Pesti Napló, 1939. május (90. évfolyam, 99-122. szám)

1939-05-02 / 99. szám

Budapest, 1939 90. évfolyam 99. szám Kedd, május 2 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra .. ..5 pengő negyedévre. 10.80 pengő Félévre.... 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon. 16 fillér Vasárnap...........32 fillérPESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG És KIADÓHIVATAL! Va kér., Rákóczi út 54. Telefon: *145-559,♦146-419 Jegypénztár, hirdetési-, előfize­tési-, utazási- és könyvosztályi VH., Erzsébet körút 18-20 A földkérdés bajainak múltja és jelene Írta: MILHOFFER SÁNDOR Azt tudjuk, hogy a földkérdés bajainak oka tulajdonképpen a birtokkategóriák kialakulásában keresendő s annak fejlődése az egyes országokban sok tekintetben megegyezik egymással. Ha csak az 1848 előtti időkig megyünk vissza, akkor hi­vatkozhatunk Ditz Henrikre, kit a múlt század közepén küldött ki a bajor kormány a magyar mezőgazdasági viszonyok tanulmányozására, s aki kormányának azt jelenti: »nem állíthatni, hogy rosszul ment volna a magyar jobbágy dolga, mégha az egykori német hűbéresekével is hason­lítjuk össze«. Talán ezzel csak azt akarja mon­dani Ditz, hogy a jobbágyok sorsa az egyes országokban nagyban egészben egyforma. A jobbágyfelszabadítás, vagyis az első radikális földreform előtt ugyanis a jobbágyok sorsa az egyes országokban többé-kevésbé ugyanaz. Az 1514. évi Dózsa-féle parasztlázadás pandantját megtaláljuk Németországban 1502-ben a »bocsko­­rosok« (Bundschuh), 1514-ben a »szegény Konrád«, majd az 1524/25. évi nagy parasztlázadásban, melynek egyik vezetője, Jäcklin Rohrbach, ugyan­olyan tűzhalált halt, mint nálunk Dózsa György. Franciaországban már 1358-ban van a Jacques Bonhomme-féle lázadás (Jacquerie). A francia forradalom előtti franciaországi helyzetet­ is jól ismerjük. A svájci parasztlázadások 1653, 1656 , 17­12-ben vannak, stb. »Hazánkban az 1848. évi párizsi s bécsi események után megtörténik ugyanezen évben a jobbágyfelszabadítás, amit csak néhány évvel előztek meg egyes német álla­mok. Sajnos, az 1848. év nálunk a földkérdést nem oldotta meg. Viszont átfogó népi politikát űzni ezután még hazánkban nem lehetett. Hisz az ősi­­séget csak az 1848:XV. tc. törölte el, amit vég­érvényesen az 1852 november 29-i nyílt parancs szabályoz. Az abszolút korszakban viszont még más bajaink voltak, úgyhogy a földkérdéssel, mely akkor a jelenlegi értelemben különben sem lehetett aktuális, akkor még nem foglalkoztak. Egyébiránt a parasztbirtokok nagysága, illetve felaprózódása a jobbágytelkek nagyságával kap­csolatos. Igaz, hogy több telket is szerezhetett a jobbágy, de az aránylag ritka eset volt. Egy jobbágytelek nagysága (szántóföld és rét , 1100— 1300 négyszögöl) 22—60 hold között ingadozott, amely­­A sőt Vs-ra is fel volt darabolható. De már a múlt század ötvenes éveiben találunk olyan negyedtelket is, mely 16—17 részre darabolódott. S mi lett ebből a későbbi osztódásnál. A birtok­­elaprózás oka tehát a jobbágy telekállományával kapcsolatos, mert hisz a jobbágyfelszabadítás, illetve az 1836. évi úrbéri törvény a Mária Teré­­zia-féle telkiállomány alapján áll. Az 1848. évi jobbágyfelszabadítás után az 1853. és 1858. évi császári nyílt parancs alapján eszközölt telepíté­sek előzik meg az 1873. évi telepítési törvényt, melyet két évtized múltán az 1894-i követ. * A jobbágyfelszabadítás ezen első földreformja utáni dezolált viszonyok között a nagyobb birtok­­feldarabolási akció eszméje még fel nem merült. A parasztság, a felszabadított jobbágyság, alig tudott megbirkózni saját kis birtokának bajaival. Bizonyos tekintetben hasonlított ez a jobbágyfel­szabadítás az 1920. évi földreformhoz, mert birtok­­politikailag és pénzügyileg egyik sem volt előké­szítve, vagy megalapozva, de viszonyaink között mindkettő már régen esedékes, s így halasztást egyik sem szenvedhetett. Mindenesetre soká tar­tott, míg a tehetősebb elem az újonnan alakult kis gazdaságokat felszívta, ami végeredményben az 1920-as földreform törpebirtokaival is meg fog történni. De emellett a­ mezőgazdasági munkás­elemnek munkája bőven akadt a modern állami kialakulással kapcsolatos munkálatoknál. A víz­szabályozási munkálatok sok munkáskezet foglal­koztattak, épúgy a cséplőgépek híján még a téli hónapokba belenyúló, kézicséplés is. Nagyarányú munkaalkalmat biztosítottak a kubtikus munkála­tok, valamint az útviszonyok rendezése is, melyek különben ekkor még oly kezdetlegesek voltak, hogy a németek szerint a magyarok: legen Koth auf Koth, und das nennen sie »töltés«. Az évszázados társadalmi megmerevedés egy új irányzat alakulásában olvad fel. A régi társa­dalmi szerkezet a jogrendváltozás hatására át­alakul. A régi földbirtokososztály elveszti lába alól a talajt. Felszerelése, tőkéje nincs, hitele kezdet­leges, majd ennek kialakulása vagyoni romlásá­nak alapjait veti meg. Az­­ősiség megszüntetése a birtokoknak a családtagok közötti­­felosztásával járt. Tőké­s tapasztalatok híján a gazdálkodás az egyoldalú szemtermelésben merül ki. A felszaba­dított jobbágy minden váltság nélkül jutott a jobbágytelek tulajdonába, míg e birtokos végleges kárpótlását csak az 1853 március 2-i nyílt parancs szabályozza, de akkor is csak földtehermentesítési kötvénnyel. Úgyszólván teljesen forgótőke s élő és holt leltár nélkül kellett a régi­­tulajdonosnak gazdasági üzemet folytatni. A nemesség adómen­tessége megszűnik. Franklin Benjamin szerint: az embernek mindenütt meg kell halnia, s adót kell fizetnie, ami alól talál a legjelentékenyebb kivétel alá esett a magyar nemzet nagy részénél a nemesség (Ditz). A föld megművelése a lehető legkezdetlegesebb. Ditz szerint: a bogár szántja s a pacsirta­ trágyázza azokat. A pátriárkális naturálgazdaságot szükségkép a pénzgazdálkodás váltja fel, mely a megfelelő tőke hiányában a gazdálkodás csődjéhez vezet. Természetes kisegítő eszköz vagy a föld parlagon hevertetése vagy a bérbeadás.. Ezek a bérbeadások­­így látszik az in­tenzív kultúra kezdetének előjelei gyanánt jelent­keznek, jóllehet sok tekintetben nagy hátránnyal jártak, mert mint azt dr. Takács írja (»Bernát István emlékkönyv«, 201­­1.) »nálunk akkor még csak kialakulóban volt a bérlők osztálya, amely azonban, miután új elvekkel, friss lendülettel fo­gott a gazdaság viteléhez, melyben hagyományos , szempontok alig feszélyezték, csakhamar megérő- A magyar államférfiak vasárnapja és hétfője Berlinben R­ibbentrop külügyminiszter és Teleki miniszter­elnök pohár köszön­tői Berlin, május 1. Hiller vezér és kancellár estebédje, amelyet szombaton este adott gróf Teleky Pál miniszter­elnök és gróf Csáky István külügyminiszter tisz­teletére, a legjobbb hangulatban folyt le és a ven­dégsereg egészen az éjfél utáni órákig maradt együtt a­ kancellári palotában. A vacsora a régi kancellári palota fényesen újjáépített dísztermében folyt le, ugyanott, ahol tavaly a kormányzói vár németországi látogatása alkalmával a Führer az ő tiszteletükre rendezett vacsorát adta. A gépkocsik az új kancellári palota fedett díszcsarnokába hajtattak be és a vendégek az új és a régi kancellári palotát összekötő szalonokban gyülekeztek, ahol Hitler vezér és kancellár sze­mélyesen fogadta őket Ribbentrop külügyminisz­terrel és Ribbentropnéval. A Führer rendkívül meleg kézszorítással fogadta gróf Teleki Pál miniszterelnököt és gróf Csáky István külügy­minisztert. A Führerrel szemben a háziasszony helyén gróf Teleki Pál miniszterelnök és gróf Csáky Ist­ván külügyminiszter között Göringné ült. A Führer szokott egyszerű barna, egyenruháját vi­selte­. A német, urak túlnyomórészt katonai vagy diplomata vagy pártegyenruhában voltak, míg a magyar urak mind frakkban. A nagyszámú hölgy­koszorú szebbnél szebb estélyi ruhákban pompá­zott. A vacsorára szép számban voltak hivatalosak az ifjú hölgyek is, a birodalom vezető tényezőinek leányai, az előkelő társaság tagjai, így Lemmers miniszter két leánya, Meissner miniszter leánya, Laffert bárónő, Keitel vezérezredes és Milch ve­zérezredes leánya, gróf Schwerin-Krosigkh pénz­ügyminiszter leánya, Tschammer-Osten birodalmi sportvezér leánya és mások. Ott volt a vacsorán Teleki Pálné grófnő húga, Bissingen-Nippenburg Vera grófnő. A miniszterelnök felesége mellé ber­lini tartózkodása alatt a fiatal Steengracht bárónő van beosztva díszkíséretül. Az étrend: ezőleves, homár, hizlalt kappan, spárga, fagylalt, sajt, gyümölcs és fekete volt, amihez a legkitűnőbb német borokat és pezsgőket szolgálták fel. Több mint egy óra hosszat tartott a vacsora. Asztalbontás után a vendégek szétszéledtek a régi kancellári palota reprezentációs termeiben. A do­hányzók a távolabbi dohányzó-szalonokba vonul­tak, miután a Führer jelenlétében, aki maga nem dohányzik, a vendégek nem szoktak rágyújtani. A Führer a díszteremmel szomszédos nagy szalonba vonult a vendégsereg egy részével. Hosz­­szasan elbeszélgetett a hölgyekkel, különösen Teleki Pálné grófnővel és Colonna hercegnével, Róma­ kormányzójának feleségével, továbbá Gö­­ringnével, Göbbelsnével és Ribbentropnéval. A magyar államférfiak és kíséretük, valamint a kö­vetség tagjai elvegyültek a társaságban és élénk beszélgetésekbe bocsátkoztak a birodalom vezető tényezőivel. Később a Führer hosszasan elbeszél­getett gróf Teleki Pál miniszterelnökkel­ és gróf Csáky István külügyminiszterrel, majd gróf Csáky István külügyminiszter Ribbentrop német külügyminiszterrel félrevonultan külön is beható eszmecserébe bocsátkozott. Kitűnő hangulat jellemezte a vacsorát és a vacsora után több mint két óra­­ hosszat tartó fesztelen beszélgetéseket. Feltűnést, keltett, hogy a Führer milyen derűs hangulatban vett részt a társalgásban és milyen előzékenységgel és szere­tettel foglalkozott vendégeivel. Teleki Pál gróf miniszterelnök és felesége, valamint Csáky István gróf külügyminiszter röviddel 12 óra előtt hagyták el a kancellári pa­lotát. Amikor elköszöntek a Führertől, az államfő igen melegen búcsúzott el tőlük. Már jóval elmúlt éjfél, amikor a fényesen kivilágított palotából eltávoztak az utolsó ven­dégek. A Hősi emlékmű megkoszorúzása Teleki miniszterelnök és Csáky külügyminisz­ter berlini látogatásuk második napján, vasárnap délelőtt megkoszorúzták a Hősi emlékművet. A Hársfa-soron az emlékmű körn­yékén nagy tömeg helyezkedett el, amely lelkes Heil és éljen kiál­tásokkal köszöntötte a magyar államférfiakat. Gróf Teleki Pál zsakettet viselt, gróf Csáky István külügyminiszter pedig diplomata egyenruhában volt. Seiffert altábornagy, Berlin katonai városi parancsnoka üdvözölte a magyar miniszterelnö­köt és a külügyminisztert, aki vele és Sztójay Döme berlini magyar követtel együtt fogadták a díszszázad parancsnokának jelentkezését, majd a díszinduló hangjaira elléptek a díszszázad előtt. Széles magyar nemzetiszínű szalaggal díszített hatalmas babérkoszorút hoztak most elő s a mi­niszterelnök és a külügyminiszter, valamint a többi előkelőség bevonult az épület belsejébe, a vi­lágháború ismeretlen német katonájának emlék­művéhez. A kegyeletes aktus után a miniszterelnök és a külügyminiszter kíséretükkel együtt a közelben lévő városházára hajtattak. Távozásukkor is lelke­sen ünnepelte őket az útvonal mentén felsorako­zott nagyszámú közönség. Fogadás a városházán A vársházán Lippert főpolgármester az egész városi tanács élén a nagy tanácsteremben fo­gadta a magyar államférfiakat és rendkívül meleg szavakkal üdvözölte őket, mint a baráti Magyarország képviselői. Ezután bemutatta nekik a tanács valamennyi tagját. Gróf Teleki Pál mi­niszterelnök közvetlen szavakkal köszönte meg

Next