Pesti Napló, 1935. június (86. évfolyam, 124–146. szám)
1935-06-01 / 124. szám
Ma: Asszony Napló és Gyermek Napló Budapest, 1985 86. évfolyam 124. szám Ára 16 fillér (e) Szombat, június 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK) Egy hóra . . . 4.5 pengő Negyedévre . 10.80 pengő Félévre . 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 18 fillér ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap 82 fillér NAPIÓ SZERKESZTŐSÉG és KIADÓ HIVATAL, VII. ker., Rákóczi út 54. Telefon : 455-50-101 57-ig 464—18, 464—19. Jegypénztár, hirdetési-, előszítési-, utazási- és könyvosztály I VII., Erzsébet körút 18-20. Szerkesztőség Bécsben I L, Kohlmarkt 7. Új ember a régi házban Ahol annyi drámát játszanak, a Nemzeti Színházban ma dráma történt Nem játszották a drámát, de az megtörtént és nem a színpadon, hanem az igazgatói irodában. Voinovich Géza kormánybiztos, ez a tökéletes literary gentleman, aki írói és vagyoni érdekeit, de egészségét is kockára téve, két év előtt önfeláldozóan vállalt egy missziót, ma félórán belül és a régi drámák deus ex machina tempójára befejezte igazgatói pályafutását. Félóra alatt lejátszatták vele az ötödik felvonást A külsőséghez, ami azonban ebben az esetben lényeg, sok szó férhet. De ha Voinovich Géza úri gesztussal magába fojt minden panaszt, mi sem akarunk panaszkodni helyette. Utódja dr. Németh Antal dramaturg és esztétikus lett, harminchároméves fiatal író. Amikor jó néhány éve Wlassich Gyula kultuszminiszter Beöthy Lászlót nevezte ki a Nemzeti Színház igazgatójának, az intézet idősebb művészei fanyalogva fogadták a briliáns új direktort, aki mindössze huszonhatéves volt. És aki beköszöntő beszédében ünnepélyesen megígérte, hogy ezt a bűnét, ifjúságát, minden elfogyó nappal enyhíteni fogja. Mi Németh Antal igazgató ifjúságát nem tartjuk bűnnek. Sőt. Az egész ügyet különben is ki akarjuk emelni személyi vonatkozásaiból és az eset főszereplőjének megtenni azt, akiről tulajdonképpen szó van — és akiről egyedül lehet szó — a Nemzeti Színházat. Milyen volt a ház utolsó éveinek története? Körülbelül, három esztendeje, hogy a Hevesi- féle rezsim likvidálódott. Utána Márkus László jött művelten és jóhiszeműen, de rezsimjének, amely esztendeig sem tartott, volt egy alapvető hibája. Hogy átmenetinek tekintette. Nem a közönség, de ő maga. Kedvetlenül jött, örömmel ment vissza az Operaházba, közben pedig a tisztet, amit betöltött, Paulay Ede örökét, mintha valahogy büntetési feladatnak tekintette volna. Voinovich Géza váltotta fel, az igazgatóin túlmenő kormánybiztosi címmel és hatáskörrel. Kitűnő literátor, akit azonban barátai sem voltak hajlandók gyakorlati embernek elismerni. Milyen csalódás! Éppen Voinovich volt az, aki az utolsó évek deficitjét eltüntette. A nagyszerű esztétikusról kiderült, hogy remek számolóművész, kitűnő adminisztrátor, a filléres bérlet, amit nyitott, nagyszerű anyagi bázisnak bizonyult, más kérdés: művészileg használt-e a színháznak ez a bérlet, amiben premiert premierre halmoztak, sikert és bukást egyformán halálba lovagoltak. Végül már a legbenfentesebb sem tudta megmondani: ennek a darabnak sikere volt, vagy megbukott. Körülbelül egyforma ideig és egyformán rövid ideig élt valamennyi, hogy gyorsan helyet adjon a következőnek, amit a bérlet szorított fel a műsorra. A bukásról ki sem derülhetett, hogy bukás, ami még nem lett volna baj, de a siker nem élhette ki magát és ez már baj volt. Nem volt érdemes, írót és színészt egyformán elkedvetlenített, a színház pedig, ahol szimultán három darabot is próbáltak, délelőttönként úgy festett, mint robotműhely. De Voinovichnak nem ezért kellett mennie. Társulati és színészgázsi okokból támadt ütközése a minisztériummal. Finnyás ízlésű, kényes lelkületű és idegzetű esztétikus, aki fázott attól, hogy bizonyos radikális személyi változásokat, egyenesen operációs jellegűeket, valósítson meg. Utódját, aki most jön, nem kötik személyi tekintetek. Ő vállalkozott arra, amitől Voinovich Géza fázott. Aktívabb temperamentumú, elhatározásaiban kevésbé kötött. És fiatalember. Ami gyönyörű állapot, habár sok ezeréves tapasztalat szerint végzetesen átmeneti. Fiatalember, de a Nemzeti direktora, harminchárom évvel az és mi leszünk az utolsók, akik keveselni fogjuk évei számát. Ellenkezőleg. Mi, akik állandóan reklamáljuk a magyar szellemi ifjúság helyét, örülünk ennek a beérkezésnek, annál inkább, mert jól tudjuk, hogy velünk együtt dr. Németh Antal sem fogja ifjúságát, ezt a ragyogó átmeneti állapotot, kizárólagos programnak tekinteni. Velünk együtt Németh Antal is el fogja várni Németh Antaltól, hogy az ország első színházából az ország első színházát csinálja. A Nemzeti Színházat visszaadja a Nemzeti Színháznak, a közönségnek, az irodalomnak, a művészetnek." És mert fiatalember, bizonyára ő is arra fog törekedni, hogy a Nemzeti színpadán helyet juttasson, ne csak szorítson, hanem juttasson is annak az élő magyar irodalomnak, amely ennek az országnak ma világjáró értéke. Ez nem azt jelenti, hogy el kell hanyagolnia a klasszikusokat, akiknek örökéletű művei többek közt azért is frissek, mert együtt élve a századokkal mindig új és új rendezői, színjátszási, színpadi ábrázolási porblémákat vetnek fel. Klasszikus és modern nagyon jól megfér egymással a párizsi Comédie, a bécsi Burger és szerencsés esztendőkben megfért a magyar Nemzeti Színház színpadán is. Nem a klaszszikusoktól reklamáljuk hát a helyet az eleven magyar irodalom számára, de követeljük igenis azokat az estéket, amelyeket eddig bérbe vett a dilettantizmus, a protegált álirodalom és kitenyésztett álművészet. Jó darabok jó előadásban — ez közhely, de olyan közhely, amit végre illene teljesíteni. És ha elolvassuk a művészeknek azt az új listáját, amellyel Németh Antal igazi coup de théatrevel új gárdát szervezett a Nemzetinek, listát, amely a leghangosabb reményekre jogosít, akkor fel akarjuk tételezni, hogy a darabok megválasztásában is éppen ilyen bátor és szerencsés lesz. Mert a szerencse lényeges kelléke a színiigazgatásnak. Sehol nem olyan fontos, mint azon a poszton a szerencse, ami nélkül hiába tudás, képesség, műveltség, jóakarat. Gáncsvetés nélkül írjuk ezeket a sorokat, két kézzel előlegezett jóakarattal. Tudjuk, hogy az új direktor művelt férfiú, eredetien gondolkozó dramaturg, bátor koncepciójú rendező. Ifyan is pozíciója van a szellem magyar világában. Gáncsvetés nélkül írunk az új igazgatóról, aki olyan házba kerül, szabadjon ezt kimondani, ahol az intrikus nemcsak a színpadon szokott szerepelni és nemcsak kimaszkírozva. Ez az, amit sürgősen le kell építeni a Nemzetinél. Az új igazgatónak, ha sokáig és nyugodtan akar dolgozni, a fiatal kéz bátorságával kell likvidálnia a klikkeket. Az egyetlen klikk, amire a Nemzeti Színház igazgatójának építenie szabad: a közönség. A klikkeket az új direktor le tudja győzni. Vannak persze adottságok, amelyek ellen nehezebben fog tudni föllépni. Ezek büdzsészempontok, takarékossági túltendencia és főként az épület, ami nem drámai színháznak való. Ezt az ósdi házat valamikor operettnek építették, a Nemzeti harminc év előtt kényszerből mint ideiglenes hajlékba, három esztendőre ment be a régi Népszínház épületébe. Az ideiglenességből véglegesség lett, a háromból háromszor tíz esztendő. És ez a nagy hodály eszi a szót, drámai és vígjátéki finomságok elvesznek, az akusztika mizerábilis, író és színész elvérzik. Az új igazgató akkor fog igazán nagyot alkotni, ha a régi házat, amelyet nem lehet mai helyén felfrissíteni, átviszi új falak közé, új színpadra, új reflektorok közé, új akusztikába. Tudjuk, hogy ez a feladat ma erején felül való. Ami azonban nem ok arra, hogy megvalósítását ne szorgalmazza. Fiatalember a régi házban. Amit irodalom, művészet, közönség nemcsak elvár, de megkövetel tőle, hogy ebből a nagy magyar közintézményből, a Nemzeti Színházból, a művészetnek és kultúrának azt a nagyszerű instrumentumát csinálja, aminek bátorlelkű alapítói, a hősök, a mártírok, szegény esztendők gazdag lelkei tervezték és ami sok évtizeden át volt is. Mikor lesz a Nemzeti Színház újra Nemzeti Színház? Ita jó színház lesz. Még jobb. Legjobb. Ez az a színház, amely sosem dolgozhat kettesre. Csak eminensre. Ma június első napja, a színház szeptember derekán nyit. Ez száz nap. És ennyi idő alatt ma országot, is lehet átszervezni. Hát még színházt. Idő van. Tessék dolgozni. A bankválság elsöpörte a Flandin-kormányt Drámai éjszakai ülésen szavazta le a kamara Flandint A francia ügyészség sorozatos házkutatásokat rendelt el a franküzérek ellen Bouisson a miniszterelnök Szombat virradóra megalakult az új kabinet Párizs, május 31. (A Pesti Napló tudósítójától.) Drámai körülmények között, izgatott éjszakai ülés végén bukott meg pénteken a Flandin-kormány. Csütörtök délután feszült érdeklődés közben, zsúfolt teremben kezdődött meg a kamara ülése. Barcty képviselő, a pénzügyi bizottság főelőadója indokolta a bizottság legutóbbi állásfoglalását. Rámutatott arra, hogy május 28-án nem kevesebb, mint másfél millió frank értékű arany tűnt el a forgalomból. Nagy része belföldön maradt a spekuláció céljaira. Éppen ezért a bizalom válságáról lehet beszélni. Az államháztartás ezévi hiánya 7 milliárd frank. Mindezek az okok arra bírták a pénzügyi bizottságot, hogy a kormány javaslata ellen szavazzon. Reynaud volt pénzügyminiszter mondott ezután beszédet. Elvi álláspontja ellenére sem helyesli a frank aláértékelését, mert ez súlyos pánikkal járhat. Sürgette, hogy még az éjszaka alakuljon meg a koalíciós kormány. A drámai lemondás Ezután szünetet rendeltek el, majd szünet után Flandin miniszterelnök jelent meg az ülésteremben. Törött karja hatalmas pólyában volt. Botra támaszkodva, orvosa kíséretében jött a terembe. Nagy csendben kezdett beszélni. A szónoki emelvényre vörös bársony támasztékot szereltek, erre nyugtatta karját. Közel egy óra hosszat beszélt. Ostorozta a frank rontására irányuló kísérleteket. Mindenekelőtt a frank iránti bizalom helyreállítása szükséges, — mondotta. — Feltétlenül szükség van a frankrontók ellen irányuló kényszer