Pesti Napló, 1935. április (86. évfolyam, 75–97. szám)
1935-04-02 / 75. szám
Ma: Iparos és Kereskedő Napló (Melléklet) Budapest, 1935 86. évfolyam 75. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK( Egy hóra 4.— pengő Negyedévre 10.80 pengő Félévre 21.60 pengő Ára 16 fillér OB) Kedd, április 2 Egyes szám Ara Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér Ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap ... 82 fillér PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓ HIVATAL, VII. ker., Rákóczi út 54. Telefon : 455 - 50-161 57-ig 4 64-18, 464-19. Jegypénztár, hirdetési-, elöfir®tési-, utazási- és könyvosztály , VII. Erzsébet körút 18-20. Szerkesztőség Bécsbeni I., Kohlmarkt 7. A GYŐZELEM Kezdjük a számokkal. Százhetvenöt nyíltan szavazó kerületben lezajlott a választás — és nagyban-egészben eldőlt az egész választási hadjáraté is. Százhatvannégy mandátumból 132 a nemzeti egység pártjáé és a többi sem mind — az ellenzéké. Az egységespárti többség: Gömbös-párti többségként, a kisebb többség, nagyobb többségként tér vissza a Házba. Ez a Ház nemcsak új lesz, hanem más is. A régi képviselőház legmarkánsabb arcvonásai hiányzanak az új Ház arculatából, igen, ez a többség nemcsak számarányaiban egészen más, hanem összetételében is. A kormány döntő győzelmet aratott. Ez a tény és a ténynyel hiába polemizálunk, a ténynek nem lehet beszédet tartani, a tényt lehet kommentálni, de a tény: tény marad és a reálpolitikának a tényhez kell alkalmazkodnia, nem pedig a tény származástanához, vagy a kommentárjaihoz. Ez az új többség előttünk, valamenynyiünk szeme láttára, szinte óránkint, jelszavankint, programonként és mandátumonként keletkezett, s nem tudnánk nagyobb hibát elképzelni, mint ha egyfelől egyszerűen avval intéznénk el az egész választási eredményt, hogy: »hja, ez a nyílt választás diadala«, a másik oldalon pedig egyszerűen azal, hogy: »ez a reformprogram eszményi diadala«. A választási eredményben óriási része van a nyílt választásnak — ez kétségtelen, a nyílt választás ezen a búcsúfelléptén megtette azt az utolsó nagy szolgálatot, hogy egyszersmindenkorra és végérvényesen feltárta minden képtelenségét, minden anakronizmusát, minden tarthatatlanságát. »Nem is szabad mégegyszer ezzel a törvénnyel választani«, mondta a választás napján Preszly Elemér belügyi államtitkár s ugyanezt hirdették a kormánypárt összes vezető tényezői már a választások előtt is, de vájjon nem merül fel a kérdés, hogy ha »nem szabad mégegyszer ezzel a törvénnyel választani«, akkor miért választatott a kormány ezzel a törvénnyel mégegyszer — most? De végre a legtöbb, amit evvel a kérdéssel el lehet érni az, hogy megfelelnek rá, igennel vagy nemmel, a tények túlcsaptak ezen a kérdésen, amely végre is ma már a politika régiségtani kérdése lett, — a ténnyel szemben, a választások eredményével szemben. Tény ez az óriási választási győzelem, de tény az is, hogy az ellenzéki pártok egész sora nem is bocsátkozott a választási harcba a nyílt választásos kerületekben; ez az óriási győzelem, amelyet a kormány aratott, jogosít, de kötelez is, jogosítja és kötelezi a kormányt arra, hogy most már valóban megvalósítsa nagy reformprogramját. Ez a program, amelyet Gömbös Gyula miniszterelnök annyi hittel, lendülettel s oly hatalmas szuggesztív erővel hirdetett, nem hagyhatta érintetlenül a választópolgárság nagy tömegeit. Hogy is hagyhatta volna érintetlenül, amikor a polgárság szinte napról napra beleütközik az évtizedes restanciákba, amelyek az elmulasztott reformpolitikák nyomában támadtak — hogyne lelkesült volna a közönség a demokratikus titkos választójog, a telepítés, a hitbizományi reform, a közoktatási reform programjain, mikor azok még ellenzéki program korukban is hővítették már a közvéleményt! A reformok jelszava dominálta a választásokat — reméljük, hogy a reformok valósága dominálja majd az új Ház életét. A reformok többséget kaptak a választásokon, miután már megvolt a többségük a választások előtt. A választásokon a választók megfeleltek a hozzájuk intézett kérdésre, de minden jel arra vall, hogy több kérdésre feleltek meg, mint amennyit hozzájuk intéztek. A választók nemcsak feleltek, hanem kérdezik is és az eddigi eredményekből ez a kérdőjel is kibontakozik. A választás által nagyobb és mélyebb átalakulás ment végbe, mint amennyit a választások egyáltalában magukkal szoktak hozni; ez a választás feltárta azokat az átalakulásokat, amelyek évtizedek hosszú sora óta, sokszor láthatatlanul, néha gyorsabb, néha lassúbb folyamatban végbementek a magyar élet mélyén és felszínén. Az eddigi háborúutáni parlamentek, az első nemzetgyűlést leszámítva, nagyban, egészben egyforma politikai lelkialkatot fejeztek ki; a közben eltelt évtizedek nem hagytak súlyosabb és mélyebb nyomokat, mint ahogy például az 1867-es törvényhozás összetételében nem mutatott döntő eltérést az 1848-ikitól. De mint ahogy a koalíciós parlamentet nem egy év választotta el az utolsó szabadelvűpárti parlamenttől, ezt a mostani többséget sem egyszerűen néhány hét választja el a régi többségtől, hanem sokkal több, még ha az új többség feletékeny része, a régi is. A Ház arca megváltozott. Megváltozott a többségen és megváltozott az ellenzéken. Az ellenzék — a nyíltválasztásos kerületekben: ellenzék — , bár amennyiben részt vett ezeknek a kerületeknek választási csatáiban — elvesztette a teret, még a független kisgazdapárt volt képviselőtagjainak nagyrésze, is elbukott a választási csatatéren. Legfigyelemreméltóbb Hegymegi-Kiss Pálnak, a párt egyik vezető emberének bukása. Debrecen egyik képviselője volt tizenkét éven át, a második nemzetgyűlésen és az első és második háború utáni képviselőválasztáson keresztül; most listája választás alá se kerül a Hajdúság metropolisában s a tegnapi választáson több nyílt kerületben is csatát vesztett, Nádudvaron, Csengerben és Berettyóújfalun. A választók, úgy látszik, mégsem méltányolják azt a politikát, hogy ugyanegy párt az egyik városban kormánypárti listán indul harcba a mandátumért, a másikban ellenzéki listával; a második képviselőházból Gaal Gaston három képviselővel indult el a független kisgazdapárt élén a választási csatatérre , és negyedszázzal tért vissza. Most? Most a párt régi képviselőtagjainak nem kis része elvesztette mandátumát, a választók túlnyomó többsége soha nem tudja megérteni azt, hogy egy párt, amely a titkos választójog vezérharcosaként küzdött, az egész cikluson át, a ciklus végének politikai küzdelmeiből hirtelen avval a meglepő szózattal lép fel, hogy csináljunk még egyszer nyilt választást a titkos választójogért! hadd legyen nyilt választás — a titkos választójog jelszavával! A választópolgárság túlnyomórésze érzéketlen az árnyalatok iránt s az a kisgazdapárti választóközönség, amely Gaal Gaston fellépésében szinte egy színmagyar népmozgalom lenyűgöző varázsával bontotta ki diadalmas szárnyát, nem igen tudja elképzelni, hogy Gaal Gaston valaha is arra utasította Volna egy ilyen döntő választásban híveit, hogy ebben vagy abban a kerületben pedig szavazzatok az egységes pártra... Nem a gaalgastoni ideál bukott meg, hanem az a politika, amely nem tudott éreztetni egy pártnyi különbséget a maga és a kormánypárt politikája közt. Az emberek szavaznak egy pártra, de nem szavaznak egy árnyalatra, az emberek nem tudják megérteni, hogy minek egy politikának a két párt! Lehet, hogy a hátralevő választásokon ez a párt még ellensúlyozza tegnapi veszteségeit; egy biztos: Helymeeki-Kiss Pál bukása a parlamenti életünk értékvesztesége. Markáns vonás tűnik le a Ház arcáról őrgróf Pallavicini György kiesésével. Pallavicini a régi nagy parlamenti viharok elegáns gladiátora, a Tisza—Andrássy-féle évtizedes harcokban a parlamenti polémia »vívóakadémiáját« járta végig, harminc éve hozzátartozik az ülésterem és a folyosó életéhez. Hiányzik az új parlamentből Zsilinszky Endre érdekes, fiatalos ősz feje, amelyben szinte vasércként izzanak mindig az új magyar reformeszmék, a különvélemény egyik legnyakasabb, leghajthatatlanabb és legönzetlenebb képviselője volt a régi Házban. A közgazdasági viták sokat vesztenek Fenyő Miksa bukásával, alapos tudásába szinte művészi ízlés vegyült s plénumban és bizottságban, barátok és ellenfelek egyforma tisztelettel és érdeklődéssel hallgatták mindig. Veszprémben megbukott Griger Miklós, a régi Ház egyik legpompásabb szónoka — de ő talán még más kerületből mandátumot kapott. Kisebbségben maradt Czedler Jenő, a Ház volt alelnöke, a mezőgazdasági szakkérdések egyik legalaposabb ismerője, kisebbségben maradt Berki Gyula, a Bethlen-gárda legszenvedélyesebb polemikusa, kisebbségben maradt Lázár Miklós, a kitűnő újságíró, nem kapott mandátumot Rubinek István és Orffy Imre. De hiszen ezeket a választási eredményeket másutt, lapunk más helyén részletesen megtalálja az olvasó itt most a régi és az új Ház különbségeiként mutatunk rá az ismert nevekre, amelyekkel nem találkozunk a képviselők névsorában és az ismeretlen nevekre, amelyekkel találkozunk a képviselők névsorában. Ismeretlen név — ez nem értékelést jelent, hiszen valamikor a legtöbb név ismeretlen név volt. Aze ismeretlen név: ígéret. S vannak ismeretlen nevek — amelyek CSÍK a Házban voltak eddig ismeretlenek, de vannak olyan ismeretlen nevek, amelyekben már érdemek visszhangjai csengenek. Mi mindenesetre reméljük, hogy a kormány és pártja már az úgynevezett hivatalos jelöléseit is egy reformprogram perspektívájába tágította, hogy minden reformprogramnak megtalálta vagy megkereste a maga szakembereit. Voltak korszakok a parlamenti életünk történetében, amikor a nyílt választás rosszának megvolt az az óriási ellensúlya, hogy a pártok az úgynevezett »biztos kerületekben« a legjava szakembereket hozta be — olyanokat, akiknek úgynevezett »gyökerük« nem egy kerületben volt, hanem egy ország, vagy egy világrész kultúréletében, vagy közgazdasági életben. Azok a parlamentek voltak azok, amelyekben minden kérdésben azok voltak a vezető szónokok, akik nemcsak a Házban, de az országban és néha a világrészben is a legalaposabb és legfényesebb szakemberek voltak, amikor a kereskedelem- és iparpolitikai kérdésekben Wekerle, Baross, Matlekovits, Láng Lajos, Nagy Ferenc, Hieronymi, Lánczy Leó, az agrárpolitikai kérdésekben György Endre, Rubinek Gyula, az irodalom és művészet kérdéseiben Jókai Mór, Herczeg Ferenc, Mikszáth Kálmán, Pulszky Ferenc voltak a szónokok — hogy csak néhány példát említsünk a ragyogó példák egész sorából. Azt mondják, hogy a választásokban, a világ minden választásában mindig van valami ellenkiválasztásféle és ezt az ellenkiválasztást ellensúlyozta az, hogy a pártok s elsősorban a kormánypárt, a maguk részéről arra törekedtek, hogy a parlamenti munka tartalma és színvonala ilyen módon is biztosíttassák. Az új Ház arculatából, amely még nem egészen bontakozott ki, — hiszen még három vármegye választásai, a legtöbb titkosan választókerület választásai s a pótválasztások még hátra vannak — sok szfinkszszerűség néz ránk. Mindenesetre reméljük, hogy a kormány reformgondolatai fogják irányítani az