Politika, 1947 (1. évfolyam, 1-39. szám)

1947-04-05 / 1. szám

4 POLITIKA X 1947 ÁPRILIS 5 arra, hogy 50 éves koromban megtanul­­jak e­­y kicsit spanyolul, 55 éves korom­­ban valamit oroszul és 56 éves voltam, amikor megtanultam a repülésből is any­­nyit, hogy egy géppel egyedül tudok re­­pülni és földreszállni, és ismerek olyano­­kat, akik 70 éves korukban tanultak meg repülőgépet vezetni. Miben különbözünk a náciktól? A nácik obskúrus vallása ördögi ered­ményeket ért el azzal, hogy „az egész embert“ a legalacsonyabb emberi lét szol­gálatába állította. Az ő istenük a háború istene volt. A mi istenünk a béke istene. Az ő módszerük az erőszak volt és a megfélemlítés. A miénk a békés meggyő­zés és a minden emberi lélekben lakozó lehetőségek tisztelete. A háborúhoz vezető út rövid. A békéhez hosszú út vezet. Vég­telenül több türelemre, időre és erőre van szü­kség ahhoz, hogy a jót, minthogy a rosszat hozzuk ki az emberből. Egy olyan demokráciában,, mint ami­lyen a miénk, amely a felvilágosítás és nevelés oly sok módjával rendelkezik, a politikai és gazdasági műveletlenséget épp úgy meg kell bélyegezni, épp oly meg­­bocsáthatatlannak kell tartani, mint a közönséges analfabétizmust. Nem szorul bizonyításra, hogy a mi szemünkben a politika vitális alkotórésze az élet teljességének. Sőt azt hiszem, csak úgy érdemelhetjük ki ezt a teljesebb éle­tet, ha szabad időnk egy részét politikai vitáknak és politikai tevékenységnek szen­teljük. Szabad, demokratikus gazdaságunk csak a politikai pártokon és politikusokon keresztül fejlődik, akár rosszak azok, akár jók. A nép dolga, hogy a jó politi­kusokat és a jó pártokat bátorítsa és a rossz politikusokat és pártokat elhallgat­tassa. A politikának szüksége van fiatal fér­fiúink és nőink erejére és éberségére. A politika nyújtja nekik az egyetlen lehető­séget arra, hogy segítsenek létrehozni azt a világot, amelyet gyermekeik és a maguk számára kívánnak. A kiindulópont a vá­lasztókerület és kezdeni ma kell, holnap vagy holnapután, nem pedig pár nappal a választás előtt. Csak ha ifjúságunk odaadással vesz részt a közügyekben, tu­dunk kiválni a népek közül, nem csupán a demokratikus politika művészetében, hanem a tudományban is, hogy politikai szabadságunkat összhangba hozzuk min­den erőnk mozgósításával, emberanya­gunk, természeti kincseink, a technika vívmányainak a közösség javára való latbavetésével. Ez egyaránt megkívánja a politikai nevelést és az együttműködési szellemet, békében is ugyanazt a szelle­met, mint amely a háborúban bevált. Ez a demokrácia lelkesítő és döntő kénrése: hogyan hozzuk létre a teljes foglalkoztatottságot úgy, hogy alapvető szabadságjogainkat fenntartsuk? Közben azonban ne érvényesüljön más kényszer, mint az, amely az emberi szel­lemből származik és amely a teremtés isteni értelmének kikutatására irányul. A teljes foglalkoztatottság és a mindenki számára való bőség jó, de nem elég. Az emberi jogok fontosak, azonban önma­gukban véve nem elegendők. Nem érhet­jük el a bőséget, a békét, a szabadságot, ha nem ismerjük fel, hogy van valami, ami még ezeknél is alapvetőbb és ez a gondviselés és az emberi jóság. VESZÉLYES VADÁSZKALAND. Az ellenforradalom, amelynek egyes prominens szószólói most a vádlottak padján áltek, gazdasági vonalon volt a legkevésbé válogatós az eszközeiben. Míg a politikai célkitűzéseket bizonyos óva­tosság, többé-kevésbé szándékos homály vagy rugr­omzavar jellemezte, a forintról és a stabilizációról, a földreformról és a gabonabeszolgáltatásról vagy akár az árak és bérek, a termelés és a hitelpoli­tika összefüggéseiről egész világosan körvonalazott véleményeket hallottunk, még­pedig nem csak a most folyamatban levő bírósági tárgyalás során, hanem ak­kor is, amikor még semmit sem tudtunk a Magyar Közösségről., Emlékezzünk vissza a múlt év jú­liusára, amikor a pesti humor — a köz­­véleménykutatásnak ez a hű fokmérője —, a bejelentett stabilizációval szemben élte ki magát. Azt, aki bízni mert a fo­rintban és akit a nyomban felvonultatott logikus érvekkel nem sikerült meggyőzni álláspontjának tarthatatlanságáról, egy kéznél levő, „testhez álló“ viccel hallgat­tatták el. Az adóforintról, a dollár új kurzusáról vagy a stabil kalóriáról ké­szült viccek gyakran hatásosabbaknak bizonyultak az autoritás vagy a beava­­tottság köntösében jelentkezett suttogó propagandánál is. Ezzel szemben még szóba kerülhettek más érvek vagy érte­sülések, a vicc­áradat azonban személy szerint tette nevetségessé azt, aki bízott a forintban. Valljuk be, ezek talán még augusztus első napjaiban is elenyésző kisebbségben voltak és nem az ellenpropagandán múlt, hogy kisebbségben nem maradtak. A reakció nem adta fel a harcot akkor sem, amikor a stabilizációs program kezte beváltani a hozzáfűzött várakozá­sokat és a viccek éle már elkopott. Ek­kor — augusztus közepe táján —­ hallot­tuk az első híreket az elkerülhetetlen gazdasági összeomlásról, amely a stabil forinttal együtt fogja maga alá temetni az országot. Egész iparágak készülnek leállni —­ mondták —, százezrek lesznek munkanélküliek és ebben a helyzetben a kereskedők sem tehetnek mást, mint hogy lehúzzák redőnyeiket. Mindezt a forintnak köszönhetjük, amelynek stabi­litása érdekében kiszivattyúztak minden életerőt az örökös nyomorúságra kárhoz­tatott lakosságból. Ezek az olykor az észszerűség látszatá­val megformulázott vádak még ma is hallhatók, nem ritkán olyanok részéről is, akik sohasem voltak tagjai a Magyar Közösségnek, viszont súlyt helyeznek arra, hogy őket éppen olyan tájékozott gazdaságpolitikusnak, mint amilyen jó demokratáknak tekintsék. A jövendölések bukását, az összeomlási elmélet csődjét ezúttal is csak a tényektől várhatjuk, amelyek a stabilizáció első félidejének elmúltával most már statiszti­kailag is megfoghatókká váltak. S itt meg kell emlékeznünk arról, hogy maga a statisztikai szolgálat is jelentős fejlő­désen esett át, a nyilvánosság számára sem tesz különbséget „jó“ és „rossz“ adat, kedvező vagy kedvezőtlen eredmé­nyek közt, így fenntartás nélkül fogad­­hatjuk a Központi Statisztikai Hivatal által rendelkezésre bocsátott adatokat, amelyek megbízhatóság, hozzáférhetőség és őszinteség tekintetében világviszony­latban is megállják a helyüket. Munkásmorál, gazdamorál A gyáriparról közölt adatok kiinduló pontja 1946 első hónapja. Az akkor elért eredményeket százzal véve egyenlőnek, 1947 januárjában a szénfagyasztás Indexe 146,9, a munkáslétszám 122, a szak­munkások munkaóra-teljesítménye 148.7, a termelési érték 141.5. Különösen szembetűnő a s munkásteljesítménynek egy év alatt bekövetkezett majdnem 50%-os javulása, amely jelentős részben a stabilizációs időszakra esik és a legfontosabb ipar­ágak közt a következőképen oszlik meg: Iparágak A munkaóra-teljesítmény indexe Gép ...... 145.8 Bőr.........................102 6 Gumi ..... 213.8 Fonó és szövő . . 169.6 Papír ..... 228.0 Vegyészet . . . 194.9 Sokszorosító . . 107.5 Az, hogy a termelés egyes iparágakban még messze elmaradt a békebeli szín­vonal mögött, semmi esetre sem a mun­kásokon fordul meg, akiknek teljesít­ménye felveheti a versenyt a lényegesen jobb helyzetben levő országokéval. Áll ez a terménybeszolgáltatás eredmé­nyében kifejezésre jutó gazdamorálra is, amelynek 62,7%-os országos átlaga a példátlanul rossz termelési viszonyok közt, az agrárollót is figyelembe véve, ugyancsak elsőrangú tejesítmény. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a reakciós hírben álló dunántúli megyék átlag 77,1% erejéig tettek eleget gabonabeszolgáltatási kötele­zettségüknek és a végeredményt a tavaszi szárazság által kellően indokolt kiesések rontották le, úgy elmondhatjuk, hogy az össze­esküvés ezen a ponton sem találta meg számítását. Munkanélküliség, átalakulás Ennél kedvezőtlenebbek a munkapiac­­ról közölt adatok. A munkanélküliek száma, amely 1938-ban 17.796, 1946 jú­liusában pedig 10.498 volt, ez év január­jában 53.754-re emelkedett. Különösen aggasztó, hogy vidéken félév alatt 3002- ről 25.738-ra emelkedett a munkanélkü­liek száma, bár ez részben szezonszerű okokkal is magyarázható. Száz munka­helyre országszerte 352 munkakereső jut a tavaly júliusi 143-mal szemben. A külkereskedelmi forgalom sem ke­rült a napos oldalra a stabilizációval. A tavaly júliusban kimutatott eredménynek úgy a kiviteli, mint a behozatali oldalon elértük ugyan a 0­—2-szeresét, azonban ez is alig 20—25%-ot jelenti a békebeli forga­lomnak. Emellett az összforgalom a múlt év de­cember óta, amikor a 34,5-ös indexen állt, újból lefelé irányult, úgy hogy az index ez év februárjában mindössze 21.5% volt. A nagykereskedelmi árindex 1946 augusztusától ez év február végéig 2.5%-kal emelkedett, míg a lakbér nélkül számított létfenn­tartási indexben — főként a zöldség- és főzelékfélék drágulása következtében ez idő alatt 25,3%-os eltolódás állott elő. Ha nem, vesszük figyelembe a szezon­cikkeket, amelyek ára a normális évek augusztus és február hónapjai közt is hasonló arányban drágult, így az ily módon számított index a megélhetési költségek emelkedését mintegy 8­­0 %­ban tünteti fel. Még kedvezőbb a helyzet, ha az úgy­nevezett szabadpiaci áralakulásból vo­nunk le következtetést a forint értékelé­sére nézve. Ebben az esetben — akár a zugpiaci, most szinte elad­hatatlanná vált dollárt, akár az aranyat vesszük alapul — a forint vásárlóértéke augusztus óta 35—40%-kal javult, míg az élelmiszerpiac hiánycikkei ha­sonló áron kaphatók mint augusztusban. A spekulációval és a zugkereskedelen­­­mel szemben elért siker nem lehet teljes mindaddig, amíg a kosztpénz piacot fel nem számolják. Bár a hetipénz kamatlába az augusztus­ban fizetett 3%-ról 10%-ra esett vissza, kétségtelen, hogy itt még sok a tennivaló. A hatóságok kezét megköti, hogy gyak­ran legálisnak látszó célokra, így munka­bér fizetésre is igénybe veszik a koszt­­piacon kínált pénzt olyan vállalatok, amelyek más módon nem tudnak kötele­zettségeiknek eleget tenni. Kiadások, bevételek, megtakarítások Az államháztartás helyzetét az jellemzi, hogy augusztustól januárig 250,5 millió­ról 485.6 millióra emelkedtek a ki­adások, amelyek teljes összege az első félév­ben meghaladja a 2.2 milliárd forintot. Bár a bevételek emelkedése — 277.5 millióról 457.2 millióra — ennél kisebb arányú volt, végeredményben az első fél­év mintegy 100 millió forint bevételi többlettel zárult. Tudjuk, hogy néhány költségvetési té­tel, így az államosított vagy állami ke­zelésbe vett vállalatok hiánya még tisz­tázásra szorul. A statisztikai adatszolgál­tatás természetesen nem terjeszkedik ki az állami adósságokra sem, amelyek alig­hanem augusztus óta is szaporodtak. Mindenesetre megnyugtató volna, ha a kiadások restringálásában ugyanolyan esély érvényesülne, mint amilyent a be­vételek fokozásában tapasztalhatunk. Ebben az esetben az előirányzott de­ficit a költségvetési év végéig még csök­kenhetne is. A betétállomány augusztus óta majd­nem a hatszorosára — 77 millióról 441 millió forintra — emelkedett, ez azon­ban a háború előtti 1,5 milliárd pengős állománynak alig 8%-a. Akkor 513.038 betétkönyv volt forga­lomban, most 36.325 s ennek több mint a fele 100 forintnál is kisebb összegről szól. Viszont a 76 nagybetevő a 100.000 forintot meghaladó könyvével az egész állománynak 36.3%-át mondhatja a magáénak. Ezeket a nem valami biztató adatokat sem szabad elhallgatni, amikor a stabili­záció eredményeiről beszélünk. Az ered­mény teljes egészében elbírja a nyilvá­nosságot: a demokrácia valóban demo­kratikus eszközökkel fölénybe került és győzött egy céltudatos aknamunkával szemben, amelyről már a bírói ítélet előtt a statisztika is meghozta a maga verdiktumát. Kallós Béla CSÖKKENT VAGY EMELKEDETT A FORINT VÁSÁRLÓÉRTÉKE AUGUSZTUS ÓTA? MI IGAZ A BURKOLT INFLÁCIÓRÓL SZÓLÓ HÍREKBŐL? f A FEKETE FÜZET Irta: FRANCOIS MAURIOC ... „És az Ige testté­bőn és miköztü­nk lakozék“. Olymódon, hogy ámbár távolról sem adatott még nekik a jog, hogy az em­beri lényeg szövődjék az istenibe, de a keresztényeknek mégis az a feladatuk, hogy Istent újra megtaláljuk az emberek­ben. Vagyis először keresik, majd meg megtalálják azokban, akik szenvednek, az Igazságért üldözöttekben, keresztényekben, vagy pogányokban, kommunistákban, vagy zsidókban, mert ezekben él a Krisztussal való hasonlóság éppen a kínzások és szen­vedések jogán, melyeket el kellett tűrniök. Az arcukra freccsent köpés megpecsételi ezt a hasonlóságot. Maradjunk kívül ezen a zűrzavaron? Vagy nézzük felülről a kínzások végtelen sorozatát? De sert­miesetre sem magasabb­ról, mint amennyi a kereszt magassága. A bitófa magasságában kell megmaradnunk és tudjuk, hogy az, kire Krisztus rálehelte szellemét, elég alacsonyan állott ahhoz, hogy a kutyák gyakran felfalták a meg­feszített rabszolga lábait. Nem­ ez ellen a hit ellen, de éppen e miatt a hit miatt határozták el minden­nemű felekezet és hitvallás keresztényei, hogy a dolgok kavargásában kitartanak. Kéz kézben haladunk velük a testi. Szen­vedélyek ellenében, a nagyobb szám szen­vedélyei ellen: egy óriási ellep folyam! —­­ki kételkedhetik benne? Az emberi faj haladása: csupán ki,il­sőleges m­ítosz. Nem létezik máshol, csak a jóakaratú emberek szívében. Túlságosan is igaz, hogy kikós­toltuk a nagy reménység végső cseppeit, melytől 1789-es atyáink megmámorosodtak. A boldogság egészen új eszme Európá­ban ... hirdette a fiatal Saint-Just. Más­fél évszázada, miután ez a szózat elhang­zott mi már tudjuk, hogy Európában a boldogság nem más, mint vesztett illúzió. Hogy Macern­avelli célját beteljesítsék, összezsúfolták és deportálták a népeket, egész fajtákat pusztulásra ítéltek. A tör­ténelem mely korszakában lőttek a fegy­verek több ártatlanra, mint manapság? Mi­lyen más korban szakították el így a gyer­mekeket édesanyjuktól, tömték marhava­­gonba, úgyhogy például én is láttam egy szürke reggelen, Austerlitz pályaudva­rán? Európában a boldogság, kivéve az igen alacsony lelkeket, lehetetlen álommá változott. Nem­, nem érdekel többé a bol­dogság. De igenis érdekel, hogy frontot csináljunk Macchiavelli ellen, kinek bű­neit, a még Németország összeomlása után sem szakíthatja félbe semmiféle kivégző osztag és parancsnokság, mert benne fész­kel Macchiavelli tanítása ezrek és ezrek agyvelejében. De mi helyesen választottunk, mi ellen­állunk Machiavellinek. Mi azokhoz tarto­zunk, akik azt hiszik, az ember kibossza­­kozik a kölcsönös megsemmisítés törvé­nyéből és nemcsak hogy kiszabadul innét, de egész méltósága éppen abban az el­lenállásában magasztosul fel, ahogy eszé­vel és szívével szembeveti magát ezzel a törvénnyel.

Next