Pesti Napló, 1937. november (88. évfolyam, 249–272. szám)

1937-11-03 / 249. szám

Budapest, 1937 ELŐFIZETÉSI ARAKi Egy hóra . . . 4.— pengd Negyedévre . 10.80 pengő Félévre. . . . 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon . 16 fillér ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap 32 fillér 7 jf Szerda, november 3 PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓ HI VATAL» Va ker n Rákóczi At 54. Teleion l-455-59-tó] 60-ig, 1-464-19-tőJ 17-ig (sorozat) Jegypénztár, hirdetési-, elöfíze* tési-, utazási- és könyvoaztályt VIL, Erzsébet körút 18-20. Szerkesztőség Bécsbeai L Kohlmarkt 7. válság ch István megint megdobáltak Na ül össze a kilenchatalmi konferencia Az európai béke vagy Háború kérdése — a Távol-Keleten dől el Anglia a fenyegető európai helyzet miatt semmiesetre sem küld szárazföldi vagy tengeri haderőt a japán-kínai hadszíntérre A brüsszeli értekezlet kilátásai Brüsszel, november 2. A kilenchatalmi értekezletet szer­dán délben nyitják meg ünnepélye­sen a belga tudományos akadémia dísz­termében. A megnyitó beszédet Spaak belga külügyminiszter mondja. Brüsszelbe már megérkezett a Del­b o s külügyminiszter vezetése alatt álló francia küldöttség is, amelyet a pá­lyaudvaron Spaak külügyminiszter fogadott. London, november 2. Az angol kormány a küszöbön álló brüsszeli kilenchatalmi konferencián nem annyira az erő­szak, mint inkább a meggyőzés fegyvereit akarja használni arra, hogy a távolkeleti háborúnak vé­get vessen. Japán brutális támadása alkalmasint egy sor európai országot arra fog késztetni, hoüy legalább is gazdasági szankciókat követeljenek, azonban valószínűtlen, hogy Eden külügyminisz­ter az angol kormánytól nyert utasításai alapján ilyen törekvéseket támogasson. A t>rit delegáció a fegyveres, vagy gazdasági beavatkozás helyett inkább a békeközvetítést fogja ajánlani a kon­ferencián résztvevő hatalmaknak. A fenyegető háború Ennek nem az a magyarázata, mintha London­ban nem lennének tisztában azzal, hogy milyen súlyos érdekek forognak kockán Kínában és még kevésbé az, mintha Anglia rokonszenvet érezne Japánnal szemben. Az a japánbarát hangulat, amely a mandzsúriai krízis idején az angol-ame­ri'kai együttműködést megakadályozta, ma már teljesen eltűnt, részben azért, mert Japán a washingtoni tengeri fegyverkezési egyezményt széttépte, részben pedig Japán mostani támadása miatt. Anglia álláspontja gyakorlati okokra vezet­hető vissza. Egész egyszerűen: ezt diktálja az európai helyzet. Elejétől fogva ez is volt London politikája, attól a perctől kezdve, hogy Japán U júliusban megkezdte offenzíváját. E pillanatban V fenyegető a helyzet Európában és bármely pilla­natban háború robbanhat ki- Éppen ezért Autlia kötelessége elsősorban az, hogy minden figyelmét Európára összpontosítsa, az esetleges háború ki­törésének megakadályozására. L. Az abesszíniai konfliktus, majd a spanyol polgárháború kiáltó bizonyságát szolgáltatta an­nak, (hogy eleve reménytelenségre van kárhoz­tatva minden diplomácia, amelyet nem támaszt alá hatalmas fegyveres erő. Az abesszin szank­ciók kudarca arra vezethető vissza, hogy az an­gol kormány felbátorította ugyan a Népszövet­séget arra. hogy kimondja ezeket a szankciókat, azonban akkor az angol flotta még nem volt elég erős, márpedig ezen múlt minden. Most éppen olyan világosan látszik, hogy a be­nemavatkozás politikájának csak akkor lehetett volna sikere Spanyolországban, ha az angol és francia flotta nyomban a polgárháború kitörése után »egészségügyi kordont« vont volna Spanyol­ország köré. Ebben az esetben úgy Francóck, mint a kormánycsapatok hozzájuthattak volna ugyan a repülőgépekhez, pilótákhoz és légibom­bákhoz, azonban a benzinutánpótlás elmaradása hamarosan véget vetett volna a test vérharcnak. Az angol fegyverek ereje Eden barátai abban keresik az abesszin ku­darc és részben a spanyol benemavatkozás kudar­cának az okát, hogy egész más lett volna a hely­zet, ha az angol fegyverkezési program 1935-ben és 1936-ban már ott tartott volna, ahol 1938-ban fog tartani. Most, hogy az angol fegyverkezés Morális Irtat Friedri Budapest határában egy vonatot. Most az egyik kő éppen a moz­donyvezetőt találta el, aki az erős ütésre el­szédült, de szerencsére nem vesztette el lélek­jelenlétét és még meg tudta állítani a vonatot. Debrecenben a Ferencváros győztes csa­patát a mélyen tisztelt publikum nemcsak szidalmazta, gyalázta, hanem a nagyerdei úton a játékosokat szállító budapesti rend­számú autókra kőzáport is zúdított. De már maga a mérkőzés is a durvaság jegyében! folyt le. A budapesti villamosokon a kis szakasszal utazók a szó legszorosabb értelmében tiporják egymást. Ha véletlenül egy külföldi keveredik ebbe az utasmérkőzésbe, az nem győz elegat csodálkozni ezen »aki bírja marja« stíluson. A hagyományos magyar lovagiassággal és hí­res kultúrfölénnyel ezt a közelharcot sehogy sem tartja összeegyeztethetőnek. Az autóbuszmegállóknál se állnak sorba a várakozók. Kíméletlen tülekedés folyik itt is. Mégpedig teljesen értelmetlenül, mert ha mindegyik várakozó respektálná az előbb ér­kezettnek a szerzett jogát, épúgy sor kerülne mindenkire, mint az ökölharc során, csak nem taposnák az emberek egymást annyira össze. Vagy tessék egy előadás befejeztével a ruhatárnál a nagyérdemű közönséget meg­figyelni. Mintha egy-két percen a tolakodók és lökdösők élete függne. Gorombaságok csak úgy röpködnek minden irányba. A ruhatáro­sok úgy dolgoznak, mintha tűzvész fenyegetné őket. Mégis szidják őket a türelmetlenek. A tömegpszichózis is érvényesül ilyenkor. Az egyiknek az ideges rohanása befolyásolja a másikat. Egy bolond százat csinál. A parancsuralmi elveket hirdető gyűlése­ken szintén a durvaság járja. Ezidőszerint még csak szóban, de igyekeznek mindenkit sárbarántani, aki az alaesonyabbrendűségük tudatából táplálkozó gyűlölködésben nem kí­ván részt venni. Aki a professzionista felfor­gatók őrületéből nem kér. Ugyanígy gorom­báskodik és piszkolódik a sajtójuk is. Évekkel ezelőtt rendeletileg megtiltották a káromkodást. Hogy milyen eredménnyel, azt legjobban úgy lehet megállapítani, ha az em­ber kis szakasszal néhány kirándulásra vállal­kozik. Sőt olyan újdivatú káromkodásokat is hall tömegesen, amilyenek még a régi konszo­lidálatlan, konflis világban sem forogtak köz­szájon. De a mindennapi élet számos más teréről is lehetne felsorolni ilyen hasonló jelensége­ket, amelyek azt bizonyítják, hogy ha a tech­nika és természettudományok terén nagy is volt a haladás, a modor és a morál tekinteté­ben cseppet sem javultak az állapotok. Sőt! Ki a haszontalanabb fráter? Az, aki kővel dobálja meg a robogó vonatot és ma tuskai gonoszságból felebarátainak a testi épségére tör, vagy az a semmirevaló álpróféta, aki za­varos kobakkal odaáll a szónoki pódiumra és a szellemileg ütődött hallgatóságát a társa­dalmi rend minden pozitívuma ellen hecceli. Nincs különbség közöttük. Az egyik kővel, a másik svádával tör a dolgozó társadalom ellen. Gyűlölködés, gorombáskodás és suttogó rágalmazás támadta meg hihetetlen mérték­ben társadalmunkat. Szinte hozzátartozik a politika és közélet hullámzásaihoz, hogy gyű­löletet hirdetnek minden más gondolkozású, meggyőződésű és világsz imiéletű magyar el­len. Miután pedig a szellemi fegyverekkel való imponálás kicsit körülményes és nehéz is, a gorombáskodással akarnak hatni az úgyneve­zett bajtársakra. És a morális elesettség e mélységeihez teljesen hozzá illik a suttogó és felelőtlen rágalmazás, amellyel mindenkit be akarnak mocskolni, aki a nemzet életében va­lamilyen pozitív értéket képvisel. A politikai antant-szíj is azért vonult be a fórumra, mert viselői tudás, felkészültség és műveltség hiányában, ezzel kívánnak impo­nálni azoknak a tömegeknek, amelyeknek a nyakára szeretnének mint a vagyont és jöve­delmet igazságosabban elosztani készülő, dik­tátorok ülni. Az antant-szíjat akasztják ma­gukra, mint világszemléletük »külső ismér­vét«. Ez volna hivatva pótolni azt, ami az agyvelőtartóból hiányzik. Hogy pedig milyen fegyelmezetlen publikumunk az uccán is, azt éppen a mult hé­ten hallottuk a parlamentben a rögtöni rend­őrbíráskodásra vonatkozó törvényjavaslat tár­gyalásánál. Különben, hogy e téren milyen vigasztalanok az állapotok, azt nap-nap után láthatjuk magunk is. És ezek a szomorú szimptomák mind ösz­szefüggnek egymással. A fegyelmetlensóg, a türelmetlenség, a gyűlölködés, a suttogó rágal­mazás, a piszkos demagógia, a kövekkel való dobálás mind annak a nagy betegségnek a megnyilvánulásai, amelyben társadalmunk kétségtelenül szenved. A civilizációnak a ro­hamos fejlődésével szemben áll a szellemi és erkölcsi kultúra hanyatlása. Ezt nem szabad tagadni. Ezt észre kell venni és nagyvonalú népnevelési és szociálpolitikai akciókkal hozzá kell látni az orvoslásához. Ezt a munkát azonban a kormányhatalom egymagában nem végezheti el. Az egyházak­nak és a társadalom még egészséges rétegeinek is cselekedniök kell. Ezt nem győzöm eléggé hangsúlyozni, mert nálunk még veszélyesebbé teszi a helyzetet társadalmunk kiegyensúlyo­zatlan tagozódása. Milliós nincstelen agrár­tömegek és gyengén megalapozott intelligen­cia állnak egymással szemben. És ne felejtsük el, hogy nemcsak a gazdasági elkoldusodás ve­szélyes, hanem a szellemi és lelki elproletáro­sodás is. Aki széles tömegekkel érintkezik, akinek sok emberrel van dolga, az nagy szomorúság­gal kénytelen konstatálni, hogy rengeteg a silány, megbízhatatlan és hazudozó lélek. Hogy a morális válság a családok küszöbein se áll meg, hanem a társadalom eme alapsejtjeit is rombolja. Habár a külső látszat, a kulissza, még sokat leplez abból a valóságból, amely a családi tűzhelyek körül vigasztalanul go molyog. A mindennapi élet rohan, a technika vív­mányai diktálják a kenyérért folyó harc tem­póját, a civilizáció már a sztratoszférába is el­látogat, a távolságok megszűnnek, de maga a küszködő, robotoló ember a nagy iramban er­kölcsileg megtorpant. A társadalom váza re­cseg, ropog. Ez nem politikai kérdés. Mégis fontosabb minden politikai vagy alkotmányjogi problé­mánál. Ez a jövő kérdése. A honvédelem gondja is, mert a népmilliók erkölcsi alapját, seinilyen katonai kiképzéssel vagy technikai felszereléssel nem lehet pótolni. Sőt még a nemzeti munka, problémája is, mert azt se le­het tagadni, hogy igazán jó, pontos, szak­képzett és expeditív munkaerőt ma már na­gyon nehéz találni. Államháztartásunk konszolidálódott,iNem zeti produktivitásunk is kielégítően fejlődik. De társadalmunkat a morális válság marja. Ezzel törődni kell, ezzel foglalkozni kell. Ezt bele kell vinni a közélet diszkusszióiba. Mert már a rómaiak idejéből tudjuk, hogy az ország támasza és talpköve a tiszta erkölcs, amely ha megdől... \

Next

/
Thumbnails
Contents