Politikai Ujdonságok, 1867 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1867-01-02 / 1. szám
kezzék. Sokkal veszedelmesebb jellemmel bír azon diplomatiai összeütközés, mely a jelenben a török és görög kormány között ütött ki. Ha az európai kormányok közül azok, melyek a békét őszintén kívánják, nagy hirtelenséggel nem fordíthatnak a dolgon, a görög hadsereg mozogni kezd, s erre mint adott jelre az Epirus és Thessaliában lakó elnyomott görögök rögtön fegyvert ragadnak s kigyulad a láng a szultán legfontosabb tartományaiban. Tudjuk, hogy György görög király dán herczeg, akinek testvérét, Dagmar herczegnőt néhány hét előtt vezető oltárhoz az orosz koronaherczeg. Ha tehát György király kardot ránt, mindenki eltalálhatja, hogy nem történhetik ilyesmi az orosz czár titkos beleegyezése nélkül. Ez annyit tesz, hogy a görögök szükség esetére orosz segítségre számíthatnak. S ha így áll a dolog, kész az európai háború. A „Times” máris minden harangot félrever, írja, hogy a törökök és görögök között a háború kikerülhetlenné vált, s ha az európai hatalmak egyelőre nem is avatkoznának a harczba, rövid időn egyik a másik után volna kénytelen fegyverhez nyúlni, hacsak azt nem akarja, hogy a többiek az ő kárára intézzék el a viszályt s kihagyják őt az osztozásból a leromlandó török birodalom tartományaiban. Bécsben elismerik, hogy Ausztria helyzete háború esetére igen veszedelmes. Mert kivel szövetkezzék? és váljon az, akivel szövetkezni óhajtana, akar-e vele fegyveres bajtársságot kötni? A „Times“ ijesztgeti Ausztriát s visszatartani akarja a Francziaországgal való szövetkezéstől. A „Times“ azonban nem tudhatja még azt sem, akar-e Napoleon császár szövetkezni a bécsi udvarral? s vájjon a^g^^ni most netán készül, nincs-e előre im gatározva és kiczirkalmazva Napóleon császár, a porosz király és az orosz czár között, miután az eddig történtek példája is mutatja, hogy e három hatalmas uralkodó nyíltan vagy titokban mindig egyetértett. A nevezett angol lap egészen fellármázta Európát, mely kevéssel ezelőtt alig sejthette, minő veszedelmek közelednek feléje. A „Times“ szerint, ha Ausztria Francziaországgal tart, akkor Oroszországgal és Poroszországgal gyűl meg baja, s ha a csatát elvesztené, a porosz a felső dunai tartományokat foglalná el, talán egész Bécsig, az orosz pedig Galicziát és az Al-Dunát. Amidőn pedig ily kérdések jönnének napirendre, biztosan föltehetjük, hogy arra egész Európa mozgásba jő, s akkor a veszedelem óráiban új szövetségek keletkeznek, régiek bomolhatnak fel, úgy hogy a legóvatosabb hatalom sem tudhatja, kiben bizzék, kiben reméljen, kitől féljen és rettegjen, nehogy megcsalattassék, mert bizony ily időkben megeshetik, hogy akit megkárosítani szándékoznak, azt elébb tartják sok szép szóval, de amidőn kenyértörésre kerülne a dolog, szépen elosztatják, rászedik, megcsalják és tönkreteszik. Most már, ha valóságosan és komolyan ily idők következhetnek be, avagy nem intő példa az minden kormányra nézve, hogy mielőtt a vész órája üt, igyekezzék ide benn oly rendet csinálni, mely a népek megelégedésében lelje alapját. A kormánynak szabadságot kell adni a népnek, hogy ennek érdekében feküdjék, az utolsó csepp vérig harczolni azon kormányért, mely őt fegyverre szólítja és a harctérre vezeti. Ám a példa már megmutatta, hogy nem elég a győzelemre a sok beparancsolt, berukkoltatott katona, arra még szellem, egyetértés, és igazi lelkesedés is szükséges, úgy hogy a vezér és katona egyaránt érezze, hogy saját hazájáért és szülőföldjének boldogságáért ontja vérét. „A keleti kérdés.“ — (Angliapolitikája a keleti kérdésben.) A „Times“ decz. 25-ei vezérczikkét azon elismert igazság mondás idézésével kezdi, hogy „a történet sohasem ismétli magát.“ Alig képzelhetni a nevezett lap szerint egy újabb oly combinatióját a körülményeknek, mint az volt, mely ezelőtt tizenkét évvel a nyugati hatalmakat arra bírta, hogy egyesült erővel meggátolják, vagy legalább bizonytalan időre elhalaszszák a török birodalom bukását. Szükségtelen azon komplikációk felett okoskodni, melyek keletkezhetnének, ha Oroszország nyíltan támadólag lépne fel. A pétervári hivatalos lapok kinyilatkoztatták, hogy uralkodójuk a keleti keresztyénekkel rokonszenvez ugyan, de hogy minden ármánykodástól idegenkedik. Jelenleg nem orosz-török háború eshetőségei forognak fenn. A verseny jelenleg Törökország és keresztyén alattvalói, vagy legfeljebb is a török birodalom és ama kis görög királyság közt foly, melyet a török uralomtól megmenteni, keleti és nyugati Európa egyaránt segítettek ezelőtt negyven évvel. Az angol kormány cselekvési iránya, a porta és annak keresztyén alattvalói közötti ellenkezésben, világosan ki van jelölve a precedenciák hosszú sora által. A görög királyság elismerése óta Angolország állandón fentartotta a be nem avatkozás politikáját, és ennek eredményeivel annyira meg lehet elégedve, hogy hasonlót bátran lehet ajánlani minden kormánynak, de különösen a görögnek. Ha ez utóbbi ellen nem állhatna a kisértésnek, hogy lándzsát törjön Törökországgal, az angol kormány hagyná őt szembeszállni cselekedetének következményeivel, hacsak ezek oly végletekig nem terjednének, melyek Angolországot a fennemlített időben vállalt kötelezettségekre emlékeztetnék.“ „Hiszszük, folytatja a„Times“, hogy nem csupán Krétában, hanem a török birodalom minden európai tartományaiban a keresztyén népség többé-kevésbbé nyílt ellenszenvével kell m megküzdenie a szultánnak; egyátalában nem vagyunk biztosak, hogy a küzdelem nem fog oly soká tartani s oly messzire terjedni, miszerint a végromlás szélére hozza Törökországot. Ha mindez megtörténnék, valóban alig tudjuk, hogy a végső katasztrófát mily közelbe várnék be, minekelőtte elkerülhetlenül szükségesnek látnák elhagyni eddigi helyzetünket, mint tétlen, de nem érdekletlen nézők.“ A „Times“ ezután alaptalannak nyilvánítja azon várakozásokat, melyeket némelyek az angol konzulok által krétai menekültek iránt tanúsított rokonszenvre építenek, és szinte hihetetlennek mondja, hogy az egyéni izgalomérzet e nyilatkozataiból mint lehet azt következtetni, hogy az angol kormány befolyását terjeszteni akarja Keleten. Czikkét következőkkel fejezi be: „Ha hatalmunkban állott volna, mi a keleti kérdés megoldását még számos évre elhalasztottuk volna, és azt kívántuk volna, hogy sem krétai felkelésről, sem más eseményről, mely a török birodalom fenállását veszélyezteti, ne kellessen hallanunk. De azon esetben, ha ilynemű kitörés történik, csak azt kívánhatjuk, hogy a küzdelem minél rövidebb ideig tartson, és a humanitás azon határai közt maradjon, melyeken Keleten túlcsapongani szokott a háború. De ha a kereszt és a félhold közt élethalál-harc keletkeznék, nem felejthetnék el, hogy inkább keresztyének vagyunk mint muzulmánok, inkább görögök mint törökök, és hogy a töröknek Európából való kiűzetését csak úgy tekintjük, mint idő kérdését, hogy komoly és önérdektelen rokonszenvünket a görög ügy iránt kimutattuk, midőn a róniai szigeteket átengedtük a görög királyságnak, s midőn ennek trónját, melylyel egy angol királyi herczeg kináltatott meg, visszautasítottuk. Nem bánjuk, ha „prózai nép“-nek neveznek bennünket, melyet „nagy eszmék“ nem képesek lelkesíteni. A krétai harcz, az Epirusban, Thessáliában és egyéb török tartományokban előre látható zavarok máris oly tények, melyek komoly meggondolást érdemelnek. De mi készek vagyunk az ese- iményeket elfogadni, anélkül, hogy azokat siettetnék, és azt hiszszük, hogy szabad megmentenünk a törökök boszujától néhány krétai áldozatot, vagy ama csaknem kinéptelenített szigetröli menekülést lehetségessé tenni a szenvedőknek anélkül, hogy azzal gyanúsíttassunk, miszerint irgalmasságunkból politikai kapitálist akarunk csinálni és a görögök jóakaratát megnyerni azon időre, midőn ők a Dardanellák s a Bosporus felett uralkodni fognak és a Kelet sorsát kezükben tartandják.“ — (Ausztria politikája). A ,,P. L.“-nak írják: Az osztrák politika egyik legfontosabb terén egész csendben fordulat készül, sőt ezen fordulat nagyrészt már meg is történt. Ez a Beust által foganatba vett szakítás a Metternich hagyománynyal és Ausztriának viszonyaival a portához. Az osztrák kabinet már a román és még határozottabban a szerb ügyben kimutatta, hogy a porta keresztyén hűbéri államaihoz való viszonyának eddigi felfogását, ha nem is hagyta el egészen, mégis lényegileg megváltoztatni határozta el, és hogy különösen ezen keresztyén lakosság életfeltételeit nem tekinti már oly korlátlanul alárendelve a souverain hatalomnak érdekei alá. Ezen fordulat nem fog jó befolyás nélkül maradni a császári állam azon népeire, kik azoknak törzstársai, és már is azon eredménynyel járt, hogy az Oroszországgal való őszinte jó viszonynak útjából egyik legfőbb akadályt gördítette el. Hogy azonban Ausztria ebben Francziaországgal egyetértőleg cselekszik, bizonyos jelekből könnyen felismerhető. (A franczia lapok véleménye.) A franczia lapok előtt nagyon feltűnik az angol kormánynak a kandiai felkelés irányában mutatott magatartása. A többi közt az „Opinion nationale“ előadván az angol hajóknak az amerikai és orosz hajókkal együtt tanúsított s a humanitás által parancsolt eljárását, ezeket mondja: „E tények jellemzők. Ezek ezt mutatják, miként Angolország mulaszthatlan dolognak tekinti, hogy a görögök iránti rokonszenvének nyilvános jelét s jóindulatának zálogát adja a végett, hogy jobban védhesse saját és nyugati Európa érdekeit Keleten, Oroszország ismeretes nagyravágyása ellenében. Ennek az lesz következménye, hogy Angolország oly népszerűségre jut egész Keleten, mely politikájának nyomatékot szerez, és hatalmas támogatásul szolgáland, akár a charismus veszélyes befolyásának gyengítésére, akár pedig oly engedmények kinyerésére a Portától, melyek Európa békéjét biztosíthatják, a jelenlegi annyira fontos és nehéz körülmények között. Ezen tekintetek nyugati, közép és déli Európa kormányainak komoly figyelmét érdemlik, mert mindnyájuknak ugyanazon ellenség ellen kell küzdeniük Keleten. Nem vitathatják el ezen igazságot sem Turinban, sem Párisban, sem Bécsben, s az ép oly világos dolog Berlinben, mint más fővárosokban, mert például Poroszország — bármik