Pesti Napló, 1935. április (86. évfolyam, 75–97. szám)

1935-04-02 / 75. szám

Ma: Iparos és Keresked ő Napló (Melléklet) \ Budapest, 1935 86. évfolyam 75. szám Ára 16 Vilié t OB) Kedd, április 2 ELŐFIZETÉSI ARAKi Egy hóra 4.— pengd Negyedévre 10.80 pengő Félévre 21.60 pengő Egyes szám Ara Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér Ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap ... 82 filléi PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIAD Ó HI VATALí VII. ker., Rákóczi út 54. Telefon : 455 - 50-161 57-ig «64-18, 464-19. Jegypénztár, hirdetési-, elöfir®­tési-, utazási- és könyvosztály r VIL, Erzsébet körút 18-20. Szerkesztőség Bécsbeni I., Kohlxnarkt 7. A GYŐZELEM Kezdjük a számokkal. Százhetvenöt nyíl­tan szavazó kerületben lezajlott a választás — és nagyban-egé^zben eldőlt az egész választási hadjáraté is. Százhatvannégy mandátumból 132 a nemzeti egység pártjáé és a többi sem mind — az ellenzéké. Az egységespárti több­ség: Gömbös-párti többségként, a kisebb több­ség: nagyobb többségként tér vissza a Házba. Ez a Ház nemcsak új lesz, hanem más is. A régi képviselőház legmarkánsabb arcvonásai hiányzanak az új Ház arculatából, igen, ez a többség nemcsak számarányaiban egészen más, hanem összetételében is. A kormány döntő győzelmet aratott. Ez a tény és a tény­nyel hiába polemizálunk, a ténynek nem lehet beszédet tartani, a tényt lehet konunentálni, de a tény: tény marad és a reálpolitikának a tényhez kell alkalmazkodnia, nem pedig a tény származástanához, vagy — kommentár­jaihoz. Ez az új többség előttünk, valameny­nyiünk szeme láttára, szinte óránkint, jalsza­vankint, programonkint és mandátumonkint keletkezett; s nem tudnánk nagyobb hibát el­képzelni, mint ha egyfelől egyszerűén avval intéznénk el az egész választási eredményt, hogy: »hja, ez a nyiltválasztás diadala«, a másik oldalon pedig egyszerűen aäfzal, hogy: »ez a reformprogram eszményi dia­dala«. A választási eredményben óriási része van a nyilt választásnak — ez kétségtelen, a nyilt választás ezen a búcsúfelléptén megtette azt az utolsó nagy szolgálatot, hogy egyszer­sniindenkorra és végérvényesen feltárta min­den képtelenségét, minden anakronizmusát, minden tarthatatlanságát. »Nem is szabad mégegyszer ezzel^ a törvénnyel választani«, mondta a választás napján Preszly Elemér belügyi államtitkár s ugyanezt hirdették a kormánypárt összes vezető tényezői már a választasok előtt is: de vájjon nem merül fel a kérdés, hogy ha »nem szabad mégegyszer ezzel a törvénnyel választani«, akkor miért választatott a kormány ezzel a törvénnyel még­egyszer — most? De végre a legtöbb, amit evvel a kérdéssel el lehet érni az, — hogy meg­felelnek rá, igennel vagy nemmel, a tények túlcsaptak ezen a kérdésen, amely végre is ma már a politika régiségtani kérdése lett, — a ténnyel szemben, a választások eredményével szemben. Tény ez az óriási választási győze­lem, de tény az is, hogy az ellenzéki partok egész sora nem is bocsátkozott • választási harcba a nyilt választásos kerületekben; ez az óriási győzelem, amelyet a kormány aratott, jogosít, — de kötelez is, jogosítja és kötelezi a kormányt arra, hogy most már valóban meg­valósítsa nagy reformprogramját. Ez a program, amelyet Gömbös Gyula miniszterelnök annyi hittel, lendülettel s oly hatalmas szuggesztív erővel hirdetett, nem hagyhatta érintetlenül a választó polgárság nagy tömegeit. Hogy is hagyhatta volna érin­tetlenül, amikor a polgárság szinte napról napra beleütközik az évtizedes restanciákba, amelyek az elmulasztott reformpolitikák nyo­mában támadtak — hogyne lelkesült volna a közönség a demokratikus titkos választójog, a telepítés, a hitbizományi reform, a közokta 1­tási reform programjain, mikor azok még el­lenzéki program korukban is hevítették már a közvéleményt! A reformok jelszava dominálta a választásokat — reméljük, hogy a reformok valósága dominálja majd az új Ház életét. A reformok többséget kaptak a választásokon, miután már megvolt a többségük a választá­sok előtt. A választásokon a választók megfe­leltek a hozzájuk intézett kérdésre, de minden jel arra vall, íiogy több kérdésre feléltek meg, mint amennyit hozzájuk intéztek. A választók nemcsak feleltek, nanein kérdezi ok is és az ed­digi eredményekből ez a kérdőjel is kibonta­kozik. A választás által nagyobb és mélyebb átalakulás mént végbe, mint amennyit a vá­lasztások egyáltalában magukkal szoktak hozni; ez a vaJasztás feltárta azokat az átala­kulásokat, amelyek évtizedek hosszú sora óta, sokszor láthatatlanul, néha gyorsabb, néha lassúbb folyamatban végbementek a magyar élet mélyén és felszínén. Az eddigi háború­utáni parlamentek, az első nemzetgyűlést le­számítva, nagyban, egészben egyforma politi­kai lelkialkatot fejeztek ki; a közben eltelt év­tizedek nem hagytak súlyosabb és mélyebb nyomokat, mint ahogy például az 1867-es tör­vényhozás összetételében nem mutatott döntő eltérést az 1848-ikitól. De mint ahogy a koalí­ciós parlamentet nem egy év választotta el az utolsó szabadelvűpárti parlamenttől, — ezt a mostani többséget sem egyszerűen néhány hét választja el a régi többségtől, hanem sokkal több, még ha az új többség jeletékeny része: a régi is. A Ház arca megváltozott. Megválto­zott a többségen és megváltozott az ellenzé­ken. Az ellenzék — a nyiltválasztásos kerüle­tekben. ellenzék — : iár amennyiben részt vett ezeknek a kerületeknek választási csatái­ban — elvesztette a teret, még a független kisgazdapárt volt képviseiőtagjainak nagy­része, is elbukott a választási csatatéren. Leg­figyelemreméltóbb Hegymegi-Kiss Pálnak, a párt egyik vezető emberének bukása. Debre­cen egyik képviselője volt tizenkét éven át, a második nemzetgyűlésen és az első és második háborúutáni képviselőválasztáson keresztül; most listája választás alá se kerül a Hajdúság metropolisában s a tegnapi választáson több nyílt kerületben is csatát vesztett, Nádudva­ron, Csengerben és Berettyóújfalun. A válasz­tók, úgylátszik, mégsem méltányolják azt a po­litikát, hogy ugyanegy párt az egyik városban kormányparti listán indul harcba a mandá­tumért, a másikban ellenzéki listával; a máso­dik képviselőházból Gaal Gaston három kép­viselővel indult el a független kisgazdapárt élén a választási csatatérre — és negyedszázzal tért vissza. Most? Most a párt régi képviselő­tagjainak nem kis része elvesztette mandátu­mát, a válaszlók túlnyomó többsége soha nem tudja megérteni azt, hogy egy párt, amely a titkos választójog vezérharcosaként küzdött, az egész cikluson át, — a ciklus végének poli­tikai küzdelmeiből hirtelen avval a meglepő szózattal lép fel, hogv csináljunk mégegyszer nyilt választást a titkos választójogért! hadd legyen nyilt választás — a titkos választójog jelszavával! A választó polgárság túlnyomó­része érzéketlen az árnyalatok iránt s az a kisgazdapárti választóközönség, amely Gaal Gaston fellépésében szinte egy színmagyar népmozgalom lenyűgöző varázsával bontotta ki diadalmas szárnyát, nem igen tudja el­képzelni, hogy Gaal Gaston valaha is arra utasította Voína egy ilyen döntő választásban híveit, hogy ebben vagy abban a kerületben pedig szavazzatok az egységes pártra... Nem a gaalgastoni ideál bukott meg, hanem az a politika,' amely nem tudott éreztetni egy pártnyi különbséget a maga és a kormánypárt politikája közt. Az emberek szavaznak egy pártra, de nein szavaznak egy árnyalatra, az emberek nem tudják megérteni, hogy minek egy politikának — két párt! Lehet," hógy a hátralevő választásokon ez a párt még ellen­súlyozza tegnapi veszteségeit; egy biztos: Hesymeeri-Kiss Pál bukása a parlamenti élo- I tünk értékvesztesége. Markáns vonás tűnik le I a Ház arcáról őrgróf Pallavicim György ki­esésével; Pallavicini a régi nagy parlamenti viharok elegáns gladiátora, a Tisza—And­rássy-féle évtizedes harcokban a parlamenti polémia »vívóakadémiáját« járta végig, har­minc éve hozzátartozik az ülésterem és a fo­lyosó életéhez. Hiányzik az új parlamentből Zsilinszky Endre érdekes, fiatalos ősz feje, amelyben szinte vasércként izzanak mindig az új magyar reformeszmék, a különvélemény egyik legnyakasabb, leghaj ihatatlanabb és leg­önzetlenebb képviselője volt a régi Házban. A közgazdasági viták sokat vesztenek Fenyő Miksa bukasával, alapos tudásába szinte mű­vészi ízlés vegyült s plénumban és bizottság­ban, barátok és ellenfelek egyforma tisztelet­tel és érdeklődéssel hallgatták mindig. Veszprémben megbukott Griger Miklós, a régi Ház egyilk legpompásabb szónoka — de ő ta­lán még más kerületből mandátumot kapott. Kisebbségben maradt Czetller Jenő, a Ház volt alelnöke, a mezőgazdasági szakkérdések egyik legalaposabb isimerője, kisebbségben maradt Berki Gyula, a Bethlen-gárda legszen­vedélyesebb polemikusa, kisebbségben maradt Lázár Miklós, a kitűnő újságíró; nem kapott mandátumot Rubinek István és őrffy Imre. De hiszen ezeket a választási eredményeket másutt, lapunk más helyén részletesen megta­lálja az olvasó itt most a régi és az új Ház különbségeiként mutatunk rá az ismert ne­vekre. amelyekkel nem találkozunk a képvise­lők névsoslban és az ismeretlen nevekre, ame­lyekkel találkozunk a képviselők névsorában. Ismeretlen név — ez nein értékelést je­lent, hiszen valamikor a legtöbb név ismeret­len név volt. Ate ismeretlen név: ígéret. S vannak ismeretlen nevek — amelyek CSÍK a Házban voltak eddig ismeretlenek, de van­nak olyan ismeretlen nevek, amelyekben már érdemek visszhangjai csengenek. Mi minden­esetre reméljük, hogy a kormány és pártja már az úgynevezett hivatalos jelöléseit is eay reformprogram perspektívájába tágította, — hogy minden reformprogramnak meg­találta vagy megkereste a maga szakembe­reit. Voltak korszakok a parlamenti életünk történetében, amikor a nyilt választás rosszá­nak megvolt az az óriási ellensúlya, hogy a pártok az úgynevezett »biztos kerületekben« a legjava szakembereket hozta be — olyano­kat, akiknek úgynevezett »gyökerük« nem egy kerületben volt, hanem egy ország, vagy egy világrész kultúréletében, vagy közgazda­sági életben. Azok a parlamentek voltak azok, amelyekben minden kérdésben azok voltak a vezető szónokok, akik nemcsak a Házban, de az országban és néha a világrészben is a leg­alaposabb és legfényesebb szakemberek vol­tak, amikor a kereskedelem- és iparpolitikai kérdésekben Wekerle, Baross, Matlekovits, Láng Lajos, Nagy Ferenc, Hieronymi, Lán­czy Leó, az agrárpolitikai kérdésekben György Endre, Rubinek Gyula, az irodalom és művészet kérdéseiben Jókai Mór, Herczeg Ferenc, Mikszáth Kálmán, Pulszky^ Ferenc voltak a szónokok — hogy csak néhány pél­dát említsünk a ragyogó példák egész sorá­ból. Azt mondják, hogy a választásokban, a világ minden választásában mindig van va­lami ellenkiválasztásféle és ezt az ellenkivá­lasztást ellensúlyozta az, hogy a pártok s elsősorban a kormánypárt, a maguk részéről arra törekedtek, hogy a parlamenti munka tártalma és színvonala ilyen módon is bizto­síttassák. Az új Ház arculatából, amely még nem egészen bontakozott ki, — hiszen még három vármegye választásai, a legtöbb titkosan vá­lasztó kerület választásai s a pótválasztások még hátra vannak — sok szfinkszszerűség néz ránk. Minderesetre reméljük, hogy a kor­mány reformgondolatai fogják irányítani az

Next

/
Thumbnails
Contents