Pesti Napló, 1935. november (86. évfolyam, 250–273. szám)
1935-11-03 / 250. szám
Vasárnapi szám — Ára 32 fillér © Budapest, 1985 86. évfolyam 250. szám Vasárnap, november 3 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra . . . 4.— pengő Negyedévre . 10.80 pengő félévre. . . . 21.60 pengő Egyes számbra Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon . 16 fillér ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap 32 fillér FESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓ HIVATAL: VI. ker., Rákóczi út 54. Telefon : 455- 50-től 57-ig 464-18, 464-18. Jegypénztár, hirdetési-, előfizetési-, utazási- és könyvosztály: VII. Erzsébet körút 18-20. Szerkesztőség Bécsben: I., Kohlmarkt 7. Mi az alkotmány? Irtat SZONTAGH JENŐ felsőházi tag Nekünk magyaroknak minduntalan szemünkre vetik, hogy jogásznemzet vagyunk. Hát bizonyos, hogy azok is voltunk hosszú évszázadok alatt, amikor minden más kérdés háttérbe szorult a nemzet joga mellett és mindent a közjog szemüvegén át néztünk és bíráltunk el. Nem kellett ahhoz főiskola, egyetem, jurátusság, minden félig-meddig intelligens magyarnak — a politizáló csizmadiától a zászlós úrig — a kisujjában volt az alkotmány ismerete. Ennek a nemzet vérébe átment jogászkodásnak és közjogászkodásnak kétségtelen, hogy sok hátránya volt. Amíg mások tollasodtak és vagyont gyűjtöttek, nekünk egész energiánk a sérelmi politikában merült ki, anyagi javak helyett a jussunkért harcoltunk. De—ha sokszor, csak elvben és papíron — mégis legalább megvédtük ezeket a jogainkat és önszántunkból az alkotmányon rést ütni sohasem engedtünk. Egy új korszaknak, és ebben, a korszakban is egy új kormánynak, új stílusnak kellett eljönni, hogy a köz- és alkotmányjogi kérdések jelentősége az élről hátrább kerüljön, nem is második vagy harmadik sorba, de mint a régi ,világban mondták,: agár után hetediknek. Hát van igazság abban, hogy a mai megcsonkított, elesett koldus voltunkban nem engedhetjük meg magunknak azt a fényűzést, hogy a nemzet és legjobbjaink minden energiája közjogi és gravamenpolitikában merüljön ki, fecsérlődjék el. De annyira utolsó dolog mégsem ez a magyar alkotmány, amely ezer esztendőn át betöltötte a magyar életet, nemcsak a Habsburgok három és félszázados uralkodása, de az Árpádok, az Anjouk és a Jagellók, sőt még a legnemzetibb király, Mátyás alatt is. Mert egész nyugodtan állíthatom, hogy ebben az országban nem volt még olyan korszak, amikor, ha talán külső formáiban nem, de lényegében annyira mellékesnek tekintették volna az alkotmányt és mindent, ami hozzá tartozik. Az alkotmánynak csak az egyik pillére — kétségtelenül a legfontosabb és lényegesebb pillére — a parlamentiben kifejezésre jutó népképviselet Országgyűlés nélkül nincs magyar alkotmány, de országgyűlés magában és egyedül még nem az alkotmány. A magyar közjogban a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom jogköre nemcsak törvények, de a szokásjog alapján is, meglehetős éde sem el van határolva. Ha bármelyik, e közül a három hatalom közül, valamely másiknak rovására terjeszkedik, nemcsak ezeknek jogait csorbítja, de megingatja az egyensúlyt és gyengíti magát az alkotmányt. Emberileg nagyon érthető és minden ország történelme számtalan példával bizonyítja, hogy minél erősebb a végrehajtó hatalom és minél ambíciózusabb kézben van annak vezetése, annál inkább igyekszik a maga hatáskörét bővíteni, ugyanakkor pedig szűkebb térre szorítani a törvényhozás és bírói hatalom jogkörét. A végrehajtó, tehát a kormányhatalomnak ez a terjeszkedése nálunk félreismerhetetlen.Az országgyűlésnek, mint a törvényhozói hatalom egyik faktorának hatásköre formailag is évről évre, sőt mondhatnánk hónapról hónapra szűkül. Szűkítette a hatáskörét már a 33-as bizottság felállítása, amelyet annak idején a pillanatnyi szükség talán indokoltan, amelynek ma már alig van létjogosultsága és amelynek nincs is módjában mást tenni, mint a kormánynak eléje, terjesztett javaslatait fogadni, sőt — ez most már mindennapos eset — a kormány már kiadott rendeleteit utólag jóváhagyni. Üres formalitás ma már ez a bizottság, amelyből éppen a Gömbös-kormány alatt az ellenzéki tagok jó része is kiszorult s így annak pártközi jellege jóformán megszűnt. De még erősebben csorbítja az országgyűlés jogkörét a jelenlegi kormány által bevezetett az a gyakorlat, hogy úgyszólván minden egyes beterjesztett javaslata ú. n. kerettörvény. Hogy a számtalan közül csak néhányat említsek meg, felhozhatom a főváros autonómiájáról szóló törvényt, amely — mint utólag kiderült — egy teljesen alaptalan premisszára támaszkodva, az önkormányzatot egészen kiszolgáltatta a belügyminiszternek, az ú. n. »nyaktiló« törvényt, amely a maga famázus »egyéb okaival« a köszolgálati alkalmazottaknak amúgy is elég jelentéktelen törvényileg biztosított jogait vette el és a kormány kényekedvére bízza, hogy bárkit a közszolgálatban állók közül, a törvényes fegyelmi eljárás nélkül is elbocsáthasson, végül a legutolsó, a légi védelemről szóló törvényünket, amelyről maga a miniszterelnök is elismerte, hogy a »legsúlyosabb belegázolás az alkotmányba«. De ezeken a fő okokon felül ide sorolhatnám még az amúgy is szigorú házszabályoknak most bevezetett olyan kezelését, amely az ellenzéknek úgyszólván lehetetlenné teszi, hogy a napi politika valamely aktuális eseményét máskor, mint az interpellációs napon szóvá tegye, felemlíthetném az országgyűlésnek hosszú, hónapokra terjedő elnapolását, a felsőháznak beígért, de »ad graecas calendas« kitolt egyenjogúsítását és — ha nem is mint formai, de lényegi szempontot — az utolsó választások módját, amely minden rendelkezésre álló és amint a közigazgatási bíróság eddigi ítéletei mutatják — törvénytelen eszközökkel — igyekezett a maga többségét biztosítani. „ Ám a végrehajtó kormányhatalom a maga hatáskörét nemcsak az országgyűlés rovására igyekszik kiterjeszteni, de ha óvatosabban és lassabban, mégis kikezdi a bírói halmaimat is. Abban az előbb említett törvényben, amely a közszolgálati alkalmazottak elbocsátásáról szól, már volt a bírákra vonatkozólag is olyan rendelkezés, amely a bírói függetlenség és elmozdíthatatlanság elvét sértette volna meg. Akkor a Kúria elnöke, Juhász Andor ellenkezésére és a felsőház nyilvánvaló szembehelyezkedésének érzetében a kormány maga hagyta ki a képviselőház által már elfogadott javaslat szövegéből az erre vonatkozó szakaszokat és terjesztett be most egy újabb törvényt a kir. ítélőbíráknak és a kir. ügyészség tagjainak fegyelmi felelősségéről, áthelyezéséről és nyugdíjazásáról. Ez az újabb javaslat, ha enyhébb formában is, de lényegében mégis csak rést tör azon az elven, hogy bírói személy, a bíróság megszűntének kivételével, át nem helyezhető és munkaképtelenség esetét kivéve, nem nyugdíjazható. Régi és eddig mindig respektált, a bíróság függetlenségéhez tartozó elv az is, hogy magasabb fokú bíróságnál az ítélethozatalban csak bírói esküt tett, bírói személy vehet részt. A »Schöffengericht« nálunk ismeretlen fogalom, és ha munkaügyi kérdésekben, választottbíróságoknál szerepelnek is laikus bírák, felső- és királyi bíróságoknál a tanácsban csak bírói személy ítélkezhetett. A jelenlegi kormány ezt az elvet sem respektálta. Az erdőtörvénynek van egy rendelkezése, amely a közigazgatási bíróságnál egy olyan ítélkező tanácsot állít fel, melynek két tagja közigazgatási bíró ugyan, de másik két tagja erdész, akinek sem bírói kvalifikációja nincs, sem bírói esküt nem tett. A légi-Folytatás a 2-ik oldalon. Mussolini nyilatkozik a háborúról és a jövőről „Szankciók! Ez az egyetlen szó, mely fáj nekem!11 Róma, november, ötvenöt percig beszéltem a Dacéval. Pedig a szavak ideje már elmúlt. Maga Mussolini is többször ismételte: »Miért beszéljünk többet? E pillanatban az olasz hadak menetelnek... • Amikor a Palazzo Venezia nagytermébe léptem, a Duce, aki az ablaknál állt, hirtelen megfordult és kezét nyújtva felém jött. Arckifejezése e pillanatban szelíd. Alig észrevehetően hátraveti fejét és látogatójának szemébe néz. Erős vonásai, melyek ma már klasszikusak, megenyhülnek és felöltik a fenkölt komolyság kifejezését. Ismétlem: a szelídség árnya suhan végig ezen az arcon. Először a Duce kérdez. Franciaországról beszélünk. Karosszékében ül, finom kezeivel eltakarja arcát, csak félig lehunyt szeme látszik. Most egészen kicsinek tűnik fel a szeme, de pillantása mégis szinte belénk döf és van benne valami csodálatosan irónikus csillogás is. Azután én kezdek kérdezni. Arca most megint megváltozik. Tragikus kifejezést ölt, összehúzza szemöldökét, erős orr emelkedik ki a mozgékony szemek közül, állkapcsa hatalmas, gőgös ívelésű, húsos szája egyetlen rándulásával mély megvetést tud kifejezni. A Duce, aki e falak között éli aszkéta életét, alaposan megtanulhatta, hogy lenézze a dolgokat és az embereket. A tömegek, melyek rendszerint fedett fővel látják bálványukat, nem ismerhetik tökéletesen arcának kifejezését, mert nem ismerik a homlokát. Ez a hatalmas boltozatos homlok állandóan derűs és nyugodt marad. Azoknak, akik csak arca alapján ismerik Mussolinit, figyelmükbe ajánlom hatalmas homlokát, mely mindig nyugodt. A helyzetről beszélünk. A helyzet súlyos, nagyon súlyos, ismeri el Mussolini.— Mit akar? — mondja, amikor közlöm feltevéseimet és utalok Anglia hatalmára. — Mi mindent kiszámítottunk és megfontoltunk, mindent, mindent Tompává válik a hangja. Arca megvonaglik, megcsóválja fejét, mintha azt mondaná, nem érti, mert kényszerítették, hogy idáig menjen. Nem néz rám, mintha magának mondaná: — Mindenről gondoskodtam. Mindent meg fogunk tenni, ami szükséges. Amikor kifejezem aggodalmamat, hogy mi lesz ezeknek az eseményeknek a következménye, Mussolini kezd megint kérdezni: — Hogy jutottunk idáig? Hát nem rendeztél már ezt az egész kérdést nagyon régen a szerződések". Elfogadom a célzást az 1906-os szerződés záradékaira. A Duce, akivel éppen az előbb közöltem