Pesti Napló, 1938. szeptember (89. évfolyam, 174–198. szám)

1938-09-01 / 174. szám

Budapest, 1938 if i rrrmw iád & so. é T- Ti \ \ évfolyam 174. szám stitörtök, szeptember 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra .. 4.— pengő Negyedévre. 10.80 pengő Félévre.... 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon. 16 fillér Vasárnao ..... .32 fillér FESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG es KIADÓHIVATAL» VIL ker., Rákóczi út 54. Teleion: •145-559, »146-419 Jegypénztár, hirdetési-, előfir.» tési-, utazási- és könyvoszt&ly* VII., Erzsébet körút 18-20 Levél Mikszáth Kálmánhoz IRTA: SZONTAGH JENŐ Tátra, 1938 augusztus végén. Kedves Barátom! Élvezettel és nagy ér­deklődéssel olvastam az ennek a lapnak ha­sábjain megjelent cikksorozatodat. Nem szok­tam szembe dicsérni. Ha találkozhatnánk és szóban adhatnám elő a megjegyzéseimet és észrevételeimet témádhoz, bizonyosan nem tenném; de így, hogy ezek a sorok a nyilvá­nosság elé jutnak, meg kell mondanom: kiter­jedt tudásoddal, széleskörű műveltségeddel, lelkiismeretes előzetes tanulmányok után, biz­tos ítélőképességgel a lényegeset meglátva és kiemelve, a demagógia célzatosságát és a laikus közönség félrevezetését pontról pontra világosan kimutatva írtad meg azt. És hogy az írásod lényegét külön kiemeljem: elfogult­ság nélkül kerested az igazságot és lehetősé­geket, a múlt és a hagyományok tiszteletében kitártad szívedet, hogy a nagy magyar pro­blémákat az új korszak változott körülményei Szerint befogadhasd. Elveidet és célkitűzéseidet mindenben osztom, nem is beszélve támadásodról a dema­gógia ellen, ahol egy emberöltő óta küzdő társad vagyok és amely harcomat, ha nélia úgy is érzem, hogy az bizony csak szélmalom­harc, amíg élek, abba nem hagyom. Általános Bágban és nagyjában minden lényegessel (egyetértek amit írtál, sőt a részletek túlnyomó részére sincs megjegyzésem. — Mégis — hogy az apróbbnál kezdjem »— szóvá kell tenni az egyik cikkedben a gaz­ídasági cselédek és törpebirtokosok keresetét feltüntető számot. Ezt magánlevelezésben egymás között már tisztáztuk, számításod ki­fogástalan és száz százalékig neked van iga­zad. De mert mégis megtévesztő lehet, talán nem árt, ha a nyilvánosság előtt térek vissza rá. Matolcsy statisztikája alapján dolgozol, hiszen vele van vitád és őt akarod cáfolni. Matolcsy egy komplikált számítás, de helyt­álló statisztikai adatok alapján, egy gazda­sági cseléd évi keresetét 202 pengőben álla­pítja meg s Te ezt írásodban is így közlöd. Már most száz újságolvasó közül legalább kilencven, ha nem többnek ez a szám marad emlékezetében, nem nézi a levezetést, hogy miből alakult ez ki, de úgy értelmezi, sőt ha nem felejtette el, úgy is adja tovább, hogy a gazdasági cseléd évi átlagos keresete 202 P. Hogy ez így van és így ragad meg az agyak­ban, arra felhozhatom, hogy Matolcsy könyvé­nek megjelenése óta beszédben és írásban minduntalan ezt a számot idézik, sőt olvastam olyan összehasonlítást, ahol ezt a 202 P-t a gyári és ipari munkás 1100 P évi átlagkerese­tével állították szembe. Valószínűleg, hogy a szörnyűködés ifinél nagyobb legyen! Holott óriási tévedés! Matolcsy ezt a számot úgy hozza ki, hogy a jövedelemstatisztikából ki­írja azt az összeget, ami a gazdasági cselé­dekre esik, ehhez hozzácsap egy jelentéktelen summát, amit a baromfitartás jövedelmez és az egészet elosztja a népességi, illetve foglal­kozási statisztika rovatában szereplő gazda­sági cselédek számával, amiben azonban már a családtagok is benne vannak. Nem a gazda­sági cseléd keresete tehát a 202 P, de ennyi esik reá is az általa eltartottakra, tehát még az apró gyerekekre, sőt csecsszopókra is évi átlagban. Egy teljes konvenciós gazdasági cse­léd évi illetménye az erősen depressziós 1930/31. évben is, Matolcsy összeállítása ide­jén, majdnem háromszorosa volt a feltüntetett összegnek, az azóta beállott áremelkedés és az illetményföld magasabb hozama, folytán pedig megközelíti, egyes nagy gazdaságokban .pedig, ahol a cselédet jobban fizetik és különféle pót­lékokat adnak, meg is haladja a négyszerest. Ami pedig a cseléd és ipari munkás kereseté­nek összehasonlítását illeti, ez nemcsak azért alapjában hamis, mert a családtagokra eső jö­vedelemmel az egyéni keresetet állítja szembe, de mert figyelmen kívül hagyja azt, hogy a béres keresetének^ összeállításában a termé­szetbeni szolgáltatások helyi termelői árban vannak beállítva, amit a gyári munkásnak városi fogyasztási áron kell beszerezni. A gaz­dasági cselédnél lakás értékeként számított évi 40—50 pengőért az az ipari munkás nem kap szoba-konyhát kamrával, 26 f-ért sem egy mázsa lisztet, 12 fillérért egy liter tejet, 30—40 P-ért egész évre való tüzeiőt. Ha ezek­nek az elkerülhetetlen primérszükségleteknek többletárát levonjuk a keresetéből, a két ösz­szeg különbsége ezzel is csökken. Ismétlem^ számításod helyességéhez nem férhet szó, Matolcsy rendszerét fogadod eí S ennek alapján is meg tudod cáfolni. Nem is veled vitatkozom, csak azt találtam, nem felesleges munka a közönséget felvilágosítani, amely talán ezt a számot félreértette, amint­hogy a futólagos olvasásnál magam is hely­telenül értelmeztem. A második megjegyzésemért előre is elné­zésedet kérem és azt ne vedd rossz néven. De Te, ha öröklött birtokodban ülsz is, csak elméletben, nálam bizonyosan több tanulás és alaposabb tanulmányozással, de mégis csak nem a magad zsebének kárán ismered a gaz­dálkodás tudományát. Én egy életen át magam küszködtem a rögön és röggel; igazi magyar gazda módján szomorúan néztem az égre, ha egy, sokszor két hónapig is csak a napsütést láttam, mosolyogtam, ha beborulta láthatár és az Istenáldotta eső sűrűn verdeste a kiszikkadt földet és a magam inkább keser­ves, mint örömmel teli tapasztalatából mond­hatom, hogy egyetlen termelési ágban sem esik — nem mindig, de mégis elégszer — az elmélet olyan messze a gyakorlat és valóság­tól, mint a gazdálkodásnál. A Te új intéződ esete, amelyet egyébként magad is csak hallottál, lehet, hogy megtör­tént. De Jja megtörtént, csak a háború előtt, vagy a húszas évek első felének konjunktú­rája idején történhetett meg és olyan talajon, amely annyira Isten igazában volt elhanya­golva, hogy birkát legeltettek olyan földön, amelyen egyébként a cukorrépa is nagy ter­mést ad. Ezen az időn túl, amint a mezőgaz­daság konjunktúrájának alkonya beköszön­tött, hiába töröm a fejemet és megyek végig mindenfajta növény termelésén, a cukorrépán kívül, amelynek ára körülbelül stabil maradt, de amelynek termelése kontingentálva volt, egyetlenegyet se találok, ahol olyan sok és pláne magasabb napszám fizetése, amitől min­gyárt falvak jóléte emelkedett volna, kifizette volna magát. Legfeljebb akadhatott valami exotiikum, vagy pillanatnyilag elhanyagolt különlegesség, amire az intéződ rávetette magát és ami véletlenül — de feltétlen csak 1—2 évig — egy esetleges konjunktúra foly­tán kifizette magát, de ez már nem a gazdál­kodás, hanem a spekuláció körébe vág, egy­szer hatot, de utána négyszer vakot vet a .kockázónak. Abban, hogy a környékbeli nagyobb bir­tokosok tiltakoztak volna a sok napszámod­foglalkoztatás ellen és az intenzív, több mun­káskezet igénylő művelés eltiltását kérték volna a tulajdonostól, engedd meg, ha Te, a magad ténybeli meggyőződésed után mondod, elhiszem, de ha csak hallottad mondani —' Tamás vagyok benne. A mai gazda nem olyan maradi és Ka a' szomszédok azt látták volna, hogy az új in­téző kerületében nemcsak a napszám-költsé­gek szöktek a magasba, de ennek arányában emelkedett a tiszta jövedelem is, hidd el, hogy ezek a birtokosok — feltéve, hogy gazdasá­guk talaja nem rosszabb, mint az uradalmi —> tiltakozás helyett maguk is utánozták volna a példát. Ritka ma már a Pató Pál, aki min­dent a jó Istentől vár; ellenkezőleg, igen sok gazda súlyos adósságainak eredetét ott keres­heted, amikor hallgatott a különféle jelsza­vakra és próbálkozott mindenféle új dologgal, amitől a gazdaság jövedelemezőségének foko­zását remélte. Elméleti tanítás és gyakorlati tapasztalat nem mindig fedik egymást, és ha igaz is, hogy befektetéssel, intenzívebb műveléssel, nagyobb rezsivel lehet csak a terméseredmé­nyeket fokozni, a nagyobb termés nem min­dig jelent nagyobb jövedelmet; sőt ellenkező­leg, éppen a közelmúlt jó néhány esztende­jében csak nagyobb veszteséget és ráfizetést. Jó néhány év előtt, amikor olyan valaki került magas és felelősségteljes állásba, aki­nek minden elsőrendű tudása és nagy kvalitá­sai ellenére a mezőgazdaság meglehetősen is ismeretlen terrénum volt, egy beszélgetés al­kalmával azt szegezte szembe velem: nézd a tőlünk nyugatra eső országok terméseredmé­nyeit és be kell ismerned, a magyar gazda rosszul gazdálkodik. Példával feleltem rá. Az egyik oldalon elsőnek felhoztam egy dúsgaz­dag nagyiparost, akinek kedve kerekedett fe­lesleges millióival a gazdálkodásban is pró­bálkozni. Tanácsadónak szerződtette Közép­Európa egyik első gazdasági kapacitását, tíz­ezerholdas bérleteket vett ki és elkezdett rajta olyan mintagazdálkodást, aminőt csak a tan­könyvekben tanítanak. Öt esztendeig folytatta így, öt esztendeig mindig várta, hogy legalább a befektetett tőkék kamatai térüljenek meg. Amikor hiába várta, sőt minden évvégi zárlat után csak növekedett és már milliókra ment a veszteség, a józan üzletember gyors elhatáro­zásával egyszerre vetett véget az egész vállal­kozásnak. A tanácsadót végkielégítette, a bér­letek visszaadásáért fizette a súlyos kártéríté­seket, a felszerelést, a világhíres tehenészetet, az akkor legnagyobb fejési átlagrekorddal, el­adta. Éppen idejében, mert ez a kiruccanás tőle idegen berkekbe még az ő, dollárokban milliós vagyonát is kezdte megingatni. Csali úgy mellékesen hoztam fel, hogy amikor előző­leg szakértővel vizsgáltatta a könyveket, ki­tűnt, hogy a rekordfejésű tehenészetéből 17 fillérért eladott tej a gazdaságnak 20 fillérbe került, minél többet fejtek tehát, annál na­gyobb volt a ráfizetés. A másik példa ugyanezen az oldalon egy tízezerholdas ismerősünk, aki ezt az uradal­mat szüleitől egy krajcár adósság nélkül, átlagosan jó felszereléssel örökölte. A maga személyére olyan igénytelen, hogy barátai mindig takarékossága miatt csipkedték, ö is, — akár a Te példád — ha nem is »új intézőt«, de új jószágigazgatót szerződtetett, az országban akkor elsőrendű szakembernek elismert valakit. Nem mult el csak pár év és ebből az uradalomból is mintagazdaság lett, ahol 9 öntözőberendezés permetezte a kapáso­kat és takarmánynövényeket és ahol külön csatornákat ástak, hogy az öntözhető területet szaporítsák. Az igásálíatókat eladták, més a szekereket is traktorok húzták, de a kiállí­tásba bejllő istájlók és szállásokban százával jjízlalták a tinókat, ezrével a sertéseket. Gaz­/

Next

/
Thumbnails
Contents