Pesti Napló, 1937. január (88. évfolyam, 1–25. szám)
1937-01-01 / 1. szám
t• FÖLDI MIHÁLY A SZÁZAD ASSZONYA % CUi y KirCv-t 4 -gOk&tqP^ Péntek Ami 1936-ban örvendetes volt! Irta: Szász Zotán Általános vélemény, hogy az elmúlt év, ez az izgalmas 1936-os esztendő, egyike volt az utóbbi idők legnyomasztóbb éveinek s hogy körülbelül semmi örvendetes nem történt benne. Hát ahogy tesszük. Csak megfelelő szempontból kell nézni, rájövünk, hogy ennek az évnek is voltak örvendetes eseményei, melyeket talán csak a jövő évben fogunk kellően méltányolni. Először is nem tört ki benne a világháború, holott ez a veszedelem több alkalommal olyan fenyegető volt, hogy papírforma szerint, ama történeti ismereteink alapján, melyek a háborúk kitörési körülményeire vonatkoznak, a katasztrófának be kellett volna következnie. Olyan fegyverkezés folyik a világon, amilyen még sohse volt, a bölcsek szerint pedig ez szükségszerűleg háborúra vezet, mivel a fegyverek végül, mintha tudnák, hogy két-három év alatt elavulnak, maguktól sülnek el. Temérdek külpolitikai ellentét s belpolitikai feszültség éppen ebben az évben érlelődött olyan vészessé, hogy a robbanás ezen az alapon nem is egyszer várható volt. Mussolini a húszas évek végén egyenesen megjósolta, hogy a nagy mérkőzés erre a harminchatos évre esedékes. S a Duce, mint egészen rendkívül hatalommal bíró jós, megtehette volna azt is, amit a Pythiák, Siriusok és egyéb Silberberg Boriskák szerencsére nem tehetnek meg, hogy ugyanis jóslása helyességét magának a megjósolt ténynek előidézésével bizonyítsa. Igazán csak kissé élesebben kellett volna fellépnie Angliával szemben, például holmi földközitengeri angol sziget megtámadásával s máris kész lett volna a háború. A helyzet csábító volt számára, mert hiszen az abesszin háború kitörése s a szankciók elrendelése idején köztudomású volt, hogy a tengerek ura éppen tengerészeti szempontból nincs hatalmi igényeihez mérten felkészülve. Ezt a veszélyt is, egy, ha nem is tengerészeti, de legalább vízi hasonlattal szólva, megúsztuk. A háború nem tört ki. De itt van a spanyol polgárháború. Bizarr helyzet, hogy több nagyhatalom részben leplezetten, részben egészen nyíltan háborút visel egymás ellen Spanyolországban, de különben békességben él egymás mellett. Az ibériai félszigeten egy kis próbavilágháború folyik, valóságos világháborús hadgyakorlat, melyre katonai alakulatok, repülőgéprajok, tankosztagok néhány hétre bevonulnak, aztán, miután leszolgálták a huszonnyolc napot, átadják a helyüket másoknak. De úgy látszik enynyiben marad a dolog, legalábbis 1936 befejeződött s ez a tűzfészek se szélesedett világtűzvésze. Negatív esemény ez, de örvendetes esemény. Képzeljük el, hogy már kitört volna az új világháború s ennek következményeként nem is élnénk már; ezt ugyan nem lehet elképzelni, de ez a lehetetlenség is már olyan megborzongatóvá teszi a halál gondolatát, hogy az az egyszerű tény, hogy még élünk, mint valami kincs jelenik meg előttünk. De bejegyezhetünk egy másik örvendetes eseményt is az elmúlt évnek krónikájába. Méghozzá egy hazait. Ez is olyasvalami, mint a háború ki nem törése: a totális állam elmaradása ugyanis. Az új kormány kifejezetten az ősi alkotmány alapjára helyezkedett; ennek kiegészítő, sőt betetőző részei a negyvennyolcas törvények, amelyek kizárják az egypártrendszert, a szabadságjogok felfüggesztését, a rendiség felújítását s más hasonló középkoriságokat. Nem is tudjuk, hogy milyen nagy ajándék a sorstól ennek a veszedelemnek az elmúlása. Ez becsességben rögtön a háború ki nem törése után jön. Csak elképzelni is szörnyű, mi lett volna itt, ha a sokat emlegetett »magyar élniakarás« egészen szabadon érvényesült volna, ó, nem a csehszlovákok vagy a románok ellen, hanem a magyarok ellen, ami különben csak stílszerű következménye lett volna olyasvalaminek, amit egy ilyen magyartalan szólammal jelölnek meg. Nekem már a szólam is az idegeimre ment, milyen kellemetlen lett volna a dolog maga. Az akarnokságnak, természetesen csak a monopolizált akarnokságnak micsoda konjunktúráját jelentette volna ez. Mert a totális állam azt jelenti, hogy a totális, az egész társadalom, leszámítva egy kis részt, életre-halálra alá van rendelve ennek a kiváltságolt kis résznek. Természetesen ez csupa állítólagos megváltóból állt volna, hiszen az egész totalitás s a parancsuralmi rendszer a megváltás egy neme akar lenni. Azt hiszem azonban, hogy széles rétegek véleményét fejezem ki, ha azt mondom, hogy újabb megváltásra nincs sürgősen szükség. A keresztények számára már megjött a Megváltó, igaz, hogy tanai még nem érvényesültek, a zsidók pedig, bár várják, egész biztosan nem azért epekednek, ami itt jött volna. Élvezzük tehát mindenesetre azt a negatív tényt, hogy a totális állam nem tört reánk, mint ahogy ki-ki élvezheti, hogy nem kapott ebben az évben ilyen vagy olyan súlyos betegséget. Ha az ember kissé megerőlteti a képzeletét, valóban ki tud csiholni valami pozitív, szinte érzékien érzett élvezetet az ilyen negatív sikerek elgondolásából. Persze sovány élvezetek ezek, de az idők zordsága szerénységre int. Az ilyen nehéz időkben boldogoknak kell lennünk, hogy egyáltalában élünk, mégha ez az élet nem is egyéb, mint az állandósult boldogtalanság. PESTI NAPLÓ 1937 január 1 .? TUNGSRAM 4 Minden megrendeltünkmeg — O B k am bMaAfUuzUuMkívánunk PA Diánosé és Takarító Vállalat. Telefon: 1-231-14. VI. ker., Vilmos csiszár út 17. Egy szó Irja: Szabó Lőrinc Csak egy szó és elakadt a beszéd... Egy szó megmoccant, kis üvegcserép, egy szó megvillant, régi, távoli halott szó, — a jelenből valami fény villant rá a messzeségbe, fény, és máris visszacikázott felém s hozta a múltból, a nehéz, sötét nyugalomból, a sok gyanútlan év éje mögül a magyarázatot, hogy mi történt s hogy mily szamár vagyok. Csak egy szó volt, egy hosszú pillanat , kigyúltak más, láthatatlan szavak, mint kétoldalt az úti fák sora, ha közbecsap a gép reflektora, végesvégig, ahogy jött a sugár, hökkenve hátrált a békés homály, hökkenve nézett szemembe a sok fakón, kajánul vigyorgó titok: nem is tudtam, hogy voltak, s hirtelen ott álltam köztük, nevetségesen. Csak egy szó volt... Véletlen, áruló, kis fénysugár, ártatlan, szürke szó, és oly mesteri i gazság, amit feltárt, a bűn, hogy mi történik itt, oly gyönyörű volt a látvány, hogy én kijátszottam, és csak a tünemény pompáját láttam, azt élveztem, azt, a nagyszerűt, vikmerőt, a pimaszt, és hallgattam... Most is elhallgatok és nem sajnálom, hogy szamár vagyok.