Politikai Ujdonságok, 1871 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1871-01-04 / 1. szám

Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Fél évre 5 ft. Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 8 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. — Fél évre 2 f­t. 50 kr. '^Sfl ■feraflT­* Hirdetési dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg : Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krajczárba, háromszori vagy­öbbszöri igtatásnál csak 7 krajczárba számittatik. — Kiadó­ hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben : Oppolik Alajos, Wollzeile Nr. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nr. 9.— Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 krajczár. Előfizetési fölhívás A VASÁRNAPI ÚJSÁG és Politikai Ujdonságok 1871-dik évi folyamára. (Ismeretterjesztő és politikai hetilap. — Számos eredeti képpel illusztrálva s .,Országgyűlési Beszédtár“-ral s más rendkívüli mellékletekkel bővítve.) Előfizetési föltételek: Postán küldve vagy Pesten házhoz hordálva. A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre (január—deczember) . . . . 10 ft. — kr. Félévre (január—junius)..............................5 » — » Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre (január—deczember) . . . . 6 ft. — kr. Félévre (január—június)..............................3 » — » Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre (­január—deczember) . . . . 5 ft. — kr. Félévre (január—június)..............................3 » 50 » Tíz előfizetett példányra gyűjtőinknek egy tisztelet-példányával kedveskedünk. — A pénzes levelek bérmentes küldése kéretik. — Az eddigi czimszelvényekből egy-egy darab szives beküldését kérjük. A Vasárnapi Újság és P. Újdonságok kiadó­hivatala Pest, egyetem-utcza 4. sz. a. Spanyol állapotok. „A hét jól kezdődik“, — mondá egy ha­lálra ítélt rabló egy londoni siralomházban, kit épen hétfőn reggel vittek akasztani. Nem tehetünk róla, mert egy nálunknál és voltaképen minden emberi hatalomnál magasabb ár, a végzet okozta, hogy épen új­év reggelén, a­mint a lapok táviratai közé pillantottunk, a valódi akasztófa-elmés­­ség e terméke ötlött eszünkbe. Végig futva ugyanis a világrészünk minden zugából érkezett híreken, úgy ta­láltuk, mintha a végzet gondoskodni akart volna, hogy a vén bűnös Európának minden baja eszébe jusson épen új­év reggelén, hogy végre már egyszer kívánságot kapna, mint mondani szokás, „magába térni.“ Immár közel féléve, hogy a legvéreng­zőbb háború dúl világrészünk két legmű­veltebbnek tartott nemzete közt, mely még el se végződött, már egy másik is — a keleti — kezde fenyegetni, mintha már alig vár­hatná, hogy amaz helyt adjon neki a küzd­­sorompók közt. Ez a háború már mintegy bejelentve, vagy előjegyezve van, nehogy más által megelőztessék. Mert már a mi túl­népesedett Európánk úgy van a háborúval, mint valami elhízott vérmes ember a köpö­­lyözéssel, hogy minden évben megkívánja, miszerint bizonyos mennyiségű vért eresz­szenek ki belőle. És úgy látszik, hogy e vérvétel mértéke, mint az egyes embernél, úgy világrészünk­nél is évről évre fokozatosan növekedik. Eddig ha háború nem volt, volt forra­dalom, s ha forradalomtól nem tartottak a fejedelmek, kezdtek maguk háborút. Egy­mást válták föl, mind Eduárd és Kuni­gunda, Kunigunda és Eduárd. De maholnap már — úgy látszik — egyenként, külön nem bírják előidézni a kellő vérengzést. Megérhetjük, hogy Európának egyik zugá­ban kabinetháború, a másikban forradalom fog pusztítani. A háborút inkább világrészünk északi, a forradalmat inkább a hevesebb déliek — nevezetesen a latin fajok látszanak kedvelni. Ha számadatot állítanánk össze, ki lehetne mutatni, hogy Olasz-, Franczia- és Spanyol­­országban a forradalmi tőr, gyilok, pisztoly több áldozatot vesz, mint összevéve az öt világrész többi nemzeteinél. Spanyolország pedig már úgy van vele, hogy ott már a forradalmat lehet rendes — normális —állapotnak tekinteni; kiűzik a királyokat, diktátorokat, hogy csakhamar másokat hozzanak helyettük. Évtizedek óta küzd e földön a királyság a köztársasággal, s egyik sem bírja a másikat végleg leverni. A nép maga atalán a köztársaság mellett van, de nagyjaik készebbek az idegennel szövetkezni, semhogy maguk közül tűrné­nek meg egy főnököt, kinek mindnyájan engedelmeskednének. A tábornokok, minisz­terek hiúsága, önzése meghiúsítják rendesen a nép szabadságtörekvéseit. Elárulják az ügyet, a népet, mely őket fölemelte; csak­­hogy újabb időben már ez árulók üzlete kissé hálátlan kezd lenni, a­mennyiben az elkövetett bűnt nem igen viszik el szárazon, s újabb időben, kivált a spanyol faj több ízben adja azon rettentő — noha szintén jogellenes — lecskét, mely szerint ama nagyravágyó törpék, kik valamely szabad­ságra vágyó népet „akarata ellen“ szeret­nének „boldogítani“ — mielőtt ebbeli czél­­jukat érnék, a népből kiemelkedő boszuló kéz által örökre megboldogittatnak. Így járt Prim tábornagy is, ezelőtt pár évvel Spanyolország legnépszerűbb embere, kitől hazája fölszabadulását várta, és a ki népe bizalmát oly rútul, oly meglepőleg nyomoru módon viszonozta, hogy eljárása még a távol álló idegen nemzeteknél is utá­latot gerjesztett, elannyira, hogy most, midőn a mai távirat szerint a merénylet alkalmával kapott sebeiben meghalt, a világ a legkisebb részvét nélkül, sőt az érdemelt bűnhödés fölött érezni szokott megelégedés nemével tekint ravatalára. A siker és sze­rencse, mely III. Napóleon államcsínyét kö­vette, nem csupán közvetlen Francziaorszá­­gon, de más országokban is mérhetlen kárhozatot okoz, mert e példa fölbátorítja, lelkesíti a gonosz hajlamokat, s számtalan utánzókra akad mindenütt, sokkal számo­sabbakra, mint a­mennyit a wilhelmshöhei fogoly bukásának gyalázata elrettenteni képes hasonló merényletektől. Mert szomorú valóság az, hogy Washington kevesebb utánzóra talál, mint az államcsinyező Cae­sarok, a­mi világos tanúsága egyszersmind annak, hogy csakugyan a Washingtonok a sokkal nagyobbak, mert ritkábbak, mint ama törpe önző nagyságok, kik, mert erköl­csileg fölségesek lenni nem képesek, minden aljasságra, bűnre készek, csakhogy annak neveztessenek! Izabella királyné elűzése után Prim is valószínűleg maga óhajtott volna úr lenni, de társai, s főleg a Bourbonok elűzésével si­keresen végződött utóbbi forradalom indí­tója és fővezére Serrano ellenműködése folytán e törekvése meghiúsulván, semhogy a köztársasággal, inkább egy idegen ural­kodó házzal szövetkezett, s így jön meg­választva Amadé olasz királyfi spanyol királynak, mialatt Prim és társai benn az országban a köztársasági pártot minden mó­don elnyomni igyekeztek, a­mi két év óta sok vérbe került, miután a köztársasági fel­kelések az ország különböző nagyobb váro­saiban és Madridban gyakran megújultak, s e fölkelések kétségtelen bizonyítékul szolgál­nak arra, hogy a köztársasági kormányalakot az összes nép óhajtja, s a királyválasztás csupán egy reakczionárius-arisztokratikus

Next