Pesti Napló, 1939. augusztus (90. évfolyam, 173-198. szám)

1939-08-01 / 173. szám

Budapest, 1039 /. 90* évfolyam 173. szám Kedd, augusztus 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK! Egy hér» .. 4.— pengő Negyedévre. 10.80 pengő Félévre.... 21.60 pengő Egyes szám áré Ends pesten, vidéken és s pályaudvarokon. 16 fillér Vasárnap .............32 fillér P ESTI NAPIÓ Főszerkesztő . GRATZ GUSZTÁV SZERKESZTŐSÉI «8 KIADÓHÍVATALl VH kér., Rákóczi At 64. Telefon: *145-559 *146-41» Jegypénztár, hirdeti«!-. előHze- téli-, utazási- é* kSnyvosztályt VII., Erzsébet körút 18 -20 «a A POLITIKUS MŰVÉSZETE A Soproni Nyári Egyetem megnyitásá­nak, de azon túl egész közéletünknek érdekes és jelentékeny eseménye gróf Csáky István külügyminiszter előadása. A külügyminiszter nemcsak a külpoliti­káról és általában a politikáról, hanem a po­litikusról is beszélt. A politika alapelveiről szólva rámutatott arra, hogy az nem valami önmagában határolt munkaterület: ellenkező­leg. csak annyiban jelent igazi erőforrást a nemzet számára, amennyiben a nemzeti lélek erőforrásaiból táplálkozik. A külpolitika mér­tékegysége ma valóban az, mennyiben jelenti a nép érzés világának kifejezésmódját; a dip­lomácia csak keret és forma, amelyet a nem­zet lelke tölt be. Ha nemcsak nálunk, de sok más országban is azt látjuk, hogy a külpoli­tikai kérdésekben egységfrontot alkotnak a kormány körül a világnézetükben, belpoliti­kai ideáljaikban legellentétesebb pártok is, ez a nemzeti egységnek nem elhatározott vagy valami megállapodásszerű formáját, de ellen­kezőleg, magát a nemzeti egységet jelenti; nem azt, hogy a külpolitika nagy iránykérdé­seiben félreteszik az ellentéteket, hanem azt, hogy a külpolitika nagy irány kérdéseiben nincsenek ellentétek. A külpolitika tehát el­szakad a pártpolitikától, de elszakíthatatlan egységként érvényesíti az igazi nemzeti egy­séget. E perspektívába tágult ki gróf Csáky István előadásában az aktuális magyar kül­politika. amely ép azért áll feladata, hivatása magaslatán, mert. — nem egyszerűen aktuá­lis; mert nem zökken ki világtörténelmi pá­lyájából; mert nem alkalorfiszerű, de a magyar nemzeti élet stabil követelményeihez simul; mert a múló viszonyok közt maradandó, örök magvar ideálokat szolgál; mert impulzusait a magyar népietekből kapja. A külügyminiszter előadása rámutat arra, hogy milyen hatalmas faktor a külpolitikában is a népérzés. »Gyakran nehéz volna megmon­dani, hogy miért antipatikus egy nép előtt a másik nép, de a praktikus politikusnak ezzel a népérzéssel számolnia kell, akár érti, akár nem. Ha tükörképet vetítenék Magyarország politikai lelki hangulatáról a hallgatóság elé, megállapítható volna, hogy becsületes őszin­teséggel ösztónszerűleg is ragaszkodunk a tengelyhatalmak politikájához.« »Tudatában vagyunk annak, hogy nincs olyan magyar érdek, amely ellentétben állna a tengely érde­keivel s hogy az évszázados együttélés, vagy kultúrközösség őszinte és meghitt kapcsolato­kat fejlesztett Magyarország, Németország és Olaszország között«. A magyar nemzet — hir­deti tovább, többek közt a külügyminiszter — egyenes úton jár, senkit nem áltat, erőviszo­nyait barátai előtt nyugodtan feltárja, elhatá­rozottságát barátai mellett annál erőteljeseb­ben kihangsúlyozza, minél jobban támadják azokat, akár belföldön, akár külföldön. Nehéz időkben lehet a barátot megismerni és azt meg is becsülik akkor, ha éppen a válságos időkben nem vonul a meglapulas úgynevezett bölcsessége mögé, hanem nyugodtan kiáll barátai mellé, anélkül, hogy túlzásokba esuék és erőviszonyait állandóan szem eKStt tartja úgy morális, mint fizikai téren.« »Békés nép vagyunk mindaddig, amíg minket is békében hagynak.« »Ez nem azt jelenti, hogy legkisebb jogunkról is lemondjunk, mert csak halálra­ítélt népek kötnek kompromisszumokat önma­gukkal.« Hangsúlyozza a külügyminiszter, hogy mérsékelt nemzet vagyunk, jussunknál többet senkitől sem követelünk; hogy ő volna a legboldogabb, ha minden szomszédunkkal olyan bizalmi atmoszféra fejlődhetnék ki, amelyben nem nyerne tápot a gyanakvás még akkor sem, ha itt-ott egy-egy meggondolatlan cselekedet történik, vagy káros szó hangzik el.« Mélységesen konciliáns gróf Csáky kül­ügyminiszter beszédének hangja és tartalma is, mikor megállapítja, hogy ismerjük egyik­másik szomszéd országnak külső és belső nehézségeit és ép azért, mert ismerjük, lehe­tetlent, vagy időszerűtlent senkitől nem kívá­nunk. Beszéde végén arról beszélt Csáky kül­ügyminiszter, hogy mennyi külföldi látja oázisnak ezt az országot — a nyugodt munka békés szigetének, a vibardult Európában. Hogy azzá lett és az maradhatott, az nem kis részben a magyar külpolitika érdeme. A külpolitika működési tere a nemzetközi élet: de ép azért csak akkor töltheti be igazán hivatását, ha a diplomácia hadszínterén a leg­mélyebben, a legtörténelmibben nemzetit ér­vényesíti. Gróf Csáky István a külpolitikát ősforrásához, a népiélekhez vezeti vissza. A nép azelőtt elképzelhetetlen intenzitással kí­séri és éli manapság a világpolitika esemé­nyeit, tudva, hogy a világpolitikai erők mér­kőzésében dől el jóformán minden tűzhely sorsa. Ez nagyjában azelőtt is így volt, de például a dualizmus korszakában megköze­lítőleg sem vált ilyen tudatossá. Ezek a szem­pontok akkoriban nagyon elhomályosultak; talán mesterségesen is elhomályosították: ta­lán el is mulasztották, hogy ezekre a kérdé­sekre felhívják a figyelmet. Egész sajátságos, hogy a külpolitikai érdeklődés a közjogi har­cok egyes fázisaiban halványult el, pedig ta­lán a közjogi harcok természete és ideális célja is megkövetelte volna, hogy a külpoliti­kát közelebb hozzák a néplélekhez. Még az emberek se hiányoztak volna ehhez, de az annyit említett ellenki választásnak, a mére­tek tragikus játékának ép ezen a téren meg­döbbentő példáit láttuk; az akkori idők egyik legkifinomultabb magyar diplomatatalen­tuma, gróf Andrássy Gyula például polgárőr volt olyan időkben, amelyek igazán megköve­telték »a kellő embert a kellő helyre«. Az idősb Andrássy Gyula pedig ra­gyogóan példázza gróf Csákv István beszédé­nek azt a részét, amelyben a külügyminiszter a politika nagy autodidaktáiról szól. Az idősb Andrássy Gyula épúgy nem járt ki diplomata iskolát, mint az ifjabb; a kettős monarchia első magyar külügyminisztere rapszódiku- sabb, az utolsó magyar külügyminisztere mé­lyebb volt, de mind a kettő vérbeli művész a politikában. Csáky miniszter rámutat arra, liogy a politika és a művészet közt mennyi a. hasonlatosság és hogy annyi történelemcsi­náló politikust, államférfiét találunk éppen az autodidakták sorában. A politika mint tu­dományág szakma, a fórumon nem szakma. Tudás, tapasztalat mind megbecsülhetetlen értékek, az igazi politikust azonban ösztöne teszi: művészi intuíciója. Igazi államférfiú osak az lehet, aki igazi művész is. A legna­gyobb magyar, gróf Széchenyi István lelkét tengermélységeinek ama kutatói értették meg legjobban, akik a művészt, az alkotóművész géniuszát keresték és találták meg benne. Gyakran halljuk, hogy a politika ma reáltu­domány. Ha ez azt jelenti, hogy több benne a valóságérzék, akkor valóban, a politika reál- tudomány. De nagy tévedés volna azt hinni, — amit pedig gyakran hallunk — hogy a po­litikában nincs szükség a művészlélek fantá­ziájára vagy intuíciójára. »Plajbásszal a kéz­ben« kell dolgozni — mondják. Plajbásszal a kézben, de intuícióval a lélekben. »Szonettet nem tudok csinálni«, — mondta Cavour — »de egységes Itáliát igen«. De Cavourt már a párizsi konferencián és a III. Napóleonnal való tárgyalásaiban az igazi művész intuí­ciója vezérelte. A nagy államférfiúi és általá­ban az igazi nagy politikai teljesítmények: művészi teljesítmények. Cambon, a harmadik francia köztársaság^ egyik legkiválóbb diplo­matája, a diplomatáról szóló könyvében fel­veti azt a kérdést, hogy vájjon mi lett volna, ha a risorgimento korában meglett volna a Népszövetség, vájjon a toscanai nagyherceg vagy a nápolyi király panasszal fordultak volna-e a Népszövetséghez Garibaldi partra­szállása miatt? Garibaldi a népiélek diplomá­ciai művésze, amint más téren az volt Mazzini és Cavour. És ugyanez a művészet vezetett a német egységhez, Stein és Hardenberg küz­delmeitől kezdve, ugyanaz vezette Pilsudskit Lengyelország felélesztésében. A politikus sok mindent megtanulhat, az intuíció megta- nulhalatlan. Akár a diplomácia nagy klas­szikusait nézzük, — mint Retz kardinális, Richelieu, akár a romantikusokat, mint Tal­leyrand vagy Metternich, akár a nagy realis­tákat. mint. Bismarck, Cavour, Pitt — mind­egyikben felfedezni a művészlélek különös ismertető jeleit. Igen míívészet. De ez a mű­vészet: népművészet, a nép művészete, az ál­lamférfiúi egyéniségben. Az esztétikai tankönyvek természetesen nem sorolják fel a művészet ágait és a poli­tikát; pedig nem egy megnyilvánulásában oda tartozik. Gróf Apponyi Albert annakidején Kisfaludy-Társaságbeli székfoglalóját a poli­tika és esztétika kapcsolatából tartotta. A politika és művészet a legszélesebb határterü­leten érintkeznek és a politikai csúcsteljesít­mények, legimpozánsabb formáiban művészi alkotások, amelyben korszakok élete, sorsa, lelke formálódik. Ép a külpolitikában. A sza­badságharc diplomatái, általában Kossuth Lajos diplomatái közt egész sor tudós, művész volt: Szalay László, Pulszky Ferenc, Jósika Miklós. A valódi magyar külpolitika mindig a történelmi magyar néplélekből merítette ere­jét. A népiélek ma is minden igazi külpoli­tika alapja. A belpolitikai élet megoszolhat a pártok küzdelmében — a külpolitikában miná- lunk nincs osztószám, csak -egy világtörté­nelmi roppant szorzószám van: a magyar egy­ség. A magyar diplomácia munkáját rend­kívül megkönnyíti ez a tény és megkönnyíti az, hogy minálunk a nemzeti érdek és a nem­zeti érzés harmonikus egységet alkot. Ennek köszönhetjük azt is, hogy külpolitikai téren maradéktalanul érvényesül a nemzeti egység, —•amely például abban is megnyilvánul, hogy a magyar külpolitika nagy kérdéseiről a leg­kisebb faluban is úgy gondolkoznak és érez­nek, mint a külügyminisztériumban. Arany János mint mondják, arra volt a legbüszkébb, hogy egy szalontai paraszt, mikor a Toldit olvasta, felkiáltott: ezt én is meg tudtam volna írni, ugyanígy. Ez a művészetnek és a népnek találkozása — s ez van meg minálunk külpolitikai téren is.

Next

/
Thumbnails
Contents