Pesti Napló, 1935. november (86. évfolyam, 250–273. szám)

1935-11-03 / 250. szám

Vasárnapi szám — Ára 32 fillér ® Budapest, 1985 86. évfolyam 250. szám Vasárnap, november 3 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra . . . 4.— pengd Negyedévre . 10.80 pengő félévre. . . . 21.60 pengő Egyes számira Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon . 16 fillér ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap 32 fillér FESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓ H IVATAL: Vn. ker., Rákóczi út 54. Telelőn : 455- 50-től 57-ig 464-18, 464-18. Jegypénztár, hirdetési-, elSiize­té«l-, utazási- és käny vosztály: VIL, Erzsébet körűt 18-20. Szerkesztőség Bécsben: I., Kohlmarkt 7. Mi az alkotmány? Irtat SZONTAGH JENŐ felsőházi tag Nekünk magyaroknak minduntalan sze­münkre vetik, hogy jogásznemzet vagyunk. Hát bizonyos, hogy azok is voltunk hosszú év­századok alatt, amikor minden más kérdés háttérbe szorult a nemzet joga mellett és min­dent a közjog szemüvegén át néztünk és bírál­tunk el. Nem kellett ahhoz főiskola, egyetem, jurátusság, minden félig-meddig intelligens magyarnak — a politizáló csizmadiától a zászlós úr ig — a kisujjában volt az alkotmány ismerete. Ennek a nemzet vérébe átment jo­gászkodásnak és közjogászkodásnak kétségte­len, hogy sok hátránya volt. Amíg mások tol­lasodtak és vagyont gyűjtöttek, nekünk egész energiánk a sérelmi politikában merült ki, anyagi javak helyett a jussunkért harcoltunk. De ;—ha sokszor, csak elvben és papíron — mégis legalább megvédtük ezeket a jogainkat és önszántunkból az alkotmányon rést ütni sohasem engedtünk. Egy új korszaknak, és ebben, a korszakban is egy új kormánynak, új stílusnak kellett el­jönni, hogy a köz- és alkotmányjogi kérdések jelentősége az élről hátrább kerüljön, nem is második vagy harmadik sorba, de mint a régi .világban mondták.: agár után hetediknek. Hát van igazság abban, hogy a mai meg­csonkított, elesett koldus voltunkban nem en­gedhetjük meg magunknak azt a fényűzést, hogy a nemzet ós legjobbjaink minden ener­giája közjogi és gravamenpolitikában merüljön ki, fecsérlődjék el. De annyira utolsó dolog még sem ez a magyar alkotmány, amely ezer esztendőn át betöltötte a magyar életet, nem­csak a Habsburgok három és félszázados ural­kodása, de az Árpádok, az Anjouk és a Ja­gellók, sőt még a legnemzetibb király, Mátyás alatt is. Mert egész nyugodtan állíthatom, hogy ebben az országban nem volt még olyan kor­szak, amikor, ha talán külső formáiban nem, de lényegében annyira mellékesnek tekintet­ték volna az alkotmányt és mindent, ami hozzá tartozik. Az alkotmánynak csak az egyik pillére — kétségtelenül a legfontosabb és lényegesebb pillére — a parlamentiben kifejezésre jutó nép­képviselet Országgyűlés nélkül nincs magyar alkotmány, de országgyűlés magában és egye­dül még nem az alkotmány. A magyar közjog­ban a torvényhozó, a végrehajtó és a bírói ha­talom jogköre nemcsak törvények, de a szokás­jog alapján is, meglehetős édesem el van hatá­rolva, Ha bármelyik, e közül a három hatalom közül, valamely másiknak rovására terjeszke­dik, nemcsak ezeknek jogait csorbítja, de meg­ingatja az egyensúlyt és gyengíti magát az al­kotmányt. Emberileg nagyon érthető és minden or­szág történelme számtalan példával bizonyítja, hogy minél erősebb a végrehajtó hatalom és minél ambíciózusabb kézben van annak veze­tése, annál inkább igyekszik a maga. hatáskö­rét bővíteni, ugyanakkor pedig szűkebb térre szorítani a törvényhozás és bírói hatalom jog­körét. A végrehajtó, tehát a kormányhatalomnak ez a terjeszkedése nálunk félreismerhetetlen. 'Az országgyűlésnek, mint a törvényhozói hatalom egyik faktorának hatásköre formailag is évről évre, sőt mondhatnánk hónapról hó­napra szűkül. Szűkítette a hatáskörét már a 33-as bizottság felállítása, amelyet annak ide­jén a pillanatnyi szükség talán indokoltadé amelynek ma már alig van létjogosultsága és amelynek nincs is módjában mást tenni, mint a kormánynak eléje, terjesztett: javaslatait Mussolini nyilatkozik a háborúról és a jövőről „Szankciók! Ez az egyetlen szó, mely fáj nekem! 1 1 Róma, november, ötvenöt percig beszéltem a Dúcéval. Pedig a szavak ideje már elmúlt. Maga Mussolini is több­ször ismételte: »Miért beszéljünk többet? E pilla­natban az olasz hadak menetelnekt.. • Amikor a Palazzo Venezia nagytermébe lép­tem, a Duce, aki nz ablaknál állt, hirtelen megfor­dult és kezétnyujtva felém jött. Arckifejezése e pillanatban szelíd. Alig észrevehetően hátraveti fejét és látogatójának szemébe néz. Erős vonásai, melyek ma már klasszikusak, megenyhülnek és felöltik a fenkölt komolyság kifejezését. Ismétlem: a szelídség árnya suhan végig ezen az arcon. Először a Duce kérdez. Franciaországról beszé­lünk. Karosszékében ül, finom kezeivel eltakarja arcát, csak félig lehunyt szeme látszik. Most egé­szen kicsinek tűni'k fel a szeme, de pillantása mégis szinte belénk döf és van benne valami csodá­latosan irónikus csillogás is. Azután én kezdek kérdezni. Arca most megint megváltozik. Tragikus kifejezést ölt, összehúzza szemöldökét, erős orr emelkedik ki a mozgékony szemek közül, állkapcsa hatalmas, gőgös ívelésű, húsos szája egyetlen rándulásával mély megvetést tud kifejezni. A Duce, aki e falak között éli asz­kéta életét, alaposan megtanulhatta, hogy lenézze a dolgokat és az embereket. A tömegek, melyek rendszerint fedett fővel látják bálványukat, nem ismerhetik tökéletesen arcának kifejezését, mert nem ismerik a homlokát. Ez a hatalmas boltozatos homlok állandóan derűs és nyugodt marad. Azoknak, akik csak arca alap­ján ismerik Mussolinit, figyelmükbe ajánlom ha­talmas homlokát, mely mindig nyugodt. A helyzetről beszélünk. A helyzet súlyos, na­gyon súlyos, ismeri el Mussolini. >— Mit akar? — mondja, amikor közlöm felte­véseimet és utalok Anglia hatalmára. — Mi min dent kiszámítottunk és megfontoltunk, mindent, mindent­Tompává válik a hangja. Arca megvonaglik, megcsóválja fejét, mintha azt mondaná, nem érti, mért kényszerítették, hogy idáig menjen. Nem néz rám, mintha magának mondaná: — Mindenről gondoskodtam. Mindent meg fo­gunk tenni, ami szükséges. Amikor kifejezem aggodalmamat, hogy mi lesz ezeknek az eseményeknek a következménye, Mussolini kezd megint kérdezni: —- Hogy jutottunk idáig? Hát nem rendeztél már ezt az egész kérdíst nagyon régen a szerző­dések"} Elfogadom a célzást az 1906-os szerződés zára­dékaira. A Duce, akivel éppen az előbb közöltem fogadni, sőt — ez most már mindennapos eset — a kormány már kiadott rendeleteit utólag jóváhagyni. Üres formalitás ma már ez a bi­zottság, amelyből éppen a Gömbös-kormány alatt az ellenzéki tagok jó része is kiszorult s így annak pártközi jellege jóformán megszűnt. De még erősebben csorbítja az országgyű­lés jogkörét a jelenlegi kormány által beveze­tett az a gyakorlat, hogy úgyszólván minden egyes beterjesztett javaslata ú. n. kerettör­vény. Hogy a számtalan közül csak néhányat említsek meg, felhozhatom a főváros autonó­miájáról szóló törvényt, amely — mint utólag kiderült — egy teljesen alaptalan premisszára támaszkodva, az önkormányzatot egészen ki­szolgáltatta a belügyminiszternek, az ú. n. »nyaktiló« törvényt, amely a maga famózus »egyéb okaival« a köszolgálati alkalmazottak­nak amúgy is elég jelentéktelen törvényileg biztosított jogait vette el és a kormány kénye­kedvére bízza, hogy bárkit a közszolgálatban állók közül, a törvényes fegyelmi eljárás nél­kül is elbocsáthasson, végül a legutolsó, a légi védelemről szóló törvényünket, amelyről maga a miniszterelnök is elismerte, hogy a »legsúlyo­sabb belegázolás az alkotmányba«. De ezeken a fő okokon felül ide sorolhat­nám még az amúgy is szigorú házszabályoknak most bevezetett olyan kezelését, amely az el­lenzéknek úgyszólván lehetetlenné teszi, hogy a napi politika valamely aiktiiális eseményét máskor, mint az interpellációs napon szóvá tegye, felemlíthetném az országgyűlésnek hosszú, hónapokra terjedő elnapolását, a felső­háznak beígért, de »ad graecas calendas« ki­tolt egyenjogúsítását és — ha nem is mint for­mai, de lényegi szempontot — az utolsó válasz­tások módját, amely minden rendelkezésre álló és amint a közigazgatási bíróság eddigi ítéletei mutatják — törvénytelen eszközökkel — igyekezett a maga többségét biztosítani. „ Am a végrehajtó kormányhatalom a maga hatáskörét nemcsak az országgyűlés rovására igyekszik kiterjeszteni, de ha óvatosabban és lassabban, mégis kikezdi a bírói halmaimat is. Abban az előbb említett törvényben, amely a közszolgálati alkalmazottak elbocsá­tásáról szól, már . volt a bírákra vonatkozólag is olyan rendelkezés, amely a bírói független­ség és elmozdíthatatlanság elvét sértette volna meg. Akkor a kúria elnöke, Juhász Andor el­lenkezésére és a felsőház nyilvánvaló szembe­helyezkedésének érzetében a kormány maga hagyta ki a képviselőház által már elfogadott javaslat szövegéből az erre vonatkozó szaka­szokat és terjesztett be most egy újabb tör­vényt a kir. ítélőbíráknak és a kir ; ügyészség tagjainak fegyelmi felelősségéről, áthelyezésé­ről és nyugdíjazásáról. Ez az újabb javaslat, ha enyhébb formában is, de lényegében mégis csak rést tör azon az elven, hogy bírói személy, a bíróság megszűntének kivételével, át nem he­lyezhető és munkaképtelenség esetét kivéve, nem nyugdíjazható. Régi és eddig mindig respektált, a bíró­ság függetlenségéhez tartozó elv az is, hogy magasabbfokű bíróságnál az ítélethozatalban csak bírói esküt tett, bírói személy vehet részt. A »Schöffengericht« nálunk ismeretlen fogalom, és ha munkaügyi kérdésekben, vá­lasztottbíróságolniál szerepelnek is laikus bí­rák, felső- és királyi bíróságoknál a tanács­ban csak bírói személy ítélkezhetett. A jelenlegi kormány ezt az elvet sem respektálta. Az erdőtörvénynek van eey ren­delkezése, amely a közigazgatási bíróságnál egy olyan ítélkező tanácsot állít fel, melynek két tagja közigazgatási bíró ugyan, de másik két tagja erdész, akinek sem bírói kvalifiká­ciója nincs, sem bírói esküt nem tett. A légi­Folytatás a 2-ik oldalon.

Next

/
Thumbnails
Contents