Pesti Napló, 1935. június (86. évfolyam, 124–146. szám)

1935-06-01 / 124. szám

Ma: Asszony Napló és Gyermek Napló Budapest, 1985 86. évfolyam 124. szám Ára 16 fillér (e) Szombat, június 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK) Egy hóra . . . 4.5 pengő Negyedévre . 10.80 pengő Félévre . 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 18 fillér ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap 82 fillér NAPIÓ SZERKESZTŐSÉG és KIAD­Ó HIVATAL, VII. ker., Rákóczi út 54. Telefon : 455-50-101 57-ig 464—18, 464—19. Jegypénztár, hirdetési-, előszí­­tési-, utazási- és könyvosztály I VII., Erzsébet körút 18-20. Szerkesztőség Bécsben I L, Kohlmarkt 7. Új ember a régi házban Ahol annyi drámát játszanak, a Nemzeti Színházban ma dráma történt Nem játszották a drámát, de az megtörtént és nem a színpa­don, hanem az igazgatói irodában. Voinovich Géza kormánybiztos, ez a tökéletes literary gentleman, aki írói és vagyoni érdekeit, de egészségét is kockára téve, két év előtt önfel­áldozóan vállalt egy missziót, ma félórán belül és a régi drámák deus ex machina tempójára befejezte igazgatói pályafutását. Félóra alatt lejátszatták vele az ötödik felvonást A külső­séghez, ami azonban ebben az esetben lényeg, sok szó férhet. De ha Voinovich Géza úri gesz­tussal magába fojt minden panaszt, mi sem akarunk panaszkodni helyette. Utódja dr. Németh Antal dramaturg és esztétikus lett, harminchároméves fiatal író. Amikor jó néhány éve Wlassich Gyula kultuszminiszter Beöthy Lászlót nevezte ki a Nemzeti Színház igazgatójának, az intézet idősebb művészei fanyalogva fogadták a bri­liáns új direktort, aki mindössze huszonhat­éves volt. És aki beköszöntő beszédében ünne­pélyesen megígérte, hogy ezt a bűnét, ifjúsá­gát, minden elfogyó nappal enyhíteni fogja. Mi Németh Antal igazgató ifjúságát nem tart­juk bűnnek. Sőt. Az egész ügyet különben is ki akarjuk emelni személyi vonatkozásaiból és az eset főszereplőjének megtenni azt, akiről tulajdonképpen szó van — és akiről egyedül lehet szó — a Nemzeti Színházat. Milyen volt a ház utolsó éveinek története? Körülbelül, három esztendeje, hogy a He­vesi- féle­ rezsim likvidálódott. Utána Márkus László jött művelten és jóhiszeműen, de re­zsimjének, amely esztendeig sem tartott, volt egy alapvető hibája. Hogy átmenetinek tekin­tette. Nem a közönség, de ő maga. Kedvetlenül jött, örömmel ment vissza az Operaházba, köz­ben pedig a tisztet, amit betöltött, Paulay Ede örökét, mintha valahogy büntetési fel­adatnak tekintette volna. Voinovich Géza vál­totta fel, az igazgatóin túlmenő kormánybiz­tosi címmel és hatáskörrel. Kitűnő literátor, akit azonban barátai sem voltak hajlandók gyakorlati embernek elismerni. Milyen csaló­dás! Éppen Voinovich volt az, aki az utolsó évek deficitjét eltüntette. A nagyszerű eszté­tikusról kiderült, hogy remek számolóművész, kitűnő adminisztrátor, a filléres bérlet, amit nyitott, nagyszerű anyagi bázisnak bizonyult, más kérdés: művészileg használt-e a színház­nak ez a bérlet, amiben­ premiert premierre halmoztak, sikert és bukást egyformán halálba lovagoltak. Végül már a legbenfentesebb sem tudta megmondani: ennek a darabnak sikere volt, vagy megbukott. Körülbelül egyforma ideig és egyformán rövid ideig élt valamennyi, hogy gyorsan helyet adjon a következőnek, amit a bérlet szorított fel a műsorra. A bukás­ról ki sem derülhetett, hogy bukás, ami még nem lett volna baj, de a siker nem élhette ki magát és ez már baj volt. Nem volt érdemes, írót és színészt egyformán elkedvetlenített, a színház pedig, ahol szimultán három darabot is próbáltak, délelőttönként úgy festett, mint robotműhely. De Voinovichnak nem ezért kellett men­nie. Társulati és színészgázsi okokból támadt ütközése a minisztériummal. Finnyás ízlésű, kényes lelkületű és idegzetű esztétikus, aki fázott attól, hogy bizonyos radikális személyi változásokat, egyenesen operációs jellegűeket, valósítson meg. Utódját, aki most jön, nem kötik személyi tekintetek. Ő vállalkozott arra, amitől Voinovich Géza fázott. Aktívabb tem­peramentumú, elhatározásaiban kevésbé kö­tött. És fiatalember. Ami gyönyörű állapot, habár sok ezeréves tapasztalat szerint végze­tesen átmeneti. Fiatalember, de a Nemzeti di­rektora, harminchárom évvel az és mi leszünk az utolsók, akik keveselni fogjuk évei számát. Ellenkezőleg. Mi, akik állandóan reklamáljuk a magyar szellemi ifjúság helyét, örülünk en­nek a beérkezésnek, annál inkább, mert jól tudjuk, hogy velünk együ­tt dr. Németh Antal sem fogja ifjúságát, ezt a ragyogó átmeneti állapotot, kizárólagos programnak tekinteni. Velünk együ­tt Németh Antal is el fogja várni Németh Antaltól, hogy az ország első színhá­zából az ország első színházát csinálja. A Nemzeti Színházat visszaadja a Nemzeti Szín­háznak, a közönségnek, az irodalomnak, a mű­vészetnek." És mert fiatalember, bizonyára ő is arra fog törekedni, hogy a Nemzeti színpadán he­lyet juttasson, ne csak szorítson, hanem jut­tasson is annak az élő magyar irodalomnak, amely ennek az országnak ma világjáró értéke. Ez nem azt jelenti, hogy el kell hanyagolnia a klasszikusokat, akiknek örökéletű művei töb­bek közt azért is frissek, mert együtt élve a századokkal mindig új és új rendezői, szín­játszási, színpadi ábrázolási porblémákat vet­nek fel. Klasszikus és modern nagyon jól meg­fér egymással a párizsi Comédie, a bécsi Burger és szerencsés esztendőkben megfért a magyar Nemzeti Színház színpadán is. Nem a klasz­szikusoktól reklamáljuk hát a helyet az eleven magyar irodalom számára, de követeljük igenis azokat az estéket, amelyeket eddig bérbe vett a dilettantizmus, a protegált ál­irodalom és kitenyésztett álművészet. Jó dara­bok jó előadásban — ez közhely, de olyan köz­hely, amit végre illene teljesíteni. És ha elol­vassuk a művészeknek azt az új listáját, amellyel Németh Antal igazi coup de théatre­vel új gárdát szervezett a Nemzetinek, listát, amely a leghangosabb reményekre jogosít, ak­kor fel akarjuk tételezni, hogy a darabok meg­választásában is éppen ilyen bátor és szeren­csés lesz. Mert a szerencse lényeges kelléke a színiigazgatásnak. Sehol nem olyan fontos, mint azon a poszton a szerencse, ami nélkül hiába tudás, képesség, műveltség, jóakarat. Gáncsvetés nélkül írjuk ezeket a sorokat, két kézzel előlegezett jóakarattal. Tudjuk, hogy az új direktor művelt férfiú, eredetien gondolkozó dramaturg, bátor koncepciójú ren­dező. Ifyan is pozíciója van a szellem magyar világában. Gáncsvetés nélkül írunk az új igaz­gatóról, aki olyan házba kerül, szabadjon ezt kimondani, ahol az intrikus nemcsak a szín­padon szokott szerepelni és nemcsak kimasz­kírozva. Ez az, amit sürgősen le kell építeni a Nemzetinél. Az új igazgatónak, ha sokáig és nyugodtan akar dolgozni, a fiatal kéz bátor­ságával kell likvidálnia a klikkeket. Az egyet­len klikk, amire a Nemzeti Színház igazgató­jának építenie szabad: a közönség. A klikkeket az új direktor le tudja győzni. Vannak persze adottságok, amelyek ellen ne­hezebben fog tudni föllépni. Ezek bü­dzsé­szempontok, takarékossági túltendencia és fő­ként az épület, ami nem drámai színháznak való. Ezt az ósdi házat valamikor operettnek építették, a Nemzeti harminc év előtt kény­szerből mint ideiglenes hajlékba, három esz­tendőre ment be a régi Népszínház épületébe. Az ideiglenességből véglegesség lett, a három­ból háromszor tíz esztendő. És ez a nagy hodály eszi a szót, drámai és vígjátéki finom­ságok elvesznek, az akusztika mizerábilis, író és színész elvérzik. Az új igazgató akkor fog igazán nagyot alkotni, h­a a régi házat, amelyet nem lehet mai helyén felfrissíteni, átviszi új falak köz­é, új színpadra, új reflektorok közé, új akusztikába. Tudjuk, hogy ez a feladat ma erején felül való. Ami azonban nem ok arra, hogy megvalósítását ne szorgalmazza. Fiatalember a régi házban. Amit iroda­lom, művészet, közönség nemcsak elvár, de­ megkövetel tőle, hogy ebből a nagy magyar közintézményből, a Nemzeti Színházból, a mű­vészetnek és kultúrának azt a nagyszerű instrumentumát csinálja, aminek bátorlelkű alapítói, a hősök, a mártírok, szegény eszten­dők gazdag lelkei tervezték és ami sok évtize­den át volt is. Mikor lesz a Nemzeti Színház újra Nemzeti Színház? Ita jó színház lesz. Még jobb. Legjobb. Ez az a színház, amely sosem dolgozhat kettesre. Csak eminensre. Ma június első napja, a színház szeptember dere­kán nyit. Ez száz nap. És ennyi idő alatt ma országot, is lehet átszervezni. Hát még szín­házt. Idő van. Tessék dolgozni. A bankválság elsöpörte a Flandin-kormányt Drámai éjszakai ülésen szavazta le a kamara Flandint A francia ügyészség sorozatos házkutatásokat rendelt el a franküzérek ellen Bouisson a miniszterelnök Szombat virradóra megalakult az új kabinet Párizs, május 31. (A Pesti Napló tudósítójától.) Drámai körülmények között, izgatott éjszakai ülés végén bukott meg pénteken a Flandin-kor­mány. Csütörtök délután feszü­lt érdeklődés köz­ben, zsúfolt teremben kezdődött meg a kamara ülése. Barcty képviselő, a pénzügyi bizottság fő­előadója indokolta a bizottság legutóbbi állásfog­lalását. Rámutatott arra, hogy május 28-án nem kevesebb, mint­ másfél millió frank értékű arany tűnt el a forgalomból. Nagy része belföldön ma­radt a spekuláció céljaira. Éppen ezért a bizalom válságáról lehet beszélni. Az államháztartás ez­évi hiánya 7 milliárd frank. Mindezek az okok arra bírták a pénzügyi bizottságot, hogy a kor­mány javaslata ellen szavazzon. Reynaud volt pénzügyminiszter mondott ez­után beszédet. Elvi álláspontja ellenére sem he­lyesli a frank aláértékelését, mert ez súlyos pá­­nikkal járhat. Sürgette, hogy még az éjszaka ala­kuljon meg a koalíciós kormány. A drámai lemondás Ezután szünetet rendeltek el, majd szünet után Flandin miniszterelnök jelent meg az üléste­remben. Törött karja hatalmas pólyában volt. Botra támaszkodva, orvosa kíséretében jött a te­rembe. Nagy csendben kezdett beszélni. A szónoki emelvényre vörös bársony támasztékot szereltek, erre nyugtatta karját. Közel egy óra hosszat­ be­szélt. Ostorozta a frank rontására irányuló kísér­leteket. Mindenekelőtt a frank iránti bizalom hely­reállítása szükséges, — mondotta. — Feltétlenül szükség van a frankront­ók ellen irányuló kényszer­

Next