Politikai Ujdonságok, 1873 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1873-01-01 / 1. szám

Buda-Pest. A fővárosok egyesítéséről szóló törvény már megjelent a hivatalos lapban s a lapok megkezdték a kelet­ helyét Buda-Pestnek nevezni a czimben. Mi az uj év első napjára hagytuk e változtatást lapjaink homlokzatán s következendő számaink állandóan Buda-Pestről lesznek keltezve. A magyar embernek eddig mindig volt egy kis baja a fővárossal: nem tudta, hogy a két test­vérváros közül melyiket szeresse már igazán s melyiket óhajtsa fővárosának. Igaz, hogy mind­az, a­mi az újkor emelkedésének, kényelmének és ragyogásának bélyegét viseli magán, Pestre húzó­dott; a jelen kincsei, a művészet és tudomány csarnokai, a képviselőház ülései mind Pesten van­nak, de a történelem emlékei, Mátyás korának ragyogó hire, a példabeszédek szájhagyomány útján szálló adatai mind Buda mellett szóltak a magyar szívnek. „És magyar áll Buda m­e“ mondá a költő s a német lakosok szokása és a Bachkorsza­k­ vaskényszere sem birta a magyar ember száját rá szoktatni, hogy az ifjú szép Pest­nek nyújtsa az elsőség pálmáját s a fővárost, a német lakók „Pest-D­­en“-e mintájára „Pest-Bu­­dá“-nak nevezze. Megmaradtunk eddig is, meg­maradunk ezután is Buda-Pestnél s mint a tör­ténelmi jog alapján álló nemzet, az elsőséget ad­juk a múltnak, a jövő úgy is kárpótolni fogja Pestet a névbeli háttérbe ju­tásért. Nem szokatlan különben a helynevek egyesí­tése, ha a törvényhatóságok egyesültek, s a múlt­ban is elég példa van rá. Pest, Pilis és Solt, Gö­­mör és Kis­hont, Heves és Külső-Szolnok egye­sült vármegyék is mutatják, de különösen mu­tatja Bácsbodrog vármegye, melyek már névben is teljesen összeolvadtak. Ilyen név Kecske­mét is, melyek külön soha elő nem fordulnak; ilyen Szathmár-Németi, melyek együtt is, külön is­­ználtatnak s az egyik név egyik részét, a má­sik másik részét jelenti a városnak, így leszünk Buda-Pesttel is. Buda mindig a Duna jobb part­ját, Pest mindig a Duna bal partját fogja jelenteni, de a főváros egészben együtt Buda-Pest, mely Ó Budát is magában foglalandja, egybe ölelvén a múltat és jövendőt. Éljen az egy főváros Buda- Pest és virágozzék ! Grammont herczeg nyilatkozata. — Grammont herczeg ismert leleplezései vagyis jobban mondva vádjai az osztrák­magyar monarchia külpolitikájának vezetői ellen az ünnepek idején is igen élénken foglalkoztatták az európai közvéleményt. A berlini „National Ztg.“ ez ügyben követ­kező pesti levelet közöl: Grammont herczeg leleplezése az itteni poli­tikai körökben nem csekély izgatottságot keltett. Azon állítás, hogy Beust, Andrássy Francziaor­­szág ügyét Ausztria-Magyarországénak nyilvá­nították s a franczia fegyvereknek támogatásukat ígérték, Andrássynak a hadüzenet perczétől kezdve követett egész magatartásával a leghatá­rozottabb ellenmondásban áll. Andrássy gróf a napokban (decz. 21-én) Pesten tartózkodott, s alkalma volt előkelő deák-pártiak körében ez ügyről nyilatkoznia. „Utólagosan hasztalanul állítanám — mon­dotta gróf Andrássy — hogy azon időben Gram­­monttal így vagy úgy beszéltem, mert meglehet, hogy elhinnék, de lehet, hogy nem; de minden okos magyar embertől.kérdem, lehetséges volt-e egy magyar miniszterelnöknek oly hangon szól­ni, melyről Grammont azt állítja, hogy hallotta? A magyar országgyűlés, Magyarország közvéle­ménye egyértelemmel a mellett nyilatkozott, hogy háború esetén a legszigorúbb semlegességet kell kö­vetnünk. Ezen körülménynyel szemben magyar miniszterelnök máskép nem cselekedhetett, mint én cselekedtem, midőn Bécsbe siettem, hogy a királynak az ország hangulatáról jelentést tegyek. Továbbá a parlamenti módon kormányzott Euró­pában nincs oly miniszterelnök, ki azon esetre, ha a korona határozata az ország kifejezett akaratá­val ellentétben állana, tárczáját csak egy napig is megtartaná. Hogy állomásomon maradtam, annak bizonyítéka, hogy legfelsőbb helyen teljesítették Magyarország kívánságát.“ Andrássy ezen nyilatkozatai — írja levelező — minden magyar politikust, ki a tények akkori állását ismeri, kellően meggyőztek arról, hogy Grammont nyilatkozata, legalább a­mennyiben Andrássy grófot illeti, egyszerűen ezélzatos ha­zugságnak mutatkozik. Grammont ismételt törek­vését, hogy az osztrák-magyar államférfiak gya­núsításával magát a Francziaország szerencsétlen­ségében való bűnrészességből kivonja, nálunk mindenütt igen nagy megbotránkozást szült. Ily eljárás nem alkalmas bizalmat kelteni a franczia diplomaták iránt, s szükségképen arra fog vezetni hogy minden államférfin a legnagyobb elővigyá­­zattal és tartózkodással járjon el, ha jövőre fran­czia diplomatával érintkezésbe jö.. Ugyancsak a „Nat. Ztg“-nak írják Pá­riából, hogy „Beust grófnak több oka van Grammont „leleplezéseitől“ félni, mivel ez azt állítja, hogy Beusttól számos levelet bir.­­ Hogy miként tisztázza magát ez ellen­­ Beust, azt majd meglátjuk,­­ egyébiránt a „Deutsche Zig“-nak azt írják Berlinből, hogy Bismarck hg úgy nyilatkozott volna gr. Károlyi Alajos berlini osztrák-magyar követ előtt, hogy „legjobb volna Grammont­hy úgynevezett leleplezéseit teljesen igno­­rálni­ — úgy látszik tehát, hogy Bismarck hg semmi súlyt sem fektet Napóleon exmi­­niszterének handabandáira. Kiemelendőnek tartjuk még e helyütt a „National Ztg“-nak következő megjegyzését: „Rég elterjedt, Németországban azon meggyőződés, hogy nem annyira Beust gróf, mint inkább a magyar Andrássy gr., sőt még inkább az orosz czár és főleg a weissenburgi és wörthi harczosok tartóztatták vissza Ausztriát at­tól, hogy 1874- ben nem keveredett hábo­rúba. Mind a­z­által Grammont­hy igazolat­lanul áll főttünk, midőn Beust vágyait minden esetre túlozva adta elő Párisban, s igy belésoraortíi Francziaországot a végzet­­­ teljes háborúba.“­­ (Franczia lapok czáfolatai.) A „Jour­nal des Debats“ ismételve foglalkozik a Gramm­ont-ü­riggyel s az osztrák-magyar külügyi hivatal diplomácziai levelezéseiből vett számos idézettel iparkodik kimutatni, hogy Grammont a hadüzenet után e monar­chia államférfiai részéről semminemű báto­rító ígéretet nem kaphatott. A nagyfontos­­ságú czikk a következőket tartalmazza: „Grammont herczeg levelét Ausztriában figyel­men kívül nem hagyhatták. Minden bécsi lap foglalkozik vele s a volt napóleoni miniszter iránt nem mutat kíméletet. A mint nekünk onnan jelentik, bámulnak és megbotránkoznak ama pro­vokáló hangon, melyen a szerencsétlen diplomata Thiers ellen, ki vallomásaiban Ausztria magatar­tásáról csak most és teljesen megállapított ténye­ket közölt, demontiját hajítja. Azt kérdezik: mi lehet a titkos okmány, melyre Grammont úr támasz­kodott, és melyből úgy látszik, egy frázist idé­zett is. Az ilyen esetben s különösen a­hol parla­menti kormányról van szó, a bizalmat érdemlő okmányok csak a külügyminiszter hivatalos jegy­zékei, a diplomácziai ügynököknek adott utasítá­sai, a jelentések stb. lehetnek. Magánlevelek, bizalmas beszélgetések a felelős miniszterek által képviselt kormányt nem kötelezhetik. Azon okmá­nyok pedig, melyek Ausztria magatartását Fran­­cziaországgal szemben megállapiták, közzé tétet­ték: az osztrák vöröskönyv negyedik füzetében foglaltatnak, s teljesen összhangzásban állanak Thiers nyilatkozataival. Ezen füzet, mely oly idő­ben — 1870. deczemberben — jelent meg, midőn Francziaország a háború, Páris az ostromzár miatt róla tudomást nem vehetett, a legnagyobb figyelmet érdemel, mert nemcsak Ausztria állásá­ról, hanem a többi hatalmak magatartásáról is igen nagy értékű szabatos felvilágosításokat tar­talmaz. Levelezőnk e tekintetben azt mondja, hogy nagyon is ideje van az osztrák-franczia szövetség ügyében az örökös kétértelműségnek véget vetni, melyet a bonapartista párt czélzatosan fentart. Az 1870 előtti években Bécs magas politikai kö­reiben beszéltek ugyan ily szövetségről, de egy­előre csak mint kombináczióról s a szövetség eszméje különben is nem a Poroszország iránti haragból vagy boszu utáni vágyból eredt. A szö­vetséget Francziaországgal a bécsi kabinet az európai egyensúly állásából tartotta kívánatosnak; az egészen természetes helyzet volt Ausztriára, mely akkor legerélyesebben fáradozott újjászer­vezése munkáján, melynek befejezéséhez még néhány nyugalmas évre volt szüksége. Grammont úrnak, ki mint nagykövet már hosszabb idő óta tartózkodott Bécsben, erről a legpontosabban ér­tesülve kellett volna lennie: minden eszköz ren­delkezésére állt, hogy az osztrák kormány valódi czéljait megtudja. Andrássy gróf több alkalommal mondotta neki, hogy Francziaország, ha Poroszországot megtá­madja, osztrák segélyre nem számíthat. Ezen nyílt­ság visszatetszett Grammont úrnak, s azóta a gróffal való találkozást és értekezést kerülte. Midőn a her­czeg, mint miniszter, az első kínálkozó alkalmat a hadüzenetre Poroszország ellen megragadta, ezen elhamarkodás Bécsben mély csodálkozást keltett. Még azok is, kik óhajtották a franczia szövetséget, nem így fogták föl a dolgot. A meglepett bécsi kabinet a legnagyobb erőfeszítést tette, hogy a franczia kormányt vészes elhatározásától vissza­tartsa, s egy pillanatig sem hagyta kétségbe Ausztria magatartása iránt.“ Az előkelő franczia lap azután a vörös könyv negyedik füzetét részletesen ismerteti. Az okmá­nyokból számos passust idéz, melyekben a bécsi kormány ismételve óvja a francziát, s kereken ki­mondja, hogy a háborúban semleges kíván ma­radni. „Grammont­ur — folytatja a „Journal des Debats“ — már jul. 20-án a legteljesebben tisztá­ban lehetett Ausztria szándékairól s nem lett volna szabad magát illúziókban ringatni!“ A „Liede“ szintén elitéli Grammont eljárá­sát, s nyilatkozatait „az igazság szemtelen és ön­kényes elferdítéseinek“ nevezi.­­ (Grammont herczeg újabb nyilatko­zata.) Grammont herczeg egy Daru grófhoz intézett hosszú levélben következőleg nyi­latkozik: Ő nem állította, hogy Ausztria Francziaországot háborúra serkentette, sőt ^ellenkezőleg" meg vart"gy­özüdve,hogy ennek háborúja által Ausztria kellemetlenül volt meglepve. Francziaországnak Ausztriához való háború előtti viszonyairól hallgatni akar. Ragaszkodik ahhoz, hogy a bécsi ka­binet Francziaországnak az 1870. évi hábo­rúra segélyét ígérte. — Továbbá mondja: „1870. julius 23-án az osztrák nagykövet kormányának két, jul. 20-ról kelt sürgönyét kézbesítette nekem, és azokat nálam hagyta, lemásoltatás végett. Az egyik sürgöny a semlegességét proklamálta, és velünk egyet­­értőleg közzé volt teendő. A másik minden félreértés elkerülése végett igen teljes, és igen kimerítő sürgöny szintén közöltetett St.­Cloudban és a kormány egyéb tagjaival; ez nem tétetett közzé. E sürgöny ama már idézett helyet tartalmaz­. Szíveskedjék a császár és miniszterei előtt ismételni, hogy mi Francziaország ügyét a magunk ügyének tekintjük stb.“ — Grammont most is állítja, hogy Ausztria két ízben ígérte meg segé­lyét, és hogy ez ígéreteket maga a külügy­miniszter megerősítette. Levelét azon kér­déssel fejezi be, vájjon most már igaz-e vagy nem, hogy Ausztria az 1870. évi há­borúra segélyét ígérte Francziaországnak?­­ (Bismarck la­pja Grammont leleplezé­seiről.) A „Nord. Zig“ Grammont hg lelep­lezéseit fejtegetvén, azt mondja, hogy gróf Beust jogosítva volt Németország ellen fel­lépni, ha Ausztria irányadó érdeke ezt szabta eléje. Vannak porosz államférfiak is, kik más érzelmeket tanúsítottak akkor Ausztria irányában, mint ma. Az akkor uralkodott viszonyok és a rekriminácziók ma már csak történeti értékkel bírnak, mert ma a két szomszéd birodalom életérdekei szívélyes és tartós egyetértést igényelnek.

Next