Pesti Napló, 1936. szeptember (87. évfolyam, 199–223. szám)
1936-09-01 / 199. szám
Ma: Iparos és Kereskedő Napló (Melléklet) Budapest, 1936 87. évfolyam 199. szám Ára 16 lttér (ig) Kedd, szeptember 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra . . . 4.5 pengő Negyedévre . 10.80 pengő Félévre.... 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a gályaudvarokon . 16 fillér ünnepnapokon.. 24 fillér Vasárnap 32 fillér FESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, VIL ker., Rákóczi út 54. Telefon : 1-450 SB-től SO-ig, 1-464-19-től 17-ig (sorozat) Jegypénztár, hirdetési-, előfiz-»etési-, utazási- és könyvosztály VII., Erzsébet körút 18-20. Szerkesztőség Bécsben» L, Kohlmarkt 7. „WILLING CITIZENS" Szlovenszkói levél Mi sem természetesebb, minthogy Csehszlovákia közvéleménye és ennek sorában a magyarság, nem egykönnyen tér napirendre azok felett a beszédek felett, amiket Benes köztársasági elnök tartott augusztus vége felé az ország németlakta vidékein. Már maga az is szokatlan, hogy egy államfő propaganda útra keljen és nyílt tereken szónokoljon. Ha ez jelenti a demokráciát, akkor valóban tetőtől-talpig demokrata állam vagyunk. Bizonyos, hogy Csehszlovákia egész struktúrája, népeinek etnikai és társadalmi elosztódása, külpolitikai kényes elhelyezkedése és belső politikai konvulziói indokolttá is teszik, hogy az államhatalom legelőkelőbb birtokosa is leszálljon a tömegek közé és igyekezzék meggyőzni őket, hogy ami van, az jól van és ami rosszul van, az lesz még jobban is. Benes beszédei tagadhatatlanul nagy hatást váltottak ki mindnyájunkból. Hiszen a köztársaság elnöke az elméleti és gyakorlati politikában egyaránt elsőrangú erő. Állampolitikai felkészültsége sokoldalú és ha nem is vetekedik a filozófus Masaryk eredetiségével és magas röptével, de kétségenkívül a cseh intelligencia legjobb vezéreinek sorában áll. Aligha van államfő, akinek keményebb feladat nyomná a vállát, mint neki és így ámulásra késztető az az optimizmus, amely most reichenbergi és gablonzi beszédeit derűsekké varázsolta. Egy angol folyóirat így jellemezte Csehszlovákiát: nyugaton a hitleri imperializmus, délnyugaton az osztrák habsburgizmus, délen a magyar revizionizmus, északon a lengyel nacionalizmus, északkeletről az orosz kommunizmus és belül a feltörekvő autonomizmus, valóban nem irígylésreméltó környezet. Benes minden művészetére van szükség, hogy ezeket a szembefutó vonaglásokat meggyeplőzze és tényleg modern államférfiúi vállalkozás, hogy nem riad vissza a fárasztó intenzív propagandától sem. Ha meggondoljuk például, hogy Reichenberg piacán egy teljes óráig beszélt, akkor el kell ismerni, hogy nem takarékoskodik az agitátori munkával és odaadással. Bennünket Benes fejtegetéseinek sokféleségéből semmi sem érdekel most annyira, mint amit a kisebbségi kérdésről mondott. Erre a témára most is gyakran és behatóan tért vissza, ami természetes is, hiszen kompakt kisebbséglakta vidéken járt. A német kisebbségi probléma döntő jelentőségű ma Csehszlovákiában. Amikor a csehszlovák parlament legerősebb pártja, a szudeti németeké, akkor itt a tények maguktól diktálják, hogy mit kellene tenni. Hogy azonban a cseh kormányférfiak nem mindig azt csinálják, amit csinálniuk kellene, már egymaga bizonyítja, hogy sehol annyi elméleti magyarázat, fejtegetés, állítás és cáfolat nem születik a kisebbségi problémáról, politikáról, mint éppen itt. Svájcban senki sem beszél a nemzetiségi kérdésről, pedig Svájcot is többféle nép lakja. Csehszlovákiában viszont mindenki erről beszél. Ez a két ország politikája között a jellemző differencia. " Nem ok nélkül hoztuk elő Svájcot Benes német vidéki propagandaútja alkalmából. Benest ugyanis nagy ígéretek kötik a svájci mintához. Benes 1919 május 20-án alapos memorandumot intézett, mint Csehszlovákia első külügyminisztere, a párizsi békekonferenciához. Ebben kifejti, hogy a csehszlovák kormány célja, hogy Svájchoz hasonló államot teremtsen, szélesen szabadelvű kormányzás alapján. Elmondja, hogy talán egész Csehszlovákia léte attól függ, sikerül-e neki magához vonni a németeket, mint önakaratukból való állampolgárokat (willing Citizens). Nekik még tágabb jogokat ígért, mint a magyaroknak, sőt mint a ruténeknek is. Azóta 15 év telt el. Benes gyönyörű külügyminiszteri karriert futott meg és végül a legmagasabb pozícióba emelkedett. Mostani beszédében hangoztatja azt a reményét, hogy aki objektívt ítél, az be fogja látni, hogy Csehszlovákia kisebbségi politikája messze felette áll a többi államokénál és a svájci vagy belga nívóhoz vethető. Rosszindulattal lehetne csupán csakugyan tagadni, hogy Csehszlovákia nemzetiségei jelentékenyebb előnyben vannak a romániai, vagy pláne a jugoszláviai nemzeti kisebbségek felett. Egy csehszlovákiai magyar is különb ember, mint egy jugoszláviai vagy erdélyi, hát még egy német. De ez még mindig nem jelenti azt, hogy a svájci álltpolgárokkal egy nívón mozognának. Svájcban a maroknyi olaszság is államalkotó nemzet és jelenleg is olasz külügyminisztere van a helvét köztársaságnak; hol vagyunk mi ettől! A Willing Citizens, az önakaratú állampolgár helyett van állambiztonsági törvényünk, amely az állampolgárok között új közjogi kategóriát statuál: a megbízható és megbízhatatlan állampolgárokat és mondanom sem kell, hogy azok, akik felől Benes a békekonferencián azt ígérte, hogy önakaratú állampolgárokká avatja őket, jelenleg a megbízhatatlan állampolgárok osztályába vettettek ennek a minősítésnek minden sötét konzekvenciáival. Ezenfelül a német szudeti vidék ropant gazdasági válsága, a szudeti városok elszegényítése, a szándékosan kitenyésztett német munkanélküliség garázdálkodása éppen úgy nem méltó a svájci mintához, mint ahogy a Felvidék gazdasági elsorvasztása nem méltó erre; hogy arról külön ne is siránkozzunk már, hogy a csehszlovák állam porosz rendőrszelleme milyen messze esett a svájci kantonok ideális szabad levegőjétől. Mindaz a sok keserűség, leszoríttatás, másodrangúság nyelvi megcsorbítás, hatalmi önkényeskedés, ami a megbízhatatlan jelleggel jár, fájdalmas cáfolat a büszke hivatkozásra. Benes belügynek jelentette ki Reichenbergben is, Gablonzban is azt, hogy milyen rendszert űz Csehszlovákia a nemzetiségi kérdésben.Az egyetlen külföldi befolyás, amit a mi államunk elismer: a Népszövetség ellenőrzése. Ezt mindenesetre respektáljuk. Ennek azonban más államokra is érvényesülniök kell és tulajdonképpen minden államra. Mert csak így kapnak a nemzeti és kisebbségi kérdések minden államban bizonyos nemzetközi színezetet. Ezért írtuk alá szabad akaratból a kisebbségi nemzetközi egyezményt, mert el akartuk ezzel érni, hogy egy objektív és érdektelen fórum legyen, amely konfliktusok esetén ítélkezzék.« Ez valóban korrekt felfogás volna, ami a nemzetközi jog mai álláspontjaival harmronizál. De milyen messze járnak ezek a szabatos mondatok a gyakorlattól! A Népszövetségnek tényleg az volna a hivatása, hogy tárgyilagos bírói jellegű testület legyen felettünk, ez ország kisebbségei felett. De felsőbb fórum legyen egyben az államok felett is, amelyek aláírásukkal kötelezték magukat a területi gyarapodás vagy éppen az önálló állami alakulás fejében (mint éppen Csehszlovákia) arra, hogy velünk a béke és igazságosság szellemében fognak bánni. De a Népszövetség a prakszisban bírói fórum helyett politikai kapitóliummá fajult, ahol az érdektelenséget a hatalmi cselszövény és szövetségi cimboraság cserélte fel. A Népszövetség mindent űz csak éppen azt nem, amit most Benes hirdet: a kisebbségi rendszer ellenőrzését. És hogy éppen ezt nem űzi, abban Benes tevékenysége nem ártatlan. A Népszövetség eljárási szabályai a kisebbségi kérdésekben szűkkeblűek és zsugoriak, a lényeg belefullad a gyilkos formalitások hináros kútjaiba. A kisebbségeket akkor is vádlottaknak tekintik, amikor mint panaszosok lépnek fel és egyszerűen beléjük fojtják a szót, ha mukkanni merészelnek. És valahányszor megkísérelték, hogy tágítsák ezeknek a formalitásoknak bilincseit, sajnos, Benest mindig ott találtuk az ellenzők haragos sokaságában, akik mindig megakadályozták az alaki jog emberi megreformálását. És a Népszövetség ellenőrző szerepe csak úgy képzelhető el, ha a Népszövetségben állandó bizottságot teremtenek a kisebbségek kezelése számára, de valahányszor ezt megsürgették, akkor Benes azoknak az utódállamoknak obstruáló oldalán állott, amelyeknek kisebbségi politikája felett a maga politikáját most kevélyen dicséri. És semmiképpen sem illik hozzá, hogy attól teszi függővé a Népszövetség kisebbségi munkálkodását, hogy ezt az ellenőrzési alávetettséget vállalják a többi államok is. Szó sincs róla, az igazság azt diktálná, hogy minden állam vegye magára a saját kisebbségeinek védelmi obligóját, még ha nagyhatalom is és ezt az obligót a szuverenitásra való gőgös hivatkozással ne utasítsa el, de viszont ha erre mégsem hajlandók, ebből nem következhetik, hogy azok is feloldva érezzék magukat ez alól a kötelezettség alól, akik erre magukat nemzetközi egyezmény aláírásával visszavonhatatlanul kötelezték. A csehszlovák alkotmánylevél is felsorolja a kisebbségi egyezmény szakaszait és sehol nem mondja, hogy ezek csak addig állanak meg, amíg a kisebbségi nemzetközi védelmet minden államra ki nem terjesztik. A kisebbségi védelem általánosításának egyébként jogos és erkölcsös követelése nem lehet ürügy a védelem teljes eltörlésére. Márpedig ott kezdünk tartani, hogy amíg ezelőtt a kisebbségi védelemre kötelezett államok azt hajtogatták: mi is védjük a mi kisebbségeinket és mi is alávetjük magunkat a Népszövetség bíráskodásának, tegyék meg tehát mások is, most már azt halljuk, hogy mivel mások sem hajlandók minderre, tehát nem leszünk hajlandók mi sem. Benes teljesen új elméletet is állít föl amikor ezekben a beszédekben azt mondja, hogy a kisebbségi nemzetek harca Csehszlovákiában nem egzisztenciális harc, hanem a politikai hatalomért és a kormányzásban leendő részvételért való törekvés. Ez igen szofisztikus megfogalmazás. Mert hiszen az egzisztenciáért való harc a hatalomban való részvételtől elválaszthatatlan. Miként szolgálhatja egy nép a maga egzisztenciális érdekeit, ha csökönyösen és mesterségesen kívülrekesztik a kormányhatalmon és ezzel együtt mindazokon a hatalmi, politikai és közigazgatási szerveken, amelyekből az élet jogai, feltételei, szabványai és kezelésének gyakorlati megnyilatkozásai áramlanak. A koldus is az egzisztenciájáért küzd elvégre, de milliós nérmeket nem lehet koldulásra kárhoztatni. A népkisebbségek is csak annyi egzisztenciális előnyt képesek maguknak szerezni, amennyi hatalmi erőt felmutatnak. hlogy Csehszlovákia csaknem öt