Pesti Napló, 1937. október (88. évfolyam, 223–248. szám)

1937-10-01 / 223. szám

Budapest, 193 műsor 88. évfolyam 223. szám Péntek, október 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra . . . 4.5 pengő Negyedévre . 10.80 pengő Félévre. . . . 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a gályaudvarokon . 16 fillér ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap 32 fillér PESTI NAFLÓ SZERKESZTŐSÉGI ÉS KIADÓ HIVATAL VII. kern Rákóczi út Ili Telefon l-455-53-tól 60-ig, l-164-19-től 17-ig (sorozat) Jegypénztár, hirdetési-, előfiz­e­tési-, utazási- és könyvosztályt VII., Erzsébet körút 18-20. Szerkesztőség Bécsbe»» L, Kohlmarkt 7. • . •" ; • Az új választójogra vonatkozó kérdések Irta: Both Péter ny. ferr. i­télőtáblai tanácselnök Az általános titkos választójogra, vonatkozó tíj törvény megalkotása kapcsán a világháború folytán bekövetkezett nagy változások és különö­sen az általános gazdasági viszonyok oly kérdé­seket vetnek fel, amelyeknek az új törvényben való rendezése szintén nagyon ajánlatos. A képviselők száma A közölt kimutatás a Nyugat több országá­nak adatait tartalmazza. Ezek az 1930—1935. évi ismeretes statisztikai adatokon alapulnak és ha figyelembe vesszük azt, hogy a felsorolt adatok­ból időközben csak a lakosság száma változott, amennyiben az részben növekedett, úgy ez a vál­tozás azt eredményezte, hogy az egyes államok­ban az egy képviselőre eső lakosok száma még inkább nagyobbodott. Hazánknak — annak megcsonkítása előtt — Horvátországot ide nem számítva a lakossága 18 milliót, területe pedig 325.411 km 2-t tett ki, az országgyűlési képviselők száma pedig 413 volt s ekként akkor 788 km­-re és 43.583 lakosra esett volt egy képviselő. Ha ezeket az adatokat a ki­mutatásban foglalt egyes adatokkal egybevetjük, kitűnik az, hogy az egyes államokhoz viszonyí­tottan hazánkban már annak megcsonkítása előtt is, aránytalanul nagyobb volt a képviselők vilásaa. A hazánkra vonatkozó — a­­megt­­rlóttt előtti éa utáni —­ adatokhoz vis­zonyíto­tt,itt a kép­viselőknek jelenlegi 215 szám­a, is túl magas. Mert e területi adatok egybevetése szerint a magyar képviselőház tagjainak száma 119-nek, a lakosság számát egybevetve pedig 204-nek kellene lenni. Ha a kimutatásban foglalt összes adatokat behatóan vizsgáljuk és egybevetjük, nem térhe­tünk ki annak megállapítása elől, hogy a magyar képviselőknek jelenlegi 245 száma a többi állam képviselőinek számához képest túl magas és a t /1­ financiális viszonyokat is figyelembevéve kom­olyy­­J/ megfontolás tárgyává kell tenni a képviselők szá­mán­ak leszállítását. II. A képviselők díjazása Az 1926:XXII. tc. 34. §-ának első bekezdése értelmében a felsőház tagjait díjazás nem illeti, kivételt képeznek azonban a 18- és 19. §-okban megjelölt azok a felsőházi tagok, akiknek a lakó­helye nem Budapest, ezeknek ugyan költségmeg­térítés jár, de csakis a felsőházi tagi működésük idejére, vagyis arra az időre, amelyben a felső­ház ülésein valóban részt vesznek. Az idézett törvénycikkek szerint a felsőház elnökét, alelnökeit, háznagyát és jegyzőjét felső­házi tagsági minőségük után díjazás szintén nem illeti meg, hanem csak a hivatkozott tisztségek­kel járó külön munkateljesítményeik elvégzéséért részesülnek tiszteletdíjban. Az idézett törvénycikk szerint a felsőház Budapesten lakó a 4. § A) pontjában felsorolt tag­jainak í. felsőházbjai való h.i.­g.Ha névével is az üléseken való rész­vételével felmerülő kész kiadásai nem téríttetnek meg s minthogy a 34. §-nak ma­ É­­ Az ünneplés után A nagy berlini ünneplés után most már a hazatérő Mussolini római ünneplése is be­fejeződött; a Brandenburgi kapu és Titusz diadalívének berlini és római boltozata alatt egyaránt lelkes fogadtatás várta az olasz nép vezérét. A berlini tárgyalások befejeződtek,­­ nagyjában ama megszabott program szerint, amely jóelőre utalt arra, hogy a két diktátort nem köti semmiféle előre megszabott irányelv és így a megbeszélések eredménye sem foglal­ható a »fix program« merev pontjaiba. Rendkívül jellemző a berlini találkozó megítélése szempontjából a világsajtó határo­zott határozatlansága, amellyel Hitler és Mus­solini tárgyalásait kommentálják. Amíg a né­met és olasz lapok megelégednek annak meg­állapításával, hogy a két ország politikai szo­lidaritása most már szinte teljes és hiányta­lan, addig a francia sajtó megállapítja: Ber­linben nem történt semmi, a két nagy beszéd sem az eddigi, sem a jövőben elfoglalandó po­­itikai pozíciókon nem változtatott, nyilván nem is fog változtatni. Wladimir Ir'Ormesson kivételével, aki ironikusan állapítja meg, hogy itt olasz-német barátság az elmúlt száz év­­alatt mindig csak tüntetés volt, de komoly esetekben egyik félnek sem jelentett határosovott erőtartalékot, a francia sajtó általában­­mérsékelt s nyilván a Quai d'Orsay utasítá­sára megállapítja: a németországi látogatás után is nyitva maradt az itt az angol-német­,francia-olasz tárgyalások előtt. Talán nem vé­letlen, hogy az angol »nagy sa­jtó« szinte haj­nalnyi pontossággal ugyanezeken az utakon jár; a Times szerint »Berlinben nem történt váratlan esemény« s a Morning Post ezt a megállapítást megtoldja azzal, hogy »kívána­tos lenne Németország békeakaratának nyo­matékosabb megnyilatkozása«. A berlini találkozó dekoratív külsőségeit sem túlbecsülni, sem aláértékelni nem szabad. A házigazda és a vendég személyi súlya s az a páratlan emberi-politikai pozíció, amelyet or­száguk élén mindketten elfoglalnak, már csak lélektanilag is indokolttá tette, a berlini fo­gadtatás csodálatos pompáját. Mindezen túl azonban ez a pompa nem merült ki a világí­tási effektusok, a százezres tömegek szavaló­kórusai és a felvonult milliók akusztikai meg­nyilatkozásának külsőségeiben. A berlini fo­gadtatás egyben az erők­­ demonstrációja is volt, roppant részlete a német hatalom napról napra növekvő súlyának. Bizonyára alaposan megfontolt szavak voltak azok, amelyeket Hitler és Mussolini az »erős béke« lényegéről mondottak el, s amikor is az erő tagadhatat­lanul dinamikus s ezért kissé nyugtalanító megnyilatkozását a békevágy őszinte és hatá­rozott hangoztatása egyenlítette ki. •»Erősek vagyunk, de békét akarunk«, — a két diktátor nagy beszédeinek e lapidáris leegyszerűsítése fejezi ki talán a legpontosab­ban­ a berlini találkozó eredményét, illetőleg intencióját. Az persze már a mai Európa paradoxonjaihoz tartozik, hogy a berlini meg­beszélések távolabbi következményei nem Ber­linben, hanem sokkal inkább Londonban, Pá­rizsban és Trójában mutatkoznak majd, meg. A hatás-ellenhatás törvényének megfelelően a Berlin—Róma-tengely demonstratív megszi­lárdulását nyomon követte a Párizs—London­tengely rektív megmerevedése is, noha a hi­vatalos angol politika minden erejével azon van, hogy a »nagyhatalmi tengely« roppant veszedelmét, Európa végzetes kettéosztottsá­gát még az utolsó pillanatban is elkerülje. A nagyhatalmak politikája az adott pil­lanatban három kérdés alappillérein nyugszik. Akármiről is tárgyaltak Berlinben, ezt a há­r­om kérdést semmiképpen sem hagyhatták ki. Az első s bizonyára a legnehezebb probléma *a spanyol polgárháború. Aki figyelemmel kí­sérte a Népszövetség politikai bizottságában elhangzott beszédeket, annak nem lehetnek többé kétségei afelől, hogy Anglia s még in­kább Franciaország most már egészen rövid időn belül dűlőre akarja vinni, a spanyol pol­gárháború problémáját. Delbos francia kül­ügyminiszter már-már olyan szavakat hasz­nált Genfben, amineket mostanáig csupán a Populaire hasábjain olvashattunk. •­­Ha nem vonják vissza minél előbb a Spanyolországban harcoló külföldi önkénteseket, akkor Francia­ország revideálni fogja, eddig követett politi­káját«, — mondotta a francia külügyminiszter . Londonban csakúgy, mint Berlinben és Ró­mában nagyon jól tudják, hogy ez a revízió mit jelent. A francia vezérkar — mint a ki­tűnően informált Echo de Paris jelenti — nem hajlandó tovább viselni a felelősséget Franciaország biztonságáért, ha a spanyol polgárháború frontjain egyre szaporodnak a külföldi önkéntesek. Márpedig ha Franciaor­szág megnyitja határait, akkor Valencia nem­csak önkénteseket és »magánhadianyagot« fog kapni, hanem esetleg ennél jóval többet, talán veszedelmesen többet... Ezt az első nagy problémát tehát minden­képpen meg kell oldani, ha a nagyhatalmak nem akarják, hogy a spanyol polgárháború »a beavatkozók háborújává«, kevésbé el­bur­koltan, európai háborúvá fajuljon. Anglia biz­ton reméli, hogy a berlini megbeszélések so­rán a pozicionális előnyben levő Hitler feltét­lenül mérséklően hatott az olasz aktivitásra. Mussolininak már a legközelebbi jövőben döntenie kell róla, várjon milyen álláspontot foglal el azzal a francia-angol javaslattal szemben, amely­­ az eddiginél sokkal nyoma­tékosabb és határozottabb formában — köve­teli a spanyol polgárháború tényleges izolálá­sát, tehát­ a külföldi önkéntesek vissza­vonását. A Hitler—Mussolini találkozó igazi ered­ményeit csak akkor mérhetjük majd le, ha­ a világ meghallja a Dacie­­vála&aái sue angol­ francia javaslatra. Az a körülmény, hogy Olaszország­ megegyezett az angol és francia tengerészeti szakértőkkel a földközi tengeri ellenőrzés kérdésében, némi optimizmusra jo­gosít fel, bár Párizst és Londont némileg nyugtalanítják Mussolini berlini beszédeinek amak kitételei, amelyek nagy elismeréssel em­lékeztek meg a Spanyolországban harcoló idegen önkéntesekről. De Anglia úgy látja, hogy éppen ebben a kérdésben fog majd érvé­nyesülni Hitler mérséklő hatása s bizonyos, hogy Mussolini államférfiúi zsenije nem fogja félreismerni a roppant veszélyt, amely az angol-francia javaslat netáni visszautasí­tásában rejlik. A spanyol probléma elintézése önmagá­ban még nem oldja meg az európai politika második és harmadik nagy problémáját: a Duna-medence stabilitásának és a négy nagy­hatalom szélesebb keretű megegyezésének kér­dését. Ha azonban sikerülne eltávolítani Spa­nyolországból a külföldi önkénteseket, akkor sokkal nagyobb erővel érvényesülhetne az an­gol politika közvetítő tevékenysége s bizo­nyára igaza van Yansittart angol külügyi államtitkárnak, aki úgy látja, hogy az európai politika általános engedékenysége mellett a spanyol polgárháborút győztesek és legyőzöt­tek nélkül még ebben az évben be lehetne fe­jezni. Ebben az esetben azonban a­ többi kér­dések hosszadalmas, de mindenesetre békés tárgyalásokkal lennének megoldhatók. Bár az euráziai kontinens keleti és nyugati sarka Spanyolországban és Kínában lángokban áll, az európai béke még mindig nem a szuronyok hegyén vergődik, hanem a diplomáciai dossziék hűvös fejtegetései őrzik. Amíg a tár­gyalás, megvitatás, érvek és ellenérvek terüle­tét nem hagyja el a politika, addig közvetlen veszély n­em fenyeget. És ha a berlini talál­kozó őszinte békefogadalma megkönnyíti a most következő döntően fontos tárgyalások menetét, akkor, a fogadtatás dekoratív látvá­nyossága egyben az európai béke tartósságá­nak ekyegenen éroia körett is jveit.

Next