Pesti Napló, 1939. július (90. évfolyam, 147-172. szám)
1939-07-01 / 147. szám
"PESTI NAPLÓ' M39 jiilins I 3 Újabb európai feszültség Banzig körül Halifax angol külügyminiszter éles beszédét Berlin és Róma a leghatározottabban visszautasítja - Beck lengyel külügyminiszter fikár kívülről, akár belülről történik erőszakos lépés Banzigot illetően, Lengyelország azt casus bellinek tekinti" — Anglia és Franciaország jelentéstételre visszahívta varsói nagykövetét Az egyre izgatottabb európai fővárosokból érkező jelentések vizsgálata közben akaratlanul is felmerül a kérdés: valóban az európai helyzet már régebbi idő óta előre jelzett faps kiéleződésével állunk-e szemben, avagy csak »fehér háború«, a majdnem egy esztendősrtó állandó idegpróba ideges vibrálása a so£szimista beszéd és távirat? Nagyon nehéz erre a kérdésre. Halifax angol külügyiszter beszéde, amely az angol politikában szorolan élességgel szögezte le, hogy Anglia a maga hatalmas haderejére támaszkodva elhatározta: újabb támadás esetén minden erejével harcolni fog Európa szabadságáért. Beck lengyel külügyminiszter nyilatkozata, amelyben megállapítja, hogy »minden Danzigra vonatkozó erőszakos lépést, akár kívülről, akár belülről jött légyen. Lengyelország casus bellinek tekinti, az angol és francia sajtóban megkongatott vészhangok s a természetesen ugyanilyen hangnemben hangszerelt berlini és olasz városok, valóban, mindez semmiképpen sem alkalmas arra, hogy pozitív békereménységekkel töltse el a népeket. És mégis: amennyire hiba lenne letagadni, hogy nemcsak az európai, de az egész világhelyzet egyre gyorsabban fejlődik a katasztrófa lehetőségei felé, annyira túlzás lenne ennek a katasztrófának kitörését nemcsak küszöbönállónak, de akárcsak elkerülhetetlennek is tekinteni. Hiszen még Halifax éles beszédében is újra meg újra visszatér a »békés változtatás« lehetősége s a félhivatalos Press Association a beszédet interpretálva azt állítja, hogy az angol külügyminiszter bizonyos »megnyugtató tettek« után egy világértekezlet összehívására gondol, amelyen minden vitás kérdést, tehát a gyarmatok problémáját is békében és közmegelégedésre lehetne megoldani. Ez az egyik biztató momentum, bár el kell ismernünk, hogy eléggé vérszegény s vérmes remények terhét aligha bírná el. Megnyugtató a német, illetőleg danzigi sajtó egyhangú cáfolata azokra a hírekre, amelyek német katonaság Danzigba szállításáról, önkéntes katonai alakulatok megteremtéséről s egyéb, kétségtelenül háborús jellegű akciókról számolnak be. A világ közvéleménye ugyan már jó ideje általában nem becsüli túl a cáfolatok értékét, de ebben az esetben mégis jogos a kérdés: ha a német követelések közeli érvényesítéséről lenne szó, akkor mi szükség van ezekre a cáfolatokra, amelyeknek formája és jellege kétségtelenül fékező és mérsékelő? A német sajtó rendkívül erélyesen utasítja vissza Halifax beszédét, ez a visszautasítás azonban csak a beszédnek szól, s egyébként éppen Lengyelország felé hetek óta határozott tartózkodás tapasztalható. Természetesen ezeknek a nagy igyekvéssel kidolgozott enyhítő körülményeknek jelentőségét senki sem értékelte túl, de a dolgok mai állapotában szükség van arra, hogy a remény legkisebb lehetőségébe is megkapaszkodjunk. Jogunk van bizakodni abban a körülményben is, hogy a diplomáciai üzem ma világszerte teljes gőzzel dolgozik. Anglia és Franciaország egyaránt hazahívták varsói nagyköveteiket, hogy a lengyel-német feszültség állapotáról pontos felvilágosításokat kapjanak. Ugyanakkor egyre valószínűbbnek látszik, hogy az angol-franciaorosz egyezményt néhány napon belül tető alá hozzák. Bármennyire zökkenőkkel induljanak is meg az angol-japán megbeszélések, maga a tárgyalások ténye önmagában megnyugtató. Veszedelmes önámítás lenne, ha könnyedén napirendre térnénk a világ új meg új pontjain fellobbanó feszültségek felett, de nem kevésbé veszedelmes dolog a permanens rémüldözés értelmetlen pánikhangulatába esni. Európában nagykorú népek élnek; higyjük, hogy tudni fogják, hogyan kell dönteniök sorsukról. London, Anglia és a „Danzigban folyó bizonyos tevékenység“ A varsói angol nagykövetet hazahívták Londonba London, június 30. Sir Howard Kennard varsói angol nagykövet repülőgépen Londonba érkezett. Haladéktalanul tanácskozni fog Halifax külügyminiszterrel és a külügyi hivatal több nagyrangú tagjával. A Press Association szerint hivatalos körök azt állítják, hogy látogatásának célja rövid szabadság, de a mostani feszült légkörben bizonyára nagyon fontos az angol nagykövet nézete a danzigi helyzetről. Az angol kormánynak tudomása van bizonyos, Danzigban folyó tevékenységről, amelyről állandóan tájékozódik. Chamberlain miniszterelnök két napra vidékre utazott ugyan, de mind ő, mind a többi miniszter állandó érintkezésben áll hivatalával és tájékozódik a helyzetről a hétvégi szünet alatt. A Press Association értesülése szerint londoni körök azt várják, hogy Leeds moszkvai angol nagykövet és Naggiar francia nagykövet egy-két napon belül újból felkeresi Molotovot, hogy folytassa a tárgyalásokat a háromhatalmi egyezményről. Halifax külügyminiszter: ,,Készeknek kell lennünk a harcra a nemzetközi jog és rend védelméért“ Lord Halifax külügyminiszter a királyi külügyi társaság lakomáján mondott beszédében áttekintette Anglia legújabb nemzetközi kötelezettségeit. — Tudjuk, — folytatta — hogy készeknek kell lennünk harcolni a nemzetközi jog és rend védelméért. Mindig szembeszálltunk az olyan törekvésekkel, amelyekkel egyes hatalmak azt célozzák, hogy az Európa fölötti uralmat megszerezzék más nemzetek szabadságának rovására. Az angol politika a maga történetének szükségszerű irányát követné, ha ilyen kísérletei megismétlődnének. m*t*a nem hátrál meg n,’ talom és erőszak elől — Hatalmas haderőt teremtettünk úgy a magunk, mint más népek szabadságának védelmére, de csak a támadás elhárítására használnék azt. Külföldön talán még nem látják teljesen be, hogy szilárdul el vagyunk tökélve, hogy újabb támadás esetén minden erőnket kötelezettségeink teljesítésére és a támadás leküzdésére használjuk. Anglia nem hátrál meg sem a rágalom, sem az erőszak elől. Akik nemzetünket elkorcsosultnak állítják, maguk nyújtják ennek leghatékonyabb ellenszerét: népünk minden sértegetése, érzéseink minden kigúnyolása csak növeli belső egységünket elszántságunkat és hűségünket azokhoz, akik érzéseinkben és törekvéseinkben osztoznak. — A támadás leküzdését célzó intézkedéseinket — fejtegette lord Halifax — elszigetelési törekvéseknek minősítik. Az állítják, hogy be akarjuk keríteni Németországot és Olaszországot. Tény ezzel szemben az, hogy Németország önmaga szigeteli el magát más országoktól gazdaságilag önellátási politikájával, amely állandóan aggodal- mat okoz más nemzeteknek, kultúrszempontból faji politikájával. Az étettér* problémája és a gyarmatok — Gondosan meg kell vizsgálnunk az élettér problémáját, amit új fentietek szerzése nem old meg, sőt még jobban kiélez. Ez a probléma csak az ország belügyeinek bölcs rendezésével és külső viszonyainak módosításával és javításával oldható meg. A világ gazdaságilag szorosan összefügg, — fejtette ki lord Halifax. — Egyetlen ország sem nyerészkedhetik másnak rovására. Együttműködés útján — és mi hajlandók vagyunk együttműködni — kiterjeszthetjük valamennyi nemzetre a nagyobb gazdasági élet valamennyi előnyét, amit az élettér kifejezés voltakép jelent. Halifax itt hosszasan fejtegette az angol birodalmi vezéreszme fejlődését afelé a legújabb elgondolás felé, amely szerint a gyarmatok birtoklása a civilizációval szemben vállalt szent kötelezettség s célja az önkormányzásra még képtelen nemzetek fejlődésének biztosítása. — Eljöhet az idő, — mondotta — midőn a gyarmati fejlődés olyan közös rendszerében és céljaiban egyezhetnénk meg, amelyeknek alapján a gyarmati területek is jelentékenyen hozzájárulhatnának a világ gazdagításához. A gyarmati kérdést meg lehet oldani, ha mindenki kívánja a megoldást, nem lehet azonban tárgyalni az olyan kormánnyal, amelynek felelősségteljes szócsövei mindenütt rágalmazzák az angol politikát. Viszont, ha ezt az irányt más szellem váltaná fel, készek volnánk tanácskozni másokkal a mostani politikai és gazdasági bizonytalanság megszüntetéséről, amivel hatalmas lépéssel haladna a világ a jólét felé. Szembeszállni az erőszakkal — Az angol külpolitika egyik alapja — jelentette ki lord Halifax — az az eltökélt szándékunk, hogy szemb szálljunk az erőszakkal, a másik annak felismerése, hogy a világ folytatni akarja a béke felépítésének alkotó munkáját. Ha meggyőződhetnénk arról, hogy másoknak ugyanolyan szándékuk van, mint nekünk és hogy mindnyájan békés megoldást kívánunk, akkor tanácskozhatnánk az új légkörben a világot aggasztó valamennyi problémáról, mint a gyarmati kérdés, a nyersanyagok, a kereskedelmi korlátozások, az élettér, a fegyverkezések korlátozásának kérdéseiről és minden egyéb ügyről, amely minden európai polgár életét érinti. Ma azonban még fegyveres erőszak fenyegeti a világot, ezért közvetlen célunk a támadásnak ellent állni. Ezt minden rendelkezésemre álló erővel hangsúlyozom, hogya senki ne érthesse félre. Mi is azt tartjuk, amit mások, hogy tettekre és nem szavakra van szükség. Az olyan elhatározásnak, amelyben a világ bízhatik, szilárdabb alapokon kell nyugodnia, mint a puszta szóbeli kötelezettségen. Halifax világkonferenciára gondol ? A Press Association értesülése szerint Halifax külügyminiszter tegnapi beszéde a parlament valamennyi pártjának körében barátságos visszhangot keltett. Általában azt hiszik, hogyha helyre lehetne állítani a nemzetek közötti bizalom kielégítő alapját, akkor Halifax beszéde egy világértekezlet tágkörű programjának körvonalait tartalmazná. Hogy mit értett a külügyminiszter az engedményekhez szükséges tettek alatt, aziránt eltérnek a nézetek. Egyesek szerint a valódi leszerelés bizonyos mércére, mások szerint bizonyos egyezmények aláírására gondolhatott. Rómát „71 demokráciák harcra készülnek, — Olaszország és Németország biztos előkészületeket tett** Róma, július 30. A félhivatalos Giornale d’Italia az angol külügyminiszter beszédét a demokráciák állítólagos békeakarata legjobb cáfolatának és a tengelyhez intézett kihívó harcrahívásnak mondja. A bekerítő politika bizonytalan légkört teremtette, amely kizárja a békülékeny szellemet és a tárgyalások útján való békét. Anglia a maga engesztelhetetlenségével lehetetlenné teszi a békét. Olaszország és Németország már rég átlátta az ellenséges játékot és biztos előkészületeket tett. A Popolo di Roma írja lord Halifax csütörtöki beszédéről, hogy az minden más volt, csak nem békeközvetítés. Lord Halifax beszéde nemcsak éles és fenyegető volt, hanem — éppen úgy, mint Churchill legutóbbi beszéde — a szokásos diplomáciai formákat sem tartotta be. Hogy mit kell tartani az angol békeakaratról azt legjobban a Németországhoz intézett angol válasz, emlékiratból ismerhetjük fel. Mialatt az angol kormány Berlinhez fordul és azt akarja elhitetni, hogy őszintén kizánja a Németországgal való bizalmas kapcsolatok megteremtését, ugyanakkor új utasításokat ad moszkvai közvetítőinek és engedi, hogy sajtója és Churchill úr kísérőzenét szolgáltasson Daladier riasztó beszédéhez. Angliában igen sajátságos felfogás uralkodik a békéről