Pesti Napló, 1937. január (88. évfolyam, 1–25. szám)

1937-01-01 / 1. szám

t• FÖLDI MIHÁLY­ A SZÁ­ZAD ASSZONYA % CUi y KirCv-t 4 -gOk&tqP^ Péntek Ami 1936-ban örvendetes volt! Irta: Szász Zo­tán Általános vélemény, hogy az elmúlt év, ez az izgalmas 1936-os esztendő, egyike volt az utóbbi idők legnyomasztóbb éveinek s hogy körülbelül semmi örvendetes nem történt benne. Hát ahogy tesszük. Csak megfelelő szempontból kell nézni, rájövünk, hogy ennek az évnek is voltak örven­detes eseményei, melyeket talán csak a jövő év­ben fogunk kellően méltányolni. Először is nem tört ki benne a világháború, holott ez a veszede­lem több alkalommal olyan fenyegető volt, hogy papírforma szerint, ama történe­ti ismereteink alapján, melyek a háborúk kitörési körülményeire vonatkoznak, a katasztrófának be kellett volna következnie. Olyan fegyverkezés folyik a világon, amilyen még sohse volt, a bölcsek szerint pedig ez szükségszerűleg háborúra vezet, mivel a fegy­verek végül, mintha tudnák, hogy két-három év alatt elavulnak, maguktól sülnek el. Temérdek külpolitikai ellentét s belpolitikai feszültség éppen ebben az évben érlelődött olyan vészessé, hogy a robbanás ezen az alapon nem is egyszer várható volt. Mussolini a húszas évek végén egye­nesen megjósolta, hogy a nagy mérkőzés erre a harminchatos évre esedékes. S a Duce, mint egé­szen rendkívül hatalommal bíró jós, megtehette volna azt is, amit a Pythiák, Siriusok és egyéb Silberberg Boriskák szerencsére nem tehetnek meg, hogy ugyanis jóslása helyességét magának a megjósolt ténynek előidézésével bizonyítsa. Igazán csak kissé élesebben kellett volna fellépnie Angliával szemben, például holmi földközitengeri angol sziget megtámadásával s máris kész lett volna a háború. A helyzet csábító volt számára, mert hiszen az abesszin háború kitörése s a szankciók elrendelése idején köztudomású volt, hogy a tengerek ura éppen tengerészeti szempont­ból nincs hatalmi igényeihez mérten felkészülve. Ezt a veszélyt is, egy, ha nem is tengerészeti, de legalább vízi hasonlattal szólva, megúsztuk. A háború nem tört ki. De itt van a spanyol polgárháború. Bizarr helyzet, hogy több nagyhatalom részben leplezet­ten, részben egészen nyíltan háborút visel egymás ellen Spanyolországban, de különben békességben él egymás mellett. Az ibériai félszigeten egy kis próbavilágháború folyik, valóságos világháborús hadgyakorlat, melyre katonai alakulatok, repülő­géprajok, tankosztagok néhány hétre bevonulnak, aztán, miután leszolgálták a huszonnyolc napot, átadják a helyüket másoknak. De úgy látszik eny­nyiben marad a dolog, legalábbis 1936 befejező­dött s ez a tűzfészek se szélesedett világtűzvésze. Negatív esemény ez, de örvendetes esemény. Kép­zeljük el, hogy már kitört volna az új világhá­ború s ennek következményeként nem is élnénk már; ezt ugyan nem lehet elképzelni, de ez a lehetetlenség is már olyan megborzongatóvá teszi a halál gondolatát, hogy az az egyszerű tény, hogy még élünk, mint valami kincs jelenik meg előttünk. De bejegyezhetünk egy másik örvendetes ese­ményt is az elmúlt évnek krónikájába. Még­hozzá egy hazait. Ez is olyasvalami, mint a háború ki nem törése: a totális állam elmaradása ugyanis. Az új kormány kifejezetten az ősi alkotmány alapjára helyezkedett; ennek kiegészítő, sőt be­tetőző részei a negyvennyolcas törvények, ame­lyek kizárják az egypárt­rendszert, a szabadság­jogok felfüggesztését, a rendiség felújítását s más hasonló középkoriságokat. Nem is tudjuk, hogy milyen nagy ajándék a sorstól ennek a veszede­lemnek az elmúlása. Ez becsességben rögtön a háború ki nem törése után jön. Csak elképzelni is szörnyű, mi lett volna itt, ha a sokat emle­getett »magyar élniakarás« egészen szabadon érvényesült volna, ó, nem a csehszlovákok vagy a románok ellen, hane­m a magyarok ellen, ami különben csak stílszerű következménye lett volna olyasvalaminek, amit egy ilyen magyartalan szó­lammal jelölnek meg. Nekem már a szólam is az idegeimre ment, milyen kellemetlen lett volna a dolog maga. Az akarnokságnak, természetesen csak a monopolizált akarnokságnak micsoda kon­junktúráját jelentette volna ez. Mert a totális állam azt jelenti, hogy a totális, az egész társa­dalom, leszámítva egy kis részt, életre-halálra alá van rendelve ennek a kiváltságolt kis rész­nek. Természetesen ez csupa állítólagos megvál­tóból állt volna, hiszen az egész totalitás s a parancsuralmi rendszer a megváltás egy neme akar lenni. Azt hiszem azonban, hogy széles ré­tegek véleményét fejezem ki, ha azt mondom, hogy újabb megváltásra nincs sürgősen szükség. A keresztények számára már megjött a Megváltó, igaz, hogy tanai még nem érvényesültek, a zsidók pedig, bár várják, egész biztosan nem azért epe­kednek, ami itt jött volna. Élvezzük tehát mindenesetre azt a negatív tényt, hogy a totális állam nem tört reánk, mint ahogy ki-ki élvezheti, hogy nem kapott ebben az évben ilyen vagy olyan súlyos betegséget. Ha az ember kissé megerőlteti a képzeletét, valóban ki tud csiholni valami pozitív, szinte érzékien ér­zett élvezetet az ilyen negatív sikerek elgondolá­sából. Persze sovány élvezetek ezek, de az idők zordsága szerénységre int. Az ilyen nehéz idők­­ben boldogoknak kell lennünk, hogy egyáltalá­ban élünk, mégha ez az élet nem is egyéb, mint az állandósult boldogtalanság. PESTI NAPLÓ 1937 január 1 .? TUNGSRAM 4 Minden meg­rendeltünk­meg­ — O B k am bMaAfUuzUuMkívánunk PA Diánosé és Taka­rító Vállalat. Tele­­fon: 1-231-14. VI. ker., Vilmos csiszár út 17. Egy szó Irja: Szabó Lőrinc Csak egy szó és elakadt a beszéd... Egy szó megmoccant, kis üvegcserép, egy szó megvillant, régi, távoli halott szó, — a jelenből valami fény villant rá a messzeségbe, fény, és máris visszacikázott felém s hozta a múltból, a neh­éz, sötét nyugalomból, a sok gyanútlan év éje mögül a magyarázatot, hogy mi történt s hogy mily szamár vagyok. Csak egy szó volt, egy hosszú pillanat , kigyúltak más, láthatatlan szavak, mint kétoldalt az úti fák sora, ha közbecsap a gép reflektora, végesvégig, ahogy jött a sugár, hökkenve hátrált a békés homály, hökkenve nézett szemembe a sok fakón, kajánul vigyorgó titok: nem is tudtam, hogy voltak, s hirtelen ott álltam köztük, nevetségesen. Cs­ak egy szó volt... Véletlen, áruló, kis fénysugár, ártatlan, szürke szó, és oly mesteri i gazság, amit feltárt, a bűn, hogy mi történik itt, oly gyönyörű volt a látvány, hogy én kijátszottam, és csak a tünemény pompáját láttam, azt élveztem, azt, a nagyszerűt, vikmerőt, a pimaszt, és hallgattam... Most is elhallgatok és nem sajnálom, hogy szamár vagyok.

Next