­kezéseket. A háború megölte a háború előtti bélkét, de a háború utáni béke önmagát ölte meg. És a vége? Autarchiák, gazdaságilag összezsugorodott társadalmak, ész-nélküli le­építések, mániákus és céltalan takarékossá­gok, munkanélküliségek, állástalanságok, a középkor kezdetleges terménygazdálkodásába való ájult visszazuhanás. Maradhat ez így ? Nem. És ezredszer is nem. Ennek meg kell változni és ez meg fog változni és 1935 nem lehet a halasztás és halasztgatás, a máról hol­napra való eltologatás, a hazudozás és az ön­ámítás esztendeje. Ez az esztendő kell, hogy felszabadítsa kötött erőit ennek az európai emberiségnek, amely igenis életképes. Élet­képes. Bizonyíték, hogy túl tudta élni egyfor­mán a négyéves háborút és a négyéves hábo­rúra következett négyszer négy békátlen béke­esztendőt, álbékeesztendőt, háborús békeesz­liin,l/'.f T^t fi rv,i .11 f—.' — 7- „ ban bölcs, vidám és erős kultúra. Edzett és jö­vőt akaró kultúra. Most súlyos szellemi és er­kölcsi betegség gvötri, de csak a mániákus kishitűség, a végső gyávaság és a gondolko­dástól beteg lustasággal való irtózás, szóval csak a tehetscgtelenség állíthatja, hogy ez a kultúra megadta magát. Nem. Az a sok igyek­vés és erőlködés, az, hogy a gazda tavaszkor magot vet, az iparos reggelenként kinyitja műhelyét, a kereskedő boltját, hogy az ügyvéd elmegy tárgyalni a törvényszékre és az orvos kötözni a kórházba, hogy templomokban reg­gelt harangoznak és iskolákban reggelt csön­getnek, hogy ebédeket főznek, hogy még van visszhangja nyomtatott betűnek, mozgó kéj­nek, nyilvános zenének, ez mind azt jelenti, hogy az emberiség élni akar. Itt a hangyaösz­tön nagyszerűsége jelentkezik, ebben a látszó­lagosan céltalan sürgésforgáshan, ebben az apró részletekre szabdalt élettevékenységek­ben azonban van egy egységes a ka rat, "fgy nagv harmónia és főként a megérzés és az ösz­tön diadalmas biztonsága. Nagyon józanul mondjuk ezeket, minden szilveszteri mámor néllkül. És ha idegeink a szokottnál kicsit he­vesebben lüktetnek, ezt az a száraz fanatiz­mus teszi, amellyel hiszünk egy tisztessége­sebb és emberibb, egy méltóbb jövőben. Poli­tikusok és diplomaták ács- és kárpitosmunká­ján túl hiszünk a rög, a műhely, az íróasztal, az iskola, a laboratórium, hiszünk az emberek és a munka erejében. És hiszünk ennek a mi kis országunknak életrevalóságában és életre­szántságában. Hiszünk Magyarországban. TI:—1Q2' V - °

Next

/
Thumbnails
Contents