Pesti Napló, 1935. november (86. évfolyam, 250–273. szám)
1935-11-03 / 250. szám
FTC Vasárnap Kongresszusukon a magántisztviselők fölvetettek minden őket érdeklő problémát a munkaidő helyesebb beosztásától a hétvégi pihenőig, a balesetbiztosítási önkormányzattól a fiatalok elhelyezéséig és az öregek megmentésééig. Jogos panaszok tárultak elénk az előadók szép és komoly javaslatai során. De talán nem fogunk mellé, amikor azt mondjuk, hogy mindezek a — különben önmagukban és egyenként is súlyos — részletek mögött a tudat alatt ott él és hullámzik a magántisztviselőtársadalom egész és egyetemes problémája. Mert oly sok más foglalkozási ággal együtt a magántisztviselő is új történelmi helyzetbe került a háború utáni időkben. Magántisztviselő a háború előtt és a háború után? — itt már csak a szó nyelvtani jelentése maradt a régi. Egyébként minden megváltozott. Ki volt a magántisztviselő a háború előtti Jól fizetett, jól öltözködő úr, aki gond nélkül utazott nyáron külföldi fürdőre, biztosítottnak tudta egyformán havi fizetését, évi remunerációját és öregkori ellátását. A magántisztviselő állása a békében életreszóló volt és olyan valami biztos a fix fizetés árnyékában, hogy akárhányan orvosi, ügyvédi, mérnöki pálya helyett ezt választották. De miért is ne? Mert ha ügyvéd, orvos, mérnök számára esetleg rendkívüli csúcskarrierek is vártak, a magántisztviselő viszont nem vállalta roszszul menő irodák és rendelők esélyeit, ő volt a megvédett, az ellátott ember, ő volt az irigyelt polgár, ifjúkorában jó parti, idősebb korában kiegyensúlyozott családapa. Gazdasági élete beosztott volt és szinte rizikómentes- Kis beosztással még a szerényebb fizetésű is ki tudta elégíteni elseje körül lakásadóját, szabóját, cipészét, de úgy, hogy hónapközben se volt gondja vendéglőre vagy kávéházra. És azonkívül lehetett minden elsején valamit félre is tenni. Színházra, könyvre, klubra, utazásra fejfájás nélkül futotta. Ez volt a magántisztviselő a békében és a monarchia fénykorában. Ma? A háború utáni idők a magántisztviselő, számára azt az először szinte hihetetlen meglepetést hozták, hogy lehetett őt állásából elbocsátani. Vigyázzunk! Jogilag persze lehetett a békében is. De nem tették meg. Sem a bankok, sem a gyárak, de még a kisebb magáncégek sem. A főkönyv mellett ülni, vagy levelezni — életbiztosítást jelentett Azután jött a meglepetés. Nem hogy kis cégek, de nagy bankok (és a nagy bankok példáján bátorságot merítve persze a kis cégek is) elbocsátottak tisztviselőket. A nagyok tömegestül, a kicsik egyénenként. Jött a B lista és megszűnt a gazdasági életbiztonság. Hibátlan emberek sok-sok évi tisztességes és odaadó munka után kikerültek az utcára. Aki pedig ott maradhatott az íróasztala mellett, az — feje fölött állandóan a felmondólevél lehetősége — megtanulta, hogy a fizetés, ami azelőtt csak emelkedni tudott, most megtanulta azt is, hogyan lehet csökkenni. És a csökkenés gyorsabb tempójú és komolyabb összegű volt mint azelőtt a javítás, öt-hat-tíz esztendei lassú fizetésszaporulat egy órán belül szűnt meg. Lehetett választani: az ember vagy elfogadja a redukciót, vagy kimegy az utcára- De a választásnak ez a lehetősége tulajdonképpen azt jelentette, hogy nem lehet választani. Maradni kellett kisebb gázsival, de maradni- kevesebbért többet dolgozni, rosszabbul öltözni, nem nyaralni, kisebb lakásba bújni, az asztali adagokat néhány centiméterrel megrövidíteni. Színházról, könyvről, klubról lemondani. És azután az örökös bizonytalanság. A fiatalember attól reszket hogy azért nem kap állást mert fiatal. Az öregebb attól, hogy azért veszíti el állását mert öreg. És két nemzedék között a középső, a negyven- és ötvenéveseké, aki egyrészt attól fél, hogy húszévesek kiemelik állásából, másrészt hogy az elbocsátott hatvanévesek munkája is rászakad, mégpedig minden külön díjazás nélkül, egyszerűen mint szorgalmi feladat. Az elején a pályatörés keservei, a végén a kegyelemkenyér. Bizony, a mai magántisztviselő már nem az a vasaltnadrágú jó parti, aki mind lejjebb csúszik az élet és megélhetés skáláján. Téved, aki azt hiszi, hogy ez a pár sor a munkaadók ellen lázít Igen jól tudjuk, hogy van ma munkaadó, — sajnos, nem is egy — aki szívesen cserélne tulajdon félfizetésre jutott alkalmazottjával is. Az legalább felét keresi meg annak, amit békében, de a munkaadó negyedét sem. És itt van a vállalati rizikó is. Meg kellene vizsgálni a munkaadó, a gyakran kenyértelen kenyéradó helyzetét is. De ez már tágabb síkokra vezetne, fel kellene göngyölni a mai élet valamennyi gazdasági problémáját Mi itt most csak a magántisztviselőkről akartunk írni. Akiket meg kell menteni. Mert bennük a magyar értelmiség kiváló csoportját mentjük meg és adjuk vissza annak a polgári életnek, amelyből az utolsó másfél évtized őt katasztrofálisan kiragadta. A földhöz vágta. Vegyen ! BUNDÁT szűcsáruházban IV., Petőfi Sándor u. 1. RÓZSA PESTI NAPLÓ 1935 november 5 . MINŐSÉGBEN MÉGIS ELÉRHETETLEN. Német kémeket tartóztattak le Csehszlovákiában Prága, november 2. (Csehszlovák Távirati Iroda.) A rendőrségi sajtóiroda jelenti: A rendőrség többheti megfigyelés után több embert letartóztatott akik kémkedést űztek Németország javára. A letartóztatottakat, közöttük öt asszonyt, beszállították a prágai törvényszék fogházába. Egyelőre 28 ember ellen indult eljárás. Ketten német birodalmi állampolgárok, egyikük pedig ausztriai illetőségű. Legnagyobb részük a szudéta-német vidékről, Eger és Asch, valamint Teplitz-Schönauból valók. Négyen a szudéta-német párt tagjai, ketten az azóta feloszlatott csehszlovákiai német nemzeti szocialista párt tagjai voltak. Az egyik letartóztatott Bürger mészárossegéd, az annabergi némmet birodalmi S. A.-alakulat vezetőségével állott összeköttetésben. (i 5) * Juffassa megérdemelt pihenéshez agyondolgozott régi rádiócsöveit. Rádiója csak modern csövekkel adhat igazán jó teljesítményt. Új Tungsram csövek rádiójába új életet öntenek!