Pesti Napló, 1936. április (87. évfolyam, 76–99. szám)

1936-04-01 / 76. szám

2 Szerda PESTI NAPLÓ 1936 április ~1 Szabadság, jog, Kritika és hatalom Lázár igazságügyminiszter előadása a Közigazgatási továbbképző tanfolyam záróülésén — ErdeKes megállapításon az állam anyagi bötelességteljesítéséről Kozma belügyminiszter beszédével befejezték a tanfolyamot (Saját tudósítónktól.) A közigazgatási tovább­képző tanfolyam kedden délelőtt tartotta záróülé­sét a belügyminisztérium dísztermében. A záró­ülésen Lázár Andor igazságügyminiszter tartott előadást^ Államvezetés és etika« címmel. — 1 A felületes szemlélő, a pártpolitikus azt gon­dolhatná, hogy a hatolom és etika ellentétes fogal­mak — mondotta Lázár Andor. — Ez igáz annyi­ban, hogy egymást megsemmisíthetik, ha ellentétes irányban haladnak, de a nemzetnek e kettő harmó­niájára van szüksége, ha élni. akar. Mi az, amire elsősorban szükség van ahhoz, hogy a nemzetveze­tésben helyes elvek érvényesüljenek? A nemzet, az állam életében egyensúlynak kell lennie. Az egyen­súly a jogok és kötelességek egyenlőségéből adódik. Állandóan vizsgálni kell és észre kell venni az egyensúlyi helyzet megbomlását. Jelentőségében és fontosságában emelkedett kötelességteljesítés és képesség a jogokban is emelkedést kíván. Az egyensúly rendszerezője és szabályozója a. jog. A magasabb értelemben vett jogász hosszú élettanul­mányai alapján sajátítja el azt a szintetikus szem­léletet, amely az államigazgatás nélkülözhetetlen kelléke. — Eötvös József szerint az állam egyedüli célja az egyéni szabadság biztosítása. Ez a felfo­gás is megköveteli a szabadságok korlátainak vizsgálatát. Szabadság nélkül elképzelni sem le­het teremtő, haladó, tervező, alkotó emberi, életet. El sem lehet képzelni komoly törekvést, komoly eredményeket egyéni kezdeményezés, egyéni fe­lelősség, egyéni siker, egyéni bukás, szóval eeyéui kockázat nélkül. Aki ezeket ki akarja küszöbölni, nem ismeri az emberi alaptermészetet. Áll ez kü­lönösen reánk, magyarokra és aki nem ismeri a magyar nép individualista természetét és nem ehhez alkalmazva végzi államigazgatási tevékeny­ségét, annak kudarca nyilvánvaló. Az egyén sza­badsága azonban csak addig terjedhet, arnig az egyensúlyi helyzetet i;em veszélyezteti. — Igen fontos a szintetikus szemlélet és érték­mérés a törvényhozás szempontjából. A törvény­hozás terén a tervszerű előrelátás, a forradalmi változást megelőző céltudatos intézkedések fon­tossága tagadhatatlan. A kormányzat sokszor enged a saját elhatározásaiból a párthangulatok­nak. Szükség van a kritikára, amely rámutat a. hibákra. Beteg működésű lesz az az állami m'fícC­n izmus, amelyből az ilyen kritika lehcióséfje hiányzik. A saját elgondolásaim'helyességébe, ve­tett bizalom hiánya az. ha a krit'l át nem tűröm.. — Az etikának a jogszabályalkotásnál is a hatalom korlátlanságát ellensúlyozó ereivel kell működnie. Az áilam öncélúságának és önfenntar­tásának gondolata a háborús és a háború után következő idők zivataraiban és gazdasági válságá­ban sokszor az erkölcs szempontjából nem kifogás­talan módon érvényesült- Az állami tartozások valorizációjának elmaradása a magántartozások valorizációjának elrendezése mellett erkölcsi szem­pontból nem állja meg a kritikát és csak á vég­szükséggel menthető. Ezzel az elvvel azonban nem szabad visszaélni. Miféle erkölcsi jogosultsága' lehet az államhatalomnak arra, hogy polgáraitól kötelességteljesítést követeljen, ha maga nem tel­jesiti kötelességét polgárai iránt? Ez a hatalom érvényesülése a joggal szemben. Hiába alkotunk olyan jogszabályokat, amelyek ezt szankcionálják. A jogszabályoknak nem a szankciók súlya adja meg az erőt, hanem tartalmi igazságuk és a benne rejlő etikai erő. — A végrehajtásban nem szabad elfelednünk, hogy az impériammcl járó hivatal elsősorban nem hatalmat, hanem kötelességet jelent. Kozma Miklós belügyminiszter megköszönte minisztertársának magasnívójú előadását, azután röyid záróbeszédet mondott. Megemlékezett a tan­folyamon elhangzott előadásokról, örömét fejezte ki, hogy a tanfolyam hallgatói megértették a kor­mány szándékait. Azután így folytatta beszédét: — Amikor a tanfolyamot berekesztem Szé­chenyi Istvánnak a mondását szeretném figyel­mükbe ajánlani: »A lehető legnagyobb bűn má­sokat vezetni, kormányozni akarni ahhoz való ké­pességek nélkül«. A hivatalos idő csaknem min­dén órájában másokat vezetünk és kormányozunk. A közigazgatási tisztviselő nem csupán hivatalá­ban, de magánéletében is állandóan a nyilvános­ság- reflektorának fényében, szünet nélkül ellen­őrzés alatt áll. A vezetés fokozott felelősséget, ön­fegyelmet követel, mert tudásunkat és ítélőképes­ségünket minden alkalommal próbára és mérlegre teszi a közvélemény. Éppen ezért, szolgálta a tan­folyam a nagyobb tudást, a szélesebb látókört és a fejlettebb ítélőképességet. Remélem, elérte célját. — Mielőtt a tanfolyam hallgatói csönka ha­zánk városaiba, községeibe visszatérve, elfoglal­nák régi munkahelyüket és a tanfolyam felbe­csülhetetlen tanulságait, a gondolatébresztő ha­tásokat, a modern, sokszor súlydfc, fájó problémák irápti érzéket szertevirmek az ország minden ré­szébe, tegyünk eleget hazafias érzésünknek is. Legméltóbban úgy fejezzük be ezt az országos jelentőségű és bizonyára nagyhatású előadássoro­zatot, hogy a Hősök Kövénél áldozunk azok emlé­kének, akik életüket áldozták az ezeréves határok védelmében. Az ünnepi záróiilés a Himnusz eléneklésével ért véget. Ezután a tanfolyam résztvevői Kozma Miklós belügyminiszter vezetéséyel kivonultak * Hősök Kövéhez és arra . dr. Ugrin László békés­megyei főjegyző rövid besfcéde kíséretében koszo­rút helyeztek. Kiéleződött a katolikus egyház és a német állam harca Berlin, március 31. (A Pesti Napló tudósítójának telefón­jelentése.) (United Press.) A katolikus egyház és az állam harea ismét kiélesedett. Értesülésünk szerint a leg­utóbbi napokban az úgynevezett T»szószék-paragra­fus« megsértése miatt kilenc katolikus lelkészt tar­tóztattpk lé, mert beszédeikkel a nemzeti szocialis­ták választási propagandáját »megzavarták«. Düs­seldorfban száznál több katolikus ifjúsági vezért és lelkészt tartanak fogva. Wolker, a katolikus if­júság egyik birodalmi vezére ínég mindig fogság­ban van. Schulte kölni kardinálist a Rajna-Vidék főnök© és a kölni nemzeti szöéialista párt vezetője meg­hívták égy gyűlésre, amelyén Hitler is beszédet mondott volna. A bíboros a meghívást visszauta­sította. A Nep pomázi játási elnöke Gr ígér Miklóshoz csatlakozott (Saját tudósítónktól.) A pomázi választási harcban érdekes esemény történt. Laktis Pál budakalászi plébános, a Nep pomázi járási szer­vezetének elnöke, aki eddig a legerőteljesebb munkát fejtette ki Ember Sándor hivatalos je­lölt érdekében, lemondott elnöki tisztségéről ex Griger Miklós pártjához csatlakozott. Laktis Pál elhatározásáról levélben értesítette Ivády Bélát," a kormánypárt országos elnökét. A kerületben rendkívül kiélesedett a válasz­tási. harc. Kedden Eckhardt Tibor Griger Mik­lós társaságábaú Tót falun a legitimista párt irodájában úéhány választóval beszélgetett. Csénaotök jelentfek meg é's igazoltattak a jelen­lévőket. Dunabogdányfcari a Csendőrök szétosz­latták az Eckhardt Tiborra és Griger re vára­kozó tömeget. Április elsejére Irfa: Sértő Kálmán Ne küldjetek el sehová ma engem. Nincs mit akarnom, várnom és keresnem, Máskor se hiszek bolondíió szónak, ígéretnek, az elolvadó hónak. Ügy kezdődjön e hónap, mint a másik, Ami mögöttem holtan roskad, vásik, Amíq élt, be sokat küldött, bolondított, Kiskertes lelkemben virágot, csonkított. Ma ne csaljatok, ne küldjetek lépni, Ez a hónap se enged jobban élni, Hű lúny, több kenyér úgyse reám várna, Se mohaágy, se viráglevélpárna. Ha küldenétek, engem beesamiátok, Mert ájtatosan tudok nézni rátok, Mert közöttetek csak vendégül élek, Elhullott tollú szegény kopasz lélek. Inkább énhozzám küldjetek mindenkit, Tisztán várok és nem csapok be senkit, Ablakom vasán félkiló szalonna Lóg, kenyér van az asztal fiókomba. És verset adhatok, sóhajt meg könnyet, ' Megmutathatom a tavaszi földet, Virágot másnak tépek, mi lesz bére? Majd az én lelkem kárhozik el érte. Április ködös, az én szívem mécses, Vegyetek irányt, mellem, nagyon széles. Várom azt. aki megríkatott, bántott, Égő szívemre a fagyos világot... Irta: BRÓDY ULI — Ilyenkor, születésnapom előtt — kezdte Bo­lond Baba mélázva április elsejének előestéjén — sokat gondolok magamra s jelesen azokra a tulaj­donságaimra, amelyekkel különbözöm a többiek­től, illetve amelyekről azt hiszem, hogy külön­böznek a többiektől, mert hiszen ők is hallgat­nak az ilyesmiről. Sok ilyen van, — mindenkinek sok ilyen vun s különös előszeretettel hallgatunk róluk. Csak a többiek által hitelesített tulajdon­ságainkról szeretünk beszélni s lassanként azt hisszük, hogy csak annyiban vagyunk, amennyi­ben hasonlítunk. Ilyenkor, születésnapom előtt szeretek arra gondolni, hogy miben különbözöm. — És rájöttél? — kérdeztem előzékenyen. — Nagyjában igen, — szólt Baba hálásan — mint ahogy nagyjából mindenki rájött, de hallgat róla-.Csak a buták beszélnek... Elmondtam már neked kedvenc április elsejei emlékemet a Buta Nőről? Nem? Messzire nyúlik vissza a dolog, hét­nyoleéves korunkba, amikor először kezdtünk ak­tíve résztvénni az ünnepekben, először díszítettünk karácsonyfát, először öltöztünk a kLsöosénk ijesz* tésére Mikulásnak, először ugrattunk április else­jén. Talán ezekben az időkben kell keresnünk első emlékét annak a sokszor visszatérő pillanatnak, amikor más szerepet kapunk s más jön a mi he­lyünkre, talán itt kezdődik a megértés is és talán annál megértőbb lesz az ember a többiekkel szemr ben, minél több szerepbe helyezte a sors s minél töbh végszót kap úgy, hogy már maga is mondta azt a végszót egyszer. Na, szóval a Buta Nőről akar­tam beszélni, aki akkor még Juci volt és nálam egy évvel fiatalabb. — Akkor még voltak ilyenek? — kérdeztem gyöngéden. — Voltak, — szólt Baba türelmesen. — akkor még voltak, mert nyolcéves voltam. Juei hót volt és én április elsején kijelentettem neki, hogy elvarázsolom és a fáskamrából liften fel­szállítom Tündárországba. Juci belement a do­logba s ekkor valami különös történt. Juci nem lett dühös az ugratásért, amikor levettem a ken­dőt a szeméről és a tündértó helyett az esővizes fazekat találta maga mellett, hanem rajongva nézett rám, megköszönte a rendkívüli élményt, majd a gyerekeknek megesküdött, hogy saját sze­mévél látta, amint tündérekké változtatom a fű­szálakat s hogy micsoda szédítő gyorsasággal vitte őt a tündérlift Tündérországba, ahol ezüst­lótuszt tépett a tóból. Az ezüstlótusz eaiispapír­ból volt kivágva és az esővizes fazékból halászta ki Juci bekötött szemmel és a gyerekek nevettek, de Juci esküdözött, dühös volt, ordított és ra­gaszkodott az »igazsághoz«. — Sajnos, — mondta Baba és sóhajtott — Juci hite nem megtisztelő hit volt. Nem okos hit volt,— Juci semmit sem tett hozzá a jelenségekhez, nem magyarázta meg, hogy fejlesztette. Na szóval, elmúlt közben húsz év és én tavalv mearint talál­koztam Jucival- Elmondta, hogy .férjnél van, az ura áldott jó ember, most éppen grane fruit-ot visz neki haza, mondta és okosan hozzátette, hogy hja bizony, annak a férjnek kedvében kell járni. Elmesélte, hogy fia milyen nagy lurkó s a másik is gézengúz, de azért hiába, az édes gyermekkacaj­nál nincs kedvesebb zene egy anyának. Bólintgat­tam irigyen, aztán megkérdeztem: — Emlékszel még Tündérországra, Juci? A tündérliftre még az éaüstlótuszokra? Júei arca elborult. És mérgesen és bosszan­kodva tört ki: — Ugyan kérlek, hagyd el- Én akkor olyan buta voltam. * — Na igen, — mondtam én. — Na igen, —jnondta Bolond Baba is ós fel­állt — latod, ez az. Ez az én-áprilisi emlékem a Buta Nőről, aki mindig akkor buta és olyan buta, amikor és amilyen buta csak lehet. Mi is voltunk ilyen »buták« egyszer, de nekünk már az a kor­szak édes és édessége feloldja az akkori butasá­got. Neki ez maradt az érzékeny pontja a dologi ból, nekünk más, — mindenkiben az marad meg érzékeny emléknek, ami megvan ma is, ami nem kopott le, nem tűnt el, nem egyenlítődött ki, amit nem hoztunk helyre akkor, amikor megkaptuk a szembenlévő szerepet. Honnan tudod, hova ütsz, ha simogatsz? Hallgattunk. Aztán Baba még hozzátette: — De azért, ha Juci butább is lett, mint volt s mindig meglesz a magához való butasága, azért mégis sokban hasonlítunk hozzá, hidd el nekem. Hasonlítunk hozzá mindig, amikor régi tettéinkon rágódva megállapítjuk, hogy akkor és ott mi is buták voltunk s azt hisszük, hogy ezzel a megálla­pítással elkerülhetjük, hogy ekkor és itt újra ne viselkedjünk bután. Mert vannak dolgok és hely­zetek, amelyeket hiába isimer fel később helyesen az értelem, az ösztön újra elköveti, mással, másutt, látszólag más helyzetben, amelyről később kiderül, hogy Ugyanolyan, mint a régi volt. Emlékszel a schopenhaueri elméletre, hogy visszanézve az éle­tünkre, ha már elég visszanéznivalónk van. az egész olyan tervszerűen megszerkesztettnek lát­szik, mint egy jól megtervezett regény? S a mi szá­munkra, akik nézzük a magunkét, mindig, az do­minál benne, ami különbözik a többitől, amiről az elején beszéltem. A témalehetőségek korlátozottak s az események esetleg épúgy hasonlítanak, mint ahogy gyilkosságról szólhat egy Dosztojevszkij­regény is és egy Wallace is. Csak. persze, felfogás dolga az egész. Az én életem esetleg másnak egé­szen élvezhető volna, de mit csináljak, ha azok közé tartozom, akik minden órának leszakasztják tövi­sét? Mit csináljak? — Hiszen ebben nem különbözöl. Baba. — mondtam elbúsulva — ebben hasonlítsa. Baba. a legjobban. És mindnyájunkhoz, — tettem hozzá, mi­alatt keresgélni kezdtem valami alkalmas és sze­rény születésnapi ajándék után.

Next

/
Thumbnails
Contents