Politikai Ujdonságok, 1873 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1873-01-01 / 1. szám
Buda-Pest. A fővárosok egyesítéséről szóló törvény már megjelent a hivatalos lapban s a lapok megkezdték a kelet helyét Buda-Pestnek nevezni a czimben. Mi az uj év első napjára hagytuk e változtatást lapjaink homlokzatán s következendő számaink állandóan Buda-Pestről lesznek keltezve. A magyar embernek eddig mindig volt egy kis baja a fővárossal: nem tudta, hogy a két testvérváros közül melyiket szeresse már igazán s melyiket óhajtsa fővárosának. Igaz, hogy mindaz, ami az újkor emelkedésének, kényelmének és ragyogásának bélyegét viseli magán, Pestre húzódott; a jelen kincsei, a művészet és tudomány csarnokai, a képviselőház ülései mind Pesten vannak, de a történelem emlékei, Mátyás korának ragyogó hire, a példabeszédek szájhagyomány útján szálló adatai mind Buda mellett szóltak a magyar szívnek. „És magyar áll Buda me“ mondá a költő s a német lakosok szokása és a Bachkorszak vaskényszere sem birta a magyar ember száját rá szoktatni, hogy az ifjú szép Pestnek nyújtsa az elsőség pálmáját s a fővárost, a német lakók „Pest-Den“-e mintájára „Pest-Budá“-nak nevezze. Megmaradtunk eddig is, megmaradunk ezután is Buda-Pestnél s mint a történelmi jog alapján álló nemzet, az elsőséget adjuk a múltnak, a jövő úgy is kárpótolni fogja Pestet a névbeli háttérbe jutásért. Nem szokatlan különben a helynevek egyesítése, ha a törvényhatóságok egyesültek, s a múltban is elég példa van rá. Pest, Pilis és Solt, Gömör és Kishont, Heves és Külső-Szolnok egyesült vármegyék is mutatják, de különösen mutatja Bácsbodrog vármegye, melyek már névben is teljesen összeolvadtak. Ilyen név Kecskemét is, melyek külön soha elő nem fordulnak; ilyen Szathmár-Németi, melyek együtt is, külön isználtatnak s az egyik név egyik részét, a másik másik részét jelenti a városnak, így leszünk Buda-Pesttel is. Buda mindig a Duna jobb partját, Pest mindig a Duna bal partját fogja jelenteni, de a főváros egészben együtt Buda-Pest, mely Ó Budát is magában foglalandja, egybe ölelvén a múltat és jövendőt. Éljen az egy főváros Buda- Pest és virágozzék ! Grammont herczeg nyilatkozata. — Grammont herczeg ismert leleplezései vagyis jobban mondva vádjai az osztrákmagyar monarchia külpolitikájának vezetői ellen az ünnepek idején is igen élénken foglalkoztatták az európai közvéleményt. A berlini „National Ztg.“ ez ügyben következő pesti levelet közöl: Grammont herczeg leleplezése az itteni politikai körökben nem csekély izgatottságot keltett. Azon állítás, hogy Beust, Andrássy Francziaország ügyét Ausztria-Magyarországénak nyilvánították s a franczia fegyvereknek támogatásukat ígérték, Andrássynak a hadüzenet perczétől kezdve követett egész magatartásával a leghatározottabb ellenmondásban áll. Andrássy gróf a napokban (decz. 21-én) Pesten tartózkodott, s alkalma volt előkelő deák-pártiak körében ez ügyről nyilatkoznia. „Utólagosan hasztalanul állítanám — mondotta gróf Andrássy — hogy azon időben Grammonttal így vagy úgy beszéltem, mert meglehet, hogy elhinnék, de lehet, hogy nem; de minden okos magyar embertől.kérdem, lehetséges volt-e egy magyar miniszterelnöknek oly hangon szólni, melyről Grammont azt állítja, hogy hallotta? A magyar országgyűlés, Magyarország közvéleménye egyértelemmel a mellett nyilatkozott, hogy háború esetén a legszigorúbb semlegességet kell követnünk. Ezen körülménynyel szemben magyar miniszterelnök máskép nem cselekedhetett, mint én cselekedtem, midőn Bécsbe siettem, hogy a királynak az ország hangulatáról jelentést tegyek. Továbbá a parlamenti módon kormányzott Európában nincs oly miniszterelnök, ki azon esetre, ha a korona határozata az ország kifejezett akaratával ellentétben állana, tárczáját csak egy napig is megtartaná. Hogy állomásomon maradtam, annak bizonyítéka, hogy legfelsőbb helyen teljesítették Magyarország kívánságát.“ Andrássy ezen nyilatkozatai — írja levelező — minden magyar politikust, ki a tények akkori állását ismeri, kellően meggyőztek arról, hogy Grammont nyilatkozata, legalább amennyiben Andrássy grófot illeti, egyszerűen ezélzatos hazugságnak mutatkozik. Grammont ismételt törekvését, hogy az osztrák-magyar államférfiak gyanúsításával magát a Francziaország szerencsétlenségében való bűnrészességből kivonja, nálunk mindenütt igen nagy megbotránkozást szült. Ily eljárás nem alkalmas bizalmat kelteni a franczia diplomaták iránt, s szükségképen arra fog vezetni hogy minden államférfin a legnagyobb elővigyázattal és tartózkodással járjon el, ha jövőre franczia diplomatával érintkezésbe jö.. Ugyancsak a „Nat. Ztg“-nak írják Páriából, hogy „Beust grófnak több oka van Grammont „leleplezéseitől“ félni, mivel ez azt állítja, hogy Beusttól számos levelet bir. Hogy miként tisztázza magát ez ellen Beust, azt majd meglátjuk, egyébiránt a „Deutsche Zig“-nak azt írják Berlinből, hogy Bismarck hg úgy nyilatkozott volna gr. Károlyi Alajos berlini osztrák-magyar követ előtt, hogy „legjobb volna Grammonthy úgynevezett leleplezéseit teljesen ignorálni — úgy látszik tehát, hogy Bismarck hg semmi súlyt sem fektet Napóleon exminiszterének handabandáira. Kiemelendőnek tartjuk még e helyütt a „National Ztg“-nak következő megjegyzését: „Rég elterjedt, Németországban azon meggyőződés, hogy nem annyira Beust gróf, mint inkább a magyar Andrássy gr., sőt még inkább az orosz czár és főleg a weissenburgi és wörthi harczosok tartóztatták vissza Ausztriát attól, hogy 1874- ben nem keveredett háborúba. Mind azáltal Grammonthy igazolatlanul áll főttünk, midőn Beust vágyait minden esetre túlozva adta elő Párisban, s igy belésoraortíi Francziaországot a végzet teljes háborúba.“ (Franczia lapok czáfolatai.) A „Journal des Debats“ ismételve foglalkozik a Grammont-üriggyel s az osztrák-magyar külügyi hivatal diplomácziai levelezéseiből vett számos idézettel iparkodik kimutatni, hogy Grammont a hadüzenet után e monarchia államférfiai részéről semminemű bátorító ígéretet nem kaphatott. A nagyfontosságú czikk a következőket tartalmazza: „Grammont herczeg levelét Ausztriában figyelmen kívül nem hagyhatták. Minden bécsi lap foglalkozik vele s a volt napóleoni miniszter iránt nem mutat kíméletet. A mint nekünk onnan jelentik, bámulnak és megbotránkoznak ama provokáló hangon, melyen a szerencsétlen diplomata Thiers ellen, ki vallomásaiban Ausztria magatartásáról csak most és teljesen megállapított tényeket közölt, demontiját hajítja. Azt kérdezik: mi lehet a titkos okmány, melyre Grammont úr támaszkodott, és melyből úgy látszik, egy frázist idézett is. Az ilyen esetben s különösen ahol parlamenti kormányról van szó, a bizalmat érdemlő okmányok csak a külügyminiszter hivatalos jegyzékei, a diplomácziai ügynököknek adott utasításai, a jelentések stb. lehetnek. Magánlevelek, bizalmas beszélgetések a felelős miniszterek által képviselt kormányt nem kötelezhetik. Azon okmányok pedig, melyek Ausztria magatartását Francziaországgal szemben megállapiták, közzé tétették: az osztrák vöröskönyv negyedik füzetében foglaltatnak, s teljesen összhangzásban állanak Thiers nyilatkozataival. Ezen füzet, mely oly időben — 1870. deczemberben — jelent meg, midőn Francziaország a háború, Páris az ostromzár miatt róla tudomást nem vehetett, a legnagyobb figyelmet érdemel, mert nemcsak Ausztria állásáról, hanem a többi hatalmak magatartásáról is igen nagy értékű szabatos felvilágosításokat tartalmaz. Levelezőnk e tekintetben azt mondja, hogy nagyon is ideje van az osztrák-franczia szövetség ügyében az örökös kétértelműségnek véget vetni, melyet a bonapartista párt czélzatosan fentart. Az 1870 előtti években Bécs magas politikai köreiben beszéltek ugyan ily szövetségről, de egyelőre csak mint kombináczióról s a szövetség eszméje különben is nem a Poroszország iránti haragból vagy boszu utáni vágyból eredt. A szövetséget Francziaországgal a bécsi kabinet az európai egyensúly állásából tartotta kívánatosnak; az egészen természetes helyzet volt Ausztriára, mely akkor legerélyesebben fáradozott újjászervezése munkáján, melynek befejezéséhez még néhány nyugalmas évre volt szüksége. Grammont úrnak, ki mint nagykövet már hosszabb idő óta tartózkodott Bécsben, erről a legpontosabban értesülve kellett volna lennie: minden eszköz rendelkezésére állt, hogy az osztrák kormány valódi czéljait megtudja. Andrássy gróf több alkalommal mondotta neki, hogy Francziaország, ha Poroszországot megtámadja, osztrák segélyre nem számíthat. Ezen nyíltság visszatetszett Grammont úrnak, s azóta a gróffal való találkozást és értekezést kerülte. Midőn a herczeg, mint miniszter, az első kínálkozó alkalmat a hadüzenetre Poroszország ellen megragadta, ezen elhamarkodás Bécsben mély csodálkozást keltett. Még azok is, kik óhajtották a franczia szövetséget, nem így fogták föl a dolgot. A meglepett bécsi kabinet a legnagyobb erőfeszítést tette, hogy a franczia kormányt vészes elhatározásától visszatartsa, s egy pillanatig sem hagyta kétségbe Ausztria magatartása iránt.“ Az előkelő franczia lap azután a vörös könyv negyedik füzetét részletesen ismerteti. Az okmányokból számos passust idéz, melyekben a bécsi kormány ismételve óvja a francziát, s kereken kimondja, hogy a háborúban semleges kíván maradni. „Grammontur — folytatja a „Journal des Debats“ — már jul. 20-án a legteljesebben tisztában lehetett Ausztria szándékairól s nem lett volna szabad magát illúziókban ringatni!“ A „Liede“ szintén elitéli Grammont eljárását, s nyilatkozatait „az igazság szemtelen és önkényes elferdítéseinek“ nevezi. (Grammont herczeg újabb nyilatkozata.) Grammont herczeg egy Daru grófhoz intézett hosszú levélben következőleg nyilatkozik: Ő nem állította, hogy Ausztria Francziaországot háborúra serkentette, sőt ^ellenkezőleg" meg vart"gyözüdve,hogy ennek háborúja által Ausztria kellemetlenül volt meglepve. Francziaországnak Ausztriához való háború előtti viszonyairól hallgatni akar. Ragaszkodik ahhoz, hogy a bécsi kabinet Francziaországnak az 1870. évi háborúra segélyét ígérte. — Továbbá mondja: „1870. julius 23-án az osztrák nagykövet kormányának két, jul. 20-ról kelt sürgönyét kézbesítette nekem, és azokat nálam hagyta, lemásoltatás végett. Az egyik sürgöny a semlegességét proklamálta, és velünk egyetértőleg közzé volt teendő. A másik minden félreértés elkerülése végett igen teljes, és igen kimerítő sürgöny szintén közöltetett St.Cloudban és a kormány egyéb tagjaival; ez nem tétetett közzé. E sürgöny ama már idézett helyet tartalmaz. Szíveskedjék a császár és miniszterei előtt ismételni, hogy mi Francziaország ügyét a magunk ügyének tekintjük stb.“ — Grammont most is állítja, hogy Ausztria két ízben ígérte meg segélyét, és hogy ez ígéreteket maga a külügyminiszter megerősítette. Levelét azon kérdéssel fejezi be, vájjon most már igaz-e vagy nem, hogy Ausztria az 1870. évi háborúra segélyét ígérte Francziaországnak? (Bismarck lapja Grammont leleplezéseiről.) A „Nord. Zig“ Grammont hg leleplezéseit fejtegetvén, azt mondja, hogy gróf Beust jogosítva volt Németország ellen fellépni, ha Ausztria irányadó érdeke ezt szabta eléje. Vannak porosz államférfiak is, kik más érzelmeket tanúsítottak akkor Ausztria irányában, mint ma. Az akkor uralkodott viszonyok és a rekriminácziók ma már csak történeti értékkel bírnak, mert ma a két szomszéd birodalom életérdekei szívélyes és tartós egyetértést igényelnek.