Politika, 1947 (1. évfolyam, 1-39. szám)
1947-04-05 / 1. szám
4 POLITIKA X 1947 ÁPRILIS 5 arra, hogy 50 éves koromban megtanuljak ey kicsit spanyolul, 55 éves koromban valamit oroszul és 56 éves voltam, amikor megtanultam a repülésből is anynyit, hogy egy géppel egyedül tudok repülni és földreszállni, és ismerek olyanokat, akik 70 éves korukban tanultak meg repülőgépet vezetni. Miben különbözünk a náciktól? A nácik obskúrus vallása ördögi eredményeket ért el azzal, hogy „az egész embert“ a legalacsonyabb emberi lét szolgálatába állította. Az ő istenük a háború istene volt. A mi istenünk a béke istene. Az ő módszerük az erőszak volt és a megfélemlítés. A miénk a békés meggyőzés és a minden emberi lélekben lakozó lehetőségek tisztelete. A háborúhoz vezető út rövid. A békéhez hosszú út vezet. Végtelenül több türelemre, időre és erőre van szükség ahhoz, hogy a jót, minthogy a rosszat hozzuk ki az emberből. Egy olyan demokráciában,, mint amilyen a miénk, amely a felvilágosítás és nevelés oly sok módjával rendelkezik, a politikai és gazdasági műveletlenséget épp úgy meg kell bélyegezni, épp oly megbocsáthatatlannak kell tartani, mint a közönséges analfabétizmust. Nem szorul bizonyításra, hogy a mi szemünkben a politika vitális alkotórésze az élet teljességének. Sőt azt hiszem, csak úgy érdemelhetjük ki ezt a teljesebb életet, ha szabad időnk egy részét politikai vitáknak és politikai tevékenységnek szenteljük. Szabad, demokratikus gazdaságunk csak a politikai pártokon és politikusokon keresztül fejlődik, akár rosszak azok, akár jók. A nép dolga, hogy a jó politikusokat és a jó pártokat bátorítsa és a rossz politikusokat és pártokat elhallgattassa. A politikának szüksége van fiatal férfiúink és nőink erejére és éberségére. A politika nyújtja nekik az egyetlen lehetőséget arra, hogy segítsenek létrehozni azt a világot, amelyet gyermekeik és a maguk számára kívánnak. A kiindulópont a választókerület és kezdeni ma kell, holnap vagy holnapután, nem pedig pár nappal a választás előtt. Csak ha ifjúságunk odaadással vesz részt a közügyekben, tudunk kiválni a népek közül, nem csupán a demokratikus politika művészetében, hanem a tudományban is, hogy politikai szabadságunkat összhangba hozzuk minden erőnk mozgósításával, emberanyagunk, természeti kincseink, a technika vívmányainak a közösség javára való latbavetésével. Ez egyaránt megkívánja a politikai nevelést és az együttműködési szellemet, békében is ugyanazt a szellemet, mint amely a háborúban bevált. Ez a demokrácia lelkesítő és döntő kénrése: hogyan hozzuk létre a teljes foglalkoztatottságot úgy, hogy alapvető szabadságjogainkat fenntartsuk? Közben azonban ne érvényesüljön más kényszer, mint az, amely az emberi szellemből származik és amely a teremtés isteni értelmének kikutatására irányul. A teljes foglalkoztatottság és a mindenki számára való bőség jó, de nem elég. Az emberi jogok fontosak, azonban önmagukban véve nem elegendők. Nem érhetjük el a bőséget, a békét, a szabadságot, ha nem ismerjük fel, hogy van valami, ami még ezeknél is alapvetőbb és ez a gondviselés és az emberi jóság. VESZÉLYES VADÁSZKALAND. Az ellenforradalom, amelynek egyes prominens szószólói most a vádlottak padján áltek, gazdasági vonalon volt a legkevésbé válogatós az eszközeiben. Míg a politikai célkitűzéseket bizonyos óvatosság, többé-kevésbé szándékos homály vagy rugromzavar jellemezte, a forintról és a stabilizációról, a földreformról és a gabonabeszolgáltatásról vagy akár az árak és bérek, a termelés és a hitelpolitika összefüggéseiről egész világosan körvonalazott véleményeket hallottunk, mégpedig nem csak a most folyamatban levő bírósági tárgyalás során, hanem akkor is, amikor még semmit sem tudtunk a Magyar Közösségről., Emlékezzünk vissza a múlt év júliusára, amikor a pesti humor — a közvéleménykutatásnak ez a hű fokmérője —, a bejelentett stabilizációval szemben élte ki magát. Azt, aki bízni mert a forintban és akit a nyomban felvonultatott logikus érvekkel nem sikerült meggyőzni álláspontjának tarthatatlanságáról, egy kéznél levő, „testhez álló“ viccel hallgattatták el. Az adóforintról, a dollár új kurzusáról vagy a stabil kalóriáról készült viccek gyakran hatásosabbaknak bizonyultak az autoritás vagy a beavatottság köntösében jelentkezett suttogó propagandánál is. Ezzel szemben még szóba kerülhettek más érvek vagy értesülések, a viccáradat azonban személy szerint tette nevetségessé azt, aki bízott a forintban. Valljuk be, ezek talán még augusztus első napjaiban is elenyésző kisebbségben voltak és nem az ellenpropagandán múlt, hogy kisebbségben nem maradtak. A reakció nem adta fel a harcot akkor sem, amikor a stabilizációs program kezte beváltani a hozzáfűzött várakozásokat és a viccek éle már elkopott. Ekkor — augusztus közepe táján — hallottuk az első híreket az elkerülhetetlen gazdasági összeomlásról, amely a stabil forinttal együtt fogja maga alá temetni az országot. Egész iparágak készülnek leállni — mondták —, százezrek lesznek munkanélküliek és ebben a helyzetben a kereskedők sem tehetnek mást, mint hogy lehúzzák redőnyeiket. Mindezt a forintnak köszönhetjük, amelynek stabilitása érdekében kiszivattyúztak minden életerőt az örökös nyomorúságra kárhoztatott lakosságból. Ezek az olykor az észszerűség látszatával megformulázott vádak még ma is hallhatók, nem ritkán olyanok részéről is, akik sohasem voltak tagjai a Magyar Közösségnek, viszont súlyt helyeznek arra, hogy őket éppen olyan tájékozott gazdaságpolitikusnak, mint amilyen jó demokratáknak tekintsék. A jövendölések bukását, az összeomlási elmélet csődjét ezúttal is csak a tényektől várhatjuk, amelyek a stabilizáció első félidejének elmúltával most már statisztikailag is megfoghatókká váltak. S itt meg kell emlékeznünk arról, hogy maga a statisztikai szolgálat is jelentős fejlődésen esett át, a nyilvánosság számára sem tesz különbséget „jó“ és „rossz“ adat, kedvező vagy kedvezőtlen eredmények közt, így fenntartás nélkül fogadhatjuk a Központi Statisztikai Hivatal által rendelkezésre bocsátott adatokat, amelyek megbízhatóság, hozzáférhetőség és őszinteség tekintetében világviszonylatban is megállják a helyüket. Munkásmorál, gazdamorál A gyáriparról közölt adatok kiinduló pontja 1946 első hónapja. Az akkor elért eredményeket százzal véve egyenlőnek, 1947 januárjában a szénfagyasztás Indexe 146,9, a munkáslétszám 122, a szakmunkások munkaóra-teljesítménye 148.7, a termelési érték 141.5. Különösen szembetűnő a s munkásteljesítménynek egy év alatt bekövetkezett majdnem 50%-os javulása, amely jelentős részben a stabilizációs időszakra esik és a legfontosabb iparágak közt a következőképen oszlik meg: Iparágak A munkaóra-teljesítmény indexe Gép ...... 145.8 Bőr.........................102 6 Gumi ..... 213.8 Fonó és szövő . . 169.6 Papír ..... 228.0 Vegyészet . . . 194.9 Sokszorosító . . 107.5 Az, hogy a termelés egyes iparágakban még messze elmaradt a békebeli színvonal mögött, semmi esetre sem a munkásokon fordul meg, akiknek teljesítménye felveheti a versenyt a lényegesen jobb helyzetben levő országokéval. Áll ez a terménybeszolgáltatás eredményében kifejezésre jutó gazdamorálra is, amelynek 62,7%-os országos átlaga a példátlanul rossz termelési viszonyok közt, az agrárollót is figyelembe véve, ugyancsak elsőrangú tejesítmény. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a reakciós hírben álló dunántúli megyék átlag 77,1% erejéig tettek eleget gabonabeszolgáltatási kötelezettségüknek és a végeredményt a tavaszi szárazság által kellően indokolt kiesések rontották le, úgy elmondhatjuk, hogy az összeesküvés ezen a ponton sem találta meg számítását. Munkanélküliség, átalakulás Ennél kedvezőtlenebbek a munkapiacról közölt adatok. A munkanélküliek száma, amely 1938-ban 17.796, 1946 júliusában pedig 10.498 volt, ez év januárjában 53.754-re emelkedett. Különösen aggasztó, hogy vidéken félév alatt 3002- ről 25.738-ra emelkedett a munkanélküliek száma, bár ez részben szezonszerű okokkal is magyarázható. Száz munkahelyre országszerte 352 munkakereső jut a tavaly júliusi 143-mal szemben. A külkereskedelmi forgalom sem került a napos oldalra a stabilizációval. A tavaly júliusban kimutatott eredménynek úgy a kiviteli, mint a behozatali oldalon elértük ugyan a 0—2-szeresét, azonban ez is alig 20—25%-ot jelenti a békebeli forgalomnak. Emellett az összforgalom a múlt év december óta, amikor a 34,5-ös indexen állt, újból lefelé irányult, úgy hogy az index ez év februárjában mindössze 21.5% volt. A nagykereskedelmi árindex 1946 augusztusától ez év február végéig 2.5%-kal emelkedett, míg a lakbér nélkül számított létfenntartási indexben — főként a zöldség- és főzelékfélék drágulása következtében ez idő alatt 25,3%-os eltolódás állott elő. Ha nem, vesszük figyelembe a szezoncikkeket, amelyek ára a normális évek augusztus és február hónapjai közt is hasonló arányban drágult, így az ily módon számított index a megélhetési költségek emelkedését mintegy 80 %ban tünteti fel. Még kedvezőbb a helyzet, ha az úgynevezett szabadpiaci áralakulásból vonunk le következtetést a forint értékelésére nézve. Ebben az esetben — akár a zugpiaci, most szinte eladhatatlanná vált dollárt, akár az aranyat vesszük alapul — a forint vásárlóértéke augusztus óta 35—40%-kal javult, míg az élelmiszerpiac hiánycikkei hasonló áron kaphatók mint augusztusban. A spekulációval és a zugkereskedelenmel szemben elért siker nem lehet teljes mindaddig, amíg a kosztpénz piacot fel nem számolják. Bár a hetipénz kamatlába az augusztusban fizetett 3%-ról 10%-ra esett vissza, kétségtelen, hogy itt még sok a tennivaló. A hatóságok kezét megköti, hogy gyakran legálisnak látszó célokra, így munkabér fizetésre is igénybe veszik a kosztpiacon kínált pénzt olyan vállalatok, amelyek más módon nem tudnak kötelezettségeiknek eleget tenni. Kiadások, bevételek, megtakarítások Az államháztartás helyzetét az jellemzi, hogy augusztustól januárig 250,5 millióról 485.6 millióra emelkedtek a kiadások, amelyek teljes összege az első félévben meghaladja a 2.2 milliárd forintot. Bár a bevételek emelkedése — 277.5 millióról 457.2 millióra — ennél kisebb arányú volt, végeredményben az első félév mintegy 100 millió forint bevételi többlettel zárult. Tudjuk, hogy néhány költségvetési tétel, így az államosított vagy állami kezelésbe vett vállalatok hiánya még tisztázásra szorul. A statisztikai adatszolgáltatás természetesen nem terjeszkedik ki az állami adósságokra sem, amelyek alighanem augusztus óta is szaporodtak. Mindenesetre megnyugtató volna, ha a kiadások restringálásában ugyanolyan esély érvényesülne, mint amilyent a bevételek fokozásában tapasztalhatunk. Ebben az esetben az előirányzott deficit a költségvetési év végéig még csökkenhetne is. A betétállomány augusztus óta majdnem a hatszorosára — 77 millióról 441 millió forintra — emelkedett, ez azonban a háború előtti 1,5 milliárd pengős állománynak alig 8%-a. Akkor 513.038 betétkönyv volt forgalomban, most 36.325 s ennek több mint a fele 100 forintnál is kisebb összegről szól. Viszont a 76 nagybetevő a 100.000 forintot meghaladó könyvével az egész állománynak 36.3%-át mondhatja a magáénak. Ezeket a nem valami biztató adatokat sem szabad elhallgatni, amikor a stabilizáció eredményeiről beszélünk. Az eredmény teljes egészében elbírja a nyilvánosságot: a demokrácia valóban demokratikus eszközökkel fölénybe került és győzött egy céltudatos aknamunkával szemben, amelyről már a bírói ítélet előtt a statisztika is meghozta a maga verdiktumát. Kallós Béla CSÖKKENT VAGY EMELKEDETT A FORINT VÁSÁRLÓÉRTÉKE AUGUSZTUS ÓTA? MI IGAZ A BURKOLT INFLÁCIÓRÓL SZÓLÓ HÍREKBŐL? f A FEKETE FÜZET Irta: FRANCOIS MAURIOC ... „És az Ige testtébőn és miköztünk lakozék“. Olymódon, hogy ámbár távolról sem adatott még nekik a jog, hogy az emberi lényeg szövődjék az istenibe, de a keresztényeknek mégis az a feladatuk, hogy Istent újra megtaláljuk az emberekben. Vagyis először keresik, majd meg megtalálják azokban, akik szenvednek, az Igazságért üldözöttekben, keresztényekben, vagy pogányokban, kommunistákban, vagy zsidókban, mert ezekben él a Krisztussal való hasonlóság éppen a kínzások és szenvedések jogán, melyeket el kellett tűrniök. Az arcukra freccsent köpés megpecsételi ezt a hasonlóságot. Maradjunk kívül ezen a zűrzavaron? Vagy nézzük felülről a kínzások végtelen sorozatát? De sertmiesetre sem magasabbról, mint amennyi a kereszt magassága. A bitófa magasságában kell megmaradnunk és tudjuk, hogy az, kire Krisztus rálehelte szellemét, elég alacsonyan állott ahhoz, hogy a kutyák gyakran felfalták a megfeszített rabszolga lábait. Nem ez ellen a hit ellen, de éppen e miatt a hit miatt határozták el mindennemű felekezet és hitvallás keresztényei, hogy a dolgok kavargásában kitartanak. Kéz kézben haladunk velük a testi. Szenvedélyek ellenében, a nagyobb szám szenvedélyei ellen: egy óriási ellep folyam! —ki kételkedhetik benne? Az emberi faj haladása: csupán ki,ilsőleges mítosz. Nem létezik máshol, csak a jóakaratú emberek szívében. Túlságosan is igaz, hogy kikóstoltuk a nagy reménység végső cseppeit, melytől 1789-es atyáink megmámorosodtak. A boldogság egészen új eszme Európában ... hirdette a fiatal Saint-Just. Másfél évszázada, miután ez a szózat elhangzott mi már tudjuk, hogy Európában a boldogság nem más, mint vesztett illúzió. Hogy Macernavelli célját beteljesítsék, összezsúfolták és deportálták a népeket, egész fajtákat pusztulásra ítéltek. A történelem mely korszakában lőttek a fegyverek több ártatlanra, mint manapság? Milyen más korban szakították el így a gyermekeket édesanyjuktól, tömték marhavagonba, úgyhogy például én is láttam egy szürke reggelen, Austerlitz pályaudvarán? Európában a boldogság, kivéve az igen alacsony lelkeket, lehetetlen álommá változott. Nem, nem érdekel többé a boldogság. De igenis érdekel, hogy frontot csináljunk Macchiavelli ellen, kinek bűneit, a még Németország összeomlása után sem szakíthatja félbe semmiféle kivégző osztag és parancsnokság, mert benne fészkel Macchiavelli tanítása ezrek és ezrek agyvelejében. De mi helyesen választottunk, mi ellenállunk Machiavellinek. Mi azokhoz tartozunk, akik azt hiszik, az ember kibosszakozik a kölcsönös megsemmisítés törvényéből és nemcsak hogy kiszabadul innét, de egész méltósága éppen abban az ellenállásában magasztosul fel, ahogy eszével és szívével szembeveti magát ezzel a törvénnyel.