Pesti Napló, 1935. szeptember (86. évfolyam, 198–222. szám)
1935-09-01 / 198. szám
Vasárnapi szám — Ára 32 fillér Budapest, 1935 86. évfolyam 198. szám Vasárnap, szeptember 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra . . ..— pengő Negyedévre . 10.80 pengő Félévre 21.60 pengő Egyes szám Ara Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér ünnepnapokon . 24 fillér Vaalinscp .... 32 fillér PESTI NAP10 SZERKESZTŐSÉGI ÉS KIADÓHIVATAL: VIL ker., Rákóczi út 54. Telefon : 455 - 50-181 57-ig 464—18, 464—19. Jegypénztár, hirdetési-, előfizetési-, utazási- és könyvosztály VIL. Erzsébet körút 18-20. Szerkesztőség Bécsbont L, Kohlmarkt 7. VAN TÖBBFÉLÉ EGYKE IS! A trianon utáni ország déli végein — ahol sváb nyelvszigetek fekszenek a magyarság medencéjében — beszélt Horthy Miklós kormányzó. Harkányban az egyke és egyke emésztő veszedelméről, erről a nagy nemzeti öngyilkosságról, háborúról, amit családok, de, sajnos, egész falvak is viselnek tulajdon folytatásuk ellen. Tiszta erkölcsi magaslatról, tág történelmi távlatból beszélt a legelső magyar ember. Szavai mélyzengésű visszhangot támasztottak. Úgy kell hogy legyen, amint ő mondta, aki mindannyiunk fölött áll és akit mindnyájan egyformán tisztelünk, nemcsak lojálisan tisztelünk, de lélekkel szeretünk is: a családba gyerek kell. Tűzhelyek nem hányhatnak ki, magyar küszöböt nem boríthat fű és gaz gyepje, a családba gyerek kell. Egynél mindig több gyerek, akit nemcsak a világra kell hozni, hanem fel is kell nevelni. Mert itt a nagy kérdés második tétele. Legyen gyerek, de maradjon is meg és nevelkedjen egészségben. Nálunk a gyerekhalandóság, nem tudunk rá más szót, bűnösen nagy. És különösen az árva ország színmagyar vidékein. Az Alföldön nemzeti veszedelemként pusztít a tuberkulózis. És ha el is ismerjük, hogy ma aránytalanul több a kórház és a gondozó, mint volt a háború előtti Nagy-Magyarországon, — százalékosan mindenesetre több — hiba lenne elhallgatni, hogy még mindig vannak falvak, ahol az orvosi ellátás elégtelen. És ez olyan öreg hiba, mintha hiányoznék, a tanító. Egészségileg gondozatlan falvak,a testi analfabetizmusban szenvednek. Amiről éppen úgy tenni kell, ahogyan nem tudjuk hány évtized előtt, de kiirtottuk azt az analfabetizmust, ami falvakban és tanyákon volt. A jó orvosi rendelő a test iskolája. De elég ez? Elég az orvos és a rendelő? A doktor kikopogja a pácienst, testét, ha kell, átsugározza röntgennel, megállapít, diagnosztizál, felír, lekurtított latin szavakkal címkés cédulára receptet ír. Elég ez? Nem. Az orvosságot meg is kell csináltatni, a legyengült testnek lábbadozáshoz jobb, kényelmesebb, pihentetőbb életmód kell, az egészséghez is, ne kerüljük a szót, pénz. A közegészségügy első fokon közgazdasági kérdés is, mint annyi más nagy társadalmi probléma minálunk és mindenütt másutt a világon. Egyenletes kereset, hozadékos munka, gazdaságilag emelkedett színvonal és a testileg is oly kiváló magyar nép — melynek parasztja is arisztokratát mutat — erőben fölveszi a versenyt bármely más nációval. Most pedig beszéljünk másról. Szeptember elseje van. Egyetemek és főiskolák megállapították a létszámot, mennyi új hallgatót vesznek föl, hány friss diákot. Ez a szám, az elsőéves hallgatók száma ijesztően csekély. Nem azoké, akik jelentkeztek, hiszen Magyarországon sokezer fiú és lány hagyta el nyár elején mint maturáns a középiskolát. Ezzel szemben például medikus jelentkezhetik a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemre összesen 120. Szegeden40, Debrecenben 40, Pécsett 40. Tovább nincs. Bölcsészt Szeged összesen 30-at vesz fel. Pécs is csak annyit. Látszólas, bőkezűbb a jogi pálya adagolása. Budapest 30-at, Szeged, Debrecen és Pécs mindegyik 320-at vesz föl. Na de ez jog- és államtudományi a kar. Innen nemcsak ügyvédek kerülnek ki, hanem bírák, ügyészek, valamennyi minisztérium, vármegye, város, közhatóság hivatalnoka és a rendőrség főtisztviselői is. Tizaz, hogy vannak még jogakadémiák közülök: a kecskeméti összesen 40 új diákot fogad be, a miskolci is egy szállal sem többet. Akarnak még cifrább számokat? Az ország egyetlen műegyeteme a tisztára építészmérnöki osztályon 20, a tisztára vegyészmérnöki osztályon is összesen 20 elsőéves hallgatót vesz föl. . . Mi ez? Ez nem más, mint az egyke és egyke új formája. Ez az intellektuális, a szellemi egyke, itt belülről törjük le a magyar értelmiségi középosztályt, leapasztjuk az egyetemek küszöbein. Szellemi tizedelés tizennyolcéves ifjak között. Már most kérdjük, milyen kedvvel lendüljön neki utolsó középiskolás esztendejének, a most nyolcadikossá avanzsált tizenhétéves fiú, ha látja, hogy milyen akadályversenyt kell futnia annak, aki előtte érettségizett. Ha látja a pálya bérét. Tizennyolcéves ifjúnak megmondani, hogy sosem lehet belőle ügyvéd. De lesznek, akiknek nem tizennyolc éves korukban mondják meg, nem is az egyetem kapujában, hanem évek múlva fülébe súgja az irt ügyvédi rendtartás. Természetesen mi is tudjuk, hogy nem mindenkinek kell ügyvédnek lennie. Sem orvosnak vagy mérnöknek. Vannak más pályák is. Hogyne lennének. Itt az ipari pálya, amely számára csak a minap követelt az ipari élet egyik vezérlő egyénisége numerus clausust, sőt — ha már benne volt a lendületben, miért ne? — vagyoni cenzust is. A kereskedelmi pályát monopolizált vállalatok és szövetkezeti elgondolások nyugtalanítják, a mezőgazdaságra is rossz világ jár, kérdezzük mit tegyen hát az a középosztálybeli apa, aki fiait vagy fiát nem közönséges gonddal hurcolta végig a középiskola nyolc esztendején, amelybe ő öregedett bele, mit tegyen, amikor látja, hogy az élet kapui hogyan csukódnak be gyermeke számára.. Leapasztjuk a magyar értelmiség számát. Számokkal elrekesztjük induló ifjak útját. De legyen szabad figyelmeztetni, hogy ez talán mégsem nyers számtani feladat. Nemcsak matematikai probléma, hanem súlyosan erkölcsi, ha úgy tetszik, nemzetbiológiai is. Hogyan folytasson majd nemzetet, hogyan alapítson családot az a fiatalember, akire tizennyolc éves korában ilyen jó reggelitel köszönt rá az élet. Azután volna ennek a kérdésnek másik fejezete is, amiről hallgatni hiba, beszélni kötelesség. Gyakrabban írtuk le ezt a kitételt, hogy: magyar értelmiség. Nemcsak azért, mert ennek tartalma szép és súlyos, hanem mert messzibb elágazásaiban sokféle felelősséget revelál. Igenis, magyar értelmiség! De amikor ezt leírjuk, nem lehetünk olyan szűkkeblűek, nem lehetünk erkölcsileg oly korlátoltak, hogy csak a csonka országra gondolunk. A magyar történelem nem 1918-ban kezdődött és ha ezer évnek joggal reklamáljuk jogait, kell hogy viseljük annak minden elkötelezettségét és felelősségét is. Ezeresztendős nemzetszármazás kötelez. Magyar értelmiség alatt nemcsak a Duna—Tisza-közén és a Dunántúlon élő lateinereket értjük, hanem a felvidéki, délvidéki, erdélyi magyar intelligenciát is. Mindenki tudja, hogy ezeket hogyan szorongatják. Románia például egyenesen állami feladatává tette a magyar ifjaknak a főiskolai műveltségtől való eltiltását. A kisantant államok éppen eléggé gondoskodnak arról, hogy a jövőben kevesebb magyar ügyvéd, orvos, mérnök, gyógyszerész, tanár, tanító, állatorvos, vegyész, építész, graduált vállalati vezető legyen, mint a múltban. Nem lenne nekünk ilyenkor elsőrendű kötelességünk, hogy fokozott erővel lendítsék neki a magyar ifjakat a kultúrpályáknak! Numerus clausus? Nem félünk leírni, mi ezzel szemben magyar értelmiségi dömpinget követelünk. Mentől nagyobb, szellemileg mentől erősebb magyar értelmiséget, mert csak így tarthatjuk fenn, idáig hal Istennek érintetlen és vitatlan kultúrfölényünket a Duna szorongatott völgyében. És ha Bismarck és Moltke szerint 1870-ben a német iskolamester győzött a szedáni síkon, akkor figyelmeztetünk arra, hogy a magyar jogász, orvos, pap, mérnök, tanár 13 katona, kultúrkatona, aki nélkül szellemileg elvérzünk itt Közép- és Kelet-Európa határmesgyéjén. Boldogult Klebelsberg Kuno adta fel egyszer baráti beszélgetés közben a tételt, hogy válasszunk: kultúrállamot akarunk a Duna-Tisza-közén vagy — ez volt akkor az ő kifejezése — búrtípusú államot. De Klebelsberg amikor feladta a tételt, már választott is. Munkáséletének áldozatos megfeszítésével szolgálta a kultúrát és a kultúrállam európai magyar típusát, nem is szólva arról, hogy arait ,ő akkor búrtípusnak nevezett, a valóságban sokkal csúnyább lenne. Mert felsőbb kultúra nélkül nem tudnánk megállni a búrtípusnál sem, amely úgy ahogy, de farmereknek és telepeseknek mégis bizonyos műveltségi életformája, napi fürdővel, telefonnal, napilappal és vasárnapi fekete ruhával. Míg a mi geográfiai helyezettségünkben, ha egyszer zuhanni kezdünk, menthetetlenül elnyel bennünket a balkáni élet sötétje. Gondolkozzunk. Ma Európa fölött súlyos idők járnak. A következő hét genfi nagyhét lesz, amelynek során — afrikai háttérdekorációval bár — de Európa sorsa is eldőlhet. Sok minden tevődik kockára, még győző államok sorsa is, ahol a határok 1918-ban előnyre változtak és gazdasági és társadalmmi élet sem vált olyan bizonytalanná, mint a Duna völgyében, ahol — csak az nem látja, aki nem akar látni — minden erjed és forr. Ilyen időkben azután igazán ne gondoljunk szellemi lefegyverzésre. Szellemi defetizmusra. A magyar értelmiséget nemhogy megmenteni, de magasabb standardra felemelni kell. És ez többek közt nemzedéki probléma is. Helyet az ifjúságnak! De nemcsak az egyetemek csukott kapui előtt, kihűlt gyárak, lehúzott redőnyű üzletek küszöbén, eladósodott földek tarlóin. Nem! És ha mi is bölcsen tudjuk, hogy állami és más közhivatalok most a meglevők veszedelme nélkül nem alkalmzzhatnak tömegesen ifjakat és újakat — itt vannak a szabad pályák. Amelyekk közül miért akarjuk elrekeszteni az ügyvédit? Miért nem nevelnek több mérnököt, de úgyhogy egyben gondoskodnának arról, hogy legyen is, aki ezeket a mérnököket foglalkoztassa. Mind több embert és vállalatot kell abba a sorba juttatni, hogy építtetni tudjon. Nem is szólva arról, hogy vállalkozónak itt van az állam is, amely közmunkákkal nekilendíthetné a nemzeti termelést. Mi sem akarunk ész és nyakló, mérték és számítás nélkül új bikólakókat nevelni. De tessék kifejleszteni a ga-*dasági pályákat és ne jöjjenek azzal, hogy13 iparosságból is zárt céheket kreáljanak. Itt van bő gazdasági élet, lesz rangja és kenyere az intellektuelnek is. Ezek különben mind tudott dolgok. De tudni nemcsak úgy kell őket, hogy tudomásul vesszük, mint a száraz regisztrált tényeket, hanem ezt a tudomást át is kell élni. Felelősséggel átérezni. A nyery magyar gondolatot minden részleteiben végiggondolni. Kátdosi Jenő nagy álmát a harmincmillió magyart talán úgy akarjuk valósággá kivitelezni, hogy tizennyolcéves ifjakat egzisztencializer lefejezünk! Van többféle eszüke is: a dolgokért réedi° múltért, jelenért, jövendőért egyformán felelősek? vagyunk valamennyien ebben a mai veszélyes európai életben.