Pesti Napló, 1939. március (90. évfolyam, 49-74. szám)
1939-03-01 / 49. szám
Budapest, 1939 R ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra .. ..5 pengő Negyedévre. 10.80 pengő Félévre .... 21.60 pengő A 90. évfolyam 49. szám Szerda, március 1 Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon. 16 fillér Vasárnap.............32 fillérPESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL Vn. ker., Rákóczi út 54. Telefon :*145-559,n46-419 Jegypénztár, hirdetési-, elvezetési-, utazási- és könyvessüilyt Vn., Erzsébet körút 18-20 Miért kerülgetik az igazságot? Írta: Dr. Lipták László Azt mondottuk nemrég ezen a helyen, hogy a mostani embertelen, oktalan és keresztényietlen zsidójavaslatból nem lehet törvény, mindaddig, amíg csak el nem kobozzák minden tisztességes hazafi bírálati jogát. Igazunk volt. Gróf Teleki Pálnak a saját magyar lábán járó kormányzata jelentős módosításokat készül elődjének torzszülött javaslatán végrehajtani. A »kereszténypárt« is, amely akkor még oly különös módon hagyta cserben a valóságosan keresztény álláspontot, most már keresztény szellemű módosításokat komolyabban képvisel. Sajnos, még így is csak az igazság kerülgetésének látszik, amit e pillanatban — még mindig talán »taktikai megfontolások« bűvkörében — a lehetetlen javaslaton javítanak. A magyarországi zsidókérdésben ugyanis nézetem szerint a következő alapvető igazságokban kell a helyes megoldást megtalálni. Elsősorban le kell számolni az ostoba »faji« állásponttal. A sors könyörtelen iróniája, hogy ennek a faji szempontnak a képviselői mostéppen a »beolvadt« Imrédy körül csoportosulnak. Arról, hogy a fajiság eszméje ellentétbenáll a kereszténységgel, még szót vesztegetni is fölösleges. Hiszen a kereszténység a lélek uralmát te Meríti a gyönge emberi testiség fölött. Mindenki, aki a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak, a tanításait a szívében hordozza, csak megdöbbenve gondolhat rá, hogy még a Megváltó is számkivetett volna az új faji törvények szerint annak a kereszténységnek a köréből, amelyet ő maga alkotott. Az igazi kereszténység parancsolataihoz való örök hűség mellett a mi ellentmondó álláspontunkat az Imrédy-féle zsidó javaslattal szemben magyar hazánknak és népünknek a gyakorlati érdekei is irányítják. Nem tudjuk elhinni, hogy Európa történetének a jelen veszedelmekkel terhes órája alkalmas volna arra, hogy mi éppen most kezdjünk fantasztikus kísérleteket nemzetgazdasági erőink megbénítására, amúgy is elesett népünk szociális helyzetének további gyengítésére. Hiszen önmaga Teleki miniszterelnök úr nyíltan bevallotta, hogy a zsidótörvénynek oly következményeivel kell számolnunk, amelyek miatt majd »jajgatni« fogunk. Tisztelettel megkérdezem, miért megyünk mi most nyílt szemmel az előrelátott bajok kellős közepébe, amikor kétség sem lehet abban, hogy oly történelmi idők vannak eljövendőben, amikor nemzetünknek minden elképzelhető energiájára szüksége lesz. Gróf Teleki Pál kormányzata bölcs erélyről tett tanúságot, amikor a »hungaristakommunista« pártot habozás nélkül megsemmisítette. S ennek a kormányintézkedésnek nagyjelentőségű tanulsága volt. Kiderült, hogy mennyire valótlan és hamis a kormányhatalmi előd kegyeiben sütkérező »publicistáknak« az a fenyegetőzése, hogy itt egy »ellenállhatatlan mozgalom elemi erejével« kell minden elkövetkező kormányzatnak számolni, íme, néhány tucat rendőr és egy-két minisztériumi rendelet elegendő volt, hogy ezt a rettenetes »népi« erőt megfékezze. Ötven-hatvan kétes értékű kalandor bevonult a kistarcsai javító intézetbe s még — bocsánat a kifejezésért, de nem tudok jobbat — a kutya sem ugat utánuk. Még arra sem volt szükség, hogy a fővárosi utcákon feltűzött szuronyú és Manlicher-puskás rendőrpárok sétálgassanak, amint ezt néhány, hónapja — jól emlékszünk rá — Imrédy Béla úr »csodás« vezetése alatt elképedve kellett szemlélnünk. Én úgy érzem, hogy nagy hiba volna, ha ennek a nagy tanulságnak a közérdekű konzekvenciáit a kormány nem vonná le. Hiszen immár világos, — amit mi régen hangoztattunk — hogy csupán egy álforradalom hamis és erőtlen fenyegetőzései térítették le Teleki Pál elődjét a nemzet érdekében követendő útról. A mostani erőpróba — vagy még inkább: erőtlenségi próba — megmutatta, hogy teljesen fölösleges ezek után még egy hüvelyknyit is törődni a »mozgalom« leszerelésének »taktikai« szempontjaival. Eljött az idő, hogy a kormányzat és a törvényhozás félredobhassa ezeket a hamis és az országra káros ügyeskedéseket és nyílt sisakkal s teljes arcéllel melléálljon a haza valódi boldogulását szolgáló programnak. S amikor igaz tisztelettel hajtom meg az elismerés zászlaját az új miniszterelnök felé, aki elődjének bizonytalansága helyébe végre a magyar államférfi félelmetlen bátorságát állította, legyen szabad mégis vitába szállnom azokkal a kormányelnöki bemutatkozó szavakkal, amelyek a zsidóság asszimilációja ellenében a magyarság nemzeti jellegének az »elváltozása« szempontjából hangoztattak aggodalmakat. Elismerem, hogy ha volna ilyen veszély, akkor azzal valóban szembe kellene szállni. Ha tényleg mutatkoznék itt egy idegen fajú óriási tömegnek a térfoglalása, amely megsemmisíteni készülne a magyar nép egész jellegét, akkor én nem csodálkoznék, hogy a miniszterelnök úr a saját személyében is képviselt ősi nemzetségek teljes öntudatával szembeszállana az ilyen veszedelemmel. De ilyen veszély nincsen. Az 5-6 százaléknyi zsidóság még akkor sem változtathatná meg a 95%-os többség népi karakterét, ha valóban teljesen »idegen« faj volna. Pedig azt látjuk, hogy a magyar zsidóság túlnyomó többsége évszázadok óta él ezen a földön, s ők sokkal inkább idomultak a magyarsághoz, mint a magyarság idomult volna őhozzájuk. Aki elolvassa Görgey Artúr írásait zsidó katonáiról, kiknek »egyike sem volt hátrébbvaló«, s Haynau táborszernagy dühödt bosszúállást sürgető tajtékzását a zsidóság ellen, amely »teljes erejével a rebbelis magyarok mellett harcolt«, az éppen úgy aligha fog többé egy »asszimilálhatatlan« fajról beszélni, mint aki elmegy a zsidók mesterséges új országába, s ott csodálkozva tapasztalja, hogy még a Palesztina földje felé fölszított vallási fanatizmus sem tudta megszüntetni a magyar zsidók és a »preussisch« zsidó óriási nemzeti különbségét. Ezért nem tud minket most kielégíteni az igazságnak az a kerülgetése, amelyet a zsidójavaslat méltányos módosításainál még mindig tapasztalunk. Hiszen nyilvánvaló, hogy megszűnt a szüksége a mondvacsinált forradalmakkal való silány és férfiatlan alkudozásnak, s eljött az ideje a haza érdekében vallott igazságok beismerésének. Ki kell mondani nyíltan, hogy a zsidóság asszimilációja szolgálja a magyar nemzet megerősödését, — léekszámban s nemzetgazdasági erőben egyformán — ki kell mondani nyíltan, hogy a nemzetre ártalmas álláspont az, amely megtagadja a magyar nevet azoktól, akik magyarok akarnak lenni, s akik idegen nevüket egy százötven év előtti germanizáló hatalom erőszakának »köszönhetik«, ki kell mondani nyíltan, hogy destrukció az az eljárás, amely a magyar név mögé évtizedek után is elítélendő léhasággal odaszúrja a »valódi« nevet, hogy ezzel kiszolgáljon az országnak ártalmas hangulatokat, vagy szadista és férfihoz nem méltó módon megalázzon .védteleneket., Magyar érdek, hogy a magyarság erősödjék és ne gyöngüljön. Viszont a kereszténységnek nincsenek »gyakorlati« érdekei s azokkal szemben, akik vitázni hajlandók azon, hogy milyen családi változatokban »ismerhető el« a kereszténység, mi mindig Jézus szavaira fogunk hivatkozni: Tegyetek tanítványokká minden, népeket!. Eckhardt Tibor súlyos bírálata a zsidótörvényjavaslat általános vitájában (Saját tudósítónktól.) A Ház kedden folytatta a zsidójavaslat tárgyalását. Az ülést Szinyei Merse Jenő elnök 10 órakor nyitotta meg és bejelentette, hogy Rátz Kálmán képviselő mentelmi jogának megsértése ügyében levelet intézett hozzá. A zsidójavaslat vitájának első felszólalója Makray Lajos volt. Makray Lajos felszólalása — Mindenekelőtt be kell jelentenem, — mondotta — hogy a zsidójavaslattal kapcsolatos állásfoglalást pártom nem tette pártkérdéssé. Amit elmondok, az egyéni meggyőződésem, bár nem hiszem, hogypártom bármelyik tagja ne azonosítaná magát felfogásommal. „N mm valóban élethalálkérdés** — Hosszú szónoki pályafutásom alatt alig voltam olyan súlyos helyzetben, mint ebben a pillanatban. Akikre ez a javaslat vonatkozik, azokra valóban élethalálkérdés. Nem fajjal, nem népcsoporttal állok szemben, ezek absztrakciók. Én az emberrel állok szemben, aki végig elszenvedi ezt a javaslatot. Le kell tehát hántani magunkról minden zavaró érzést, különösen az ellenszenv vagy a gyűlölet érzését. . . — Minden ténykedésnek mozgató és lendítő ereje egyesegyedül és kizárólag a szeretet lehet. Gyűlöletből éppen elég volt. Mai életünk kuszáltsága voltaképpen a vezető erővé f eltolakodott gyűlölet keserves és szerencsétlen konzekvenciája. Nem az fogja megmenteni ezt a világot, aki a gyűlölet vágtató paripáján jön, hanem az, alá újra megtanítja ezt a világot a szeretetre. Nem hagyhatjuk magunkat befolyásolni sem a jobb-, sem a hatodait tábor gáncsaitól, sem a népszerűség varázsától. Nagy tévedés lenne azt hinni, hogy a zsidókérdés azért tér minduntalan vissza, mert a keresztény társadalomban valami megfejthetetlen gonoszság, irigység dolgozik. Fábián Béla: Ezt senki sem képzeli... A történelmi zsidóság tragédiája Makray Lajos: Vagy pedig azért, mert a keresztény társadalom a gazdasági pályákon a pogrom eszközeivel akarja magát kárpótolni. A zsidókérdés felvetésének speciálisan magyar oka is van: a liberális recepciós politikája nyakló nélkül asszimilálta vagy akarta asszimilálni a gettós zsidóságot és a galíciai inváziót. A történelmi zsidóságnak éppen az a tragédiája, hogy szemet húnyt ezek felett a dolgok felett. — Nem akarok most filippikákat mondani a zsidóság ellen. Mi akkor fordultunk szembe a zsidósággal, amikor a zsidóság hatalmon volt, most amikor össze van törve, igazán könnyű volna a harc és a győzelem ellenük, de ez nem volna magyar és lovaglás eljárás. A magam részéről ennek a javaslatnak a konstrukcióját nem tartom helyesnek. A következetlenség és abszurdumok hínárja . Ha a honpolgárságot vette volna kiindulási alapul, akkor nem komplikálta volna a kérdést sem a ke