Politikai Ujdonságok, 1879 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1879-01-01 / 1. szám

mi Első szám. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 12 ft., félévre 6 ft. Csupán a Vasárnapi Újság: Egész évre 8 ft., félévre 4 ft. Csupán a Politikai Újdonságok: Egész évre 6 ft., félévre 3 ft. XXV. évfolyam. HIRDETÉSEK DIJA: Egy hatszor basábozott petit sor, vagy annak helye egyszeri igtatásnál 15 krajczár, többszöri igtatásnál 10 krajczár. Bélyegdij külön minden igtatás után 30 krajczár. Kiadó-hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Becsben: Haasenstein és Vogler. Wallfisgasse Nr. 10. Moose R., Seilerstätte Nr. 2. és Oppelik A. Wollzeüe Nr. 22. Előfizetési föltételek a „Vasárnapi Újság“ és „Politikai Újdonságok“ 1879. évi folyamára. Egész évre: A Politikai Újdonságok .................................... 6 frt A Politikai Újdonságok a ,,Hál)oru-KrónikA‘'­val együtt................................................................. 8 frt. A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok • . 12 frt. A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok a „Háboru-Króniká“-val együtt..............14 frt. Fé lévre: A Politikai Újdonságok ...................................... 3 frt. A Politikai Újdonságok a „HáTjoru-Króiíiká“­val együtt .............................................................. 4 frt. A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok . 6 frt. A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok » ,,Háborn-Króniká“-val együtt.................. 7 frt. BB A Háború-Krónika czimü képes melléklapun- kat, mely a háborúk s azok utójátékát képező katonai mű­veletek befejeztével „Világ-Krónika“ czimmel az eddigi terjedelemben, szintén hetenként egy ivén s képekkel fog meg­jelenni , előfizetőink negyedévre 50 kr., félévre 1 frt, egész évre 2 frt pőtdij mellett kaphatják meg. E melléklapot minden előfizetőnk arra az időre rendelheti meg, a melyre a főlapra beküldött előfizetése szól. MM A „Háború-Krónika“ 1877. évi folyama még folyvást megrendelhető 1 frt 40 krjával; az 1878. évi folyam 2 frtjával. T. előfizetőinket fölkérjük, hogy szíveskedjenek az előfizetés megújításánál, vagy a Háború-Krónika megren­delésénél czimszalagjukbóí egy példányt a posta-utal­ványra ragasztva beküldeni, s minden reklamáoziót és egyéb a szétküldésre vonatkozó közleményeket a kiadó-liivatalhoz küldeni. A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok kiadó-hivatala (Budapest, egyetem-utcza 4. sz. a. A „Háború-Krónika“ ez. képes heti közlöny 1879. évi 1-sőszáma a „Politikai Újdonságok“ mai számával küldetik szét azon előfizetőknek, a kik e vállalatra megrendeléseiket már beküldötték. Szemle. Ha úgy veszszük, hogy a reakezió azt tartja előrehaladásnak (a maga utján,) a mit a szabadelvűek hátramenésnek látnak, akkor elmondhatjuk, hogy szép lassacskán csönde- secskén csak haladunk előre európaszerte, és minden héten történik valami vagy ná­lunk, vagy a szomszéd szövetséges monar­chiákban, a mi a hátramenést előmozdítja. A reakezió fővezére jelenleg Európában Bismarck herczeg. Szüksége volt a né­met nép lelkesedésére egy darabig, a mig bevégezte egységesítési munkáját, azalatt igyekezett némi szabadelvüséget mutatni, egyebek közt a pápaság elleni küzdelemben, a mi a katholikus államokban szorosan kap­csolatos ténynek tekintetik a szabadelvü- séggel. Igaz, hogy van haladás a nemzetek egye­sülésében is. Mert a nemzetek, mig idegen nyomás alatt állanak, gyűlölik egymást és nem gondolnak arra, hogy félretéve a nem­zeti gyűlölködést, közösen egyesülniök kel­lene a világszabadság kiküzdésére. Ekként mélységesen bölcs és jótékony kifolyása a világrendnek, hogy a Cavourok, Bismarkok és Gorcsakoffok midőn fajuk szétszórt tagjait egyesitik, voltakép — bár akaratuk ellen — közelebb segítik a világot, az emberiséget ama nagy naphoz, melyen a népek egyet fognak érteni. Észreveszik ők ezt, és annálfogva, a mint az egyesítés műve sikerült, egyszerre szeretnének fordítani a dolgon és azon ipar­kodnak, hogy a reakezió, a nemzeti önzés útjára térve, minél inkább elszigeteljék a nemzeteket egymástól, s minél több gyülöl- ködési okokat teremtsenek számukra. Bismarck ezt már megkezdte. Reakcziót csinál befelé, kifelé egyaránt. Otthon vas abszolutizmus, kifelé véd vám. Minden oly intézkedés, a mi a nemzetközi forgalmat ne­hezíti, javára válik a reakeziónak. Minél ke- vésbbé szabadon érintkeznek a népek egy­mással, annál jobb. Minél önzőbb nemzeti politikát folytat minden egyes állam, annál élénkebb a nemzetek egymásközti verseny- gése, gyűlölködése. „Kaparj kurta, neked is lesz.“ Ennek az elvnek minél szorosb alkal­mazása az államok politikájában mindegyre távolabb veti a népeket a „közösség“ ve­szélyes eszméjétől. Mert ennek a folyománya az, hogy — „ha te úgy, én is úgy.“ Ha az egyik, vagy plane a leghatalma­sabb nemzetek önző politikát folytatnak, öngyilkos eszeveszettség volna a többiektől a kozmopolitaság elvét fogadni el és hozni gyakorlatba, bármely téren, akár a nemzeti­ség, akár az anyagiság kérdései körül. De azért minden hasztalan. A kor irá­nyát végleg visszafordítani nem lehet. Csak megakad egy időre, bizonyos állomáso­kat tart, mint a tehervonatok, melyek az állomásokon sokszor vissza is tolják a vona­tokat, de azután meg csak megindulnak előre. Csak hadd egyesüljenek a népek világ­szerte. Ha majd azután már nem lesz többé sehol nemzeti kérdés, ha a fajok együvé sora­koztak, akkor majd elérkezik az idő, melyben a népek egyet gondolnak; és ez az egy gon­dolat lesz ez: ime, már most nincs száma­dásunk egymással; nemzetekké lettünkmind- annyian, nem lenne-e már most üdvös, ha közösen arra törekednénk, hogy mindnyájan szabadok is legyünk? És szinte kívánatos, hogy Bismarck herczeg és a pápaság közt helyreálljon a béke. Hadd foszoljon le róla a szabadelvüség azon látszata is, mely alatt szabadabban, merészebben reakezionáriuskodhatott másfe­lől, holott ez a kulturharcz inkább ártott, mint használt az általános szabadelvüség ügyének. Mert ezt a barezot katholikus ha­talomnak kellene kezdeni és diadalra segí­teni, hogy népszerű legyen. Protestáns ha­talom részéről csak inkább emelte a csalat- kozbatlanság makacs híveinek nimbusát sa­ját felekezetűk előtt, s javára vált a pápai mindenhatóság táborának, mert a katholikus népeket türelmesebbekké tette iránta. Hiába, ez igy van. Feszegethetjük mi magyarok is egymás között hibáinkat; de ha idegen kezdi azokat firtatni, hát akkor ellene támadunk. Hova sandít a talián ? A berlini kongresszus óta mind gyakrab­ban merülnek föl birek, melyek arra mutat­nak, hogy Olaszország nemcsak névszerint lett (hatodik) nagyhatalommá, de valósággal is az akar lenni, és élni akár a nagyhatalmi- ság országszerzési kiváltságával. Ezúttal még eltűrte, hogy a jelen keleti háború nem hozott a konyhájára semmi konezot. De úgy látszik, jövőre már nem akarja beérni az üres kéz poltikájával. Azt gondolja, hogyha Ausztria-Magyar- ország szekerére, mely pedig oly annyira teli van már szlávval, még mindig fölfér egy vella széna, azaz hogy szláv, hát miért ne férne föl ő rá, a ki nem polyglott, hanem egy nyelvű, egy vallásu, 25 millió főnyi állam ? Ne tudna ő is megemészteni néhány millió délszlávot ? Hát voltakép, ha már a délszlávok a tö­röké nem lehetnek, mintsem oroszé legye­nek, jobb is volna azokat görög, román, olaszba szétojtani. Ha kivált ekkor megelé­gednének a cserével — Trentinóért, Trieszt­ért. Végre is, tán részünkre is jobb leende ezekkel a kevésbbé veszélyes nemzetekkel, mint az oroszszal osztozkodnunk, ha már épenséggel osztozkodni akarunk menthetle- nöl. Ezekkel szemben nem kellene attól tartanunk, hogy a mit mi kapunk, majd visz- sza veszik tőlünk holnap, sőt még azt is, a mi most van, — mint a hogy az oroszok titkon tervelik. Legutóbb annak a hire terjedt, hogy Albániában a liga azon töri a fejét, misze­

Next

/
Thumbnails
Contents