Pesti Napló, 1936. február (87. évfolyam, 26–50. szám)

1936-02-01 / 26. szám

2 Szombat PESTI NAPLÓ 1936 február 1 (A parlamenti tudósítás folytatása.) (A vezércikk folytatása.) akarják velük szolgálni. Ma Erdélyben egy­egy magyar ba.nk legfeljebb titokban mer magyar célra adakozni. Akkor az alapszabá­lyokba foglalták bele: az osztalék csak annyi lehet, amennyi a kultúrcélok kielégítése után fennmarad. Mindenki tudta, hogy az aradi Viktoria és a szebeni Alb ina pénzelték a ro­mán nemzeti párt választásait, de kinek jutott eszébe, hogy ebbe beavatkozzék vagy megtor­lással éljen? Ellenkezőleg: az Osztrák-Magyar Banktól olyan vísszaleszámítolási hitelt élvez­tek, ami ma törpe hányadában is elképzelhe­tetlen az utódállamok kisebbségi bankjai szá­mára. Lesz alkalmunk ezzel a kérdéssel ezen a helyen legközelebb behatóbban foglalkozni. Az a 1868. évi nemzetiségi törvény meg­adja a magyarországi nemzetiségeknek a tel­jes egyházi és iskolai autonómiát. Azt hisszük: olyan ideális önkormányzat, mint amit a nem­zetiségek élveztek, talán csak Svájcban vagy az Egyesült Államokban uralkodik. A Laguna­féle román görögkeleti egyházi alkotmány ro­mán írók szerint is az egyházi szabadság esz­ményét tökéletesítette meg. Semmi állami be­avatkozás azon kívül, hogy az állam öntötte az anyagi támogatást. Soha senkinek eszébe nem jutott, hogy beleszóljon, kik látják el az egyházi tisztségeket és kik vezetik az iskolá­kat. A nemzetiségi törvényben megígért nyelvi szabadság csorbítatlan épségben állott fenn minden időben. Aki ismeri az utódállamok­ban domináló zaklató szellemet egyházi és is­kolai téren, talán el sem hiszi, hogy »az el­nyomás korszakában« ilyen zavartalan sza­badság fényeskedhetett, És hány helyen érvé­nyesült a közigazgatásban a nemzetiségek nyelve? Nem volt rendszeresítve, nem volt szabályozva, de azért élt és megszólalt a nem magyarok nyelve. Vájjon szász városokban kapott-e valaki egy közigazgatási írást más nyelven mint németül? Nem szónokoltak-e megyegyűléseken németül, románul vagy szlovákul ? Nem nőtt-e meg különösen az utolsó tíz évben rohamosan a nemzetiségi tisztviselők és katonatisztek száma? Még ez­előtt pár évvel is Vajda Sándor, azt mondta, hogy a magyar világban sokkal több erdélyi román kúriai és táblabíró volt, mint amennyi ma van Komániában. Az erdélyi magyarság felsóhajt: bár akadna méltó tudós, aki rávetné magát erre a témára és adatokkal állítaná ös&ze, hogy mi­lyen is volt a nemzetiségek élete a régi világ­ban. Hány könyv hirdeti ma is a nemzetisé­gek sérelmeit? Miért nincs végre könyv, amely az érem másik oldalát világítaná meg? Nem lehet ezt halogatni, mert az utódállamok­ban nem hallgat el az érv, hogy milyen rette­netes volt az elnyomás. Ma is az egyetlen szólam az, — mondta a napokban Temes­várott gróf Bethlen György,^ az erdélyi ma­gyar párt elnöke — hogy »jóvá kell tenni a régi igazságtalanságokat«. A gazdasági meg­szorítások és korlátozások, a nyelvvizsgák, a kisajátítás, az államsegélytelen iskoláztatás, a numeruszjok korszakában szabad-e elmulasz­tani a magyar mult hű és igaz képének meg­festését? Ami megtörtént: megtörtént, a hibá­kat nem kenjük el, de nem tűrhetjük a hazug­ságokat és tódításokat és a való érdemek egy­szerű letagadását. Aki ma az utódállamokban érvényesülni akar, kiadja magát a mult már­tírjának, aki Isten tudja mennyit tíírt és könnyezett. Amikor a Bach-korszak véget ért, gomba­módra jelentkeztek azok az emberek, akik állí­tólag rengeteget szenvedtek a cseh és osztrák szoldateszka korbácsától. Ezeket az akkori idők stílusában »szenvedett embereknek« ne­vezték. Az ország nyüzsgött a szenvedett em­berektől, aikik a kiegyezés után sebeiket mu­togatták és jutalmukat kérték. Az utódálla­mokban épígy hemzseg most a közélet a szen­vedett emberektől. A tudatlan nép ámulva hallja siralmaikat. Hányan állnak elő, hogy a váci és szegedi tömlöcökben senyvedtek, mintha ezek a kedélyes ál lu.m fogházak a sira­lom völgyei lettek volna. A szenvedett embe­rek mesterkélt jajveszékelését a magyar mult igazságainak túlharsogásával kell elnémítani. Asztma és szívbetegség, mell- és tüdőhaj, gör­vély és angolkór, a bőr megbetegedései és furun­kulózis eseteiben a mindig kellemes hatású ter­mészetes »Ferenc József« keserűvíz az emésztő­csatornát alaposan kitisztítja s a gyomor és be­lek működését kitűnően szabályozza. Az orvosok ajánlják, jének meghosszabbítását kívánni?« látni Marton Bélát helyeselni, ismét és ismét helyeselni, lelkesen tapsolni — Bethlen Istvánnak, látni a viharsarok hőseit tiszteletet kifejező hallgatásban és zúgó tapsokban: nagy politikai élmény és megnyugtató jele annaik, hogy a pártpolitikai drótakadályok ebben a késhegyig menő harcokra berendezkedett parlamentben sem vágták el teljesen a megértés útját. Friedrich töri meg a komoly hangulatot, de csak egy pillanatra: — Látom, itt már nem lesz semmi baj. Beth­len visszamegy miniszterelnöknek! (Később egy fiatal reformer kérdezi a jobb­oldalon : — Miért állítottak bennünket szembe Bethlen Istvánnal? Hiszen ugyanazt akarja, amit mi akarunk...) A szónok szembenáll a képviselők nagy tábo­rával, s az arcok többet fejeznek ki, mint tiszte­letet, mikor halkan, színtelenül mondja: — Elfogulatlanul beszélhetek, hiszen nincs ebben az országban egyetlen talpalatnyi földem... Még egyszer mutatkozik ugyanaz a hatás, mikor a liberális kor egyoldalú fejlesztő hatá­sának megállapítása közben rámutat egy súlyos ellentétre. — Egyik oldalon síberdinasztiák alakidtak, a másik oldalon Apponyi Albertnek csak egy dísz­sírhely jutott,.. Nincs egyetlen talpalatnyi földje, csak egyé­nisége és politikai tekintélye van. Nem bajlódik az apró részletkérdésekkel, fejtegetései közben el­vész a hitbizományi reform gondolatköre, egy­szerű alkalommá süllyed, alkalommá, amely lehe­tővé tette, hogy a, szónok mindenről beszéljen, ami a földdel és e föld népének életkérdéseivel kap­csolatos. Nem lehet földet osztani.' A Háziban sokan ül­nek, akik földet akarnak osztani, de nem monda­nak ellent, várják a bizonyítást. A számok követ­keznek. A legradikálisabb földreformmal sem le­hetne többet kisajátítani, mint 1,600.000 holdat és d,650.000 holdra volna szükség, hogy törpebirtokot adjunk azoknak, akiknek semmijük sincs. s. azok­nak, aki kuete a törpebirtoknál is kevesebbjük van, de a földből akarnak élni. Félmillió ember ma­radna kenyér nélkül, lia a kisajátítható földet öt­holdas parcellákban elosztanák s ilymódon meg­szüntetnék a nagybirtokot, amély most több mint félmillió nincstelennek, gazdasági cselédnek ke­nyeret ad. Ez súlyos érv. S a szónok figyelmeztet, hogy a most rendelkezésre álló föld utolsó erőtar­taléka ennek az országnak, a felosztás hatása pe­dig nem terjedne többre, mint tíz esztendőre. Mi következnék azután? Szükség van nagybirtokra, — de nem lati­fundiumokra — középbirtokra ós kisbirtokra. A nyilaskeresztes vezér helyesel, később a folyosón Bethlenhez lép: — Örülök, hogy ugyanazt vallod, amit én... Bethlen csodálkozik. Festetics magyaráz. Szükség van nagybirtokra stb. — Egyetértünk, — állapítja meg. Bethlen mosolyog. — Ebben igen, s Te kezet adsz rá, hogy a többi kérdésben egyetértesz velem ... Festetics elfogadja a feléje nyújtott kezet. ' — Vége a nyilaskeresztes mozgalomnak? — kérdezi nevetve valaki a csoportban. Talán ha nem volna annyi vezérjelölt... Térjünk vissza a terembe, ahol Bethlen István az iparosítás fontosságára figyelmezteti a képvise­lők táborát. Csak az iparon keresztül lehet munkán hoz juttatni a mezőgazdasági proletariátus folyton növekedő tömegeit. Égy meghajlás Nagyatádi Szabó István sírja felé: — Ennek az embernek a nagyságát semmi sém bizonyítja jobban, mint az. hogy a forradalmak után nem saját fajtájának, a parasztságnak, hanem a proletariátusnak adott földet. A telepítéssel röviden foglalkozik. Drága mű­velet. Ha van pénz, inkább másra fordítsák. De nincs pénz. Teljes dekonjunktúrában élünk. Azután egy gondolat, amelyről még- sokat fog­nak beszélni. Tegyék lehetővé, hogy a hitbizomá­nyos földjének egy részét a maga, jószántából mozgósíthassa, a pénzzel vonuljon be a házbir­tokba, a nagyiparba. Hajtsa végre a keresztény tőke sokat emlegetett új honfoglalását. Talán akkor megszűnik az iparellenes hangulat, amely­nek gyökerét kertelés nélkül megjelöli Bethlen az antiszemitizmusban. Bethlen beszél, a kormánypárt tapsol és a fiatalok talán csodálkoznak, hogy a legkényesebb kérdésekről is lehet beszélni. A politika és a szó­noki kifejezés művészeinek megadatott ez az előny. Kár, hogy olyan kevesen vannak a művé­szek ... (De eredmény az is, hogy a művészek za­vartalanul beszélhetnek.) A javaslattal kapcsolatban apró kérdéseket érint, d© megállapításai »ülnek«, mint a jó vívó pengéje az ellenfél testén. Darányi figyelmesen hallgatja és Lázár — ha lehetséges — még figyel­mesebben hallgatja. Mikor törvényszakaszokat idéz, a miniszter jegyez és összesúg a mögötte ülő főtisztviselőkkel. Mikor Bethlen kéri, hogy a föld-e kérdésben hagyjon nyitott ajtót a rábeszélésnek, a különböző oldalakról jelentkező érveknek, mintha beleegyezően akarna bólintani, de mozdu­lata félbenmarad. Eszébe jutottak a pártpolitikai drótakadályok? Mikor a. szónok befejezte a, besísédéí, az egésa Ház tapsol. Néhányan gyorsan felemelkednek a jobboldalon. Talán gratulálni akartak, de... Nincs jelentősége annak, hogy gratulálnak-e vagy sem. A nagy politikai esemény előttünk áll: közéletünk magános óriása hétnegyed órára össze törte a pártok között álló korlátokat, elnémította, majd tapsra kényzseritette ellenfeleit, olyan meg­állapításokat tett, amelyek mellett többé nem lehet elmenni figyelmetlenül és felvetett gondolatokat, amelyekről beszélni fognak, mert beszélni kelL Kényszerítette a pártokra tépett politikai tábort, hogy egységes egészben lássa a földkérdések nagy Problématömegét, bátor volt szembeszállni nép­szerű jelszavakkal és bátor volt veszélyekre figyelmeztetni. Nem a tömegek tapsait kereste, hanem államférfiúi emelkedettséggel kényszerí­tette a törvényhozókat, hogy nézzenek szembe az élet rideg valóságával. Kiállt a politika kereszt­útjára és kezében vészlámpával elmondott sok mindent, amit rajta kívül senki sem merne elmondani. "! Eckhardt Tibor beszédét is a pénteki ülésen várták. A kisgazdapárt vezére kedden beszél. A képvisel A képviselőház pénteki ülését délután 4 óra 5 perckor nyitotta meg Sztranyavszky Sándor elnök. A kormány részéről Darányi Kálmán föld­művelésügyi miniszter és Lázár Andor igazság­ügyminiszter volt jelen. Az elnök jelentette, hogy Csongrád megye feliratot intézett az országgyű­léshez a megyei nyomorgó lakosság megsegítése érdekében. _ Szinyei-Merse Jenő beterjesztette a képviselőház könyvtári és múzeumi bizottságá­nak jelentését, majd áttértek a hitbizományi ja­vaslat tárgyalására. Gróf Bethlen István volt az első szónok, aki nagy érdeklődés közepette tartotta meg egy és háromnegyedórás beszédét. _ — A miniszterelnök körülbelül egy évvel ez­előtt azzal az indokolással oszlatta fel az ország­gyűlést, — kezdte beszédét gróf Bethlen István — hogy nem támaszkodhatik 100 százalékos bizton­sággal saját pártjára és háta mögött olyanok ül­nek, akik az ő nagy reformelgondolásait elgán­csolni készülnek. Akkor én ezzel a beállítással a leghatározottabban szembeszálltam, azt tagadásba vettem és a választás során egy beszédemben ki is fejtettem, hogy felfogásom szerint melyek azok az indokok, amelyek a miniszterelnök urat erre az elhatározásra késztették. Azóta a miniszterelnök úr a maga reformprogramjából talán a legfonto­sabb pontot: a titkos rálasztójonot időszerűtlen­nel; jelentette ki és reformelgondolásainak gyú­pontjába a földbirtokreformot és az azzal össze­függő egyéb reformokat állította, mint olyanokat. ftáz ülése amelyek hivatva vannak egy nagy reformkorszak inaugurálására; hivatva vannak arra, hogy a ma­gyar nemzet számára egy új ezredév életfeltételeit teremtsék meg. — Előttünk fekszik a birtokpolitikai reformok trilógiájának első felvonása. Azt kell mondanom: ez egészen szerény elgondolás, nem lép fel azzal az igénnyel, hogy gyökerestül és forradalmi szel­lemmel változtassa meg azokat a viszonyokat, amelyek év-tizedek és évszázadok során alakultak ki, hanem elég híven követik azokat az utasításo­kat, amelyeket annakidején én adtam ki az igaz­ságügy minisztérium kodifikáló osztályának, abból a célból, hogy megszerkessze a hitbizományi re­formot. Ez a reformalkotás ennek folytán megma­radt a fokozatos és lassú evolúció útján; és én azt hiszem, hogy éppen ebből az okból nem lehet az a fénylő csillag a magyar politika egén, amely a túloldalon ülő fiatal reformnemzedék keleti böl­cseinek útmutatásul szolgálhatna, bogy megszüle­tett az a megváltó reform, amelyre a miniszterel­nök olyan s'ökszOr hivatkozott. Baross Endre (halkan): Kevesebb gúnyt ké­rünk. Az „asztalfiókban maradt" reform Bethlen István: Lesznek talán olyanok, -akik azt fogják mondani, hogy nem is a reform, a tar­talom a jelentős, liánom maga az a tény. hogy olyan kérdések vétettek elő, amelyek évtizedeken

Next

/
Thumbnails
Contents