Pesti Napló, 1935. október (86. évfolyam, 223–249. szám)

1935-10-01 / 223. szám

Ma: Iparos és Kereskedő Napló (Melléklet) Budapest, 1935 86. évfolyam 223. szám Ara 16 fillér (e) Kedd, október 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 4.5 pengő Negyedévre 10.80 pengő Félévre 21.60 pengő Egyes szám Ara Budapesten, vidéken és a Pályaudvarokon 16 fillér ünnepnapokon 24 illér Vasárnap 32 fillér PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓ HIVATAL, VII. ker., Rákóczi út 54. Telefon: 0 55 - 50-101 57-ig 464-18, 464-19. Jegypénztár, hirdetési-, előfizetési-, utazási- és könyvosztály VII., Erzsébet körút 18-20. Szerkesztőség Bécsben » L. Kohlmarkt 7. Soha többé! Két ítélet — egy reform, ezt írtuk a Pesti Napló élén a múlt héten, aznap, mikor a közigazgatási bíróság megsemmisítette a debreceni és nyírbátori választásokat. A két ítélet után most itt van egy harmadik ítélet, — a közigazgatási bíróság ma megsemmisítette Budapest déli kerületének választását. Ez az ítélet megerősíti az egész magyar közvéleményben azt az érzést, amelyet az első font ítélet keltett, az egész választási politikával szemben. Már most arról vitatkozhatik a politika, hogy szükség volt-e általában a legutolsó választásokra — de hogy ilyen választásokra nem volt szükség, az kétségtelen. Azt szokták mondani, hogy minden rossznak megvan a maga jó hatása is. Ezek a megsemmisített választások, az elképesztő adatok tömegével, amelyek most felszínre kerültek, arra jók, hogy siettesse annak az egész választójogi rendszernek megszüntetését. Ez a rendszer senkinek sem kell. A Gömbös-kormányra kínosés nyomasztó örökségkép szállt, reformpolitikájának egyetlen idegfonala sem fűzi hozzá. A Gömbös-kormány választójogi programja: nem ez a választójog és nem az ilyen választás, a Gömbös-kormány választási programja az, amelyet a nemzeti munkaterv negyedik és ötödik szakaszában fejezett ki és amelyet abban foglalt össze, hogy nem fogja tűrni a lélektiprást. De hiszen a három megsemmisített választásból kettő titkos volt, mondhatják. Igen, azonban a helyzet ép az, hogy ez az ajánlási rendszer a titkos választást is sokak számára nyílttá tette. Nem kételkedünk, hogy annakidején lehetetlenné akarták tenni a visszaéléseket, de az eredmények és azt mutatták, hogy milyen korlátlan lehetőségei születtek meg a leglehetetlenebb visszásságoknak is. Bennünket nem az érdekel ebben a kérdésben, hogy kiknek jutnak a mandátumok — még a pártpolitika szempontjából sem fontos a mandátumok matematikája, egy-két mandátummal egy párt sem lesz szegényebb, fia elveszti és nem lesz gazdagabb, ha megnyeri. Tovább megyünk. Számunkra nemcsak hogy nem pártpolitika, legalábbis nem politikum kérdése a választójogi reform. Az egész magyar élet megújhodásának kérdése ez, a közélet reformprogramja. Nincs nagyobb ellentmondás, mint a reakció választójogával, hogy ne mondjuk, a »csáklyások« választójogával szolgálni a haladást. A kormány a haladást akarja szolgálni a reformokkal — a mostani választójogban azonban egy letűnt világ kövesedik meg és nehezedik rá az időközi választásokban is az egész politikai légkörre. Most több kerületben új választás lesz. Új választás — de a régi választójoggal. Sajnos, az új választójog még nincs meg — de reméljük, hogy ezután mégis csak gyorsabban lesz meg. Sürgős, sürgős, sürgős. Sürgős volt már a reform, mielőtt a régi képviselőházat feloszlatták, — de még sürgősebbé vált az a választások után s szinte nélkülözhetetlenné vált ezek után az ítéletek után, amelyekben a független bíróság fölemelő, fenkölt szava sújtott le az eléje került választási visszaélésekre. S a választási visszaélésekben súlyosan megbántott politikai erkölcsnek tartozunk azzal az elégtétellel, hogy megvalósítsuk azt a választójogi reformot, amely még a lehetőségét is kizárja minden visszaélésnek. S amely, szemben avval a lehangoló ténnyel, hogy az időközi választásokat még a régi választójogi rendszer alapján kell megtartani , intézményesíti a reményt, hogy soha többé általános választás az ilyen rendszer mellett nem lesz. Soha többé!. Nem lesz európai háború Ezt olvassuk ki abból a londoni válaszjegyzékből, amely — a mostani konfliktus elmúltán is — sokáig mint az angol közgondolkozás klasszikus dokumentuma fog megmaradni. Mi ebben a jegyzékben az olyan nagyon angol? Megmondjuk. Az, hogy nem dogmatizál, nem ad örök időkre szóló programot, de megold egy helyzetet a nap kívánságai és érdekei szerint és csak annyi időre való beállítottsággal, amennyi időt az éppen aktuális kérdés igényel. Angliában nem a paragrafus dönt, hanem a közgondolkozás (és a hagyomány). Ezt bizonyítja legjobban maga az angol alkotmány, amely máig is íratlan és évszázadok óta király és nemzet gentleman érzületére — de kell-e ennél több Angliában — bizatott.— Hogy az angol mennyire nem szereti magát hosszú időre előre lekötni, mennyire mindig csak a napi helyzetből és a nép hangulatából és ítéletéből cselekszik, bizonyítja különben 1914 tragikus nyara. A világ imái kigyúlt, amikor Franciaország és Oroszország londoni nagykövetei napokig hiába szorongatták a Down Streeten Sir Edward Grey külügyminisztert azzal a kérdéssel, várjon Anglia fegyveres segítségére fog-e sietni az orosz-francia alliancenak. Sir Edward Grey konokul megismétlődő válasza ez volt: — Még nem tudom. Minden attól függ, hogyan dönt a mi közvéleményünk. A francia és az orosz nagykövet egy ideig azt hitték, hogy ez diplomáciai taktikázás. Pedig nem volt az. A világ már kigyúlt, de az angol kormány még mindig nem tudta, mit fog cselekedni, mert még nem kóstolta ki a közvéleményt, amely akkor még nem volt egységes. Csak a németeknek Belgiumba való bevonulása alakította ki az angol közvélemény egységfrontját, amely akkor a háború mellett döntött. És az angol kormány akkor megüzente a háborút. Addig se taktikázott. Tényleg úgy volt, ahogy a későbbi gróf Fallodon, Sir Edwart Grey, mondta: a kormány még nem tudta, mit fog cselekedni. Most sem tudta napokig. De ma már tudja. Az angol kormány az európai háború ellen döntött és ez azt jelenti, hogy az angol közvélemény döntött a háború ellen. Sok függő európai kérdésben ma sem mondta ki a végső szót, nem mondta ki, mert nem tudja, mit hozhatnak a következő esztendők és mert — ezt a válaszjegyzék szabatosan megmondja — a mostani kormány nem akarja megkötniutódát. De ma és a közelebbi, ahogy úgy mondjuk, kézzel fogható jövőre a háború ellen döntött. Az angol kormány és az angol demokrácia. Amely egy. Az angol népet "nem fogják háborúba vinni, mert az angol nép nem akar háborúba menni. Ez a helyzet. Olaszország küzd és küzdhet jogos érdekeiért. Közben Anglia a maga földjén továbbra is töretlen hagyományaiban él. Európa pedig Angliától ajándékba kapta a békét. Afrikán át nem fogunk háborúba gyúlni, nem fog minket elönteni a vér. Anglia kimondta a döntő szót és ma minden európai anya nyugodtabban vallhatja magáénak fiát, minden európai aszszony férjét, mint tegnap. Nem lesz európai háború. Mert nem akarja és nem engedi az angol demokrácia. És Angliában megkérdezik az embereket, hogy mit akarnak. A békét akarják. A maguk és a mások számára. 1 Kacsalábon forgó zálogház Tündérmesébe illő jelenet játszódhatott le vasárnap éjjel a kecskeméti zálogházban. Betörők jártak a "népszerű intézetben, de ez még nem meseszerű. Inkább a betörés körülményei és színei voltak romantikusak. A betörők, akiket másnap már el is fogtak, elmondták, hogy órákig guggoltak a zálogház széfje előtt és szakadatlanul öntötték a kincseket zsákjaikba. Ékkövek, aranyak tömege hallatta halk, de szuggesztíven csengő hangját, többek között kétezer aranygyűrű, mint a leltárból megtudjuk. A széf, úgy látszik, kimeríthetetlen, hajnalban a betörők abbahagyják a munkát, elfáradtak már, elég nekik a zsákmány. Eddig tart a mese. Másnap elfogták őket. A kincseket megtalálták, a betörőknél és mindent visszavittek a kecskeméti zálogházba. Most majd jobban vigyáznak a páncélszekrényre és rendben lesz minden. De valóban rendben lesz-e minden? Ez nem olyan bizonyos. Az sem biztos, hogy már eddig is ,rendben volt minden.. Valahogy nem tetszenek nekünk ezek a kiapadhatatlan kincsesbányákká átváltozott, ezer színben szikrázó, kacsalábon forgó zálogházak. Úgy látszik, hogy Kecskemét minden kincse együtt van a zálogház széfjében. De kérdés: mi maradt akkor az embereknél ? Másik kérdés: a kincsek teljes épségben visszakerültek a zálogházba, de mikor fognak visszakerülni a tulajdonosaikhoz! Kicsit nyomasztó gondolat, hogy egy város lakosainak minden vagyona együtt van a zálogház széfjében. A betörők dolgát ez mindenesetre megkönnyíti, mert nem kell házakhoz járniok, hanem mindent szép kényelmesen megtalálnak egy helyen. A betörőknek kényelmes ez, az értéktárgyak tulajdonosainak azonban annál kevésbé. A kisvárosokban általános jelenség volt mindig a kocentráció, bizonyos vonatkozásokban. A nevezetesebb polgárokat a nap bizonyos óráiban mind együtt lehetett találni a város egyetlen kávéházában, a szép asszonyok és szép lányok is mindig együtt voltak a főtéren vagy a főutcán a korzózás idején. Kisvárosban érthető és természetes az ilyesmi. Ugyancsak érthető, de már cseppet sem természetes, hogy a lakosoknak úgyszólván egész vagyonát is mindig együtt lehet találni a város egyetlen zálogházában. A franciák, akik finom és tapintatos emberek és amellett értenek a tömör meghatározásokhoz, a zálogházat »Mont de Piété«-nek, a kegyelet és könyörületesség hegyének szokták nevezni. Az angolok és amerikaiak viszont, akikben sok a meleg családias kedély, a zálogház tulajdonosát általában »nagybácsi«-nak nevezik. Úgy érezzük, hogy egyik meghatározás sem illik túlságosan az olyan kincstárrá átalakult zálogintézetekre, mint amilyen a kecskeméti is. Kegyeletről és könyörületességről nem igen lehet szó ebbena vonatkozásban és a nagybácsikról alkotott jóindulatú fogalmaknak sem felel meg teljesen az a zálogházas, aki páncélszekrényében gyűjti össze az elszegényedett emberektömegének utolsó ereklyeként őrzött aranygyűrűit és Szent György-tallérjait. A zálogházas persze nem tehet erről, mert ez a hivatali kötelessége. Hogy ki tehet erről? Ennek kutatása túlságosan messzim vezetne. Csak az bizonyos, hogy a dolog nincs rendjén. Kicsit túl sok volt a fény és a vompa ebben, a modern rablótörténetben. Szegényebb zálogházakat és gazdagabb embereket szeretnénk látni Keskeméten és másutt.