Pesti Napló, 1938. június (89. évfolyam, 121–122. szám)

1938-06-28 / 121. szám

4 Kedd PESTI NAPLÓ 1938 Június 2. HÁROM IDŐSZERŰ FÉRFIRUHA Tavaszi öltöny, sporthoz és uccára, garan­tiayOfi táltan tiszta gyapjúszövetből P­OU/~K orom a Kánikula Kaphatók öltönye a »Hollywood« gyűjdik55.— Strandra, sétára, sporthoz, divatos fazonokban, bármely nadrághoz viselhető, C»»••»• külön zakó: ez a »jflM­« SCHNUR HENRIK 30.­FÉRFIRUHA CÉGNÉL Rákóczi út 15. Külön már ezutáni szabóság. Eltemették az angol királyné anyját London, június 27. (A Pesti Napló tudósítójától.) Szakadó esőben helyezték örök nyugalomra a glaraisi temetőben Strathmoore grófnőt, Erzsébet ki­rályné édesanyját. A koporsót a grófi uradalom alkal­mazottai vállukon vitték az egymérföldes úton. A hozzátartozók, köztük gróf Strathmoore és az uralkodó­pár hajadonfővel kísérték utolsó útjára az elhunytat. A koporsó után a királyné fehér és piros szegfűből készült keresztjét vitték. Az uralkodópár ma a balmorali kastélyba utazik, ahol a hét végéig marad. A londoni Szent Márton templomban Canterbury érseke gyászistentiszteletet tartott, amelyen megjelent Mary királyné is, továbbá a királyi család Londonban tartózkodó összes tagjai, a miniszterek Chamberlain miniszterelnök vezetése alatt, valamint a diplomáciai testület tagjai. Barátom a becsüs Irta: Szitnyai Zoltán — Nem ismer meg? — és vizenyős, öreg tekin­tetével hosszan, a szemembe nézett szomorú, kissé szemrehányó mosollyal a szájának szélén. Én bizony nem ismertem­ meg. Zavartan néz­tem vissza rá. Sejtelmem se volt, hogy ki lehet ez a fakó, hajlotthátú öregember, aki már jóideje figyelt, barátkozó mosolyokat küldött felém, az­tán hirtelen felkerekedett, és átült hozzám a kis­kocsma szomszéd asztalától. — Ne várjon csak, mingyárt emlékezni fog —•» és gyöngéden megszorított csuklóm "fölött, a ka­báton át. — Ön akkor joghallgató volt és a mi intézetünk közelében lakott. — Talán Kopár tanár úr? — villant fel a sze­mem és eszembe jutott a hasonlóképpen hajlott­hátú, régi öreg, aki a sötét kapu legfelső lépcső­jén vártázott zord ábrázattal minden délidőben, míg én a túlsó oldalon meghúzódva vártam egyet az iskolából kiözönlő diáklányok közül. — Sajna, nem az — és még csalódottabbam a fejét rázta. — Sohase voltam tanár. Én, kérem, amíg dolgozni tudtam, zálogházi becsüs voltam egész életemben. Úgy tetszett, mintha abban a pillanatiban ne­héz naftalinszag csapná meg az orromat. Való­ban a pillanatnyi jótékonyságnak ez az intézete is a lakásom közelében volt. Majd oly gyakorta fölkerestem, mint az egyetem rideg és unalomtól kongó termeit. Talán azóta szeretem a naftalin­s­zagot. Kemény mosoly, virágok képzetét kelti fel emlékezetemben. Hiszen a pénz, amit onnan hoztam minden alkalommal, csak rövid ideig maradt meg életet sűrítő fém vagy papír alakjá­ban. Rendszerint virágot hajtott, amit az intézet épületén túl, ahová már nem látott el Kopár ta­nár úr sasszeme, személyesen nyújtottam át szí­vem egyetlen és sírig tartó bálványának. Ez volt a viszonosság a két intézet között. Így »virágoz­tattam« én akkor egyiket meg a másikat is, csak éppen két merően ellentétes értelemben. — A, hát ön az? — mondtam már őszinte melegséggel és másodszor is megszorítottam a kezét. Pedig nem is emlékeztem az arcára, amit­ az ablakrácsozat és az örökösen szemébe csípte­tett fekete nagyító szinte csak szimbolikus arccá tett, nem az ember, hanem a hely arcává. — Ó, kérem — folytatta ő. — Szoktam néha találkozni más, régi ügyfelekkel is s ez számomra mindig öröm. Közöttük olyanokkal is, akik azóta a maguk autóján járnak és gazdag emberek. Aki többször megjelent előttem, arra én nagyon so­káiót emlékszem, önt pedig el nem felejtem, amíg élek. — Miért éppen engem? Mosolygott:­­ — Már az első találkozásunk is mulatságos volt. Egyszer csak elém áll egy konfliskocsis és nagy bőröndből húzkodja elő a legkülönfélébb ruhákat. Üzletzárás előtt néhány perccel, amikor már fáradt és rosszkedvű a szegény becsüs. Fity­málva nézegettem a finomanyagú ruhákat, aztán mondtam valami számot. A kocsis meg alkudni kezdett, mintha betanították volna rá, hogy az rettentő kevés, neki sokkal többre van szüksége. Mire én azt feleltem rá, hogy van annak, aki ma­gát küldte. És kérem, kedves uram, erre történt az eset, amit el nem felejtek, artig élek. A kocsis mögül elémpattant egy vékorny fiatalemberke. — Már hogy mondhat ilyet? Hogy mondhat ilyet egy becsüs? — kiáltozta. — Ha több lenne, vagy ha egyáltalában lenne, most­ nem fordultam volna magához. — Vékony kis öklével verte az asztalt, mintha nyomban meg akarna verni. Ha ráfújok, elrepül, olyan cingár legény volt. De nagyon megtetszett, hogy olyan tüzes. Virágokról is be­szélt, meg szerelemről. Jólesett hallani, mert már akkor se voltam gyerekember. Végül kétsszer­annyit adtam, mint amennyit az egész megért. — Hát ön az? — kérdeztem meghatódva és már jól emlékeztem mindenre. Ez az öreg ember valamikor a barátom volt. Ő és az a kis szabó, akinek a szomszédos helyiségben volt, a műhelye. Nőtlen, öregedő emberek, akik gyermektelen éle­tük apai ösztönét az én vidám ifjúságomban él­ték át. Nekik köszönhetem hogy a házimulatsá­gokon, bálokon jól vasalt szmokingban, frakkban jelenhettem meg. Jóllehet sohase tellett arra, hogy visszafizessem azt a kézizálogkölcsönt, amit ezekre a ruhadarabjaimra kaptam és a vasalások, tisztítások számláinak kiegyenlítésére egészhavi zsebpénzem se lett volna elég. De a mulatságo­kon mégis megjelenhettem. Ilyenkor a becsüs át­küldte a szükséges ruhadarabot a szabóhoz, aki azt kivasalta, kipárologtatta naftalinszagát és én minden esetben az öreg szabó műhelyében öltöt­tem magamra. Reggel, az illő viseletben áttán­colt bál után, a testemen vittem vissza és öltöztem át ugyanott utcai ruhámba. Az estélyi ruha meg visszakerült a naftalinszagú, sötét kamrába, a kö­vetkező bálig. — Emlékszik még arra, — mosolygott az öreg­ember — amikor már olyan jóbarátok voltunk, hogy ha kellett, kölcsön adtam a ruháit és maga másnap szépen visszaküldte. Bólogatott és a visszaemlékezés öreges moso­lyával nézett maga elé. Talán arra gondolt, ami­kor még ott állt ráccsal elkerített fülkéjében, egyik szemén a kurta, fekete csőbe foglalt nagyító üveggel, nemesfémeket latolgatva, avítt ruhákat tapogatva és ő általa kaptak az elébe járulók ke­nyeret az asztalukra, melegséget az otthonukba, ruhát a testükre... Én a mosolyt kaptam tőle, a vidám estéket, a táncot és a virágokat, amiket az első szerelem oltárára tettem... Ezekre gondol­hatott, — úgy sejtem — mert az arcán azoknak büszke mosolya látszott, akiknek volt részük az örömokozás örömében ... Percekig hallgattunk a kiskocsma asztalánál, aztán csaknem egyszerre mondtuk: — Szép idők voltak azok. Véletlenül agyonlőtte fiát egy igazgató­ tanító Balatonlelle, június 27. Borzalmas szerencsétlenség történt Balaton­lellén, egy polgári lövészeti gyakorlat alkalmá­val. * A lellei lövészverseny előkészületei­­ folytak éppen és a gyakorlat végén Ruttner Lajos igaz­gatótanító még egy fegyvert akart kipróbálni, de nem vette észre, hogy a bokrokkal körülvett cél közelében Dénes fia a kilőtt golyókat szedi össze. Az igazgató elsütötte a puskát és egyszerre fia segítségkiáltásait hallotta. Odaszaladt és amikor észrevette a Szerencsétlenséget, orvosokat hívott, akik a fiút átszállították a szomszédos Balaton­szemesre, ahol megoperálták. A golyót azonban, amely a májat és a beleket szétroncsolta, nem si­került megtalálni, a diákon segíteni nem lehetett, néhány óra múlva meghalt. Hétfőn temették el nagy részvét mellett. Ruttner Dénes a nagykani­zsai piarista gimnázium egyik legkitűnőbb tanu­lója volt. Szögyén Tibor Banküzlet Alapítva: 1920. Budapest, VI., Teréz körút 56. Telefon: 126 - 327, 120-160, 113-992, 115-311. Bankszerű hitelműveletek cégekkel Kell bokréta gyűrött süveg mellé! Írta: MÉCS LÁSZLÓ Vándorútról visszajöttem és már elmaradt Lille, Namur, Páris, Hága, kint tavasz volt épen. A vonatból vígan néztem, a vidám világba. Ezer szépség nyílt ki minden tájon, hogy a lelki éhségem ne fájjon. Közbe lassan éhes lett a testem. Felbontottam ét­les tarisznyám mit megtömtek gondos jó kezek , nagy volt csodálkozásom, mint talizmán, egy szál rózsa volt ott. Meglepetten nézegettem s közbe persze ettem! Megborzongtam, mintha Szív let volna, úgy nézett rám s megszólalt a rózsa: »Egyél, igyál, aztán álmodozzál szépség-tenger állandó hajósa: zsíros föld termel ki színes rózsát s tündér-álmot jó vaskos Valósági­g megfordítva! Hogy való világunk megszülessen: Költő álma kellett/ A világot Isten szép álmából hívta föl az alkotó lehellet és nem volna ember, ha nem válna gyümölccsé az anyák szirmos álmai Álomból lett minden szép Valósig. Nézd e csorgó vérű jó­ narancsot­, lepke-léha lengő kis virág volt s a Szabadság, rég az összeroncsolt jobbágy-szívek éjében felötlő fény-virág, mit álmodott a Költő. Nézd h­ogy berreg fent a repülőgép, vas-valóság, mese-kéklő égen: nem mérnök, de költő szállt előszót szárnyas lovon a tündérmesében. Költő szerkesztette Ikarusnak szárnyait mik Nap-közeibe tisztáit. Nagy-nagy színes szerelem-Tavaszba csomagolják a kis csúnya semmit, a kis csókot! A költészet nélkül nem lehet se nász, se munka, sem arts legendába pólyálják a Szentet , s a kaszások pajkos nótát zengnek. Kell bokréta gyűrött s'üveg mellé,­­ koldusszívbe kell a mese­hintó, kell a hit a világgépezetbe, étel közé kell a rózsabimbó!* . — így beszélt a rózsa lelkes tűzben, megcsókoltam s kalapomra tűztem. Hét és fél havi börtönre ítélték a trafikrabló műegyetemi hallgatót (Saját tudósítónktól.) Múlt év november 4-én este féltíz tájban sállal eltakart arcú fiatalember lépett be az Andrássy út 7. számú házban lévő trafikba. Hirtelen eloltotta a Villanyt, elreteszelte az ajtót, majd revolvert rántott. Özvegy Freud Jenőné, a trafik tulajdonosa azonban nem ijedt meg, segítségért kiabált, dulakodni kezdett támadójával és eközben a kirakatablakot is betörték. A csörömpölésre a rabló megijedt­ és menekülni próbált, de elfogták. Kiderült, hogy Z­öld Gábornak hívják, 22 esztendős műegyetemi hallgató. A törvényszék előtt Zöld tagadta bűnösségét. Azt vallotta, hogy nem akart rabolni, csak kalandvágy vezette, hogy megijessze a trafi­kosnőt. A védekezést nem fogadták el és a törvényszék rablás bűntettének kísérlete címén kétévi fegyházra ítélte. Fellebbezés folytán az ügy a tábla A­«7/».i/­tanácsa elé k­erü­lt, amely orvosszakértői vizsgálatot rendelt el. Az orvo­sok szerint Zöld csökkent beszámíthatósága. A per­beszédek után a tábla a trafikrabló büntetését hét­hónapi és tizenötnapi börtönre mérsékelte, amelyet az előzetes vizsgálati fogsággal kitöltöttnek vett és elren­delte a fiatalember szabadlábra helyezését. Az ítélet­ben Zöld megnyugodott, de a főügyészhelyettes sem­misségi panaszt jelentett be. I­ R M. KIR. POSTATAKARÉKPÉNZTÁR ÁRVERÉSI CSARNOKÁNAK AUKCIÓJA a gróf KARÁTSONYI palotában (Krisztina körút 121). KIÁLUTÁS: június 26—29-ig. Látogatási idő naponként d. e. 10 órától 122-ig, azonkívül 27. és 28-án d. u. 4 és órák között. ÁRVERÉS: június 30. és július 1. délutánonként 4 órától

Next