Pesti Napló, 1936. február (87. évfolyam, 26–50. szám)

1936-02-01 / 26. szám

Ma: Nő! Napló és Gyermek Napló Budapest, 1936 87. évfolyam 26. szám Ara Í6 Vülé r (fi) Szombat, február 1 ELŐFIZETÉSI ARAK» Egy hóra . 4.— pengd Negyedévre . 10.80 pengő Félévre 21.60 pengő Egyes szám ara Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 16 fillér ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap 32 fillér SZERKESZTŐSÉG ÉS KI AD Ó HIVATAL: VII. ker., Rákóczi út 54. Telefon: 455 - 50-161 57-1» 464-18. 464-19. jegypénztár, hirdetési-, előfiz»» tési-, utazási- és könyvosztály» VII., Erzsébet körút 18-20. Szerkesztőség Bécsben i L, Kohlmarkt V. BBS A szenvedett ember Erdély, január. Bratianu Josiel román miniszterelnök 1919-ben megtagadta Párizsban a kisebbsági egyezmény aláírását. A nagy csata után, amit Párizsban v" 7ott Wilsonnal, hazament és láto­gatást tett Erdélyben, ahol akkor Maniu Gyula elnöklete alatt az erdélyi kormányzó­tanács dirigált Szebenben. Bratianu Ionéit maga Maniu üdvözölte és Bratianu beszédet tartott, amelyben így jellemezte Románia jövőbeli magatartását az országba bekebele­zendő kisebbségekkel szemben: — Egy nép, mint a mienk, amely férfiassá­gának jelét adta a vereség és győzelem idején egyaránt, a legnagylelkűbb felfogásnak fogja tanújelét adni; az új román állam szervezeté­ben testvéri és baráti életet fog találni min­denki, aki Nagyrománia békés virágzásához hozzájárul. Senkit sem fogunk kérdezni, hon­nan jön, hanem hova megy. Ennek a kijelentésnek az értelme röviden ez: fátyolt a múltra. Nem kutatjuk, hogy mi történt a múltban, nem teszünk senkinek szemrehányást a letűnt korszakért, nem oszto­gatjuk a jogokat aszerint, hogy milyen volt a helyzete a románságnak a régi világban és mi­lyen volt a régi világban a nemzetiségi poli­tika, hanem egyedül azt fogjuk nézni: vájjon a haza új fiai miként viselkednek az új hazá­val szemben. A kisebbségek ezt később így formuláz­ták mep nem ismerjük el a visszafizetés poli­Ez az ünnepélyes fogadalom azonban, mint sok annyi más, nem vált be. Az utódállamok politikusai, történetíróig és publicistái valóságos sportot űznek 15 év óta abból, hogy kapargálnak a múltban és halomra építik a vádakat a letűnt magyar impérium ellen. Rémregényeket írnak a magyar múltról ég az elnyomás, elszegényítés és nemzet fosztás sötét képét festik meg. Semmi sem volt jó; minden rossz volt. A békekötés hiába talált itt érintetlen román, tót ós szerb milliókat, mintha soha magyar uralom alatt nem éltek volna, mégis egyebet sem hallunk és olvasunk, mint hogy a magyar impérium kiirtotta és ki­pusztította a nemzetiségeket. A vádak csúcspontja konkrét formában pedig az, hogy igaz, hogy megalkották a ma­gyarok a nemzetiségek egyenjogúsításáról szóló törvényt 1868-ban, de azt soha és semmi­képpen nem hajtották végre. Az erdélyi magyar publicisztika most ro­hamot indított ez ellen a piramis ellen, amit nem gránitból, hanem hamisságból és elferdí­tésekből halmoztak fel és le akarja dönteni a vádakat: nem igaz, hogy a nemzetiségi tör­vényt egyáltalában nem hajtották végre. Bennünket sokkal jobban elfoglalnak a magunk bajai és mindennapjaink izgalmai, semmint erre a harcra felfigyeltünk volna. Apró belpolitikai verekedéseink és versengé­seink sokkal jobban lekötnek, mint magyar testvéreink millióinak ez a védekezése a mult gyalázása és bepiszkítása ellen. Mindenki tudja azt is, ho^y mi történik Aduában és mire készülnek Addisz-Abebában, de nem tudjuk, hogy mi sír fel Kolozsvárott és mi körül ro­bajlik a viaskodás a Királyhágó alatt? Mert nem elméleti történeti játék ez, ami csak a szoba.tudósoknt érdekelné. Hanem jo­gokra és egzisztenciákra megy a torna. Az utódállambeli uralkodó nemzetek nacionalista történetszemlélete arra törekszik, hogy állandó irritációban tartsa a közhangulatot és meg­fertőzze az atmoszférát: nem leihet jogokat adni azoknak, akik a múltban, amikor uralmon voltak, elnyomtak bennünket. Bratianu .Toriéi ígérete ellenére mindenki azt fürkészi, hogy Bethlen István nagy földbirtokpolitikai beszédet mondott a Házban Az ellenzék és — a kormánypárt tapsai közben fejtette ki véleményét a földkérdésekről — Nem lehet földet osztani — A legradikálisabb ki­sajátítás után föld és kereset nélkül maradna félmillió mezőgazdasági profetár — Csak az iparosítás fejlesztése és az intenzívebb gazdálkodás segít — Állásfoglalás a telepítés elien — Hogyan lehet végrehajtani a keresztény tőke sokat emlegetett új honfoglalását? Eckhardt Tibor kedden beszél a hitbizományi reformról (Saját tudósítónktól.) A magyar politikai élet nagy bajvívója ismét megjelent a parlamenti had­színtéren és a hitbizományi reform tárgyalását felhasználta az ország húsba, vérbe és nemzeti jö­vőnkbe vágó földbirtokpolitikai. problémáinak akadémiai színvonalú megvilágítására. Feketében jelent meg, — tiszteletadás a parla­mentnek, a barátoknak és az ellenfeleknek?' — szi­kár figurája, erőteljes gesztusai, bonyolultan, de dísztelenül szőtt mondatai tartalmukkal hét negyedórán keresztül uralkodtak az ülésteremben, amelynek mezői feketéllelek a képviselők töme­geitől, karzatait zsúfolásig megtöltötte a közönség. Sztranyavszky Sándor ült az elnöki székben. Ünnepélyes volt a bevonulása. Jegyzői, a háznagy és a képviselőház főtisztviselői kísérték az eln>öíköt. Bethlen István grófot szólította. A politika törvényei láthatatlan sáncot vontak kormánypárt és az ellenzék között. Bethlen az ellenzéki oldalon állt a sánc szélén. Vele szemben ültek ellenfelei, közöttük sokan olyanok, akik el­lenségnek számítanak. Az öregek, akik valamikor egy pártban ültek Bethlen Istvánnal, s a fiatalok, akik az új országgyűlés életében a kérlelhetetle­nek rohamszakaszának szerepében ostromolják az egykori politikai »Bethlen-vár« itt-ott még felfe­dezhető bástyáit. Bethlen a javaslat mellett szólalt fel. Temp­lomi csendben hallgatták beszéde bevezetését. Ta­lán azért, mert a javaslat mellett beszél? Nem. A bevezetés szatírával átszőtt mondatai sem válta­nak ki tiltakozást a jobboldalból. Valaki inkább honnan jöttek a magyar kisebbség fiai és nem azt, hogy hova mennek. Az erdélyi magyar tollak bizonyítani akar­ják, hogy nem igaz az, hogy a híres nemzeti­ségi törvény holt betű maradt volna. És ebben az igyekvésükben a magyar poli­tikai történetírás közreműködését hívják segít­ségüL Nem maradhat ez a hívó kérés meghall­gatás nélkül. Mert a vád valóban vagy hamis, vagy túl­zott és kiszínezett. Ma, amikor az utódállamokban tobzódó nacionalizmus főleg a kisebbségek gazdasági megsemmisítését követeli és gyakorlatilag űzi is, kézenfekvő számunkra elsősorban a mult gazdasági szabadságának felidézése és beiga­zolása. A földbirtokkisajátítás és elkobzás mai korszakával szemben ott áll a múltban a haj­dani nemzetiségek szabad birtokszerzése és szabad vagyonosodása. Áll ez pedig különö­sen Erdélyben és a Bánátban, ahol a nemzeti­ségek különösen a világháborút megelőző húsz esztendőben rohamosan és mohón szaporítot­ták agráringatlanaikat anélkül, hogy ebbe az államhatalom (a háborúban életbelépett korlá­tozásoktól eltekintse) akármilyen formában beleszólt volna. A kis- és középbirtokok terén sóhajtja, mint mondja, hogy kevesebb gúnyoló" dást szeretne hallani, de nem Bethlen hangja öli meg a suttogást, hanem a nagy többségi párt le­nyűgöző hallgatása. A volt miniszterelnök az abszolút tekintély vértezetében jelent meg s az érdektelen szemlélőt is meglepi a tiszteletteljes fogadtatás, amelyben részesítették. Benárd Ágoston kősón érkezett,, a helyére siet, kicsit zajosan ül le, lepisszegik. A szónok éppen kételyeket hangoztat a kormány terveivel kapcsolatban. Bénáidban felébred a párt. és a minisztereitlök katonája, közbeszól. Bethlen nyugodtan visszavág. -Üjabb közbeszólás. Bethlen­nek most már nincs ideje válaszolni, a közbeszóló mögött ülő kormánypártiak erélyes hangon kérik Benárdot: — Hagyd nyugodtan beszélni! Benárd később magyarázza a folyosón: — Akusztikai tévedésben voltam, nagyon saj­nálom. Nem tudtam, milyen a visszhangja a be­szédnek, A beszéd nagy politikai esemény volt, de nagy, politikai esemény volt a visszhang is. A kormány* pártból akkor robbant ki az első taps, amikor Bethlen kérte, hogy a birtokpolitikát emeljék ki a pártpolitikai légkörből. Az első tapsot ismételten követték a kormánypárti tapsok, a zúgó helyeslé­sek. Visszatekinteni az elmúlt háromnegyed év eseményeire és látni Sztranyavszky Sándort az elnöki székben, amint feszülten figyel, a szónok egyetlen szavát sem viszíti el, s mikor lejár az egyórás beszédidő, kérdezi: »Méltóztatik beszédide­állandóan emelkedő fejlődést mutattak és ijesztő arányban kezdték vásárolni a tönkre­ment magyar birtokosok földjeit. A román bankok szinte egyedüli hivatásuknak kezdték tekinteni a magyar birtokok megvásárlását. A szász és sváb gazdák virágzó boldogulása köz­mondásos volt. A bánáti szerbek egyre jobban terjeszkedtek a mezőgazdaságban. Az úrbéresi vagyonközösségek dandárja esett román köz­ségekre és teljes autonómiát élveztek. Van-o dicsőbb példája a gazdasági szabadságnak, mint az, hogy amíg a esiki magyar határőrök ingatlanvagyona 62.000 holdat tett ki, addig a karánsebesi román határőrvagyon 255.00Ü hold, a naszódi román határőrvagyon pedig 358.000 hold volt ós tisztára román gazdasági, iskolai és kulturális célokat szolgált. Ma? A két román vagyont a román agrárreform érin­tetlenül hagyta, ellenben a csiki székelyek va­gyonát elvette, nemcsak a földet, hanem a leg­kisebb kasznárlakot is. Méltán sorakozik e mellié az ingóvagyon, korlátlan szabadsága. A román, szerb és tót bankok százával- nyiltak meg. Senki,sem kér­dezte tőlük: honnan veszik a pénzt, ki támo­gatja őket, ki vezeti őket, milyen nyelven megy az adminisztráció, hova fordítják a nye­reséget. Be minek is kérdezték volna: meg­mondták ők nyiltan: saját kult űr céljaikat

Next

/
Thumbnails
Contents