Pesti Napló, 1938. március (89. évfolyam, 48–72. szám)
1938-03-01 / 48. szám
Budapest, 1938 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra .. ..— pengő Negyedévre. 10.80 pengő Félévre.... 21.60 pengő sZTVETI* 89. évfolyam 48. szám edd, március Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon. 16 fillér Vasárnap ..... .32 fillér FESTI NAPLÓ AZ ERDÉLYI MAGYARSÁG ÚJ PROBLÉMÁI Kolozsvár, február Az események oly gyorsan követték egymást az utóbbi hónapokban Romániában, hogy az ország kisebbségei és elsősorban a magyarság még nem is tud számot vetni azzal, mi vár reá az új korszakban és miként tudja a maga kisebbségi életét irányítani és biztosítani. Az új politikai rezsim tudvalevőleg ugyanazt a metódust követi, amit 1928-ban a jugoszláv diktatúra követett: betiltotta a politikai pártok működését. Jugoszlávia a horvátokkal szemben nem látott más megoldást, minthogy a politikai pártéletet beszüntette, Románia a szélsőnacionalista szervezetek anarchikus elhatalmasodása ellen léptette életbe a pártnélküli rezsimet. Akármiért történt is, a tény itt áll előttünk és Románia magyarságának meg kell találnia a módokat arra, hogy az új keretben, pártszervezet vagy pártelnevezés nélkül is miként tartsa fenn nemzeti, gazdasági és kultúréletét és védje meg ezeknek az életmegnyilatkozásoknak értékeit. Azok, akik Romániában először kezdték meg a magyar kisebbségi aktivitást, mintha prófétai előrelátással dolgoztak volna, amikor 1922-ben párt helyett nemzeti szövetséget akartak Erdélyben létesíteni. Magyar Szövetség megalakulása indult meg akkor. Ezt a nevet már csak azért is megfelelőnek és tartalomteljesnek látták, mert hiszen a magyarságnak nem volt szüksége pártra a szónak napi politikai értelmében. A magyarság nem azért politizált, hogy uralomra jusson, hanem azért, hogy a politikai rendszerhez alkalmazkodva a parlamentben is megvédje kisebbségi jogait és érdekeit. Szövetséget akart tehát alkotni, amely kisebbségnemzeti képviselet is legyen, amelynek mindenki természetszerűen tagja, aki magát magyarnak vallja. Az akkori kormányok azonban féltek ettől az elnevezéstől, mert csakugyan mindent átfogónak tartottak és úgy érezték, hogy sokkal nagyobb súlya volt, mint holmi politikai pártnak és ezért a Magyar Szövetség megalakulását nem engedélyezték, hanem azt tanácsolták, hogy a magyarság is pártot alapítson. Csak így fanyalodtak reá a romániai magyar kisebbségi mozgalmak első kezdeményezői, hogy a magyar pártot megteremtsék. Ha akkor sikerül magyar párt helyett magyar szövetséget létesíteni, talán sokkal egyszerűbb helyzet előtt állana Erdély magyarsága. Éppen ezért felmerült az erdélyi magyar sajtóban már a gondolat: nem lehetne-e amagyar pártot magyar szövetségre átkeresztelni. Mennyivel előnyösebb szituációban vannak a németek, akiknek megvan a német népközösségi szervezetük, aminek a német parlamenti párt csak exponense volt és a pártélet megszűntével a népközösség változatlanul folytathatja valószínűleg működését. Hogy a magyarság erre az útra lép-e és ez sikerül-e neki, azt nem tudjuk. Remélik, hogy a kormány méltányolja azt a törekvést, hogy a magyar kisebbségnek tovább is legyen egyetemes szerve és képviselete, amely a magyar kisebbség általános kérdéseiben a komány előtt fellépjen és a kívánságokat elmondhassa. Hiszen vannak kisebbségi kívánságok, amiket sem egyházak, sem érdektestületek nem képviselhetnek. Erre példa az, hogy a Goga-kormány alatt megalakult Bukarestben a Zsidó Tanács, amelynek vezetői most is memorandumokkal fordultak a kormányhoz az állampolgársági revízió ügyében és vezetőik személyesen is eljártak a kormány tagjainál. Teljesen azonos esetek akadnak majd kétségkívül a magyarság számára is. Például egy közigazgatási reform vagy egy nyelvi intézkedés esetén ki érintkezzék a kormánnyal és ki tolmácsolja a magyarság kívánságait? Ezek olyan életbevágó problémák, amikre feleletet kell adni. Hogy a román kormány tudatában is van annak, hogy ezt a kérdést valamiképpen a népkisebbségekkel szabályozni kell, bizonyítja az, hogy az erdélyi magyar sajtóban ennek a megvitatását nem gátolja meg. Egyébként úgy tudjuk, hogy a kormányban az erdélyi kérdésekben Vajda Sándornak van döntő szava, ő pedig olyan alapos ismerője a kisebbségi élet követelményeinek, hogy nem fog elzárkózni attól, hogy a magyarság a maga pártpolitikamentes népközösségi szervezetét megalkossa. Addig is azonban azok a szervezetek fogják intenzívebben végezni a maguk munkáját, amelyek eddig is minden politikától távol, a maguk hatáskörét a kisebbségi életben betöltötték. Ezek között állanak elsősorban az egyházak, mint feltétlenül elismert szervek nemcsak vallási, hanem iskolai és kultúrügyekben is. Az egyházak Erdélyben magyar iskolákat tartanak fenn, mégpedig igen nagy áldozatokkal. Ezeknek az iskoláknak az érdekeit egyetemes kisebbségi szempontból természetesen a magyar párton keresztül védelmezték és az egyes törvényjavaslatok parlamenti tárgyalásainál az államsegély, a nyelvkérdés, a kormány és az egyházak közötti egyéb viszonylatok szabályozása terén a magyar képviselők és szenátorok szállottak síkra érettük. Bizonyos, hogy az egyházakra most fokozottabb tevékenység hárul és egyelőre teljesen maguknak kell talpon lenniök, hogy a kormánynál elvégezzék mindazt, amit eddig a parlamenti tagok végeztek el. A jelek arra vallanak, hogy erre a módot meg is adják és ezt megkönnyíti az, hogy az egyházak vezetői sorában az egykori parlamenti tagok is helyet foglalnak, akik tehát gyakorlatukkal, román nyelvtudásukkal és presztízsükkel parlamenti és pártszínezet nélkül is meg tudják tenni kötelességüket. Az egyházakkal párhuzamosan az erdélyi magyar kultúrtestületekre vár igen nagy misszió. Ezeket a testületeket friss szellemmel kell megtölteni, hogy hivatásukat immár úgy teljesítsék, hogy vállaikra nehezedik a romániai magyar kultúrélet egész terhe. Felmerült az eszme az EMKE intenzívebb működéséről, minthogy az EMKE elismert jogi személy. Ide be kell vonulnia az új nemzedéknek, aminthogy az új garnitúrák számára sok utat kell szabaddá tenni. Új elánnal fog dolgozni az Erdélyi Kárpát Egyesület, az Erdélyi Múzeum Egylet és hozzájuk hasonló szervezetek, amelyek eddig is igen szép munkásságot fejtettek ki nyíltan, a hatósászok szemeláttára és soha narci politikát működésükbe nem kevertek. Irodalmi társulatainkra is új feladat vár. Erdélyben számos kiváló író él, mint Nyirő József, Koós Károly, Tamási Áron és mások, akiknek irodalmi működését a románság is sokra becsüli. Elég ennek bizonyítására az, hogy az újságírók vasúti jegyeinek felülvizsgálásakor Vajda ezeknek az íróknak saját kezdeményezéséből adott szabad vasúti jegyet. Ezeknek az íróknak ki kell mozdulniok az elefántcsonttoronyból és a magyar kisebbség kulturális és nemzeti életének vezetéséből nagyobb részt kell maguknak kanyarítaniuk. Természetesen fordul a magyarság gondolata a gazdasági szervezkedés felé is. Az Erdélyi Gazdasági Egyesületen, valamint a szövetkezetek központján kívül tulajdonképpen magyar kisebbségi gazdasági szervek nincsenek. Itt-ott próbálkozott a magyarság félénken, a lehetőség határain belül kisebbségi professzionális szervet teremteni (mint például a kisebbségi orvosok egyesülete), de ezek igen vérszegény alakulatok. Kisebbségi magyar iparosszervezet például soha nem jöhetett létre, mert széthúzó politikai érdekek ezt elgáncsolták éppen a magyarságon belül, holott például a szászoknak minden gazdasági ágra megvan a szász jellegű egyesületük. Egyelőre azonban igen örvendetes, hogy a szövetkezeti élet virágzásnak indult. Azt remélik, hogy a kormány a kisebbségek politikamentes gazdasági organizálását támogatni fogja, annál is inkább, mert hiszen az új parlament szakmai alapon, korporációs formában fog összeülni és a kisebbségek számára nem maradhat el a lehetőség, hogy illetékes szerveik útján jelöljék ki, kik legyenek az ő képviselőik a kamarában és a szenátusban. E percben természetesen még senki sem tudja, hogy a gyakorlatban miként fog jelentkezni ez az új rendszerű parlament. Az új alkotmány csak a kereteket adta meg, de magát a választói törvényt ezután fogja kibocsátani. Azt már is látjuk, hogy a szenátusban a kisebbségeknek kik lesznek a reprezentánsai. A magyar egyházak közül a kolozsvári református püspök. Hivatalból más magyar szenátor nincs. A szászok szebeni püspöke is helyet kap a szenátusban, valamint tagja lesz a felsőháznak Hans Otto Roth volt képviselő azon a címen, hogy a régi rezsimben tíz ciklusban volt képviselő. A katolikusokat a bikaresti érsek képviseli, az unitárius püspök nem lehet szenátor, mert híveinek száma nem éri el a 200.000-et. A magyarságnak tehát abban kell reménykednie, hogy a kamarában és a szenátusban egyaránt tud magának a korporációs választásoknál megbízottakat küldeni. Miként történik azonban majd a választás és így miként biztosíthat majd magának a magyarság helyet a parlamentben, ezt csak akkor mondhatjuk meg, ha majd a választói törvényt is ki fogják bocsátani. Ez a rövid felsorolás is mutatja, hogy a magyarság számára igen sok probléma merült fel és a magyarság, amint biztosabban tud az események és változások forgatagában tájékozódni, élni akar az új alkotmányban kifejezett jogaival is. Természetesen sok minden függ attól, hogy mikor válik aktuálissá egyáltalában az új rezsim berendezkedése a közakarat bevonása útján. Minthogy az új rendszer már a második héten alkotmányt adott, azt hiszik, hogy hasonló tempóban fog bekövetkezni most már az alkotmány elveinek gyakorlati megvalósítása is. Útban van az új közigazgatási törvény, napok kérdése a sajtótörvény megjelenése és így várható, hogy nem marad el sokáig a választói törvény megalkotása sem. SZERKESZTŐSÉGI és KIADÓHIVATAL, VJL ker., Rákóczi út 54. Telefon «145-559,»146-419 Jegyplasztr. hin)«téri-, előfizetési-, utasári- és könyvosztályi VII., Erzsébet körút 18-20 Szerkesztőség BRonbenn L, Kohlmarkt 7.