Pesti Napló, 1935. március (86. évfolyam, 50–74. szám)

1935-03-01 / 50. szám

2 Péntek PESTI NAPLÓ 1935 március 1 Ne álljon közvetítő a magyar nemzet és idegenajkú polgárai közé — mondta Preszly főispán a budakörnyéki járás községeinek ismerkedési ebédjén Kussbach Ferenc tiltakozott „az őrült és ostoba híresztelés ellen, hogy itt pángermán járást akarnának csinálni" (Saját tudósítónktól.) Január elsején alakult meg a régi biai központi és pomázi járás közsé­geiből az úgynevezett budakörnyéki járás, amely­nek vezető tisztviselői, lelkészei, jegyzői, tanítói és gazdái, több mint hétszázan, csütörtökön dél­ben a budai Vigadó összes termeiben ismerkedési társasebédet rendeztek. A résztvevőknek jórészt budai svábokból állott s az ebéden megjelent Da­rányi Kálmán földművelésügyi miniszter, Preszly Elemér főispán GS és környék több országgyűlési képviselője. Az ebéd után Darányi Kálmán a kormányzót köszöntötte, majd Váradi József üdvözölte a föld­művelésügyi minisztert, mint környékbeli föld­birtokost. Darányi Kálmán válaszában Gömbös Gyula miniszterelnök üdvözletét tolmácsolta az új járásnak, azt kérve, hogy mint eddig, ezután is az együttérzés és a harmónia nyilvánuljon meg a különböző vallásfelekezetek hívei és a különböző foglalkozási ágak képviselői között. Miller József budakeszi apátplébános Preszly Elemér főispánt üdvözölte, hangoztatva, hogy azért jött fel a községek népe, hogy magyar hite­lről tegyen tanúbizonyságot és a magyar állam­eszme, a nemzeti egység gondolata mellett tüntes­sen. Preszly Elemér válaszolva az üdvözlésre, töb­bek közt a következőket mondta: — Az úji járás a főváros mellett fekvő duna­jobbparti községeket egyesíti magában és ha a községek nevét, az utak, a dűlők elnevezését néz­zük, mind azt dokumentálja, hogy az ősi magyar földből termett itt minden, Budaörs, Budakesz, Solymár, Pilisszentiván, Törökbálint csupa ma­gyar név, telve az ősi magyar történelemmel. A török pusztítás után idegennyelvű polgárok jöttek ide, akiket testvéri"szeretettel fogadott keblére a magyar nemzet és akik bár megtartották ősi szo­kásaikat, viseleteiket, hasznos polgárai lettek a hazának, egyenrangú polgárok lettek ebben az országban, vagyonosodhattak, gyarapodhattak, mert részt kaptak az áldott magyar földből. Senki a mi idegenajkú polgáraink nyelvét nem bántja, de szerencsétlen dolog, ha valaki a magyar nemzet és idegenajkú polgárai közé oda akar állni, mint közvetítő és idegenajkú polgárainkat ki akarja az egyetemes magyar nemzet testéből szakítani. Németajkú honfitársaink is tudják, hogy velünk együtt itt élniök, halniok kell. Szükségesnek tar­tom hangsúlyozni, hogy ebben az ország­ban és ebben a járásban is csak egyféle közigazgatás leh­et: magyar nemzeti közigazgatás. A járás tiszt­viselői tanulják meg a más nyelven beszélők nyel­vét. Ezt a járást semmi más szempont nem hozta létre- csak az a gondolat, hogy a közigazgatást jobbá tegyük. Az országnak ez a legszebb részén fekvő járása megértette és megérti egymást, bár­milyen nyelven beszéljenek a polgárai és bármi­lyen felekezethez tartozzanak, így kell, hogy a jövőben is összetartsanak s akkor el fog követ­kezni a szebb magyar jövendő. A főispán szavait felállva, lelkes tapssal fogadták az ebéd résztvevői, majd Kálmán János pátyi református lelkész az alispánt köszöntötte . Erdélyi Lóránd alispán felszólalása után F. Szabó Géza biai képviselő beszélt, majd Baross Endre és Csontos József biai főjegyző, utána különböző községek gazdái beszéltek. Navratil Dezső azt kérte, hogy a járás német­nyelvű lakói ugyanúgy tartsanak­­ki a magyar állameszme mellett, mint ahogy négyszáz éven át kitartottak. Ezután Kussbach Ferenc állott fel szólásra. Amikor beszélni kezdett, az egész terem Éljen Magyarország kiáltással tapsolni kezdett. — Az a szellem, — mondta — amely az itt elhangzott beszédekben megnyilvánult és kisugár­zott, megnyugvással kell, hogy eltöltsön minden­kit ebben az országban. Erre a megértésre van szüksége Magyarországnak. Tiltakoznunk kell az ellen az őrült és ostoba híresztelés ellen, mint hogyha itt egy pángermán járást akarnának csi­nálni, hogy éket verjenek a hazai svábság és a magyarság közé. Ezeket a bombákat és petárdá­kat, amelyeket a sajtóban is elhelyeztek, nem sza­bad elhinteni és együttesen kell ellene tiltakozni. Nem gondol ebben a hazában senki sem arra, hogy hazafiatlan törekvések szolgálatába álljon. Min­den németajkú polgár ugyanolyan becsületes haza­fi, mint a magyarok és erről bizonyságot szol­gáltatnak a világháborúban együtt átvérzett idők és az a tény is, hogy a svábok a legjobb adó­fizetői ennek az országnak. .Annak a megértésnek a szelleme, amely itt megnyilvánul, kell, ho­gy az esetben is minden vonatkozásban érvényesü­lt fi. Befejezésül az új járás főszolgabírája, Schulz Gábor szólalt fel, s tett ígéretet, hog­y a közigaz­gatás m­inden ténykedésével létérdekeit kívánja szolgálni. IFJABB Írta: HELTAI JENŐ 54 A vasárnapi ebéd komor csöndje úgy ne­hezedett ráju­k, mintha halotti tort ültek volna. Ebéd után Turner tanár úr jelentke­zett, hogy elbúcsúzzon tőlük. Juci könyörü­letesen leültette és feketekávéval kínálta, ami a szerencsétlen német szakost rettenetesen meghatotta. Most először mert mentegetőzni: — Tessék elhinni, a gyerek nem rész és nem lesz vele semmi baj. Korához képest na­gyon is előrehaladott, nagyon tehetséges, száz más gyereknél külömb. Tessék elhinni, nagy örömük lesz még benne... Nusi hálásan nézett rá, máris megbocsá­tott neki: — Köszönöm, tanár úr, nekem is meg­győződésem ... Elemér óvatosan hallgatott. Egyszer léprement már, amikor Turner úr a gyerek fantáziáját magasztalta, nem akart másod­szor is póruljárni. Turner úr azonban neki­bátorodott és tovább magyarázta a gyereket, természetesen csak a két nőnek ... tudta, hogy Elemérnek úgyis hiába beszél. Helye­selte az internátust, amelyet jól ismert... a gyerek jó helyre kerül... Csermely profes­szor, az internátus tulajdonosa és igazgatója szigorú ember, de igazságos mint minden matematikus. Igaz, hogy az internátus egy kicsit rideg... mondjuk barátságtalan, If­jabbnak pedig inkább melegségre és gyön­gédségre van szüksége... de mindegy, úgyis csak rövid időről van szó, az alatt­ az egy-két hónap alatt Ifjabb ráeszmél majd, arra mit veszített a családi tűzhellyel és kitesz ma­lmáért, hogy szülei visszaadják neki az édes otthont. Ezt már Elemér sem állta meg szó nél­kül: — Egy-két hónap? Jó esetben is öt­hat év. Ezzel is Nusit akarta uszítani, de a szőke primadonna gúnyosan mosolygott csak és nem felelt. Elemér fölkelt, fölü­letesen, hűvö­sen megszorította Turner kezét: — Isten önnel tanár úr. Több szerencsét! Fiától nem búcsúzott el, pedig ifjabb az utolsó pillanatig reménykedett... várta. Ami­kor az előszoba ajtaja becsapódott, megér­tette, hogy vége mindennek, édesapja bement a színházba. Nusi is szedelőzködött, Turner úr pedig fölajálta Jucinak, hogy elkíséri az internátusba, amikor ifjabbat beviszi. Nusi ezúttal száraz szemmel búcsúzott el fiától, nem akart sírni és izgatódni... elő­adás előtt! Szenvedélyesen megölelte és ösz­szecsókolta, biztatta: — Te csak menj be nyugodtan és viseld jól magadat. Anyád gondol rád és nem hagy el. Valamelyik délután bemegyek majd hoz­zád ... csak beeresztenek! Aztán beszélek majd az igazgatóval. Ifjabb megkönnyítette neki a búcsút. Nem kapaszkodott bele anyjába, nem panasz­kodott. Eltitkolta rettenetes fájdalmát, sze­mében egyetlenegy árva könycsepp csillo­gott csak, az sem anyjának szólt, aki íme be­jött hozzá... ott csillogott ez a köny, amióta az előszoba ajtaja becsapódott. De nem sírta el magát, elszántan ment a vérpadra, hőshöz és híres szülők gyermekéhez illő méltósággal. A hűvösvölgyi út elején volt az interná­tus, egyemeletes régimódi, kopott sárga kis villa. Ifjabb messziről undorodott már tőle. Düledező léckerítés védte az út felől az elha­nyagolt nagy kertet, amelynek közepén az in­ternátus fázott a vasárnapi őszi alkonyatban. A léckerítés alatt itt-ott gödör tátongott, is­meretlen kutyák kaparták bejárásnak. A gye­rekek számára viszont a kegyes sors tört ki egy-két lécet a sorból, a kerítés amúgy sem volt magas, értelmes fiú könnyen ki-bemász­hatott rajta. Ifjabb szakértő pillantással ál­lapította meg, hogy a helyzet nem vigaszta­lan. De amikor becsöngettek a kapun és a háziszolga eltűnt ládájával az emeleten, rá­eszmélt arra, hogy most már nincs tovább, vége az útnak, megérkezett, mindjárt egye­dül marad. A matematikus igazgató nem tet­szett neki. Pápaszemes, hosszú, szikár, szaká­las ember volt... az első komoly, sőt igazi szakál Ifjabb életében! Borotvált arcú fér­fiakat ismert csak, szakált a színpadon ha látott, ragasztott szakáll apjának az állán, nagy, tragikus szerepekben. Ezen a réven rögtön a tragédiát kereste Csermely profesz­szor szakájában is és valami homályos sejtés megsúgta neki, hogy ezt a tragédiát meg is fogja találni. Egy kicsit inába szállt a bátorsága és amikor Jucitól elbúcsúzott, hangosan zoko­gott. Sós csókokkal borította el Juci arcát, a lány is sírt, nemcsak ifjabbat sajnálta, saj­nálta önmagát is. Elemert is. Itt sírta el azo­kat a búcsúkönyeket, amelyeket egy-két nap múlva el kell majd fojtania, amikor ő is ott­hagyja a múzeumkörúti házat. Turner tanár úr megilletődötten állt, azon tűnődött, meg­írja-e ezt a szívtépő jelenetet a Színpad és Világ Kismadár-rovatába... ifjabb L. E. bevonul az internátusba... E. J., a Nemzeti Színház ünnepelt új naivája búcsúzik ifj. L. E.-től... tulajdonképen fotoriporterért kel­lett volna üzenni ... remek fölvétel kínálko­zott volna, esetleg ő maga is rábátorkodott volna a képre... álom és mámor: dr. Tátrai (Turner) Alajos, a Józsefvárosi Színház te­hetséges új szerzője, Egri Judit vőlegénye! De szép volna! (Folytatása következik.) REGÉNY y­n­ ju­k, hogy a Ház összehívása véget vet ennek az egész ellentmondó helyzetnek. Jöjjenek a reformok, amelyeket nem hátráltat senki és amelyeket az egész közvélemény sürget. He­lyet a reformoknak! Helyet a holnapnak a reformokban, de helyet­t a jelennek is. Nem lehet elég sokat, elég megfontoltan, elég ala­posan, elég lelkesen dolgozni a magyar hol­napért. De van még egy magyar ma is. Egy magyar jelen súlyos közgazdasági problémák­kal, a külkereskedelmi politika, a hitelpoli­tika, a kereskedelmi politika, az agrárvédelmi politika minden terén. Egy magyar jelen, a legnagyobb jelentőségű külpolitikai tárgyalá­sok előestéjén. Mértékegységünk nem lehet huszonnégy óra , de a huszonnégy óra kö­vetelményeit még történelmi szemmértékkel nézve sem lehet elhanyagolni. Mi látjuk a harcot a reformokért, de nem látjuk még a reformokat. Pedig szívesebben látjuk a reformokat,, mint a harcot. A mai időkben a magyarság egyetemes érdeke azt követeli, hogy még azokat a belső politikai háborúskodásokat is kerüljük, amelyeknek okaik vannak — hát még azokat, amelyeknek csak ürügyeik vannak. Ma a politikai helyze­tet éppen ezek az ürügyek teszik olyan ku­szálttá és olyan kiismerhetetlenné. De — is­mételjük — me vagyunk győződve, hogy a képviselőház összeülésével a helyzet tisztázó­dik és nemcsak az egyszerű újságolvasó látja azt tisztán, de maga — a politikus is. Az osztálysorsjáték A 33. osztálysorsjáték V. osztályának főhúzása. 14. nap. 5000 pengőt nyert: 72122. 1000 pengőt nyert: 34581. 2­00 pengőt nyert: 24790 58911 74123. 1000 pengőt nyert: 8074 33677 45506 46729 65849 74650. 800 pengőt nyert: 8952 10139 27707 42100 61684. 600 pengőt nyert: 15 K7 11974 12701 13440 35866 52405. 500 pengőt nyert: 17054 21071 27875 42303 47242 56540 57963 59720 74917. 400 pengőt nyert: 1511 2030 5524 12214 21231 24298 25502 27301 30334 31189 32311 38035 36308 43313 46820 49100 54391 54696 55146 59392 66534 72944 77004 71771 82299. 300 pengőt nyert: 392 1527 2770 3387 4056 4317 5815 6488 7418 7608 8941 10271 10377 11125 12130 12248 12412 13650 14570 15043 19018 19902 20513 20053 21541 22538 26049 27278 27623 28273,31717 35388 37207 37500 38559 41332 41994 43462 44614 46323 46838 40075 52392 53838 54030 55975 56369 57401­­18729 58798 59387 59724 60138 60380 63616 64810 68074 68493 70221 70408 70591 74036 74113 75624 76363 76396 76408 77627 77860 79372 82571 82826 83793 83989. A húzást hétfőn folytatják.

Next