Pesti Napló, 1937. január (88. évfolyam, 1–25. szám)

1937-01-01 / 1. szám

Budapest, 1937 88. évfolyam 1. szám Péntek, Január­i ELŐFIZETÉSI ÁRAK• Egy hóra 4.— pengő Negyedén« 10 80 pengő Félérre 21 60 pengő Egres »ám azs Budapesten, vidéken és a Pályaudvarokon 16 fillér Ünnepnapokon 24 fillér Vasárnap ... 82 fillér PESTI NAPLÓ « SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL» VII. ker., Rákóczi út 54. Telefon 1-455-6a-tól 11 19, 1-434-19 től 17-la Zsarolat) Jegypénztár, hirdetési-, ellát­­­si-, utazási- és köny­vosztályu VII., Erzsebet körut 18 2a Szerkesziva6y BockO­ri­­ L Kohlmariu 7. Esztendő szombatján Esztendő szombatján — hogy a nagy francia költő szavával éljünk — gondolatban még egyszer végifutunk a régin, az ezerkilenc­százharminchaton, annak minden hősiességén és viszontagságán, kalandjain és kudarcain, sikerein és alulmaradásain, azon a sok min­den jón és rosszon, amit vegyesen hozott és vitt ez az esztendő, mint egyébként mind­egyik ... Sors volt benne és ma nem tudunk rá tárgyilagosan gondolni. Hogyan is tud­nánk? Emberek vagyunk és ha ilyen gyorsan tudnók levetni az elmúlt élmény, öröm és gond emlékét, akkor hiányoznék jövőbeli cselekede­teinkből is az ösztön ereje, a vállalás, a neki­merészkedés bűbája. Ma még nincs, de nem is lehet jéghideg ítéletünk erről az esztendő­ről, amelyről ebben a­ pillanatban egyetlen po­zitív érzésünk van: túléltük. Ma ért véget. Hogyan kezdődött, mit hozott, mit teljesített, mit tört össze? 1936 .január elsején olasz repülők felhői száguld­tak Abesszínia fölött. Ezt a háborút még 1935 indította el és 1936 befejezte, benne az euró­pai kultúra győzött, nem csak a magasabb technikai felkészültség, de lelki fölszereltség is. Lemosódott a földabroszról a rabszolga­gazdálkodásra alapított etiópiai uralom, ez a minden költészet és regényesség nélkül való barbárság és afrikai síkokon és hegyeken ki­teljesült tíz új római impériu­­, de mindenütt cézári nagylelkűséggel, büntető­­ökol helyett építő kézzel, a győzelem után a meggyőzés, diadalbabérja mellett a béke pálmája. A nagy latin félsziget az összhang szépségében éli történelmi hivatását, a birodalomépítő Róma sorsszerű küldetését. Ugyanakkor — véres és játékos paradoxonja a történelemnek — egy másik mostohább, latin félszigeten, az ibériain a pártoskodás, a fegyverbeszállt világnézet kettéosztott egy országot. Tavaly ilyenkor egy Spanyolország ünnepelte az új esztendőt, idén siét Spanyolország van, de ünnepnek egyik­ben sincs leghaloványabb nyoma sem. Mit lehet még mondani erről a polgárháborúról, amelyről már mindent végiggondoltak és ta­lán többet is mondtak, mint amennyit kellett volna! Ez volt az esztendő legnagyobb csa­pása, Spanyolországon túl hideglázban tar­totta az egész világot, voltak napok, hogy félni lehetett, Spanyolországból, amelyet megkímélt az első, fog kiindulni a második világháború, még az elsőnél is szörnyűsége­sebb. Nemcsak azért, mert azóta tökéletese­dett az öldöklés technikája — de mivel is fog­lalkozhatott volna az emberiség békeidőben, ha nem az öldöklés technikájának tökéletesí­tésével! — hanem azért is, mert ez a nemze­tek és népek háborúján túl egyszerre lett volna a világnézetek, az osztályok, a fanatiz­musok, a gyűlöletek és hóbortok háborúja. Megbomlott, tagjaiba szakadt szerencsétlen Spanyolország elpusztult templomokkal és el­pusztult emberekkel, mult városokkal, melyek helyét azóta meghintették sóval. Nemcsak határos közelsége, de azonos dinamikus erők játéka miatt a spanyol ese­mények hatása alatt sokan féltették Francia­országot, nemcsak franciák, de igen sokan má­sok is, jó európaiak, akik nem tudják feledni, hogy Franciaország mit adott Európának és hogy Franciaország a történelem __ csillaggal jelzett óráiban gyakran egymagában tudta jelenteni egész Európát. Ma már bizonyos­sággal lehet mondani, hogy Franciaországot el fogja kerülni a spanyol sors. A Blum­-kor­mány nem lett — egyesek féltek, hogy azzá válik, mások kívánták, hogy azzá váljék — a Blum-kormány nem lett kalanddá. Bár mar­kánsan pártkormány, belülről, hogy így mond­juk, szélsőségesen világnézeti, de eddigi gesz­tióiban tudott pártatlan lenni, semleges és igazságos, sosem egy párt, de mindig az egész ország és az egész nép kormánya, gyakran népszerűségének feláldozásával is, tulajdon tömegeinek olcsóbb kegyeit kockáztatva, han­gulatokon felülemelkedve a felelősség fegyel­mében. És talán ez a realitás és józanság, amit a Blum-kormány végeredményben mégis csak jelent, adott erőt a Belgiumot ma kormányzó nemzeti demokráciának arra, hogy úrrá le­gyen a kalandos Rex-mozgalom fölött, amely némely pillanatban úgy látszott, hogy a presz­tízs pusztító erejével fogja megenni és fel­falni a vallon területeket, a háborúban vérzett flamand földeket és a polgárháború fáklyáját dobja el abban a kaptárszerűen dolgos, iparos és műv­elt kis országban, amelynek pedig ál­lamalapító alapokmánya — nem is olyan ré­gen kelt, csak 1830-ban — mint suprema lexet mondta ki a semlegességet. De ahhoz, hogy egy ország semleges lehessen kifelé, ma, az összefüggések és elgyökerezettségek sűrűjé­ben, a történések egyidejűségének ebben a korszakában, amikor minden mindenre reagál, elsősorban arra van szükség, hogy az semle­ges legyen befelé is. És ezért kell - forgatsabb megítélés számára az orosz veszedelem veszítsen látszó­lag oly félelmetes erejéből. 1936 augusztusá­ban Moszkvában tizenhetet végeztek ki a párt arisztokráciájából. A bolsevizmus részleges öngyilkosságot követett el, önmagán végzett amputációt, nem lehet máskép nevezni a Ka­menev—Zinovjev pert, a meggyilkolt gyilko­sok pőrét és kivégzését, a diktatórikus rém­uralom félelmetes és mérges aktusát, ezt az európaian raffinált, ázsiaian őszinte és vak­merő gesztust, amely kendőzés nélkül mondta ki az erősebb, a felülmaradt jogát, ezt a leg­erkölcstelenebb jogot, amiben benne lehet min­den, csak éppen egy fog hiányozni belőle min­dig, maga a jog. Nagyobb antibolsevista pro­pagandát különben elképzelni sem lehet, mint ezt a moszkvai pert, amelynek földalatti ha­tásait meg fogja érezni Oroszország, Moszkva. Ugorjunk át a túlsó oldalra, a diktatúrából a demokráciába. Londonban va­gyunk. VIII. Edvárdra gondolunk, aki a múlt évben lett királlyá, ugyanabban az év­ben szűnt is meg királynak lenni. Királyi szerelem volt, szinte a Shakespeare szonettek érzelmileg túlfeszült hangján, legemberibb történet, de mert éppen olyan valakivel tör­tént, aki élén állt az öt világrészre szóló bi­rodalomnak, könnyen végzetessé válhatott volna az egész világ számára. Nem így lett és hogy nem így lett, az mindenképpen az angol parlament, törvények, polgári hagyo­mányok, nemzeti jószokások érdeme. Embe­rien és békésen likvidálódott egy király­dráma, másnap ment minden tovább. London­ban nem fogyott el egy plumpuddinggal ke­vesebb, az óceánon az angol steamerek egy karika füsttel se többet, se kevesebbet nem eregettek az ég felé. A világon több lett egy nagyon tisztelt és nagyon rokonszenves ma­gán úriemberrel (nem olyan sokan vannak), egy gentlemannel, a magánélet megmaradt, magánéletnek, történelem történelemnek, ki­rály és ország elbúcsúztak egymástól mint két gentleman, Windsor hercege elutazott síelni, maga a Windsor-ház pedig VI. Györggyel az élen tovább kormányoz az al­kotmány, a két ház, a kürtös heroldok, a speakeri gyapjúzsák, a hagyományok, a munka, a szabadság, a rend és a fenyeleny erejével mindazokkal a nagy erkölcsi és fizi­kai hatóerőkkel, amelyek szintetikus fogla­latja és világtörténelmi eredménye Old Merry England, a régi boldog Anglia. Ma­rad minden a régiben és hála Istennek, hogy marad. Hiszen a sok új közül, amivel ma, szerte a világon próbálkoznak, körülbelül ez az egyetlen élhető: a régi és a legdicsősége­sebb holnap még igen sokáig a tegnap fog maradni. Hogy a kép teljes legyen,­­ ez a kép, amely különben sem akar igényesebb lenni primitív vázlatnál — említsük még fel Né­metország felségjogainak újabb kiélését a bi­rodalom felfegyverzésével és a Rajna-vidék" belső megszállásával, a német-japán­­egyez­­ményt mint külpolitikai aktust és az újszerű gazdasági kísérleteket, mint belső eseménye­ket. Ide tartozik a kitűnő róma-berlini vi­szony is, amit szinte pár órával esztendő­ zár­lat előtt oly szerencsésen, az európai­ béke szempontjából szerencsésen kiegészít és komplementál az angol-olasz megegyezés és a francia-olasz viszony őszinte és örvendetes kitisztázása is. Nem a kötelező szilveszteri optimizmus, de a mérleg hideg eredménye mondatja velünk: az európai béke 1937 ja­nuár elsején aránytalanul szolidabb és bizta­tóbb, min­t 1936 újévén volt. Aki a dolgokat ismerte, tavaly ilyenkor boldogan beérte volna, ha tudja, hogy az esztendőt legalább úgy megússzuk, ahogyan megúsztuk. Túlél­tük. Európa, Amerika. — Roosevelt újabb megválasztása a külső és belső béke javára van — Európa, Amerika túlélte. Magyarország pedig, s mi magyarok, na­gyon is meg lehetünk elégedve az óévvel, amelynek sok fáradságát, küzdelmeit, kese­rűségét persze nem akarjuk letagadni. De ott vannak fényes sikereink is. Kormányzónk külföldi útjainak erkölcsi fénye, a római fo­gadtatás, a nápolyi és bécsi ü­nneplés és ün­nepség mély ereje. Feléledt a függetlenné lett ország szuverenitása, helyet kaptunk a nap alatt, benne vagyunk a világban és 1918 óta soha ilyen jól nem voltunk benne. Szá­mítunk. Nélkülünk a Duna-medencében és Közép-Európában nincs és nem is lehet. Ezt hirdette meg Mussolini is beláthatatlan tömegek közepette és világvisszhangtól kí­sérten a milánói Dóm téren és ezt a másik milánói világesemény: gróf Bethlen István előadása, az államférfiúi és a történelmi szem­lélet mélyen magyar megnyilatkozása, amely­nek szellemi hatalma oly megragadó volt-Az 1936-ik esztendőre esik Gömbös Gyula halála. Magasröptű, széles becsvágyó élet összezúzódott, emberi sors önmaga lángjá­ban elégett. Meggyőződött jóhiszeműségére kegyelettel gondolunk, a nemzet pedig csen­des, családian meleg bizalommal kíséri Da­rányi Kálmán miniszterelnököt, akinek első gesztusában új állomáshelyén, benne volt az alkotmányhűség, a törvények fogadalmas tisztelete, élő és éltető kegyelet a parlament, a közszabadságok, az ezeréves magyar jószo­kások iránt. És megtette az első döntő gya­korlati lépést abban az irányban is, hogy tisztességes megnyugvást hozzon a választói jog kérdésében. Jó atmoszférával kezdte, ő is, a nemzeti ellenzék tehetséges vezére, Eck­hardt Tibor is. Magyar 1936. Küzdöttünk, kínlódtunk, de hiány nélkül zártunk és a közíró nem hamisít mérleget, amikor azt mondja, hogy tartozik és követei rovat rend­ben zárultak. Jön az új oldal. Jóslat? A legtudósabb valószínűségi számítás sem jelent többet, mint amikor cigányasszony beszél tenyérből. Nem lehet jósolni. De kell hinni. Az emberi­ségben, a tisztességben, a munkában és a ke­ Újévi szám — Mpa 24 fillér Teljes heti rádióműsor

Next