Pesti Napló, 1938. június (89. évfolyam, 121–122. szám)
1938-06-28 / 121. szám
4 Kedd PESTI NAPLÓ 1938 Június 2. HÁROM IDŐSZERŰ FÉRFIRUHA Tavaszi öltöny, sporthoz és uccára, garantiayOfi táltan tiszta gyapjúszövetből POU/~K orom a Kánikula Kaphatók öltönye a »Hollywood« gyűjdik55.— Strandra, sétára, sporthoz, divatos fazonokban, bármely nadrághoz viselhető, C»»••»• külön zakó: ez a »jflM« SCHNUR HENRIK 30.FÉRFIRUHA CÉGNÉL Rákóczi út 15. Külön már ezutáni szabóság. Eltemették az angol királyné anyját London, június 27. (A Pesti Napló tudósítójától.) Szakadó esőben helyezték örök nyugalomra a glaraisi temetőben Strathmoore grófnőt, Erzsébet királyné édesanyját. A koporsót a grófi uradalom alkalmazottai vállukon vitték az egymérföldes úton. A hozzátartozók, köztük gróf Strathmoore és az uralkodópár hajadonfővel kísérték utolsó útjára az elhunytat. A koporsó után a királyné fehér és piros szegfűből készült keresztjét vitték. Az uralkodópár ma a balmorali kastélyba utazik, ahol a hét végéig marad. A londoni Szent Márton templomban Canterbury érseke gyászistentiszteletet tartott, amelyen megjelent Mary királyné is, továbbá a királyi család Londonban tartózkodó összes tagjai, a miniszterek Chamberlain miniszterelnök vezetése alatt, valamint a diplomáciai testület tagjai. Barátom a becsüs Irta: Szitnyai Zoltán — Nem ismer meg? — és vizenyős, öreg tekintetével hosszan, a szemembe nézett szomorú, kissé szemrehányó mosollyal a szájának szélén. Én bizony nem ismertem meg. Zavartan néztem vissza rá. Sejtelmem se volt, hogy ki lehet ez a fakó, hajlotthátú öregember, aki már jóideje figyelt, barátkozó mosolyokat küldött felém, aztán hirtelen felkerekedett, és átült hozzám a kiskocsma szomszéd asztalától. — Ne várjon csak, mingyárt emlékezni fog —•» és gyöngéden megszorított csuklóm "fölött, a kabáton át. — Ön akkor joghallgató volt és a mi intézetünk közelében lakott. — Talán Kopár tanár úr? — villant fel a szemem és eszembe jutott a hasonlóképpen hajlotthátú, régi öreg, aki a sötét kapu legfelső lépcsőjén vártázott zord ábrázattal minden délidőben, míg én a túlsó oldalon meghúzódva vártam egyet az iskolából kiözönlő diáklányok közül. — Sajna, nem az — és még csalódottabbam a fejét rázta. — Sohase voltam tanár. Én, kérem, amíg dolgozni tudtam, zálogházi becsüs voltam egész életemben. Úgy tetszett, mintha abban a pillanatiban nehéz naftalinszag csapná meg az orromat. Valóban a pillanatnyi jótékonyságnak ez az intézete is a lakásom közelében volt. Majd oly gyakorta fölkerestem, mint az egyetem rideg és unalomtól kongó termeit. Talán azóta szeretem a naftalinszagot. Kemény mosoly, virágok képzetét kelti fel emlékezetemben. Hiszen a pénz, amit onnan hoztam minden alkalommal, csak rövid ideig maradt meg életet sűrítő fém vagy papír alakjában. Rendszerint virágot hajtott, amit az intézet épületén túl, ahová már nem látott el Kopár tanár úr sasszeme, személyesen nyújtottam át szívem egyetlen és sírig tartó bálványának. Ez volt a viszonosság a két intézet között. Így »virágoztattam« én akkor egyiket meg a másikat is, csak éppen két merően ellentétes értelemben. — A, hát ön az? — mondtam már őszinte melegséggel és másodszor is megszorítottam a kezét. Pedig nem is emlékeztem az arcára, amit az ablakrácsozat és az örökösen szemébe csíptetett fekete nagyító szinte csak szimbolikus arccá tett, nem az ember, hanem a hely arcává. — Ó, kérem — folytatta ő. — Szoktam néha találkozni más, régi ügyfelekkel is s ez számomra mindig öröm. Közöttük olyanokkal is, akik azóta a maguk autóján járnak és gazdag emberek. Aki többször megjelent előttem, arra én nagyon sokáiót emlékszem, önt pedig el nem felejtem, amíg élek. — Miért éppen engem? Mosolygott: — Már az első találkozásunk is mulatságos volt. Egyszer csak elém áll egy konfliskocsis és nagy bőröndből húzkodja elő a legkülönfélébb ruhákat. Üzletzárás előtt néhány perccel, amikor már fáradt és rosszkedvű a szegény becsüs. Fitymálva nézegettem a finomanyagú ruhákat, aztán mondtam valami számot. A kocsis meg alkudni kezdett, mintha betanították volna rá, hogy az rettentő kevés, neki sokkal többre van szüksége. Mire én azt feleltem rá, hogy van annak, aki magát küldte. És kérem, kedves uram, erre történt az eset, amit el nem felejtek, artig élek. A kocsis mögül elémpattant egy vékorny fiatalemberke. — Már hogy mondhat ilyet? Hogy mondhat ilyet egy becsüs? — kiáltozta. — Ha több lenne, vagy ha egyáltalában lenne, most nem fordultam volna magához. — Vékony kis öklével verte az asztalt, mintha nyomban meg akarna verni. Ha ráfújok, elrepül, olyan cingár legény volt. De nagyon megtetszett, hogy olyan tüzes. Virágokról is beszélt, meg szerelemről. Jólesett hallani, mert már akkor se voltam gyerekember. Végül kétsszerannyit adtam, mint amennyit az egész megért. — Hát ön az? — kérdeztem meghatódva és már jól emlékeztem mindenre. Ez az öreg ember valamikor a barátom volt. Ő és az a kis szabó, akinek a szomszédos helyiségben volt, a műhelye. Nőtlen, öregedő emberek, akik gyermektelen életük apai ösztönét az én vidám ifjúságomban élték át. Nekik köszönhetem hogy a házimulatságokon, bálokon jól vasalt szmokingban, frakkban jelenhettem meg. Jóllehet sohase tellett arra, hogy visszafizessem azt a kézizálogkölcsönt, amit ezekre a ruhadarabjaimra kaptam és a vasalások, tisztítások számláinak kiegyenlítésére egészhavi zsebpénzem se lett volna elég. De a mulatságokon mégis megjelenhettem. Ilyenkor a becsüs átküldte a szükséges ruhadarabot a szabóhoz, aki azt kivasalta, kipárologtatta naftalinszagát és én minden esetben az öreg szabó műhelyében öltöttem magamra. Reggel, az illő viseletben áttáncolt bál után, a testemen vittem vissza és öltöztem át ugyanott utcai ruhámba. Az estélyi ruha meg visszakerült a naftalinszagú, sötét kamrába, a következő bálig. — Emlékszik még arra, — mosolygott az öregember — amikor már olyan jóbarátok voltunk, hogy ha kellett, kölcsön adtam a ruháit és maga másnap szépen visszaküldte. Bólogatott és a visszaemlékezés öreges mosolyával nézett maga elé. Talán arra gondolt, amikor még ott állt ráccsal elkerített fülkéjében, egyik szemén a kurta, fekete csőbe foglalt nagyító üveggel, nemesfémeket latolgatva, avítt ruhákat tapogatva és ő általa kaptak az elébe járulók kenyeret az asztalukra, melegséget az otthonukba, ruhát a testükre... Én a mosolyt kaptam tőle, a vidám estéket, a táncot és a virágokat, amiket az első szerelem oltárára tettem... Ezekre gondolhatott, — úgy sejtem — mert az arcán azoknak büszke mosolya látszott, akiknek volt részük az örömokozás örömében ... Percekig hallgattunk a kiskocsma asztalánál, aztán csaknem egyszerre mondtuk: — Szép idők voltak azok. Véletlenül agyonlőtte fiát egy igazgató tanító Balatonlelle, június 27. Borzalmas szerencsétlenség történt Balatonlellén, egy polgári lövészeti gyakorlat alkalmával. * A lellei lövészverseny előkészületei folytak éppen és a gyakorlat végén Ruttner Lajos igazgatótanító még egy fegyvert akart kipróbálni, de nem vette észre, hogy a bokrokkal körülvett cél közelében Dénes fia a kilőtt golyókat szedi össze. Az igazgató elsütötte a puskát és egyszerre fia segítségkiáltásait hallotta. Odaszaladt és amikor észrevette a Szerencsétlenséget, orvosokat hívott, akik a fiút átszállították a szomszédos Balatonszemesre, ahol megoperálták. A golyót azonban, amely a májat és a beleket szétroncsolta, nem sikerült megtalálni, a diákon segíteni nem lehetett, néhány óra múlva meghalt. Hétfőn temették el nagy részvét mellett. Ruttner Dénes a nagykanizsai piarista gimnázium egyik legkitűnőbb tanulója volt. Szögyén Tibor Banküzlet Alapítva: 1920. Budapest, VI., Teréz körút 56. Telefon: 126 - 327, 120-160, 113-992, 115-311. Bankszerű hitelműveletek cégekkel Kell bokréta gyűrött süveg mellé! Írta: MÉCS LÁSZLÓ Vándorútról visszajöttem és már elmaradt Lille, Namur, Páris, Hága, kint tavasz volt épen. A vonatból vígan néztem, a vidám világba. Ezer szépség nyílt ki minden tájon, hogy a lelki éhségem ne fájjon. Közbe lassan éhes lett a testem. Felbontottam étles tarisznyám mit megtömtek gondos jó kezek , nagy volt csodálkozásom, mint talizmán, egy szál rózsa volt ott. Meglepetten nézegettem s közbe persze ettem! Megborzongtam, mintha Szív let volna, úgy nézett rám s megszólalt a rózsa: »Egyél, igyál, aztán álmodozzál szépség-tenger állandó hajósa: zsíros föld termel ki színes rózsát s tündér-álmot jó vaskos Valóságig megfordítva! Hogy való világunk megszülessen: Költő álma kellett/ A világot Isten szép álmából hívta föl az alkotó lehellet és nem volna ember, ha nem válna gyümölccsé az anyák szirmos álmai Álomból lett minden szép Valósig. Nézd e csorgó vérű jó narancsot, lepke-léha lengő kis virág volt s a Szabadság, rég az összeroncsolt jobbágy-szívek éjében felötlő fény-virág, mit álmodott a Költő. Nézd hogy berreg fent a repülőgép, vas-valóság, mese-kéklő égen: nem mérnök, de költő szállt előszót szárnyas lovon a tündérmesében. Költő szerkesztette Ikarusnak szárnyait mik Nap-közeibe tisztáit. Nagy-nagy színes szerelem-Tavaszba csomagolják a kis csúnya semmit, a kis csókot! A költészet nélkül nem lehet se nász, se munka, sem arts legendába pólyálják a Szentet , s a kaszások pajkos nótát zengnek. Kell bokréta gyűrött s'üveg mellé, koldusszívbe kell a mesehintó, kell a hit a világgépezetbe, étel közé kell a rózsabimbó!* . — így beszélt a rózsa lelkes tűzben, megcsókoltam s kalapomra tűztem. Hét és fél havi börtönre ítélték a trafikrabló műegyetemi hallgatót (Saját tudósítónktól.) Múlt év november 4-én este féltíz tájban sállal eltakart arcú fiatalember lépett be az Andrássy út 7. számú házban lévő trafikba. Hirtelen eloltotta a Villanyt, elreteszelte az ajtót, majd revolvert rántott. Özvegy Freud Jenőné, a trafik tulajdonosa azonban nem ijedt meg, segítségért kiabált, dulakodni kezdett támadójával és eközben a kirakatablakot is betörték. A csörömpölésre a rabló megijedt és menekülni próbált, de elfogták. Kiderült, hogy Zöld Gábornak hívják, 22 esztendős műegyetemi hallgató. A törvényszék előtt Zöld tagadta bűnösségét. Azt vallotta, hogy nem akart rabolni, csak kalandvágy vezette, hogy megijessze a trafikosnőt. A védekezést nem fogadták el és a törvényszék rablás bűntettének kísérlete címén kétévi fegyházra ítélte. Fellebbezés folytán az ügy a tábla A«7/».i/tanácsa elé került, amely orvosszakértői vizsgálatot rendelt el. Az orvosok szerint Zöld csökkent beszámíthatósága. A perbeszédek után a tábla a trafikrabló büntetését héthónapi és tizenötnapi börtönre mérsékelte, amelyet az előzetes vizsgálati fogsággal kitöltöttnek vett és elrendelte a fiatalember szabadlábra helyezését. Az ítéletben Zöld megnyugodott, de a főügyészhelyettes semmisségi panaszt jelentett be. I R M. KIR. POSTATAKARÉKPÉNZTÁR ÁRVERÉSI CSARNOKÁNAK AUKCIÓJA a gróf KARÁTSONYI palotában (Krisztina körút 121). KIÁLUTÁS: június 26—29-ig. Látogatási idő naponként d. e. 10 órától 122-ig, azonkívül 27. és 28-án d. u. 4 és órák között. ÁRVERÉS: június 30. és július 1. délutánonként 4 órától