Pesti Napló, 1939. július (90. évfolyam, 147-172. szám)

1939-07-01 / 147. szám

"PESTI NAPLÓ' M39 jiilins I 3 Újabb európai feszültség Banzig körül Halifax angol külügyminiszter éles beszédét Berlin és Róma a leghatározottabban visszautasítja - Beck lengyel külügyminiszter fi­kár kívülről, akár belülről történik erőszakos lépés Banzigot illetően, Lengyelország azt casus bellinek tekinti" — Anglia és Franciaország jelentéstételre visszahívta varsói nagykövetét Az egyre izgatottabb európai fővárosokból ér­kező jelentések vizsgálata közben akaratlanul is felmerül a kérdés: valóban az e­urópai helyzet már régebbi idő óta előre jelzett f­aps kiéleződé­sével állunk-e szemben, avagy csak­­ »fehér há­ború«, a majdnem egy esztendő­srtó állandó idegpróba ideges vibrálása a so£­szimista be­széd és távirat? Nagyon nehéz­­ erre a kér­désre. Halifax angol külügyis­zter beszéde, amely az angol politikában szor­olan élességgel szögezte le, hogy Anglia a maga hatalmas had­erejére támaszkodva elhatározta: újabb támadás esetén minden erejével harcolni fog Európa sza­badságáért. Beck lengyel külügyminiszter nyilat­kozata, amelyben megállapítja, hogy »minden Danzigra vonatkozó erőszakos lépést, akár kívül­ről, akár belülről jött légyen. Lengyelország casus bellinek tekinti, az angol és francia sajtóban meg­kongatott vészh­angok s a természetesen ugyan­ilyen hangnemben hangszerelt berlini és olasz városok, valóban, mindez semmiképpen sem al­kalmas arra, hogy pozitív békereménységekkel töltse el a népeket. És mégis: amennyire hiba lenne letagadni, hogy nemcsak az európai, de az egész világ­­helyzet egyre gyorsabban fejlődik a katasztrófa lehetőségei felé, annyira túlzás lenne ennek a katasztrófának kitörését nemcsak küszöbönálló­nak, de akárcsak elkerülhetetlennek is tekinteni. Hiszen még Halifax éles beszédében is újra meg újra visszatér a »békés változtatás« lehetősége s a félhivatalos Press Association a beszédet inter­pretálva azt állítja, hogy az angol külügyminisz­ter bizonyos »megnyugtató tettek« után egy világ­­értekezlet összehívására gondol, amelyen minden vitás kérdést, tehát a gyarmatok problémáját is békében és közmegelégedésre lehetne megoldani. Ez az egyik biztató momentum, bár el kell ismer­nünk, hogy eléggé vérszegény s vérmes remények terhét aligha bírná el. Megnyugtató a német, illetőleg danzigi sajtó egyhangú cáfolata azokra a hírekre, amelyek né­met katonaság Danzigba szállításáról, önkéntes katonai alakulatok megteremtéséről s egyéb, két­ségtelenül háborús jellegű akciókról számolnak be. A világ közvéleménye ugyan már jó ideje ál­talában nem becsüli túl a cáfolatok értékét, de ebben az esetben mégis jogos a kérdés: ha a né­met követelések közeli érvényesítéséről lenne szó, akkor mi szükség van ezekre a cáfolatokra, ame­lyeknek formája és jellege kétségtelenül fékező és mérsékelő? A német sajtó rendkívül erélyesen utasítja vissza Halifax beszédét, ez a visszauta­sítás azonban csak a beszédnek szól, s egyébként éppen Lengyelország felé hetek óta határozott tartózkodás tapasztalható. Természetesen ezeknek a nagy igyekvéssel kidolgozott enyhítő körülmé­nyeknek jelentőségét senki sem értékelte túl, de a dolgok mai állapotában szükség van arra, hogy a remény legkisebb lehetőségébe is megkapasz­kodjunk. Jogunk van bizakodni abban a körülményben is, hogy a diplomáciai üzem ma világszerte teljes gőzzel dolgozik. Anglia és Franciaország egy­aránt hazahívták varsói nagyköveteiket, hogy a lengyel-német feszültség állapotáról pontos fel­világosításokat kapjanak. Ugyanakkor egyre valószínűbbnek látszik, hogy az angol-francia­­orosz egyezményt néhány napon belül tető alá hoz­zák. Bármennyire zökkenőkkel induljanak is meg az angol-japán megbeszélések, maga a tárgyalá­sok ténye önmagában megnyugtató. Veszedelmes önámítás lenne, ha könnyedén napirendre térnénk a világ új meg új pontjain fellobbanó feszültségek felett, de nem kevésbé veszedelmes dolog a per­manens rémüldözés értelmetlen pánikhangula­tába esni. Európában nagykorú népek élnek; higy­­jük, hogy tudni fogják, hogyan kell dönteniök sorsukról. London, Anglia és a „Danzigban folyó bizonyos tevékeny­ség“ A varsói angol nagykövetet hazahívták Londonba London, június 30. Sir Howard K­e­n­n­a­r­d varsói angol nagy­követ repülőgépen Londonba érkezett. Haladékta­lanul tanácskozni fog Halifax külügyminisz­terrel és a külügyi hivatal több nagyrangú tagjá­val. A Press Association szerint hivatalos körök azt állítják, hogy látogatásának célja rövid sza­badság, de a mostani feszült légkörben bizonyára nagyon fontos az angol nagykövet nézete a dan­­zigi helyzetről. Az angol kormánynak tudomása van bizonyos, Danzigban folyó tevékenységről, amelyről állandóan tájékozódik. Chamberlain miniszterelnök két napra vi­dékre utazott ugyan, de mind ő, mind a többi mi­niszter állandó érintkezésben áll hivatalával és tájékozódik a helyzetről a hétvégi szünet alatt. A Press Association értesülése szerint londoni körök azt várják, hogy Leeds moszkvai angol nagykövet és Naggiar francia nagykövet egy-két napon belül újból felkeresi Molotovot, hogy foly­tassa a tárgyalásokat a háromhatalmi egyez­ményről. Halifax külügyminiszter: ,,Készeknek kell lennünk a harcra a nemzetközi jog és rend védelméért“ Lord Halifax külügyminiszter a királyi kül­ügyi társaság lakomáján mondott beszédében át­tekintette Anglia legújabb nemzetközi kötelezett­ségeit. — Tudjuk, — folytatta — hogy készeknek kell lennünk harcolni a nemzetközi jog és rend védel­méért. Mindig szembeszálltunk az olyan törekvé­sekkel, amelyekkel egyes hatalmak azt célozzák, hogy az Európa fölötti uralmat megszerezzék más nemzetek szabadságának rovására. Az angol poli­tika a maga történetének szükségszerű irányát követné, ha ilyen kísérletei­ megismétlődnének. m­­*t*a nem hátrál meg n,’ talo­m és erőszak elől — Hatalmas haderőt teremtettünk úgy a ma­gunk, mint más népek szabadságának védelmére, de csak a támadás elhárítására használnék azt. Külföldön talán még nem látják teljesen be, hogy szilárdul el vagyunk tökélve, hogy újabb támadás esetén minden erőnket kötelezettségeink teljesíté­sére és a támadás leküzdésére használjuk. Anglia nem hátrál meg sem a rágalom, sem az erőszak elől. Akik nemzetünket elkorcsosultnak állítják, maguk nyújtják ennek leghatékonyabb ellensze­rét: népünk minden sértegetése, érzéseink minden kigúnyolása csak növeli belső egységünket el­szántságunkat és hűségünket azokhoz, akik érzé­seinkben és törekvéseinkben osztoznak. — A támadás leküzdését célzó intézkedésein­ket — fejtegette lord Halifax — elszigetelési tö­rekvéseknek minősítik. Az állítják, hogy be akar­juk keríteni Németországot és Olaszországot. Tény ezzel szemben az, hogy Németország önmaga szigeteli el magát más országoktól gazdaságilag önellátási politikájával, amely állandóan aggodal- mat okoz más nemzeteknek, kultúrszempontból faji politikájával. Az étettér* problémája és a gyarmatok — Gondosan meg kell vizsgálnunk az élettér problémáját, amit új fentietek szerzése nem old meg, sőt még jobban kiélez. Ez a probléma csak az ország belügyeinek bölcs rendezésével és külső viszonyainak módosításával és javításával old­ható meg. A világ gazdaságilag szorosan össze­függ, — fejtette ki lord Halifax. — Egyetlen or­szág sem nyerészkedhetik másnak rovására. Együttműködés útján — és mi hajlandók va­gyunk együttműködni — kiterjeszthetjük vala­mennyi nemzetre a nagyobb gazdasági élet vala­mennyi előnyét, amit az élettér kifejezés volta­­kép jelent. Halifax itt hosszasan fejtegette az angol bi­rodalmi vezéreszme fejlődését afelé a legújabb elgondolás felé, amely szerint a gyarmatok birtok­lása a civilizációval szemben vállalt szent kötele­zettség s célja az önkormányzásra még képtelen nemzetek fejlődésének biztosítása. — Eljöhet az idő, — mondotta — midőn a gyar­mati fejlődés olyan közös rendszerében és céljai­ban egyezhetnénk meg, amelyeknek alapján a gyarmati területek is jelentékenyen hozzájárul­hatnának a világ gazdagításához. A gyarmati kérdést meg lehet oldani, ha mindenki kívánja a megoldást, nem lehet azonban tárgyalni az olyan kormánnyal, amelynek felelősségteljes szócsövei mindenütt rágalmazzák az angol politikát. Viszont, ha ezt az irányt más szellem váltaná fel, készek volnánk tanácskozni másokkal a mostani politikai és gazdasági bizonytalanság megszüntetéséről, amivel hatalmas lépéssel haladna a világ a jólét felé. Szembeszállni az erőszakkal — Az angol külpolitika egyik alapja — je­lentette ki lord Halifax —­ az az eltökélt szándé­kunk, hogy szemb szállj­­unk az erőszakkal, a másik annak felismerése, hogy a világ folytatni akarja a béke felépítésének alkotó munkáját. Ha meg­győződhetnénk arról, hogy másoknak ugyanolyan szándékuk van, mint nekünk és hogy mindnyájan békés megoldást kívánunk, akkor tanácskozhat­nánk az új légkörben a világot aggasztó vala­mennyi problémáról, mint a gyarmati kérdés, a nyersanyagok, a kereskedelmi korlátozások, az élettér, a fegyverkezések korlátozásának kérdései­ről és minden egyéb ügyről, amely minden euró­pai polgár életét érinti. Ma azonban még fegyve­res erőszak fenyegeti a világot, ezért közvetlen célunk a támadásnak ellent állni. Ezt minden ren­delkezésemre álló erővel hangsúlyozom, hogy­­a senki ne érthesse félre. Mi is azt tartjuk, amit mások, hogy tettekre és nem szavakra van szük­ség. Az olyan elhatározásnak, amelyben a világ bízhatik, szilárdabb alapokon kell nyugodnia, mint a puszta szóbeli kötelezettségen. Halifax világkonferenciára gondol ? A Press Association értesülése szerint Halifax külügyminiszter tegnapi beszéde a parlament va­lamennyi pártjának körében barátságos vissz­hangot keltett. Általában azt hiszik, hogyha helyre lehetne állítani a nemzetek közötti bizalom kielé­gítő alapját, akkor Halifax beszéde egy világérte­kezlet tágkörű programjának körvonalait tartal­mazná. Hogy mit értett a külügyminiszter az en­gedményekhez szükséges tettek alatt, aziránt el­térnek a nézetek. Egyesek szerint a valódi leszere­lés bizonyos mércére, mások szerint bizonyos egyezmények aláírására gondolhatott. Rómát „71 demokráciák harcra készülnek, — Olaszország és Németország biztos előkészületeket tett** Róma, július 30. A félhivatalos Giornale d’Italia az angol külügy­miniszter beszédét a demokráciák állítólagos békeaka­rata legjobb cáfolatának és a tengelyhez intézett kihívó harcrahívásnak mondja. A bekerítő politika bizony­talan légkört teremtette, amely kizárja a békü­lékeny szellemet és a tárgyalások útján való békét. Anglia a maga engesztelhetetlenségével lehetetlenné teszi a bé­két. Olaszország és Németország már rég átlátta az ellenséges játékot és biztos előkészületeket tett. A Popolo di Roma írja lord Halifax csütörtöki beszédéről, hogy az minden más volt, csak nem béke­­közvetítés. Lord Halifax beszéde nemcsak éles és fenye­gető volt, hanem — éppen úgy, mint Churchill legutóbbi beszéde — a szokásos diplomáciai formákat sem tartotta be. Hogy mit kell tartani az angol békeakaratról azt legjobban a Németországhoz intézett angol válasz, emlékiratból ismerhetjük fel. Mialatt az angol kormány Berlinhez fordul és azt akarja elhitetni, hogy őszintén kizánja a Németországgal való bizalmas kapcsolatok megteremtését, ugyanakkor új utasításokat ad moszkvai közvetítőinek és engedi, hogy sajtója és Churchill úr kísérőzenét szolgáltasson Daladier riasztó beszédéhez. Angliában igen sajátságos felfogás uralkodik a békéről

Next