Pesti Napló, 1938. augusztus (89. évfolyam, 150–173. szám)

1938-08-02 / 150. szám

Kedd - PESTI NAPLÓ 1938 augusztu­s 2 a jó fényképek készítésénél a gyors készenlét. Nos, a Zeiss Ikon IKONTA-kamaráknál ez hiánytalanul megvan. A kiugró mechanizmus, a vázkioldó és a központbeállítás mind ezt a célt szolgálja. Objektívjei 1:4,5 vagy 1:3,5 fényerejű Novar-anasztigmát, vagy pedig a méltán világhírű Zeiss Tessar 1:4,5 és 1:3,5. Az IKONTA 4­/2X6, 6X9 és 6x6 formátumban kap­ható. Az utóbbi, melynek képe itt látható, külö­nösen népszerű. FOTÓK­ERESKEDŐJE SZÍVESEN BEMUTATJA ÖNNEK! Kérje a Zeiss Ikon új képes árjegyzékét ! Mesteri felvételekhez e három: Zeiss Ikon kamara Zeiss objektiv Zeiss Ikon film! Magyarország! v­e­z­é­r k­é­p­v­i­s­e­l­ő « ifj. Jurány Henrik, Budap­est, IV., Váci­ utca 40. állott, a nagy testvér mellett: az olaszok soha­sem fogják elfelejteni »szankciós« kiállásun­kat. És azóta szinte tradícióvá vált, hogy kor­mányzatunk vezetői felkeresik hatalmas test­véreinket, Budapest kiküldöttei az olasz vá­rosokat. Magyarország jelenlegi miniszterelnö­kének, vitéz Imrédy Bélának olaszországi lá­togatása, az a hatalmas lelkesedés, amellyel a fasiszta Itália Magyarország kormányfőjét fogadta, ismét megerősítette kapcsolatainkat, ez a spontán, soha meg nem rendezhető ujjon­gás, amellyel a nemes olasz nemzet testvéri ér­zéseinek adott kifejezést, el nem múló nyo­mokat hagyott mindkét nemzeteskében és azok a megbeszélések, megállapodások, gazda­sági szerződések, amelyek ezeknek a látogatá­soknak nyomán keletkeztek, el nem törölhetők, mert nemcsak érdekek hívják életre őket, ha­nem az a lelki rokonság, amely szellemiségben, műveltségben a két nemzet között fennállott és fenn fog állni az idők végeztéig. szerződés könnyen mulandó hatálya tartana egy csatasorban bennünket, míg így lelki tör­ténelmünk azonossága, kultúránk egygyökerű-ssége, műveltségünk rokonsága szentesítik a politikai szerződéseket és emelik túl jelentő­ségben a nemzetek között szokásos megegye­zések fölé. Az összeomlás után újjáéledő Magyaror­szág állam­fér­fiai közül Bethlen István vette észre először, hogy a mi utunk is a Rómába­­vezet. És ekkor, a zsarnokian tragikus béke­szerződések okozta káoszban és ködben először Mussolini hangoztatta a világ­­ előtt a m­eg­nyomorított­ Magyarország jogait egy igazsá­­­gosabb megállapodásra. A Jouce hazája ekk­or már kiemelkedőben volt az európai nagyhatal­mak között, szavát meghallották mindenütt a világon és százszorosan meghallottuk mi, akiknek számára ez volt az első biztató jel, az első sugár abban a vak éjszakában, amely a­­világháború után, mint­ történelmünk legna­gyobb szerencsétlensége szakadt hazánkra. A t­uce messzehangzó hangjában az olasz nem­zet lelke szólalt­ meg, annak a nemzetnek a lelke, amely rokon velünk, igazi rokon és igazi barát, mert akkor harsant fel, amikor bajban voltunk. És a mi szerencsétlen nemzetünk an­nál­­ szomjasabban itta be ezt a haszgot, mert történelmünk folyamán nagyon is megtanul­tuk, hogy a barátok csak addig barátok, amíg a nemzet szerencsecsillaga magasan ragyog. Olaszország mellénk állt a bajban és ettől a pillanattól kezdve külpolitikánk, túl a tényle­ges gazdasági, politikai és földrajzi szükség­szemreégen, roridish­tumul Róma felé mutatott. Kormányzatok v­ágották­­fel azóta nálunk egymást, a­m­elyek politikai módszerekben ta­lán különböztek egymástól, de egyek voltak abban, hogy testvégek vagyunk az olasz nem­zettel szellemünkben, temperamentumunkban, kultúránkban, tehát nemzeti életünk legbenső gyökereiben. És a kis magyar nemzet is ott HEMES FÉM REGÉNY Írta: HUNYADY SÁNDOR 64 Matildot Bécs két legelőkelőbb színházi embere kísérte páholyába. Akik ugyancsak előkelő társaságot szerveztek abból a­ célból, hogy majd előadás után a Sacherben, zárt­körű, kis lakomán ünnepeljék az előkelő vendséget. A »Johanna« hosszú darab. Éjfél felé járt, amikor Matild autója a Sacher elé érke­zett. A hotel frontja erősen ki volt világítva. A forgó üvegajtón éppen egy fekete férfi jött ki az uccára. A horvát volt. Matild megdöbbent. Megállt. Hátha nem az? — Bon soir! — köszönt egy fokkal han­gosabban és intenzívebben az illendőségnél. A férfi riadtan feléje fordult. Megemelte a kalapját. Arckifejezése megváltozott. Egymáshoz léptek, kezet fogtak. Meg­fogták egymás mindkét kezét. Oly hosszú ideig álltak így, a hellyel, az idővel és az eti­kettel nem törődve, hogy a két finom bécsi úr előbb meghökkent, végül megsértődött. A me­részebb egy halk »pardon«-nal közeledni próbált. Matild tekintete föltartóztatta: — Bocsánatot kérek! Nem tarthatok önökkel. Valami történt velem! — mondta szárazon. Egyetlen pillantásával visszaküldte a semmibe a bécsieket, akik bementek a ho­telbe, eltűnve a színről, mint­ két egészen je­lentéktelen statiszta. — Persze, társaságban van! — szólalt meg a horvát. A hangjában szemrehányás volt és egy kis mozdulattal elárulta, hogy eb­ben az esetben hajlandó rögtön visszavonulni. — Már le is ráztam őket! — felelte Ma­tild. Boldog volt, hogy újra érzi a követelő féltékenységnek ezt a vad viselkedését, amely nem tűr meg semmiféle riválist. Megindultak gyalog a Ringen. A férfi néhány szóval elmondta, hogy a régi császári levéltárban keres dokumentumokat valami horvát politikai ügyben. Még mindig Zágráb­ban lakik. Csak néhány napra jött Bécsbe. — Milyen kicsiny a világ! — sóhajtotta boldogan Matild. — Nekem eddig elég nagy volt! — jelen­tette ki sötéten a férfi. A nők azt az embert is olyan alaposan meg tudják nézni, aki az oldalukon halad, mintha körülsétálnak. Matild úgy találta, hogy a barátja valamivel előkelőbb lett, ami nem illett hozzá. Komikusan hegyes lakk­cipője volt, de talán nem tehet róla, ha egy­szer ilyeneket van kedve csinálni a délszláv susztereknek. Még mindig sovány volt, sőt még soványabb, mint azelőtt. Égett, fekete. A hajának nem volt esze ágában sem őszülni. Ha beszélt, arca most is szenvedélyes lett, ha hallgatott, úrrá vált vonásain a régi, drámai szomorúság. — Az én régi emberem! — ujjongott ma­gában Matild. Hála Istennek, hogy megta­lálta! Teljesedni érezte sorsát, boldogságát. Végtelen örömet érzett. Elhatározta, hogy nem teketóriázik sokat. Éhes. Eszik előbb va­lamit. Aztán fölhívja magáihoz a férfit. Szinte mulatott, amint beleképzelte ezt a sötét hor­vátot a kényes, bécsi hotel eperszín, selymes hálószobájába. Ha majd levetette, hogy fog heverni barbár lakk cipő­je a virágos sző­nyegen. Egy pillanattal későbben már röstelte, hogy a szerelmével kapcsolatban ilyen tár­gyilagos gondolatai vannak. Majd megvigasz­talódott. A szerelem megköveteli a félre nem érthető bizonyítékokat. »Együtt lenni« — ez konvenciója a szerelemnek. De várjon szerel­mes-e? Igen az! Évek hosszú során át nem látta a horvátot, nem írt neki, nem kapott tőle levelet. Nem volt hű hozzá, nem fogadott meg neki semmit a váláskor. És most mégis közel jár az ájuláshoz, térde gyönge, hogy itt haladhat az oldalán, nem törődik vele, hogy súlyosan megsértette miatta a finom Bécs egyik finom és fontos, baráti különítményét. Lementek az Opern-Kellerbe. Nagyon al­kalmas sarokasztalt találtak. Az asztal szinte szeparénak számított, annyira elfödte minden idegen szem elől egy kabátokkal megrakott fogas. A horvát már vacsorázott. Csak nézte, hogy eszik Matild? És ivott. Előbb egy pohár sört. Azután valami erős, osztrák fehér bort hozatott, amelynek aromája megtöltötte kö­rülöttük a levegőt. Matild egyre rémültebben nézte, hogy tűnik el barátja modorából a régi, kedves, vad szemérem minden nyoma. Arca fölhevült, ál­lativá vált. A harmadik butélia bor után már nem a szerelmese, hanem egy részeg ember ült mellette, akitől félni kellett, akinek szeszes lehellete, mohó közeledése egyformán irtóza­­tos volt. Ijedten érezte, hogy egy kéz brutá­lisan hozzányúl az asztal alatt és megfogja a­ térdét. A szeme könnybe lábadt. — Mióta iszik? p­. kérdezte fájdalmas sajnálkozással. — Régóta! — felelte a Horvát gorombán, aztán nevetni, inkább röhögni kezdett, keze újra a szomszédja felé nyúlt. JEtofecagje* Sfeszkezik! ! Felhívás a magyar nemzeti társadalomhoz! Most, amikor minden nemzet hazájának és érdekeinek megvédésére a végletekig fokozza légi erejét, megvan a módja annak, hogy a magyar nemzet is felkészüljön minden eshetőség kivédé­sére a levegőben is. Történelmi felelősségünk e tekintetben ma minden magyar családra ránehe­zedik. A pénzáldozatra a miniszterelnök úr siker­rel hívta fel a nemzetet. Ennek kapcsán az anyagi alap megteremtése után most a személyi kiegé­szítés van soron. A tettrekész ifjúságnak ma nyitva áll az út a repülőkiképzés felé. Mindazok a 18—25 éves ifjak, akik a középiskolát eredményesen elvégezték, de olyanok is, akik csak négy középiskolát (esetleg hat elemit) végeztek és akik testileg és erkölcsileg alkalmasak, beléphetnek a komoly hivatást és egyben gyönyörű élményt nyújtó repü­lőkiképzős tanfolyamainkba. Ezeknek elvégzése az arra érde­mesek számára a tisztviselői vagy altisztviselői karunkban való elhelyezkedést biztosítja. A szülőkhöz is fordulunk. A történelemből át­tündöklő nagy magyar nők példáját követve érezze minden anya — a romboló erkölcsi irány­zatokkal szemben­i kitüntetésnek, ha fia so­rainkba kívánkozik. Az érdeklődők a gyors elintézés érdekében a testnevelési és népgondozó szervekhez, vagy a legközelebbi repülőtér vezetőségéhez forduljanak azonnal tanácsért, hogy helyesen felszerelt kér­vényeik ez év augusztus hó 15-ig már az alulírott hivatalban lehessenek. A felvétel szeptember 1-ére várható. — Magyar Királyi Légügyi Hivatal Budapest, II., Hunyadi János út 13.

Next