Pesti Napló, 1936. június (87. évfolyam, 126–147. szám)

1936-06-03 / 126. szám

Ma: Tudományo s és Technikai Napi© (Melléklet) Ara te m * (e Budapest, 1936 87. évfolyam 126. szám Szerda, Június 3 ELÖFIZETESl ARAK» Egy bóra pengő Negyedévre 10.80 pengő Félévre 21 60 pengő Egyes szám ara Budapesten, vidéken es a Pályaudvarokon 16 fillér Ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap 32 fillér SZERKESZTŐSÉG és KIAD Ó HI VATAI.I VII. feer., Rákóczi út 54. Telefoni 455-50-161 57-t» 464-18. 464-19. Jegypénztár, hirdetési-. elSHz» tési-, utazási- és könyvosrtiljj VII., Erzsébet körút 18-20. 6zerkesztöség Bécsbem L, Kohlmarkt 7. NEM FAJULT EL MEG A SZÉKELY VÉR Azok a hírek, amelyek az erdélyi széke­lyek felől hozzánli érkeznek, egyre jobban bi­zonyítják, hogy a székelyek ellen új offenzíva indult. Vissza kell hozni a székely ehet a ro­mánságba, ez a jelszó. Ezt a jelszót Jorga Miklós, a történetíró és politikus adta ki és ebbe kapaszkodik most mindenki, aki ennek a kompakt magyar tömegnek a megtörésére és szétzilálására vezeti a rohamot. A székelyek »visszarománosítását« leg­hangosabban azok a hurrá-patrióták követelik, akiknek ez kenyeret, gyors meggazdagodást és karriert jelent. És ők nyugodtan lovagol­nak azokon a paripákon, amiket a nagyok és előkelőek nyergelnek fel az ő számukra. Húsvét napján új erőre galvanizálta a székelyek románosító szenvedélyét maga a görögkeleti ortodox egyház feje: Cristea Mi­ron bukaresti pátriárka, az egykori karán­sebesi püspök. A pátriárka beszédet tartott és felhívta a figyelmet »a székelyföldi románok tragikus sorsára, akik a mult sanyarú körülmé­nyei miatt elfelejtették nyelvüket és ősi hitü­ket«. Majd azzal az indokolással, hogy ezek­nek nagy része megőriz mégis román nem­zeti lelkiismeretét és kinyilvánították azt a természetes óhajukat, hogy ismét megtanulják apáik nyelvét és keresztény ortodox hitben él­jenek, a pátriárka arra buzdította a lelkésze­ket, hogy csoportosan keressék fel a székely falvakat és mentsék meg az elmagyarosított románokat. Eddig is rendkívüli erővel dolgozott a visszarománosítás gépezete a Székelyföldön. Az állami tanítók dupla fizetést' kapnak a szé­kely kultúrzónában. Legtöbbjük egy szót sem tud magyarul. A közigazgatás nem fukarko­dik a leleményességben, hogy a székelyeket »jó útra« térítse. A politikai pártok sehol sem gyűrkőznek úgy neki magyarlakta megyékben a lakosság beszervezésének, mint itt. A vallási csalogatás változatos módokon akar sikert aratni. Domokos Péter Pál, az erdélyi székely sors egyik tehetséges és sokoldalú kutatója a napokban leverő adatokat tárt fel a székely­földi iskoláztatásról. Az állami óvodák számát (amelyekben kizárólag románul csevegnek az apró gyermekekkel, román dalokat és játéko­kat tanultatnak velük) 1921-től 1932-ig Csik megyében 3-ról 42-re emelték fel. 25 román tagozatú elemi iskolából ma már 56 román tagozat nőtt ki, viszont 18 magyar tagozatú elemi iskola volt és ezt ma mind megszüntet­ték. A -a állami elemi iskolába 1926-ban még csupán 4896 gyermek járt és ezeket 137 tanerő oktatta, ma pedig már 13.754 magyar gyerme­ket Írattak be Csik megyében az állami elemi iskolákba és 239 tanerőt küldött immár közé­jük az állam és ezek mindegyike csakis romá­nul magyaráz a székely gyermekeknek. Ami Csik megyére áil, az érvényes, fájda­lom, valamennyi székely vármegyére. A pátriárka riadója után szinte új se­rénység verte fel a Székelyföldet. Nincs va­sárnap, hogy valamelyik faluban ünnepély, előadás, színházi műkedvelő látványosság, felolvasás, kirándulás ne legyen a székelyek számára, egyenesen és nyíltan azért, hogy a visszarománosítás üteme gyorsabbá váljon. A román sajtó minden adattal és bizonyíték­kal halmozza el a közönséget, amely ma már vakon hiszi ezeknek az érveknek, hogy a szé­kelyek tényleg románok voltak, A régi ma­gyarosítást olyan sötét színekkel festik le, hogy főleg a régi királyságbeli közvélemény­nek csakugyan el kell hinnie, hogy ez a múlt­ban így is történt. Íme, mit ír az Universul például, a román nacionalisták vezető lapja: »Minden román községbe bevezették annak idején az elemi iskolába kizárólag a magyar­nyelvű oktatást, az ortodox papokat elkerget­ték templomaikból ós a román hívőknek meg­tiltották kegyetlen büntetés alatt, ho^y saját szent imaházaikba járjanak, hanem áttéri tet­ték őket a katolikus vagy református hitre. Mivel a románok többsége nem akart a ka­tolikus hitre térni, a hatóságok meghamisítot­ták az anyakönyveket, megváltoztatták nevü­ket és idegen vallásúaknak könyvelték el őket. A székelyekké formált tíz- és tízezer román közé mennél több román templomot és iskolát kell emelni és el kell árasztani ezt a vidéket hazafias román elemekkel«. A múltnak ezt a rémregényszerű elt'orzí­tását felülmúlja a horogkeresztes Porumve Vremii című lap minapi vezércikke, amelyből elég, ha a következőket idézzük: »A mai szé­kelységnek legalább a fele román eredetű és számosan ennek is vallják magukat, jóllehet régen elfelejtették őseik édes nyelvet. Az ál­lam támogatásával minden ejszékelyesített románt vissza lehet hozni az anyanemzet ke­belébe. A sajtóra vár a. kötelesség, hogy fel­rázza a lelkeket és mindenkit arra hajtson, hogy a románokat, akik ma magyar nyelven beszélnek, ismét románokká tegye. Valóság­gal szörnyűség, hogy húsz évi román impé­rium után ezek a vérből való románok ne tud­janak románul beszélni«. Nem egy laikus hírlapi cikk feladata, hogy szembeszálljon ezekkel az érvekkel és adatokkal, amikkel a nacionalista román írók operálnak, hogy erőnek erejével igazolják, hogy a székelyek valamikor románok voltak. Ez a magyar tudósok hivatása. És a magyar tudósok és megfigyelők hivatása volna az is, hogy a legéberebb gondossággal tanulmányoz­zák mindazt, ami ma a székely vármegyékben a visszarománosítás jelszava alatt végbemegy. Hiszen maguk a románok is elszólják magu­kat, amikor például azzal büszkélkednek, hogy a román milyen asszimiláló erejű faj. Vajda Sándor maga kijelentette kérkedve, hogy a magyar impériumban csak 350 román község vált magyarrá, ellenben ugyanekkor 470 ma­gyar község románosodott el. Az 1910. évi ma­gyar népszámlálás szerint 373.822 román tu­dott magyarul, ellenben 400.096 magyar be­szélte a román nyelvet. Hol van tehát itt akár az elnyomás, akár a magyarosítás 1? Valóban el lehet mondani, hogy a magyar impérium látszat székelymentése idején is vidáman ara­tott a románizáló asszimiláció. Mi ezeken a hasábokon arról elmélkedhe­tünk, hogy mit kellene tenni, hogy a román kormány nekikettőzött románosítási akcióját megállítsuk és a székelyeket megtartsuk ma­gyaroknak nyelvben, kultúrában és vallásban és megkíméljük őket a kormányzás és közigaz­gatás erőhatalmi eszközeinek súlyától és nyo­másától. , Természetesen a mi kezünk nem ér el a Székelyföldre és mi nem is tartanok helyes­nek, ha innen avatkoznának bele a székelyek életébe és ezzel újabb nacionalista megtorlást idéznénk a fejükre. Hiszen ma is nyomja őket yíz alá a gyanúsítás és rémlátás mániája. Kell-e ennél jellemzőbb tünet, minthogy a na­pokban Popovics Mihály volt pénzügyminisz­ter egyik brassói népgyűlési beszédében azt a kijelentést tette, hogy az irredenta hullám egész a székelységig elér, mert íme a brassói unitárius templom tornyát szándékosan ala­csonyra építették, hogy ezzel is szimbolizál­ják Csonka-Magyarországot. És talán e_ címen meg is akadályozták volna az unitárius templom felavatását, ha nein sikerül gyorsan igazolni, hogy egyenesen a városi mérnöki hi­vatal rendeletére kellett a tornyot alacsonyra építeni, hogy harmonizáljon a brassói város­építési stílussal. De ha mi nem is nyujthatjuk ki a Székelyföld felé a kezünket, viszont senki sem akadályozhatja és tilthatja meg, hogy ne vigyük ezt a fájdalmas magyar kérdést nem­zetközi fórum elé. Az 1919. évi párizsi kisebb­ségi egyezmény 11-ik cikke, amelyet Eománia kötött az antanthatalmakkal, így szól: »Ro­mánia hozzájárul ahhoz, hogy az erdélyi szé­kely és szász kerületeknek a román állam el­lenőrzése mellett vallási és tanügyi kérdések­ben helyi önkormányzatot engedélyezzen«. Ha ez a vallási és iskolai önkormányzat már valóság volna, akkor a visszarománosítás természetesen elhalkulna, mert az iskolai ön­kormányzat azt jelentené, hogy a székely nép maga vezetné az állam ellenőrzése alatt az egész vonalon az iskoláztatást, maga irányí­taná az iskolák szellemét, maga döntene a tan­testület- felett, egyszóval az autonómia erejé­nél fogva saját maga volna'ura kulturális éle­tének. A kisebbségi egyezménynek ez a sza­kasza azonban eddig nem valósult meg és semmi jel sem mutatja, hogy meg akarnák valósítani, sőt minden jel éppen az ellenkező­jére vall. A székely közművelődési önkor­mányzat kérdésének egész irodalma van már és mi nem szűkölködünk itt Magyarországon sem kiváló szakférfiakban, akik értenek á kér­déshez és azzal a legalaposabban tisztában vannak. Nem sürgette eddig senki sem a saj­tóban, sem a politikában ennek az önkormány­zatnak a megteremtését, de a visszarománosí­tás láza, amely elborította a bukaresti közéle­tet immár az uralkodó ortodox görögkeleti egyház legmagasabb méltóságáig is, bennün­ket is felráz tunyaságunkból és cselekvésre késztet. Annál inkább sorompóba kell lépni székely testvéreink érdekében, mert ha úgy is volna, hogy akadna köztük székely család, amely valamikor román volt, amint akad vi­szont román család, amely magyar volt, ez nem lehet jogalap semmiféle visszacsinálásra, mert a hágai Állandó Nemzetközi Bíróság egy ízben már kimondta, hogy a kisebbségi szerző­déseknek az a céljuk, hogy kizárják az elnyo­matást, megakadályozzák a faji és vallási gyűlölködések megnyilatkozását és megvédjék a szerződések megkötésekor talált helyzetet. Az utódállamoknak tehát azt a népi, faji és kulturális adottságot kell respektálniok, amit új területeik átvételekor találtak. Bizonyos, hogy a székely önkormány­zatért indítandó akcióban sok körültekintéssel kell eljárni, ha ezzel a problémával az illetékes nemzetközi ítélőszék elé akarunk lépni. Bár­minő szomorú hírek is érkeznek a Székely­földről ide, azért semmit sem szabad elhamar­kodni. Puhatolódzni kell az erdélyiek között, hogy mit szólnak egy ilyen népszövetségi lé­péshez. Mert a sok ijesztő jelenség mellett azért vannak vigasztaló tünetek is, amelyek azzal a hittel kecsegtetnek bennünket, hogy nem olyan egyszerű feladat a székelyek ki for­gatása. Igaz, hogy a román politikai pártokon kívül dús támogatással alakított magyar párt­töredékek is igyekeznek a székelyeket szét­forgácsolni. A nagy szegénység folytán akad­. nak prédái a kommunista agitációnak is, ami I felett a hatóság a székelyek között szemet hány. Gjaláakodó ujságokat terjesztenek ma-

Next

/
Thumbnails
Contents