Pesti Napló, 1938. szeptember (89. évfolyam, 174–198. szám)
1938-09-01 / 174. szám
1 C Csütörtöki Csütörtök PESTI NAPLÓ 1938 szeptember 1 dasági kirándulásoknál, külföldiek látogatásánál büszkén mutogatták ezt amintagazdálkodást, ahol a gyönyörű grafikonok szerint a gabonatermés átlaga 8 q-ról 14 q-ra, a burgonyáé 45 q-ról 160 q-ra ugrott fel és ahol egy hold lucernáról, csalamádéról több takarmányt kaszálltak, mint azelőtt háromról. És az eredmény. Amikor a pénzügyi krach beütött, ezt a birtokot a legreménytelenebbek osztályába kellett sorolni. Ezekkel szemben, akiknek sorát mégfolytatni tudtam volna, az ellenkező oldalról három gazdát neveztem meg a miniszternek. Az egyik az országban mindenki által tisztelt aggastyán, akinek azonban gazdálkodási módja is olyan öreg, egyszerű és puritán, mint ő maga. Kastélyában petróleumlámpa és gyertya ég (ott fut el a villanyvezeték egy kődobásra tőle), sokezer holdján egyetlen masina sem búg vagy kattog, még csépléshez is bérli a gépet, az őrlelő járgányát le húzza. Igaz, — mulasztás volna, ha meg nem említeném — a cselédeinek is jó a dolga és a falu népével törődik. Régi vágású ebben is: a földesúr fogalma nála egyértelmű,a pártfogó és listápoló gondolkodásával. Úgy gazdálkodik,mint egy félszázad előtt, ha néhány éve dicsekedett is vele, hogy már csak feleannyi ugart hagy, mint azelőtt. A másik az ország egyik leggazdagabb, avagy legalább legrendezettebb vagyonú főura. Élve, minél kevesebb pénzt, adni ki. Ami bérben van a birtokaiból, annál is nem a bér nagyságára fektette a súlyt, de hogy biztosanés feltétlen meg is kapja. A harmadik példám egy már nem is aggastyán, de Matuzsálem volt. Birtokát hosszúévek óta kizárólag feles bérbeadás útján hasznosította. Ha kivették jó, ha harmada, negyede parlagon maradt, azzal sem törődött. A gazdasági épületei összeestek, földjein csak a madár és nyúl trágyázott. A földbirtokreform során mind a három uradalom vagy birtoknál, ha más-más fogalmazásban is, de lényegében ez állott az ítélet indokolásában: ha a törvény ennyi és ennyi számú szakasza a birtokot, mint ősi birtokot nem védené, az utolsó, holdig el kelleneretnni, mert rajta olyan elavult, külterjes, a mai követelményeknek meg nem felelő gazdálkodás folyik. Nos — mondtam a miniszternek — az első példám két szentedő alanya a nyugati módszerű gazdálkodásban és az azt elérő termésátlagokban tönkrement, a másik oldalon felhozott, szerinted »csapnivalóan rosszul gazdálkodó« háromnak, még ebben a szörnyű pénzügyi és gazdasági válságban sincs egy krajcár adóssága, sőt az egyiknek jelentős, a másiknak igen nagy készpénzvagyona. És — ha példáimat a legkirívóbb, nem általánosítható két szélső határról is hoztam akkor fel — Neked, kedves Barátom szintén csak azt mondhatom: nagyon sokszor más a könyvekben hirdetett, iskolákban, tanintézetekben és főiskolákon tanított elmélet és más az élet és valóság. Ha a mai kor éppen a gazdákra olyan szociális követelmények terhét rója is, melyeket az anyagi áldozatokra való tekintet nélkül meg kell nekik hozniok, ez az alapigazságot legfeljebb gyengítheti, de meg nem döntheti. Ez azalapigazság pedig, hogy a gazdálkodás nem l'art pour l'art és erkölcsileg bármennyi szociális kötelezettséggel jár is, mégis csak üzlet. Ha valaki 6—7 mázsa termésátlaggal aktívan tudja lezárni az évi jövedelmi mérlegét, ugyanakkor pedig 12 mázsa átlagos termeléssel ráfizet, senki sem tehet neki szemrehányást, ha az előbbi módot választja. Éppen ezért, ha cikkedben valamivel nem értek egyet, úgy avval nem, hogy Te a szociális megterhelés mértékét még csak nem is a középső, hanem a legjobban működő üzemek teherviselő képességéhez akarod mérni. Rettentő igazságtalan volna ez, avval az igen nagy számú közép- és nagybirtokossal szemben, akinél sem a jóakaraton, sem a szándékon, de még a képességen sem múlik, ha nem foglalkoztat annyi munkáskezet és nem olyan produktív mint a Te »új intéződ« gazdasága. Százakat ítélne a terved keresztülvitele pusztulásra, akiknek egyetlen bűne, hogy az Úristen a birtokukat nem Csanád, Békés, Baranya vagy Sopron kannánján, de a saját szűkebb pátriád meredek, hideg agyagtalaján, szikeken, kecskeméti, izsáki,, halasi futóhomokon vagy a kis Alföld kavics altalajain mérte ki. Amit a szociális védelemről és főleg a létminimum biztosításáról írsz, abban 100%-ig egyek vagyunk. A demagógia ellen való küzdésben is egy arcvonalon állunk, ez az erről való reflexió már nem fér el — amúgy is hosszúra nyúlt — levelembe. És végül »nichts für Ungut«. Ha a Te elméleti tudásod és az én paraszt ésszel elgondolt tapasztalatom csak egy lépéssel előbbre viszi a kérdés józan megítélését.•— azt hiszem — mindketten elértük célunkat. őszinte tisztelő híved Szontagh Jenő Képek a falon Irta: Szomory Dezső A kerti fal tele van aggatva képekkel. Sűrűn egymás mellett, van itt minden, amit csak el lehet képzelni egy festő részéről: portré, akt., csendélet, interior, tájkép, egy egész nagy körzet művészi látomány és álom. Különösen sok tájkép, sok mindenféle tájról. Mingyárt hozzá kell tennem: valami mostoha sors s balvégzet van rajta az egészen. Valami egyéni sors a sok tájon. Több évtized munkáján, szorgalmán és kínján. A sok szép, a sok táji portré és csendélet keret nélkül lóg a sárga falon, a nyers világításban, szinte hontalanok, szokatlanul, vásáriasan, mert a képeknek is, mint a könyveknek, megvan a maguk sorsa és rosszul hatnak ott, ahová nem valók- Azonfelül a sok tájkép ebben a kerti plein-airben versenyre kel a természettel, ami már a priori reménytelen és vigasztalan verseny. Lehet mondani a tájkép elmerül a tájban. El is vész benne. A csendéletek is elvesznek a vendéglői asztalok holt természete között. Hús, hal, főzelék, saláta és és gyümölcs között, amit a pincérek leraknak az asztalra a fürdővendégeknek. Mert ez itt a füredi nyári vendéglő, azzal a magas sárga fallal- S ezen a sárga falon ezzel a sok képpel, akttal, portréval, csendélettel, — ez Pettes József festőművész gyűjteményes kiállítása ... Nyilvánvalóan ez a művész a fürdővendégek műérzékére és vásárló kedvére számít. Reggeli, ebéd és vacsora közben, a fürdővendégek egy jobbik étvágyára számít. Gondolom, mondanom sem kell, hogy ebben a jobbik étvágyban csalódik. Egy távoli világ, színek és érzelmek harmóniája szól el ide a Balaton partjára, a Balaton partjának e kerti tuszkulánumába. Egy távoli világ egy másik világ profánságába. Mindenki vígan falatozik s iszik , nem hagy ki egy fogást a menüből. De senki nem vesz egy képet. Ez szomorú. Ez az egyetlen szomorú jelenség ebben a gyönyörű nyárban a füredi tájban. Ez a nagy sárga fal teleaggatva képekkel, mint művészi panasszal és nyomorúsággal, a balatoni tájban! Alig ülök le az asztalomhoz, már odajön hozzám Petres József. Csak meglátott s már odajön hozzám. Turistaruhájában, kissé elhanyagolt külsővel, mindjárt látszik rajta, hogy együtt utazik a képeivel. Különös vándor, vándorművész, és amerre csak viszi útja mindenütt a tájakon át,viszi magával a maga külön tájait! Nem is lát mást az útján és a tájon, csak amit maga festett tájat. Nem is lát más életet, csak ami a maga sorsa. A maga külön va l£«á**i& jésii* a világáé. ^ Elsőbben is gratulálok neki, már az első kanál levesnél, gratulálok neki ehhez a gyűjteményes kiállításához. Ehhez a nagy munkájához. Ehhez a vándorláshoz a sok tájjal a tájban s a világban. — A gondolat nem is rossz, — mondom, — így utazni! De sőt, ez több mint egy gondolat: kitűnő ötlet ez! — ezt mondom. — Ahogy a többi művészek,, előadók és dalművészek járják a fürdőhelyeket a maguk produkciójával, ön is itt van egy sárga falon a maga külön műsorával, ötven darab olajfestménnyel, köztük a sok tájjal! Szép gazdag tárlat ez, finom távlatokkal és horizontokkal, csak éppen arra nincs kilátás, hogy el fog adni valamit. Az előadókat és dalművészeket könnyebb meghallgatni, mint megvenni egy képet. Az is kényelmetlen hazavinni. Azonfelül, így ráma nélkül, még a remekművek is gyengébben hatnak. Szó sincs róla, nehéz sors manapság, festeni egyetlenegy képet. Hát még ötven-hatvan képet! És most írta meg Petrovics Elek, hogy ez milyen nehéz! Márpedig ha ő írja azt, aki ilyen igaz kitűnő ember, hát neki el lehet hinni. — Oh, kérem, — feleli a művész szerényen, — én tudom a legjobban, hogy az milyen nehéz! Évek óta küszködöm és dolgozom a külföldi országokban, mert itthon nem tudtam boldogulni. Bejártam egész Franciaországot s jelenleg Zürichben van lakásom. Még ott van olykor egy-egy portrémegrendelésem s el is adtam néhány tájképet, amit meg idehaza festettem. Nagyon sokba került hazahozni Magyarországba ezt a sok képet. Be is keretelni őket, több ezer pengő lett volna, — ki bírja ezt a mai világban? A családomat is hozni kellett magammal, mert mióta szegény feleségem meghalt, egy percre ne váltaim meg a gyermekeimtől. Négy kis leányom van, a legidősebb tizenkilencéves. S van egy kis fiam is hozzájuk, ez egy négyéves angyal. — Uram, — mondtam meghatódva a szívemben, — ön több mint festő, engedje megmondanom, ön egy igazi jó apa! Emberileg és erkölcsileg is művész, ezt engedje megmondanom. Ennyi képpel, ennyi gonddal és ennyi gyerekkel utazni Svájcból Magyarhonba, — megvallom ez nagyon tetszik nekem! — Hát akkor ezt tessék beírni az emlékkönyvembe, — mondja csendesen s átnyújt egy szép selyemkötésű könyvet. S egy töltőtollat is hozzá. Csak László Fülöpnek láttam ilyen szép emlékkönyvét a hajdani időkben, mikor az a boldogabb művész Fraknói püspök úr vendége volt Rómában s a—* '' é. Pettes még nem jutott idáig. Az e is más. Szerény írók és művészek olyan kedves énekesnők, mint Hal ívésznő. Sok más illusztris netvet is .yvben- Mégis az más as « László Fülöp! Az ő emlékkönyvébe csupa királyok írtak Az összes királyok és királynék, akiket lefestett. A trónusukról írtak egy aranytollal. Talán a művész, térdre borulva tartotta elébük a könyvét. Megvallom, jobb szeretem a Pettes emlékkönyvét. Minden igyekezetemmel és képességemmel néhány olyan szép mondatot írok bele olyan olvashatóan, hogy magam is meg vagyok lepve.Eközben, valóban festő apához méltó festői csoportban, négy angyali lélek közeledik, olyan halkan a kavicson, mintha szárnyakon jönne: a négy gyermekleány egyformán öltözve, mindegyik a maga kis virágmintás kék vászonruhájában, egyformán szőkén, egyformán szűzi derékkal, mint tündérek olyan hajlékonyan, olyan apró mellekkel a hiúz kivágása alján, mint almák tavasszal az ágon. Az élükön a négyéves koruk mintha vezetné őket, mosolyra fordult szájjal. A leánykák sorjában szépen köszönnek, bemutatkoznak, azzal az egyszerre félénk és bátor hangsúlyozással a nyelvük élén, ahogy az ilyen fiatal leányok bemondják a nevüket. A kerub, négyéves, oldalvást fordul és elbúj a szoknyájukban. Végül, egyedül maradok a legidősebb leánykával. Tizenkilencéves. Valinak hívják. Olyan gyengéden és egyszerűen szőke, ahogy ezt egyenesen a jó Isten lehellte a homlokára s külön-külön a két halántékára, ahol ez a szőkeség pelyhesen virul tovább olyan aranyderengéssel, mintha kétfelől egy-egy búzakalász volna tűzve a hajába. Ehhez a szőkeséghez van egy kiis édes, sápadt, elrajzolt arca, azzal a finom kis orrával egy árnyalatnyira oldalvást a két ajka fölött. Egyébként okleveles tanítónő. — Egyelőre a testvéreim mellett kell, hogy maradjak, mert anyukánk meghalt s én gondozom őket. Apuka sokat küzd és szenved értünk- Annyi bajt és szomorúságot láttam, hogy úgyszólván elfordultam az élettől és szívvel-lélekkel egy jobb világba nézek. Mikor apukának s a testvéreimnek nem lesz többé szükségük rám, — apáca leszek. Sem boldog, sem gazdag nem akarok lenni. Imádkozni akarok az emberekért, hogy szívükben megjavuljanak és Isten könyörüljön rajtuk. Apuka még nem tudja ezt a szándékomat, mert idáig nem szólottam róla- Egy nap meg fogja tudni. Semmi ezen a világon el nem téríthet engem. Gyönyörködve várom azt a percet, mikor felveszem a fátyolt. Amikor elmegyek ebből a világból. Megváltva! A szomszédban, a kertben, van egy kávéház, ahonnan zene szól. Ahol már táncolnak fiatalok, a kora délutánban. . — Nézze csak Vali, — mondom, — inkább jöjjön át velem táncolni egyet. Wwkwin, — feleli, — —te csak egyet! Emésztési kiütések a bőrön sok esetben hamar elmúlnak, ha bélműködésünket reggelenként éhgyomorra egy-egy pohár természetes »Ferenc József« keserű vízzel elrendezzük. Kérdezze meg orvosát. El Készül az új „hadak útja Londontól Isztanbulig London, augusztus 31. Legutóbb hivatalos közleményt adtak ki, hogya london-isztanbuli gépkocsiutat októberben szakértőbizottság járja végig. A Daily Telegraph and Morning Post ebből az alkalomból hosszabb cikket közöl, amelyben történelmi visszapillantást vet a római világbirodalom idejében Konstantinápolyból Boulogneig vezető hadak útjára, amely hellyel-közzel, különösen a Balkánon, még megvan. A jelenlegi nemzetközi autóút ettől az úttól részben eltérően vezet. Nem visz keresztül Franciaországon, hanem Ostende és Liege között belga területen halad, majd Németországon keresztül Budapestre, onnan Szegeden át Belgrád—Nis—Szófián keresztül Isztanbulba vezet. A cikk ezután ismerteti a Touring Clubok Nemzetközi Szövetségének munkáját, amellyel létrehozta ezt az utat, amely már jóformán teljesen elkészült. Londontól Isztanbulig 1937 mérföld a hossza. Ismerteti a műút egyes szakaszait és megállapítja, hogy Magyarország pompás felületű, tökéletes utat épített és szakaszával a leggyorsabban készült el. A műút egyes országokban még épülőfélben van, így Angliában és a Balkán félsziget egyes részein még évekig dolgozni fognak rajta.