Politikai Ujdonságok, 1878 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1878-01-02 / 1. szám

2­ 4 Anglia a három császár szövetségre hagyná teljesen a keleten való gazdálkodást. Egy más áram, s ebben úszunk mi is, azt hiszi, illetőleg óhajtja, hogy Anglia czélja a német-orosz diktatúra megtörése, a­mi természetesen nem menne máskép, mint Ausztria-Magyarország szövetségének meg­nyerésével. És csak ezután jön az, a­mi legérdeke­sebb. Az tudnillik, hogy azon esetben, ha Anglia fegyverhatalommal is kész leendőne föllépni Oroszország ellen, vájjon ez esetben mit lenne teendő a mi monarchiánk ? Míg Török- és Oroszország között kelle választani, határozottan ez utóbbi szövetsé­gét választotta. Hát még idáig utalhatott legalább arra, hogy nem akad szövetséges társa. Persze hogy még így is kárhoztatta a közvélemény, mert azt hive, hogy a török elég jó szövetséges leendő, és végre mindig jobb a halálos ellenség ellen harczolni, mert a győzelem nincs kizárva, míg a meghódolás bizonyos veszteség. De ime, megtörténhetik, hogy Anglia fegyverbe áll, és tán a tavaszra­­ még a megerősödött Francziaország is, és kínálni fogják szövetségüket az orosz el­len, legalább ez eshetőség fölött már ko­molyan elmélkedik földrészünk sajtója,— és ime, akadnak jól értesültség hírében álló tekintélyes külföldi lapok, melyek azt jósol­ják, hogy monarchiánk még ez esetben is az orosz-porosz szövetség mellett marad! És egy, kormányunkkal a bensőség vi­szonyában álló közlöny nem tud ezen föl­tevés ellen egyebet fölhozni, mint azon jó­hiszemet, hogy ezt már az osztrák-magyar közvélemény nem engedné; ha akarná is a közös kormányunk, ezt nem volna képes megtenni. No hiszen az igaz, hogy ez a legtöbb, a mi közvéleményünk ellen történhetik. Egy angol-török-franczia szövetség ellen is a német-orosz mellett lépni síkra, ez valóban oly szörnygondolatnak tetszik, hogy ez ellen már az utczaköveknek is meg kellene szólal­­niok... De hát ha még­se fognak megszó­lalni? Ha egyátalán sikerül a kormánynak a közvélemény száját betömni, annak nyi­latkozását lehetlenné tenni? Pedig úgy látszik, némi kedvet és bátor­ságot mutat ez elhatározáshoz. No hát, ha ez is megtörténhetik, akkor elvégre nem marad egyéb vigasztalásunk mint az, hogy megérdmeljük, a­mi velünk történni fog. Egy esküdtszéki ítélet. Vannak magukban véve csekélyebb, vagy épen minden horderő nélküli események, melyek befolyása a politikai helyzetre a sem­mivel határos, de a­melyek mint „tünetek“ , mégis figyelemre méltók, s a politikusnak útbaigazító adatul szolgálnak a közérzület elvi irányának megítélésében. Ilyen esemény amaz esküdtszéki ítélet, mely múlt szombaton mondatott ki egy hír­lapíró ellen, a­ki jelenleg állítólag utczai lázitás bűnéért fogságban ül. Akármint ítéljék meg e lázitás bűntényét, bizonyosak lehetünk az iránt, hogy azt maga a köz­vádló is hasonlíthatlanul kevésbbé terhesnek tartja azon sajtóvétségnél, melyre pedig az esküdtszék nyolcz szóval négy elle­nében kimondta a ,,nem vétkes“-t. De nemcsak saját magunk nézete, hanem közhiszem szerint az esküdtszék is bizony­nyal igy gondolkozhatott. Semmi okunk föltenni, hogy épen az a ti­zenkét esküdt volna olyan kivételes érzelmű, mely szerint a király személyének sérthet­­lensége iránt merőben ellentétesen gondol­koznék az egész nemzet törvényhűségével szemben. És ha mégis fölmentette a vádlottat, ennek okát bizonynyal egyéb melléktekinte­tekben kell keresnünk. Nem vitatkozunk azokkal, kik itt e mel­léktekintetek jogosultságát tagadják, éspedig annál kevésbbé, mert ez iránt az országos közvélemény a mi megjelölésünk nélkül is tisztában van. Mi csak a tünettel foglalkozunk, annak igen komoly, fenyegetőn baljós jelentőségével. Mert ha már az idősb egykorú nemzedék még nem ért volna hasonlókat, és saját tapasz­talásából nem volna erre alkalma , a törté­nelemből is egész bizonyossággal meríthetné azon következtetést, hogy az ilyesmik na­gyon vészterhes időknek szoktak előpostái lenni. Semmi kétség az iránt, hogy az esküdt­szék ez ítéletben a polgárság tiltakozásának akart kifejezést adni a kormány azon intéz­kedései ellenében, melyekkel az alkotmányos nemzet véleményének szabad nyilatkozását meggátolni, ha nem utóbb végleg elfojtani szándékozik. Valljuk meg és mondjuk ki egyenesen, hogy a nemzetben komoly aggodalmat tá­masztott amaz áramlat, mely már nem csu­pán szavakban, nyilatkozatokban, de tények­ben, törvényjavaslatokban nyilatkozik. (Lásd, a büntető kódex politikai vétségekre vonatkozó részét.) Az összeütközés kormány és nemzet közt ma még elvi, de holnap cselekvő lehet. Annál inkább, mert ezúttal közös és ,,szű­­kebb“ hazai kormányok közt eziránt teljes az egyetértés. Nagy, már tudniillik számra nagy, eltö­­rü­lhetlen létű nemzetek közt az ilyetén ösz­­szeütközés lehet drámailag érdekes és követ­kezményeiben üdvös is. Azoknál az efféle önműtét nem érinti az életeret. Az ascetai castigatio meg erkölcsileg javárára vál a tülbő vérű szervezetnek. De a mi szegény nemzeti és állami konstitucziór­a, nem bírja meg az ilyen drastikus gyökeres miveletet. Nekünk legjobb gyógyszer mert legolcsóbb is a­­ kikoplalás, a tartózkodás minden extravagancziától; a takarékosság csekély erőnkkel, melynek csekély voltát épen azok hirdetik, kik a kormányrudat kezelik, a­kik épen ezen erő csekélységére való tekintetből csinálták m­eg a dualizmust, a jelen alapot; kik épen e szempontból óvnak bennünket jelenleg is oly külellenséggel való háborútól, melynek pedig baráti — medve­­szerű — ölelése bizonyosabb halált hozhat, mint ha vele az élethalálharczot megkocz­­káznák. Ezeket a szempontokat ajánljuk mi ist­­­azoknak figyelmébe, kik szűkebb és­ tágabb kormányaink élén­ állanak, és a­kiknek ha­­zafisága és bölcsedese megkímélhetne ben­nünket a spanyolos belállapotok veszedelmes hatásától. Anglia és a keleti háború. Anglia magatartása napról napra komo­lyabb jelleget ölt, és szándékaiban észreve­hető a hajlandóság, hogy a három császári szövetség útja elé építsen. A parlament összehívását, a hadikészü­lődéseket jelentő hírek alig terjedtek el, föl­kerekedett az a hír is egyszerre, hogy Layard konstantinápolyi angol követ további ellen­szegülést tanácsolt a portának. E hírekhez csatlakozott aztán egy tény is, mely decz. 29-én jutott köztudomásra, s mely így szól: ,,A szultán felkérte a britt kor­mányt, tegyen lépéseket a czárnál béketárgyalások kezdésére; a britt kormány beleegyezett e kérelem telj­esítésébe.“ Anglia tehát mint béke­közvetítő lép föl Oroszoszág előtt, s közben háborús előkészü­leteket tesz. A porta azon jegyzéke alapján, melyben közvetítésre kérte a hatalmakat, Törökország területi épségének fentartása mellett, nem vállalkozott közvetítőnek egyik hatalom sem. Anglia is előbb a franczia kormánynál tapo­gatózott , de ez kijelenté hogy megmarad tartózkodó állásában. Most még nem tudni, hogy a szultánnak az angol kormányhoz intézett újabb felszólítása, mily engedmé­nyekre hajlandó a béke érdekében. De en­nek alapján az angol kormány közvelen lépéseket tett az orosz kormánynál. A könig­­grätzi csata után is megkérdezte II. Napó­leon a porosz királyt, hogy mi további czél­­jai ? és gyorsan meglett a béke. Most azonban a három császár szövetségével is számolni kell a közbelépő Angliának. Meglehet hogy széttépheti, megvet azonban hogy vissza kell vonulnia, a harmadik eset a fegyveres beavatkozás volna. A helyet tisztázására azonban megtör­tént az első lépés. Oroszországnak nyilatkoz­nia kell szándékai felől. Anglia elhatározott­­nak látszik arra, hogy nem engedi magát átalános bizazgatásokkal kielégíttetni, ha­nem végre egészen tisztán kíván látni, és ahoz képest megtenni a szükséges intézke­déseket ._V_1 — (A­nglia-közbelépése.) Az angol sajtó egyhangúlag igen bölcsnek és méltá­nyosnak találja a szultán lépését. Az ellen­zék az(uni)an reményli, hogy Anglia a köz­benjárt nem fogja a fegyverek kivonásáig vinni. Gladstonenak a sheffieldi szabadelvű e0r€sülethez intézett levelében azonnal fej­tegette, hogy a nemzetnek nem szabad késni szavát a kormány által látszólag elhatározott harc­ias rendszabályok ellen érvényesíteni. Gladstone úr szerint semmi olyan nem tör­­tént, a­mi Angliának a semlegességtől való eltérését igazolhatná. Azon indokokra nézve, melyek Angliát a közbelépésre bírták, a következőket hallani: Angliának a béke van szeme előtt, de a köz­vetítés meghiúsulta Anglia közvéleményét megnyerné a háborúnak. Az angol udvar­­ és nép már egyetértenek azon gondolatban, hogy mostantól kezdve erős akc­ió szükséges, hogy a fenyegetett angol érdekek nyíltan megvédessenek. Viktória királyné egy Beaconsfieldhez intézett iratban igen velősen nyilatkozott e pont felől és hangsúlyozta, hogy ily fontos kérdésben minden miniszternek teljes egyetértése szükséges. Bea­­consfield lord és Salisbury közt létre is jött az egyetértés. A kabinet pénzsegélyt fog követelni, ha ez megtagadtatik, akkor a parlamentet fel fogja oszlatni, hogy így a választók maguk mondhassanak véleményt a kérdés felől. — Az Indiában készen álló tekintélyes hadsereget ápril­­ban Európába lehet szállítani. A királyné üzenete a parlament megnyitásakor ki fogja jelenteni, hogy Anglia semmiféle intézkedést a keleti kérdés­ben közreműködése nélkül meg nem engedhet, különösen, ha ez oly szerződéseket módosít, me­lyeknél Anglia szerződő fél volt. A hadügyi hivatal a múlt héten felszólította az arzenál-hatóságokat, hogy tegyenek jelentést, mennyi ágyút, lőszert és hadianyagot képes előállí­tani minden egyes osztály a legvégső időben.­­ (Német nyilat­kozat Anglia politikáj­ár­ól.)’ Anglia föllépésének ko­molyságát mutatja, hogy Berlinben igen rosz hatása van, s Bismarck Szerczeg bizalmas POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. ______________________1. SZÁM, 1878. XXIV. ÉVFOLYAM.

Next