Politikai Ujdonságok, 1874 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1874-01-07 / 1. szám

2 később megalakult részvénytársaság az anglo-bank által megkötött kártékony párisi szerződést elfogadta, magára vállalta? A felelet e kérdésre ez: a részvényesek ez iránt meg sem kérdeztettek, az anglo-bank megalakította az igazgatótanácsot a maga embereiből, közgyűlés nélkül. Különben ama szerződésről a részvényeseknek éveken át sejtelmük sem volt. Csak később tudódott ki az egész, midőn a pénz elfogyván, az igazgatótanács jelentésében kifejtette a dolgot s kijelentette, hogy a vasút kiépítésére még 15 millió forint kell. Waring testvéreknek ekkor már természetesen se hite, se hamva nem volt. Húsz millió forint láb alól el lévén téve, nem lephet meg senkit, hogy a keleti vasutat az országgyűlés által megszavazott tőkéből kiépíteni nem lehetett. A többnyire külföldi részvényesek azonban, bízva a magyar állam garancziájában, egész a legújabb időig nyugodtak voltak, mert osztalékaikat a rendes időben kikapták — persze a lefizetett tőkéből. Csak akkor nyílt föl szemük, midőn az egész részvénytőke fölemésztése után, szelvényeik sem váltattak be. A vád mindenekelőtt az igazgatótanácsot ért, mely nemcsak hogy nem óvta a részvényesek érdekeit, de egyenesen segédkezet nyújtott arra, hogy a részt hozó párisi szerződés a részvénytársaságra, ennek tudta, beleegyezése nélkül rádiktáltassék; továbbá Waring testvéreket, ahelyett hogy ellenőrizte volna, lehet mondani támogatta a milliók jogtalan elsajátításában. De terheli a vád a magyar kormányt is, mely e hallatlan üzelmeket, — habár ismernie kellett azokat, mert a királyi biztos ott volt az igazgatótanács üléseiben — nyugodtan nézte s még a legutóbbi időkben is direkte és indirekte segédkezet nyújtott az igazgató-tanácsnak a beállott zavar takargatására az által, hogy részint maga kölcsönzött pénzeket az igazgató-tanácsnak az építés tovább folytatására, részint közbenjárt, hogy egy bank-konsortium kölcsönözzön neki. Így történt, hogy egy bécsi és külföldi bankokból álló konsortiumnak a keleti vasúttársaság már a múlt nyáron körülbelül 17 millió forinttal tartozott. Ennek fejében az igazgatótanács — a törvény világos szavai ellenére — először is 20 millió frtnyi u. n. másodprioritási kötvényeket állított ki a részvényesek terhére s ezeket elzálogosította amakonsortiumnál. Ama konsortium viszont ezeket alzálogba adta a nemzeti banknál. E zálogkölcsön már múlt évi junius 80-án lejárt s a konsortium követelte pénzét a keleti vasuttársaságtól. Ez fizetni képes nem volt. Mit tett az igazgatótanács e helyzetben? Ismét kiállított 10 millió másodprioritási kötvényt az ártatlan részvényesek terhére, s ezt is oda adta ama bankkonsortiumnak zálogba, csakhogy az várjon még hat hónapig. E bankkonortium aztán e 10 millió forintnyi kötvényt ismét alzálogba adta a bécsi takarékpénztárnak (3 milliót), az Erlanger-háznak (4 milliót), a párisi banque -franco - austro - hongroise - nak, s az orosz-franczia Grünsberg-háznak. Ily módon az eredeti kölcsönző konsortium majdnem egészen újra birtokába jutott azon öszszegnek, melyeket ő a keleti vasútnak adott. De épen az a bökkenő, hogy új évkor e másodlagos zálogkölcsönök határideje lejárván, a nemzeti bank s az épen most érintett bankok és bankházak követelik pénzüket. S mit tett e nyomorúságos zálogolási üzletekkel szemben a magyar kormány? Fájdalom, helyesnek és jogosnak mondta a másodprioritások kiállítását, mely most már a részvényesek vagyonát majdnem teljesen fölemésztette. Sőt többet tett. Szlávy és Kerkapoly június végén levelet írtak a nemzeti banknak, hogy csak várjon a kölcsönre, ők biztosítják, hogy kárt szenvedni nem fog. Most újabban pedig, közeledvén az újévi határidő,midőn a júniusban megadott halasztás is lejárt, ismét mindent elkövettek, hogy csak újabb halasztást eszközölhessenek. A képviselőház nem tárgyalta ugyan azon előterjesztést, melyben, persze csak amúgy suttyomban, az eddigi eljárás helyeslése kéretett a képviselőháztól, de azért kormányférfiaink ismét felutaztak Bécsbe e zálogkölcsön prolongatiója tárgyában. Ismét kimentették a keleti vasút igazgatótanácsát s a kölcsönző bankkonsortiumot a hínárból. A nemzeti bank beleegyezett február 15-kéig a halasztásba, nemkülönben az Erlanger-ház is, de ez utóbbi, mint halljuk, a magyar kincstár által hozott oly áldozatok árán, melyeket részünkről menteni semmi esetre nem tudnánk. A keleti vasút jelen állapota, mint látjuk, egy kínos vergődés, egy dísztelen sora az adósságcsinálásoknak és prolongatióknak. Az építés, nagy ügygyel-bajjal csak be lenne fejezve valahogy, de ki fizesse meg a részvényesek kárát, kiknek biztosított évjáradékát az utólag helytelenül kibocsá- t tott másodprioritások kamatjai emésztik föl ? Azok, kik a társulatot anyagilag tönkre tenni segítették, e kérdésre azt felelik: az állami Mi azt feleljük: fizessék meg azok, a kik ama húsz milliót láb alól eltették, vagy eltenni engedték. Uj államcsíny Madridban. — (Az alfonzisták. Most, midőn a kortes három havi szünetelés után ismét összeült, a Spanyolországot az alfonzisták részéről fenyegető veszély mindinkább előtérbe kezdett lépni. Az angol lapok spanyolországi tudósításai egybehangzólag jelentik, hogy az alfonzisták, miután sem a kortestől, sem a néptől nem várhatják reményeik teljesülését, fegyverhez akarnak nyúlni. A hadseregben számos parancsnoki állomás alfonzisták kezében van, s a hivatalnoksereg is pártjukon áll. Az alfonzisták átalában azt tartják, hogy csak a már nagykorúvá lett Alfonz (Izabella fia) alatt alakított alkotmányos királyság adhatja vissza az országnak a tekintélyt és belnyugalmat, s hogy egy alkotmányos monarchia sokkal inkább megfelel Spanyolország hagyományos történetének és vallásának, mint a köztársaság. A „Pali Mail Gazette ” madridi tudósítása szerint nem lehetetlen, hogy az alfonzista tábornokok egyesülnek s a nagykorúvá lett Alfonzot meghívják, hogy anyja trónját foglalja el. Sok függ attól, — mondja az említett angol lap — vájjon a köztársaság elég erős lesz-e Karthagenát elfoglalni. — (A kortes megnyitása.) A spanyol nemzetgyűlés, a kortes, háromhavi szünetelés után január 2-án ült ismét össze. Castellar mint a kormány elnöke fölolvasá izenetét, mely konstatálja, hogy a kormány a neki adott korlátlan hatalmat mily óvatosan használta. Az üzenet futólag érinti a vészteljes karthagenai fölkelést, melynek bevégződését rövid időre lehet remélni. Elismeri, hogy a hadsereg desorganisatiója folytán a karlista háború ijesztő mérvet öltött. Kijelenti egyszersmind azt is, hogy a háború jelen állásában minden tekintetnek háttérbe kell szorulni az ifjú köztársaság megmentésének fő tekintete elől s némely népjogok és szabadságok felfüggesztése mellőzhetetlen. Tehát a diktatúra fenntartásának szükségét a leghatározottabban hangsúlyozza. De utal egyszersmind arra, hogy oltalma alatt a köztársaság végleges szervezése létesítendő. „Nem szabad — úgymond , hogy pártköztársaság legyen czélpontunk, de legyen az a nemzeti köztársaság, mely minden körülményekhez alkalmazkodik.“ Kifejti a kormánynak a nemzeti hadsereg újraszervezésére irányuló törekvéseit, új tartalékosok behívását és nemzetőrség szervezését kéri. Fölsorolja a legsürgősebb reformokat, u. m. a kötelező ingyenes oktatás ; a rabszolgaságnak az anyaországban és a gyarmatokban való megszüntetése. Az üzenet reméli, hogy az idegen hatalmak nemsokára elismerendik a köztársaságot; fölemlíti a „Virginius“ ügyének kiegyenlítését, konstatálja, hogy a rend, a felsőbbség iránti tisztelet és fegyelem tekintetében a helyzet javult. Az üzenet végül a szabadelvű pártokat arra hívja föl, hogy a nagy és előhaladó köztársaság megalapítására egyesüljenek. A kortes e fölhívásra azzal felelt, hogy 120 szótöbbséggel bizalmatlanságot szavazott a kormány fejének, Castellárnak, mire ő lemondott. (A válság és államcsíny.) A kortes szavazatának, mely Castellárt megbuktatta, magyarázatja ez: Castellár pár hét óta alkudozott Salmeron Miklóssal, a kortes elnökével, olyan egyezmény létrejötte végett, melyek alapján a kortes többsége a mostani kormány rendkívüli hatalmát továbbra kiterjeszsze. Salmerron, ki már a halálbüntetés alkalmazása kérdésében is összeütközésbe jött egykori barátjával és elvtársával, most amiatt is neheztelt, hogy Castellár a római kúriával több püspöki szék betöltése végett alkudozásba lépett. Salmeron hívei, a föderális köztársasági pártiak, s a Pi y-Margal vezetése alatt álló engesztelhetlenek, mind Castellár ellen fordultak, ki így kisebbségben maradt. E körülmény előidézte a katasztrófát , a monarchisták elérkezettnek látták az időt a tervezett államcsinra. A válság lefolyásáról a következő táviratok tudósítanak: — Madrid, jan. 3. (Este.) A kortesban hosszú vita után, mely tegnap délutáni két órától ma reggeli négy óráig tartott, a minisztérium 220 szavazattal 100 ellen vereséget szenvedett. Castellar beadta lemondását. Salmeron az elnöki széken ült, midőn belépett egy tiszt, és Pavia tábornok egy levelét adta át, melyben a kortes feloszlatása kívántatik. Salmeron és több elvtársa arra kérték Castellart, válalja el ismét a kormányt, de ő nem állott rá. Azután a polgárőrség egy százada lépett be és fölhívta a képviselőket, hogy a termet hagyják el. Paviathnok törzskarával együtt fölvont ágyukkal a kortes palotája előtt állott. — Új minisztérium alakulását várják, és azt hiszik, hogy Serrano elnöksége alatt konzervatívok és radikálisokból fog alakíttatni. — Madrid, Jan 4. Serrano elnöklete alatt a következő kabinet alakíttatott: Sagasta külügy, Zavala hadügy, Figuerola igazságügy, Echagaray pénzügy, Garcia- Ruiz belügy, Topete tengerészet és Becera földmivelésügy. — Barcelonából január 2-tól jelentik, hogy ott valamennyi csendőrségi osztály öszpontosíttatott, minthogy a kortes megnyitása alkalmából zavargásoktól tartottak A katonaság megszállta a kérlelhetlenek lapjának nyomdáját, minthogy e lap fölkelésre hívta föl tegnap a népet. — Páris, jan. 5. Asturiai Alfonz szombaton visszatért Bécsbe. A hírlapok jelentései szerint Serrano véglegesen átvette a POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. XX. ÉVFOLYAM. — 1. SZÁM.