Pesti Napló, 1939. február (90. évfolyam, 26–48. szám)

1939-02-01 / 26. szám

Szerda PESTI NAPLÓ• 1939 február­­ 17 ­és Franciaország kövzötti szoros együttműködés az angol politika alapja. A földközitengeri kérdések — A Földközi tengert illetőleg Mussolini megelégedését fejezte ki az angol-olasz egyezmény feltételeivel és ismételte, hogy Olaszország híven be akarja tartani az ebből az egyezményből szár­mazó kötelezettségeit.­­ Egyetértettünk abban, hogy haladéktala­nul megkezdjük egyrészt Olasz-Kelet-Afrika, másrészt Szudán és a szomszédos brit területek közötti határ módosításáról szóló megbeszélést. A Szudánra vonatkozó tárgyalásokban természete­sen az egyiptomi kormány is részt fog venni. A spanyol háború befejezése előtt nem járna eredménnyel a francia-olasz tárgyalás . Nem titkoljuk el sajnálkozásunkat afelett, hogy Olaszország Franciaországhoz való viszonya újabban megrosszabbodott. A későbbi, megbeszé­lésekből megértettük, hogy a spanyol kérdés a nagy gát Franciaország és Olaszország között és a spanyol háború befejezése előtt alig járna eredménnyel a két ország közötti tárgyalás. Ugyanakkor hangsúlyozta Mussolini, hogy a spa­nyol viszály befejezésével Olaszországnak nem lesz semmi kérnivalója Spanyolországtól és gróf Ciand lord Halifaxel folytatott további be­szélgetése során önként újból megerősítette az angol kormánynak már előzőleg adott biztosíté­kot, amely szerint Olaszországnak nincsenek te­rületi törekvései a spanyol terület egyetlen ré­szében sem. Mussolini kijelentette, hogy az ön­kéntesek elszállítása tekintetében a be nem avat­kozási bizottság által elfogadott angol terv mel­lett áll. — Hasznos beszélgetést folytattunk a leszerelés kérdéséről, amelyből kitűnt, hogy Mussolini ezt a kérdést a minőség szerinti leszerelés útján sze­retné elsősorban megközelíteni olyankor, amidőn az idő kedvezőbb lesz annak tárgyalására. Meg­­­egyeztünk abban, hogy érintkezésben maradunk egymással e kérdés jövendő fejleményei tekinte­tében. Mussolini véleménye a zsidókérdésről A zsidókérdést illetőleg kiderült, hogy Musso­lini úgy érzi, ez az ügy nemzetközi kérdés, ame­lyet egyetlen állam sem oldhat meg külön és amelyet ennélfogva tényleg általános vonalakban kell kezelni.­­ Ami a Cseh-Szlovákiának nyújtandó szava­tosságot illeti, Mussolini jelezte, elvben kész elfo­gadni azt az eszmét, hogy a cseh-szlovák hatá­rokat vétlen támadással szemben szavatolja, de úgy véli, hogy előbb három kérdést el kell intézni, úgymint 1. Cseh-Szlovákiának magának belső alkot­mánya. 2. Cseh-Szlovákia semlegességének kinyilvá­nítása. * 3. A határok megvonására helyszínén. „Mindkettőnket mélyen meghatott Őszentsége bátorsága és mélységes emberi érzése" Beszéde további során a zsidókérdésre tett célzás után Chamberlain a Vatikánban tett láto­gatással foglalkozott, hangsúlyozva, hogy felejt­hetetlen élmény volt mindkettőjük számára, hogy Őszentsége ajkairól hallhatták az angol uralkodó­pár és az angol nép iránt érzett bámulat és sze­retet kifejezését. Nem lehet kételkedni annak a­­mélységes gondoskodásnak őszinteségében, amely­lyel Őszentsége szívén viseli azt a­­sok problémát, amely napjainkban Európa békéjét és az emberi­ség lelkiismeretét nyugtalanítja. — Mindkettőnket mélyen meghatott — mon­dotta Chamberlain — Őszentségének bátorsága és mélységes emberi érzése. Attlee őrnagy vádjai a kormány ellen Miután Chamberlain befejezte nyilatkozatát, az elnapolási indítvány során Attlee őrnagy a munkáspárti ellenzék nevében megnyitotta a kül­ügyi vitát. — A miniszterelnök római látogatása — mon­dotta Attlee — azt bizonyítja, hogy az olasz nép­tömegek jobb viszont kívánnak az angol néppel. Mi is jobb viszonyt kívánunk a népek között, de az államférfiak megbeszélései nem jártak ered­ménnyel. Attlee itt hosszasan foglalkozott a spanyol­országi állítólagos olasz beavatkozással s a francia-olasz viszony kiéleződésével, azzal vádolva az angol kormányt, hogy magatartásával a tá­madást bátorítja. Mi legyen Spanyolország jö­vője a háború befejeztével? — kérdi. —• Egy or­szágot területi hódítás nélkül is idegen befolyás alá lehet hozni. Súlyos következménnyel járna Angliára és Franciaországra nézve, ha Spanyol­ország a tengelyhatalmak függvénye lenne. A­ spanyol helyzet e pillanatban nem fenyegeti Európa békéjét Chamberlain miniszterelnök Attlee támadá­saira felelve kijelentette, hogy az angol kormány spanyolországi politikája kezdettől fogva helyes volt. A mostani pillanat semmiesetre sem alkal­mas annak megváltoztatására. Világos, hogy a spanyol kormány oldalán való beavatkozás csak akkor változtathatná meg a helyzetet, ha rendkí­vül nagymérvű volna. — Úgy látom, — folytatta Chamberlain — hogy a spanyol helyzet e pillanatban nem fenye­geti Európa békéjét, de ha szakítottunk volna a be nem avatk­ozás politikájával és jelentékenyebb beavatkozás történt volna a spanyol köztársa­sági kormány érdekében, a béke veszélyben for­gott volna. Anglia a szigorú pártatlanság poli­tikáját követi. Azért nem adtunk meg a­ hadvi­selői jogokat Franco tábornoknak, mert ez a háború nem puszta spanyol polgárháború, ha­nem bonyolultabbá teszi azt az idegen hatalmak beavatkozása, egyik vagy másik oldalon. Az el­lenzéknek nincs igaza, midőn előre hangoztatja, hogy nem hiszi, hogy Mussolini és Hitler be­tartja szavát. Mussolini és Ciano újból biztosí­tottak bennünket Rómában, hogy a háború befe­jezése után semmit sem kívánnak Spanyol­országtól. A francia-angol viszony szorosabb, mint valaha — fegyverkezésünk eredményei most jelentkeznek . A lecsillapítás politikája állandó sikerrel jár. Hosszú felfegyverkezési készülődéseink ered­ményei most jelentkeznek. A közönség most kezdi mindenütt belátni, hogy erőfeszítéseink állandóan óriási arányban növelik véderőnket. Tekintélyünk külföldön sohasem volt nagyobb, más országok sohasem keresték buzgóbban barátságunkat, mint most. A kormánypárt itt lelkes éljenzésbe kezdett, míg a munkáspárton gúnyos derültség tört ki. — Római látogatásom — folytatta Chamber­lain — megerősítette a barátságot Anglia és Olaszország között, de nem gyöngítette viszo­nyunkat Franciaországgal, amely szorosabb és bizalmasabb, mint bármikor volt emberemléke­zet óta. A legnagyobb megelégedéssel üdvözöltük a Franciaország és Németország közti meg­egyezést. Németországnak is szüksége van a békére . Hitler tegnapi beszéde nem keltette azt a benyomást, mintha a német kancellár újabb vál­ságba készülne Európát­ dönteni. A beszéd bizo­nyítja, hogy Németországnak éppen úgy szük­sége van a békére, mint más államnak. Mind­nyájunknak vannak belső gazdasági, pénzügyi, munkanélküliségi és egyéb problémáink és mind­ A költő megszűnik A Pesti Napló pályázatára érkezett novella Jelige: EDEN MARTIN Lassan besötétedett s a kékesszürke, havas alkonyat furcsa, torz árnyait belopta a szobába. A bútorok elnyúltak, megnőttek a mindjobban elterpeszkedő homályban. Az uccáról olykor be­térelt egy-egy elsuhanó autó lámpafénye s mint valami rémülten menekülő madár, átrebbent a falon. A költő ruhástul feküdt az ágyon, mozdulat­lanul, szinte megmerevült testtel; órák vagy na­pok óta-ő nem tudta, nem érezte az időt. Az agyá­ban egy szó kalapált s a mennyezetre tágult szemei előtt öt betű táncolt, mint egy vérvörösen vibráló transparens: Halál! A gondolat már hónapok óta­ kísértette. Egyre határozottabban érezte, hogy a megoldás, mene­külés az élete elől csak a halál lehet. Évek keser­ves kenyérküzdelme, kudarcok, az álmodott és megírt, de soha nem teljesedő álmok és vágyak kínzó, gyötrő nyugtalansága után már nem tudott sorsa jobbrafordulásában hinni. Az élet mindennel adósa maradt. Nem hozta el a sikert, pénzt, örömet, soha semmit. — Sírni kellene vagy imádkozni — gondolta most és erőtlen testét oly erővel rázták meg fe­szült idegei, hogy ki kellett ugornia az ágyból. A belváros felé tartott. Már hetek óta erre kóborolt, vonzotta a fény. Javában állt a kará­csonyi vásár és csomagokkal megrakott, jókedvű emberek haladtak el mellette az öröm és várako­zás boldogító hangulatában. Egy csemegeüzlet előtt megállt. Soha nem ízlelt ínyenc falatok inte­gettek felé a kirakat mögül; potrohos, rákok, ha­lak, húsok, gyümölcsök, majom­ézete. Hosszú ideig ott állt, dologtalan, céltalan bá­mészkodva. — Majomméz, majomméz — ismételte és ne­vetett. Prémekbe burkolt, illatos asszonyok jöttek­mentek mellette. Felemelte fejét és belefúrta vad, vágyakozó pillantását a szemükbe. Akik észre­vették, megijedtek a költő égő, szomorú szemeitől és gyorsan elkapták róla a tekintetüket. — Nem kellek nekik — gondolta és szeme végigfutott kopott kabátján, rongyos cipőjén. Most megbánta, hogy ünneprontónak tolakodott, nyomorult életével boldog emberek közé. — El innen, — mondta magában — nem kell az életnek még a szaga sem — és futni kezdett.­Csúszva, bukdácsolva szaladt a friss hóban, de­ csak futott, mint egy halálfélelmében menekülőt űzött vad. Nem tudta, hová, merre, de érezte, hogy innen ki kell jutnia, mert megfullad a mellére futott utálattól, keserűségtől. Az elkopott szív, gyönge tüdő nem bírták sokáig. Ziháló mellel tor­pant meg, szíve a torkában dobogott és szédülve támaszkodott egy üzlet kirakatának. A kirakat üvegén nagy plakát volt keresztben felragasztva: »MEGSZŰNIK. MARADÉKOK OLCSÓ ÁRUSÍTÁSA.« Ezt elolvasta, sokszor, lassan, betűnként rágta a szavakat s valami derengeni kezdett a homloka mögött.­­ — Megszűnni, — gondolta — annyi mint meg­halni. — Az üzlet megszűnik. Ma még él, árusít ol­csón maradékokat, holnap talán már nem, mert megszűnik. Az ő élete még rövidebb lesz, mint az üzleté. Rövidesen megszűnik s neki is kötelessége lenne erről az igen tisztelt emberiséget előzetesen értesíteni. Sőt, kiárusítást is lehetne rendezni, hiszen még maradt valami, egy pár rím, kevés gerinc, néhány gondolat a fejében. Most mindezt előnyösen bocsáthatná a nagybecsű vevőközönség rendelkezésére. Mire a gondolat átfutott agyán, már egy papírkereskedés előtt állt. Három perccel később már mellére tűzött plakáttal hirdette a kiáru­sítást. Csakhamar csődület támadt körülötte. Az em­berek nevettek, vásott uccakölykök ujjal muto­gattak rá és egy tréfás fiú leverte fejéről a kalap­ját. Előkerült egy rendőr, aki felszólította a köl­tőt a csoportosulást okozó plakát levételére. A költő elmondotta, hogy miről van szó s a rendőr azonnal megértette őt. — Autóba kellene szállni, — mondotta — hogy az írást többen is láthassák. A szót tett követte. Csakhamar megérkezett egy nagy zöldszínű autó, mely a célra megfelelő­nek látszott, mivel­­feltűnő piros zászló lengett rajta. Két egyenruhás úr ült benne, akik a rend­őrrel versenyeztek abban, hogy a költőt a leg­kényelmesebb helyre ültessék. Mikor mindnyájan elhelyezkedtek, beszállt a vezető is, megberregtette a motort, nagyot rikkan­tott a dudával és elindította az autót. nyájan rokonszenvvel üdvözölnénk, ha a külön­féle országok államférfias népeik összes szükség­leteinek kielégítésére fordítanák minden gond­jukat. A jövő feladatai — Meg­ vagyok győződve arról, hogy nincse­nek olyan kérdések a nemzetek között,legyenek azok még olyan komolyak, amelyeket nem lehetne kerekasztal körüli megbeszélésekkel és vitával el­intézni. De hiába kezdenénk megbeszéléseket az ellentétek általános elintézéséről, a törekvések kiegyenlítéséről és a sérelmek kiküszöböléséről, ha a légkör nem kedvező. Ez alatt azt értem, hogy azoknak, akik a tárgyalóasztalhoz ülnek, meg kell győződve lenniök, ho­gy mindazok, akik az asztal körül ülnek, békét és megelégedettséget kívánnak és nem rejtegetnek sötét szándékokat.­ Az európai bizonytalanságnak és aggodalomnak e hosszú korszaka után nem lehet a bizalmat könnyen, vagy gyorsan helyreállítani. Nemcsak békevágyra valló szavakat kívánunk, hanem mi­előtt végső elintézéshez láthatnánk, határozott tanújelet kell kapnunk,­­ mondjuk például an­nak, hogy készek a hatalmak, ha nem éppen le­szerelési, de mindenesetre fegyverkezéskorlátozási egyezményeket létesíteni. Ha eljön ez az idő és­ a mieinkhez hasonló szellemet találunk máshol,, akkor Anglia biztos tudomásom szerint megértést­ fog mutatni és készek leszü­­,k a magunk részé­ről is Európa általános megbéküléséhez hozzájár­­ulni. Mécs László , a Kisfaludy­ Társaság tagja Kedden délután tartotta előkészítő és tagvál­­asztó közgyűlését a Kisfaludy Társaság Voino­­vich Géza elnöklésével. A közgyűlés az elnök elő­terjesztésére Mécs László premontrei kanonokot, királyhelmeci plébánost, a kiváló felvidéki költőt rendes tagjává választotta. Levelezőtaggá a köz­gyűlés Hankiss Jánost, a debreceni egyetem ki­tűnő tanárát választotta, aki különösen a ma­gyar irodalomnak francianyelvű ismertetésével szerzett elévülhetetlen érdemeket. A közgyűlés a társaság ünnepi kezü­lését február 5-ére tűzte ki, délelőtt 11 órára. A Tudo­mányos Akadémián tartandó közülésen Kormo­­­vich Géza mond elnöki megnyitót, Kéky Lajos titkári jelentését terjeszti elő, Harsányi Lajos költeményeiből szaval, Herczeg Ferenc emlékezé­seiből olvas fel, Áprily Lajos ugyancsak költemé­nyeiből mutat be néhányat és végül Zilahy Lajos egy elbeszélését olvassa fel. Az ünnepi közülés* után a tagok és a társaság barátai a Vadászkürt*­szállóban a minden évben szokásos közeléden, vesznek részt, amelyen Rédey Tivadar másod­titkár a gyulai serleget, Szemere Pál emlékeze­tére emeli.

Next